Magyarország, 1971. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1971-03-07 / 10. szám
száz lapjából • Öt világrész száz lapjából . Hogyan él a 87 éves Cyrus S. Eaton? inTERNATOKAI. HetalÍJ a^Tribune Published with Th« H«w V«rk Tbnt* and Th« Washington Post Már régen eltávozott az élők sorából az első John B. Rockefeller és Henry Ford, s követte őket Harvey S. Firestone, E. H. Gary és Samuel Insull. De Cyrus S. Eaton, aki ismerte őket és valamennyiükkel együtt is dolgozott, ma is él és tevékenykedik. December 27-én a multimilliomos azzal ünnepelte 87. születésnapját, hogy első ízben ellátogatott Chilébe, hogy megnézze az országot és megismerje új szocialista kormányának vezetőit. Továbbra is állandó kapcsolatot tart a Szovjetunió és a szocialista országok vezetőivel, s tiltakozik az Egyesült Államok indokínai beavatkozása ellen. Alig egy héttel ezelőtt Eaton Baltimoreban tartózkodott és a Chesapeake and Ohio Railway igazgatótanácsának ülésén elnökölt. Ez az ország még profitot hozó néhány vasútjának egyike, és Eaton vagyonának megalapozója. Még néhány nappal előbb Chicagóban részt vett az egyetem gazdasági vezetőinek egyik ülésén. Ha nincs úton, akkor minden reggel 8 órakor megtalálható Clevelandben a Terminal Tower 36. emeletén, ahonnét áttekintheti azoknak a vállalatoknak nagy részét, amelyeket hoszszú ipari pályafutása alatt létrehozott. A rendkívül jó kondícióban levő Eaton a közelmúltban Washingtonban is járt és elmondotta, hogy első ízben 1906-ban látogatott el az ország fővárosába, amikor is Theodore Roosevelt volt az elnök. Annak ellenére, hogy most háborúellenes tevékenységéről, valamint a marxistákkal fenntartott kapcsolatairól ismert, az 1920-as és az 1930-as években Eatont igazi kapitalistának nevezték. Most azonban egyáltalán nem törődik a jelenlegi magatartásáért kapott amerikai kritikákkal. Karácsonyi chilei utazása összehasonlítható azzal, amelyet egy évvel ezelőtt Hanoiban tett, hogy meglátogassa az észak-vietnami vezetőket. 1968-ban pedig azzal ünnepelte a születésnapját, hogy Havannában találkozott Fidel Castróval. A szürke hajú, kékszemű ipari vezető első ízben akkor kapott kedvet, hogy egyéni kampányt folytasson a világ országai kapcsolatainak megjavításáért, amikor 1955-ben szovjet újságírók egy csoportja érkezett Clevelandbe a külügyminisztérium által szervezett körutazás keretében. A szovjet újságíróknak felajánlották, hogy nézzenek meg egy rugby-mérkőzést, ők azonban azt kérték, kapjanak lehetőséget arra, hogy meglátogassanak egy amerikai kapitalistát. Eaton azonnal hozzájárult ahhoz, hogy fogadja a csoportot, és nagyon élvezte a találkozót. 1957-ben megszervezte a Pugwash nemzetközi konferenciákat, amelyekre az értelmiségiek széles körét hívta meg. Az első találkozót Nova Scotiában, egy kisvárosban, ahol Eaton nevelkedett, és ahol még mindig farmja van, megvitatták a világot foglalkoztató kérdéseket. A találkozókat rendszeresen tartják azóta is a világon L’Espresso Három hónap telt el december 1-ének reggele óta, amikor a képviselőház padsorainak többségéből tapsvihar hangzott fel: az olasz köztársaság történetének egyik legkimerítőbb parlamenti vitája után végre jóváhagyták a törvényt, amely bevezeti a válást Olaszországban. És mit mondanak a tények most, három hónappal a decemberi tapsvihar után? A valóság, általános meglepetésre, messze elmarad a várakozások mögött. Az első két hónapban mindössze 7000 válási keresetet nyújtottak be (ebből 1500-at Rómában, 1000-et Milánóban, 800-at Nápolyban, 400-at Torinóban, 300-at Genovában, néhány tucatot a kisebb városokban). Sajátos módon az elsők, akik válni siettek, egyáltalán nem a modern gondolkodású olaszok, hanem éppen azok, akik megőrizték a házasságról és a családról alkotott hagyományos felfogást, és jelenlegi kapcsolatukat sietnek a hagyományos értelemben törvényessé tenni. Ezzel talán megkapjuk az első magyarázatot arra is, hogy miért válnak ilyen kevesen. Az erkölcsök és szokások Olaszországban az utóbbi években gyors fejlődésen mentek át. Az intézmények minduntalan lemaradnak: a képviselők most szavazták meg a válást, pedig a helyzet már húsz éve megérett rá. Most pedig már késő van: az emberek évtizedek óta megszokták, hogy túltegyék magukat az intézményes családjogi formákon, nem számítottak rá, hogy valaha is törvényesen elválhatnak majd, tehát az intézményes formákkal nem törődve alakították életüket. Az olasz társadalomban létrejött a nemi és családi tönböző részein, a legutolsót múlt év szeptemberében Fontanában rendezték. Eaton segített A. N. Koszigin miniszterelnök egyesült államokbeli látogatásának megszervezésében, és több ízben meglátogatta a moszkvai vezetőket a Kremlben. 