Magyarország, 1971. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)

1971-03-07 / 10. szám

száz lapjából • Öt világrész száz lapjából . Hogyan él a 87 éves Cyrus S. Eaton? inTERNATOKAI. HetalÍJ a^Tribune Published with Th« H«w V«rk Tbnt* and Th« Washington Post Már régen eltávozott az élők sorából az első John B. Rockefeller és Henry Ford, s követte őket Har­vey S. Firestone, E. H. Ga­ry és Samuel Insull. De Cyrus S. Eaton, aki ismer­te őket és valamennyiükkel együtt is dolgozott, ma is él és tevékenykedik. December 27-én a multi­milliomos azzal ünnepelte 87. születésnapját, hogy el­ső ízben ellátogatott Chi­lébe, hogy megnézze az or­szágot és megismerje új szocialista kormányának vezetőit. Továbbra is ál­landó kapcsolatot tart a Szovjetunió és a szocialista országok vezetőivel, s til­takozik az Egyesült Álla­mok indokínai beavatkozá­sa ellen. Alig egy héttel ezelőtt Eaton Baltimoreban tartóz­kodott és a Chesapeake and Ohio Railway igazgatóta­nácsának ülésén elnökölt. Ez az ország még profitot hozó néhány vasútjának egyike, és Eaton vagyoná­nak megalapozója. Még né­hány nappal előbb Chica­góban részt vett az egye­tem gazdasági vezetőinek egyik ülésén. Ha nincs úton, akkor minden reggel 8 órakor megtalálható Clevelandben a Terminal Tower 36. eme­letén, ahonnét áttekintheti azoknak a vállalatoknak nagy részét, amelyeket hosz­­szú ipari pályafutása alatt létrehozott. A rendkívül jó kondí­cióban levő Eaton a közel­múltban Washingtonban is járt és elmondotta, hogy első ízben 1906-ban láto­gatott el az ország főváro­sába, amikor is Theodore Roos­evelt volt az elnök. Annak ellenére, hogy most háborúellenes tevé­kenységéről, valamint a marxistákkal fenntartott kapcsolatairól ismert, az 1920-as és az 1930-as évek­ben Eatont igazi kapitalis­tának nevezték. Most azon­ban egyáltalán nem törő­dik a jelenlegi magatartá­sáért kapott amerikai kri­tikákkal. Karácsonyi chilei utazá­sa összehasonlítható azzal, amelyet egy évvel ezelőtt Hanoiban tett, hogy meg­látogassa az észak-vietna­mi vezetőket. 1968-ban pe­dig azzal ünnepelte a szü­letésnapját, hogy Havanná­ban találkozott Fidel Cast­­róval. A szürke hajú, kékszemű ipari vezető első ízben ak­kor kapott kedvet, hogy egyéni kampányt folytas­son a világ országai kap­csolatainak megjavításáért, amikor 1955-ben szovjet újságírók egy csoportja ér­kezett Clevelandbe a kül­ügyminisztérium által szer­vezett körutazás keretében. A szovjet újságíróknak felajánlották, hogy nézze­nek meg egy rugby-mérkő­zést, ők azonban azt kér­ték, kapjanak lehetőséget arra, hogy meglátogassa­nak egy amerikai kapita­listát. Eaton azonnal hoz­zájárult ahhoz, hogy fogad­ja a csoportot, és nagyon élvezte a találkozót. 1957-ben megszervezte a Pugwash nemzetközi kon­ferenciákat, amelyekre az értelmiségiek széles körét hívta meg. Az első találko­zót Nova Scotiában, egy kisvárosban, ahol Eaton nevelkedett, és ahol még mindig farmja van, meg­vitatták a világot foglal­koztató kérdéseket. A ta­lálkozókat rendszeresen tartják azóta is a világ­on­ L’Espresso Három hónap telt el de­cember 1-ének reggele óta, amikor a képviselőház padsorainak többségéből tapsvihar hangzott fel: az olasz köztársaság történe­tének egyik legkimerítőbb parlamenti vitája után végre jóváhagyták a tör­vényt, amely bevezeti a válást Olaszországban. És mit mondanak a té­nyek