Magyarság, 1924. június (5. évfolyam, 106-128. szám)
1924-06-01 / 106. szám
0 A 67-iki koronázás alkalmábólnagy fogadtatás volt az udvarnál,a budai királyi várban. Erzsébet királynénak sorra mutatták be a képviselőket. Az egyik képviselő bemutatásánál — éppen attól, aki igazán gyönge lábon állt a német nyelvben — azt találta kérdezni a felséges asszony: — Sind Sie verheiratet! (Házas ember ön?) A »rossz német« azt akarta válaszolni: "Zu dienen, Majestät!« ahelyett azonban így felelt: — Zu weilen, Majestät! (Olykor, felség!) A királyné mosolygott. • 1848-ban a későbbi Szcitovszky prímás volt a pécsi püspök. Jó ember lett volna egyébként, csak — az akkori idők szellemétől idegenkedvén — kissé aulikus, egyszóval: „ gutgesinnt” hajlandóságú. Tudták ezt a pécsiek is és egy mozgalmas nap estéjén ugyancsak kemény macskazenét adtak a tiszteletére. Sőt azonfelül be is törték néhány ablakát. Mikor a kövek zubogni kezdtek a betört ablakokon, a jó püspök szerfölött megijedt s a háziorvosa után kiabált, akit Hutai-nak hívtak- A püspök tótos kiejtéssel beszélvén, ilyenformán kiabált Hutai Után: — Siess hámár Hutá, megüt a gutái A 19-ik század elején egy török követ nagy kísérettel utazott Magyarországon keresztül Bécsbe. Akkor még sem gőzhajó, sem vasút nem lévén, az egész török frekvencia tengelyen, illetve hintán tette meg az utat. A bécsi magyar kancellár kiadta az Utasítást az összes vármegyéknek, amerre a követség végigvonult, hogy az átvonulási útvonalon mindenütt a főszolgabirák kísérjék a követséget s a szomszédjárás határán aztán adják át a követet és kíséretét a másik járási főszolgabírónak. Abban az időben a tolnamegyei dunaföldvári, illetve paksi járás főszolgabírója az egyik öreg Daróczy, a szomszéd fehérmegyei cecei járás főszolgabírája pedig az örök Szhiha volt. Mikor a fehérmegyei határhoz érkezett a követség és a kisérő magyar menet, a cecei főszolgabíró már várta a törököket. Megállt a menet és úgy a török követség, mint a kisérő és Várakozó főszolgabíró kiszállt a hintóból. A bemutatási átadás igazán rövid volt! A törökök nem tudtak magyarul a magyarok pedig csak magyarul tudtak. Előállt a tolnai Daróczy s a fehérmegyei Sztukának igy adta át a követséget: — Itt a török ... edd meg! A basa nagyokat hajlongott. Fogalma sem volt az istenadtának, milyen cifra kívánsággal adta át őt egyik magyar úr a másiknak. • Köszönés nélkül állít be Jóska az anyakönyvvezetőhöz s szepegve mondja: — Meghalt az apám . . . — Meghalt,? — kérdi elcsodálkozva az anyakönyvvezető. — Mi történt? — Tegsik tudni, úgy vét az eset, hogy egyik odalon benyitott az édesanyám, oszt sirt, hogy haldoklik az apám. A másik adatról meg bekiabált a Lidi, hogy borjadzik ám a tehén! Most ma zavarba gyüjtem, nem tuttam, mit, tegyek? Az apámhó mennyek, vagy a tehénhő? De oszt hálistennek egy kis negyedóra alatt átestünk mindenen szerencsésen . . . • Templomot építettek a zsidók Szolnokon. Mivel túlságosan nagy irányszámban lakták a várost, a virilizmus révén nagyvolt a befolyásuk a városi képviselőtestületben is. Ennek tulajdonítható aztán, hogy a képviselőtestület a város jövedelméből igazán jelentős összeget szavazott meg a zsidó templom javára. Pontosan: százezer koronát. Ésannyira, hogy az akkori főispán, ha jól tudom, Almássy Géza, a képviselőtestületnek ezt a határozatát meg is appellálta a belügyminiszterhez. Abban ez időben K. törvényszéki zárs volt a hitközség elnöke Szolnokon. K. biró fölkereste a főispánt s az iránt érdeklődött nála, hogy miért appellált ? A főispán igy felelt: — Kérem, elnök ur, Szolnok város szegény ahhoz, hogy ekkora összeget szavazzon meg a különben is vagyonos zsidó hitközség számára. De még azután, ha a zsidóság eltalálna innét hurcolkodni, mit csinálunk akkor a templommal? — Méltóságos uram, — hajlongott a hitközségi elnök, ha a zsidóság egyszer elköltözik innét, Szolnok városának az igazán megér — százezer koronát, ,i • !' Meg a régi Sándor-utcai képviselőházban történt Az öreg Esötyös Károly bátyámmal diskuráltam egy fülkében. A függetlenségi zsidó képviselőkről esett a szó s az öreg tagadta, hogy zsidó ember egyáltalán függetlenségi érzelmű lehessen Magyarorrszágon. — Dehogy te nem. Károly bátyám, •., mondtam neki Hát BU Az se? Hát VJ! Az se? — Tudod, Öcsém. — felelte az öreg, — a zsidó úgy van, hogy minden faluban azt a bort méri, amelyet legjobban szeretnek és isznak a parasztok. B. Antal a »budai« törvényszéknek volt bírája s egyszersmind elnöke a büntetőtanácsnak is. Ahol elnökölni szokott, a tanácsterem falán egy tokosóra volt elhelyezve, éppen az elnöki szék fölött. Ismertető tulajdonsága