1961- ben a Szovjetunió Leninbékedíjjal tüntette ki. A Tower International révén — ez egy clevelandi központtal rendelkező vállalat, amelynek élén ifj. Cyrus S. Eaton és Donald S. Carmichael áll — Eaton erőfeszítéseket tesz a kelet —nyugati kereskedelem kiszélesítésére. erkölcsnek egy olyan típusa, amely messze túlmegy azon, melyet a válási törvényért harcolók elképzeltek. Persze, ez csak az egyik magyarázat. Vannak, akik az ellenkezőjét bizonygatják: az olaszok azért nem sietnek válni, mert maradiak, a hagyományok rabjai. Az sem lehetetlen, hogy sok férjnél szerepet játszik a „latin hím” mentalitása: azért nem válik el az első feleségétől, hogy ne kelljen elvennie a másodikat; a törvényesen nem szentesített kapcsolatban a kaland varázsát és borzongását érzi, szívesebben él együtt olyan asszonnyal, aki nem a felesége. Mindezek a magyarázatok valójában nem összeegyeztethetetlenek, inkább kiegészítik egymást. A különböző társadalmi rétegeknél más-más felfogás érvényesül. Csökkentette a válás sürgető szükségességével kapcsolatos érzést az is, hogy eltörölték a házasságtörés büntetőjogi üldözését (a házasságtörés nem számít többé bűncselekménynek). Vajon továbbra is ilyen kevesen maradnak a válni szándékozó olaszok? Még korai lenne, hogy erre választ adjunk. Az olaszok nem válnak A szakáll tekintélyellenes 9leinifila5)retfiir •s.a.«k.um r«i ‘P’fairfit« «•miliren A jövő a szakállé. Útonútfélen tapasztalhatjuk, hogy a férfiarcok egymás után tűnnek el a buján burjánzó szakállak sűrűjében. A szakáll nem egyik napról a másikra nő meg, időre van szüksége. De mivel a növekedés első jelei túlságosan hasonlítanak az abbahagyott borotválkozás nyomán jelentkező borostára, s ezért az elhanyagoltság benyomását keltik, a szakállnövesztést legtöbben a környezet bíráló pillantásai elől rejtőzve kockáztatják meg, s a nagy világot már a befejezett tények elé állítják. Ma az emberek minden új szakállról vagy úgy vesznek tudomást, hogy a változhatatlanba belenyugodnak: „Hát, ez is”, vagy reményteljesen megállapítják: „Végre, ez is!” Mert nem kétséges, hogy napjaink szakálla politikai szakáll. A mai szakáll általánosabb felforgató jelentősége már pusztán létezésében és megjelenési formájában kifejezésre jut. Feje tetejére állította sok ezer éves történelmének fő tendenciáját. Valahányszor divatban volt a szakállviselés, az érett férfiasság jelének tekintették. És még azokon az útszakaszokon is, amelyeket az emberiség borotvált arccal tett meg, a szakáll a későn megszerzett, magas társadalmi állás előjoga, és a leszűrt öregkori bölcsesség tiszteletet parancsoló bizonyítéka maradt. A represszív és hierarchikusan megmerevedett uralmi struktúrának ettől a szakáll-szimbolikájától a modern szakáll már végleg búcsút vett. Az ifjúság a szakállt a maga részére vette igénybe. A fiatalok a szakállt a sokrétű gyorsító tünetek közé beágyazva a már elért szellemi érettség és a még felhasználatlan intellektuális teljesítőképesség bizonyítékaként viselik. A szakáll tekintélyellenes. A szakáll révén a nemzedékek problémája a legindividuálisabb színtéren, az emberi arcon válik láthatóvá. A puszta orcák nemzedéke, amely még mindig nagy többségben van, és az establishment gerincét alkotja, provokálva érzi magát. Ugyanakkor az ifjúság maga is kísértésbe esik, mert úgy érzi, hogy legalább az arcán kell valami áldozatot hoznia a fiatalos teljesítőképesség fenntartásának kultusza javára. Alapjában véve az emberiség története a teljes borotváltság és a körszakállal való álarcszerű álcázás hullámzása közepette zajlott le. Kezdetben, bizonyára így kell mondanunk, vala a szakáll. Az ébredező kulturális öntudat korszakában először csak az olló, hajbodorító és a pomádé volt kéznél, a szakállnövesztés biológiai nyersállapotát ezzel tartották kordában. Ezt bizonyítja az asszírok, babilóniaiak, görögök archaikus szakálla. Ez a szakáll a plasztika mesterműve, szépen rendezett, esztergályozott oszloptörzs. Finoman cizellált dombormű, amely nyalábszerű füzérekben ereszkedik alá az arcról és az állról. Ha a mai szakállat szemléljük, feltűnik, hogy hiányzik belőle a divat kötelező ereje. Formáinak sokrétűsége hasonlít valamilyen historizáló szellemidézésre. FÉRFIARC '71 Cizellált dombormű öt világrész száz lapjából Az idézett lapok a közlés sorrendjében: L’EUROPEO, olasz polgári liberális képes hetilap DIE FURCHE, osztrák katolikus hetilap INTERNATIONAL HERALD TRIBUNE, Párizsban megjelenő amerikai polgári napilap WASHINGTON POST, amerikai polgári liberális napilap DIE PRESSE, osztrák pártonkívüli polgári napilap MEZSDUNARODNAJA ZSIZNY, szovjet külpolitikai folyóirat ARBEITER-ZEITUNG, az osztrák szociáldemokraták napilapja ZA RUBEZSOM, szovjet külpolitikai hetilap CHRIST UND WELT, nyugatnémet konzervatív napilap JEUNE AFRIQUE, Tuniszban megjelenő polgári hetilap PANORAMA, az NDK-ban megjelenő sajtótudósító kiadvány PARIS MATCH, francia polgári képes magazin DER SPIEGEL, nyugatnémet polgári liberális heti hírmagazin RÉFORME, francia polgári liberális folyóirat L’ESPRESSO, olasz polgári képes hetilap RHEINISCHER MERKUR, nyugatnémet jobboldali polgári napilap