most, három hónap­pal a decemberi tapsvihar után? A valóság, általános meglepetésre, messze el­marad a várakozások mö­gött. Az első két hónapban mindössze 7000 válási ke­resetet nyújtottak be (eb­ből 1500-at Rómában, 1000-et Milánóban, 800-at Nápolyban, 400-at Torinó­ban, 300-at Genovában, néhány tucatot a kisebb városokban). Sajátos módon az elsők, akik válni siettek, egyál­talán nem a modern gon­dolkodású olaszok, hanem éppen azok, akik megőriz­ték a házasságról és a csa­ládról alkotott hagyomá­nyos felfogást, és jelenlegi kapcsolatukat sietnek a hagyományos értelemben törvényessé tenni. Ezzel talán megkapjuk az első magyarázatot arra is, hogy miért válnak ilyen kevesen. Az erkölcsök és szokások Olaszországban az utóbbi években gyors fejlődésen mentek át. Az intézmények minduntalan lemaradnak: a képviselők most szavazták meg a vá­lást, pedig a helyzet már húsz éve megérett rá. Most pedig már késő van: az emberek évtizedek óta megszokták, hogy túltegyék magukat az intézményes családjogi formákon, nem számítottak rá, hogy vala­ha is törvényesen elválhat­nak majd, tehát az intéz­ményes formákkal nem tö­rődve alakították életüket. Az olasz társadalomban létrejött a nemi és családi tönböző részein, a legutol­sót múlt év szeptemberé­ben Fontanában rendezték. Eaton segített A. N. Koszigin miniszterelnök egyesült államokbeli lá­togatásának megszervezé­sében, és több ízben meg­látogatta a moszkvai veze­tőket a Kremlben. 1961- ben a Szovjetunió Lenin­­békedíjjal tüntette ki. A Tower International révén — ez egy clevelandi központtal rendelkező vál­lalat, amelynek élén ifj. Cyrus S. Eaton és Donald S. Carmichael áll — Eaton erőfeszítéseket tesz a kelet —nyugati kereskedelem ki­­szélesítésére. erkölcsnek egy olyan típu­sa, amely messze túlmegy azon, melyet a válási tör­vényért harcolók elképzel­tek. Persze, ez csak az egyik magyarázat. Vannak, akik az ellenkezőjét bizonygat­ják: az olaszok azért nem sietnek válni, mert mara­diak, a hagyományok rab­jai. Az sem lehetetlen, hogy sok férjnél szerepet játszik a „latin hím” men­talitása: azért nem válik el az első feleségétől, hogy ne kelljen elvennie a má­sodikat; a törvényesen nem szentesített kapcsolatban a kaland varázsát és borzon­gását érzi, szívesebben él együtt olyan asszonnyal, aki nem a felesége. Mindezek a magyaráza­tok valójában nem össze­egyeztethetetlenek, inkább kiegészítik egymást. A kü­lönböző társadalmi réte­geknél más-más felfogás érvényesül. Csökkentette a válás sür­gető szükségességével kap­csolatos érzést az is, hogy eltörölték a házasságtörés büntetőjogi üldözését (a házasságtörés nem számít többé bűncselekménynek). Vajon továbbra is ilyen kevesen maradnak a válni szándékozó olaszok? Még korai lenne, hogy erre vá­laszt adjunk. Az olaszok nem válnak A szakáll tekintélyellenes 9l­einifila5)retfiir •s.a.«k.um r«i ‘P’fairf­it« «•miliren A jövő a szakállé. Úton­­útfélen tapasztalhatjuk, hogy a férfiarcok egymás után tűnnek el a buján burjánzó szakállak sűrűjé­ben. A szakáll nem egyik napról a másikra nő meg, időre van szüksége. De mivel a növekedés első jelei túlságosan hasonlíta­nak az abbahagyott borot­válkozás nyomán jelentke­ző borostára, s ezért az elhanyagoltság benyomását keltik, a szakállnövesztést legtöbben a környezet bí­ráló pillantásai elől rej­tőzve kockáztatják meg, s a nagy világot