volt ennek az órának, hogy sohasem járt. Egy alkalommal — tárgyalás közben — a hallgatóság köréből kilépett egy fiatalember, merészen felgyúrt ingujjakkal s arra kérte az elnöklő B. Antalt, legyen kegyes pár percre felállni a helyéről s a széket átengedni, amig leveszi az órát, hogy javítás céljából elvihesse. B. biró szó nélkül átadta helyét, a fiatalember felállt a székre, levette az órát s elvitte. De soha, soha többé vissza nem hozta. Tudniillik tolvaj volt. Kozma őrmesternek volt egy hihetetlen ostoba huszárja. Bokros Pistának hívták, őrmester Kozma ott lovagoltatta a szakaszt a gyakorlótéren, de Bokros Pista huszár egyik ügyetlen fogást csinálta a másik után. Megállítja erre az őrmester a huszárt, aki akkor már harmadik esztendeje legvégét szolgálta s igy szólt hozzá nagy jóindulattal: — Te, Pista! Te most hazamész. Hanem a jó Isten semmiféle szentjeinek kedvéért meg ne házasodj, mert akkor én húsz év múlva megint egy másik ilyen marhát fogok itt egzediroztatni. Az a körülmény, hogy Csánki Dezső dr. az Országos Levéltárnál kezdte hivatali és tudományos pályafutását, bizonyos tekintetben meghatározta történetírói működésének karakterét is. Azok, akik oklevéltárban szedik össze a történelmi anyag szikár törmelékeit, sokkal nagyobb súlyt helyeznek az adatok megvizsgálására, értékelésére és egymáshoz való viszonyítására, mint aki szintézisekben gondolkozik és a múlt ábrájának művészi rekonstruálására törekszik. Csánki Dezső lelkiismeretes és finom elemző s kétségkívül egyike a legpedánsabb kutatóknak és kutfőanalitikusoknak, akinek néha egy egész erdőség fáit kellett kivágni, hogy egy kifogástalan „tökéletességű szekrényt készíthessen. Amikor Csánki Dezső a magyar történetírás nagy klasszikusai után a históriai búvárkodás és az adatok gyűjtésének és megrostálásának oly fárasztó, gyakran annyira hálátlan, de feltétlenül szükséges feladatához látott, akkor már Szalay László és Horváth Mihály hatalmas összefoglalásai nagy és eleven históriai köztudatot teremtettek. Ezek a nagy férfiak nem annyira a tudományos öncél érdekében dolgoztak, hanem azért, hogy a nemzetüket múltjának megismerésére és tiszteletére s azokra a történelmi tanulmányokra serkentsék, amelyekből az ő nemzedékük politikai erőfeszítéseinek egy részét merítette. Csánki Dezső generációjára hárult az a faladat, hogy ezeknek a feldolgozásoknak bizonyos megállapításait és eredményeit a szigorú kutfőkritika módszereivel megvizsgálja, hogy a magyar történetírás kertészetében kigyomlálja a tévedések dudváit és tágítsa a történelmi tudatmező határait. Ebben a tudományos nemzedékben úgyszólván ifjúkorától fogva vezetőszerepet játszott Csánki Dezső. Mint tudós az ostwaldi elhatárolás szerint a klaszszikus iskola hive, aki nem annyira munkaeredményeineik és sikereinek sokaságával, mint inkább minőségével butott. Tevékenységének és munkálkodásának súlypontja a Hunyadiak korszakára esik s első nagyobb s akadémiai pályadíjat nyert tanulmánya Mátyás király udvartartását írja le. Rendszeressége, alapossága és lelkiismeretessége egyenesen predesztinálta arra, hogy sikeresen befejezze vitathatatlanul legértékesebb és legmaradandóbb alkotását. Magyarország történelmi földrajzát a Hunyadiak korában, amely kiegészítő része Teleki József gróf hires monográfiájának. (Hunyadiak kora.) Méltánytalanságot követnénk el azonban Csánki Dezső tehetségének és munkálkodásának valódi értékével szemben, ha mellőznénk itt azt a két remekművét, a magyar történelmi essay-irásnak, amelyeket fárasztó levéltári nyomozásai közben irt meg s amelyek azt bizonyítják, hogy a Magyar Történelmi Társulat alelnöke és a magyar historikusok hivatalos vezére, mestere a magyar prózairásnak s rendelkezik az intuíciónak azzal az ihletével, amely nemcsak a tények gyökereit látja, hanem azokat a távoli összefüggéseket is, amelyeket a történelmi egymásrahatás gravitációs ereje teremt. Ez a két gyöngyszeme a magyar első hísírásnak Mátyás királyról és Árpád vezérről szól. Csánki Dezső ma hatvanhétéves, főlevéltárnoka az Országos Levéltárnak, amely nemcsak az elmúlt télen hurcolkodott át új hajlékába, abba a pompás gótstilű palotába, amelyet elsősorban Csánki Dezső el nem ernyedő energiája létesített. A magyar historikusok úgy tekintenek rá, mint mesterükre, a szigorú és módszeres históriai vizsgálódás területén, aki a maga munkásságának karakterével, éppúgy, miként a példájával, azt hangsúlyozta, ami a magyar históriairás eredményeiből s alkotásaiból leginkább hiányzott: a kútfők s az adatok lelkiismeretes lemérését és értékelését A miért HI MAGYARSÁG 1924 junius 1, vasárnap mi