már a be­fejezett tények elé állítják. Ma az emberek minden új szakállról vagy úgy vesznek tudomást, hogy a változhatatlanba belenyu­godnak: „Hát, ez is”, vagy reményteljesen megállapít­ják: „Végre, ez is!” Mert nem kétséges, hogy nap­jaink szakálla politikai sza­káll. A mai szakáll általáno­sabb felforgató jelentősé­ge már pusztán létezésé­ben és megjelenési formá­jában kifejezésre jut. Feje tetejére állította sok ezer éves történelmének fő tendenciáját. Valahányszor divatban volt a szakállvise­­lés, az érett férfiasság je­lének tekintették. És még azokon az útszakaszokon is, amelyeket az emberiség borotvált arccal tett meg, a szakáll a későn megszer­zett, magas társadalmi ál­lás előjoga, és a leszűrt öregkori bölcsesség tiszte­letet parancsoló bizonyíté­ka maradt. A represszív és hierar­­chikusan megmerevedett uralmi struktúrának et­től a szakáll-szimbolikájá­­tól a modern szakáll már végleg búcsút vett. Az if­júság a szakállt a maga részére vette igénybe. A fiatalok a szakállt a sok­rétű gyorsító tünetek közé beágyazva a már elért szellemi érettség és a még felhasználatlan intel­lektuális teljesítőképesség bizonyítékaként viselik. A szakáll tekintélyellenes. A szakáll révén a nemzedé­kek problémája a legindi­­viduálisabb színtéren, az emberi arcon válik látha­tóvá. A puszta orcák nem­zedéke, amely még mindig nagy többségben van, és az establishment gerincét alkotja, provokálva érzi magát. Ugyanakkor az if­júság maga is kísértésbe esik, mert úgy érzi, hogy legalább az arcán kell va­lami áldozatot hoznia a fiatalos teljesítőképesség fenntartásának kultusza javára. Alapjában véve az em­beriség története a teljes borotváltság és a körsza­­kállal való álarcszerű ál­cázás hullámzása közepet­te zajlott le. Kezdetben, bizonyára így kell monda­nunk, vala a szakáll. Az ébredező kulturális öntudat korszakában először csak az olló, hajbodorító és a pomádé volt kéznél, a sza­­kállnövesztés biológiai nyersállapotát ezzel tar­tották kordában. Ezt bizo­nyítja az asszírok, babiló­niaiak, görögök archaikus szakálla. Ez a szakáll a plasztika mesterműve, szé­pen rendezett, esztergályo­­zott oszloptörzs. Finoman cizellált dombormű, amely nyalábszerű füzérekben ereszkedik alá az arcról és az állról. Ha a mai szakállat szemléljük, feltűnik, hogy hiányzik belőle a divat kötelező ereje. Formáinak sokrétűsége hasonlít vala­milyen historizáló szellem­idézésre. FÉRFIARC '71 Cizellált dombormű öt világrész száz lapjából Az idézett lapok a közlés sorrendjében: L’EUROPEO, olasz polgári liberális ké­pes hetilap DIE FURCHE, osztrák katolikus hetilap INTERNATIONAL HERALD TRIBUNE, Párizsban megjelenő amerikai polgári napilap WASHINGTON POST, amerikai polgári liberális napilap DIE PRESSE, osztrák pártonkívüli pol­gári napilap MEZSDUNARODNAJA ZSIZNY, szovjet külpolitikai folyóirat ARBEITER-ZEITUNG, az osztrák szo­ciáldemokraták napilapja ZA RUBEZSOM, szovjet külpolitikai he­tilap CHRIST UND WELT, nyugatnémet kon­zervatív napilap JEUNE AFRIQUE, Tuniszban megjelenő polgári hetilap PANORAMA, az NDK-ban megjelenő sajtótudósító kiadvány PARIS MATCH, francia polgári képes magazin DER SPIEGEL, nyugatnémet polgári li­berális heti hírmagazin RÉFORME, francia polgári liberális fo­lyóirat L’ESPRESSO, olasz polgári képes heti­lap RHEINISCHER MERKUR, nyugatnémet jobboldali polgári napilap

Next