Magyarság, 1931. január (12. évfolyam, 1-25. szám)
1931-01-29 / 23. szám
1931 január 29. csütörtök IWGEgglRlift Biller Irén, Dénes György, Nancy Carol, Clara Bow a Paramount-Parázitiban is tirini WMMI mmmwMmmr * Családi est a Pátria Klubiján. Szombaton, január 31-én este tíz órai kezdettel hangversenyt rendez a klub, amelynek műsorán fellépnek: Biscara Betta, a Városi Színház művésznője, Kalmár Tibor közkedvelt zeneszerző és hegedűművész, Sonkoly István, a kiváló tehetségű hegedűművész, Árpád Margit, a Magyar Színház tagja, Gergelyffy Gábor, az ismert költő, Fligl József zongoraművész. Külön érdekessége a műsornak Vera és Alexej Draganoff orosz táncospár fellépte, akik a Tabarin műsorán szerepeltek nagy sikerrel. Kalmár Tibort Francis Bock zongoraművész, a többi számokat Frigl József zongoraművész kíséri. * Kodály Zoltán újabb sikere Berlinben, Berlinből jelentik. A filharmonikusok nagytermében a hatodik filharmóniai koncert keretében kedden este mutatták be zsúfolt ház előtt Furtwängler Vilmos vezetésével Kodály Zoltán Nyári est című zenekari művét. A mű úgy a közönség körében, mint a sajtóban igen kedvező fogadtatásra talált. Valamennyi lap beható kritikában foglalkozik Kodály új művével. Megállapítják, hogy a színekben bővelkedő, a magyar talajból és a magyar zenéből származó munka igen meleg fogadtatásra talált. Ilyen elismerő kritikát közöl többek között a Berliner Lokalomerger, a Berliner Tageblatt, a Deutsche Allgemeine Zeitung, a Deutsche Tageszeitung, a Tag és számos más tekintélyes lap. * Zenekari est. A Zsolt Nándor kitűnő vezényletével működő, máris jónevű Budapesti Hangversenyzenekar szerdán a Zeneművészeti Főiskola nagytermében tartott negyedik bérleti hangversenyén előadta Liszt Előjátékok című szimfonikus költeményét, Rameau-Meszlényi szvitjét, Dohnányi szvitjét. Fehér Ilonka szép hegedüjátéka közreműködésével Meszlényi finom, Bihari dallama felett fantáziáió művét s végül Riegler Ernő orgonaművész ragyogó, színes orgonajátékával Guilmaut Szimfóniáját orgonára és zenekarra. Igen nagy és megérdemelt sikerük volt. * Molnár Imre cír., aki a japán trónörökös keddi estélyén nagy sikerrel énekelt régi magyar dalokat, ma, január 29-én este fél 9 órakor tartja nagy érdeklődéssel várt dalestjét magyar szerzők műveiből a Zeneművészeti Főiskola nagytermében. Kisér: M. Hir Sári. * Verdi-hangverseny. Verdi-hangversenyt rendez vasárnap, február 1-én délután öt órakor a pesti Vigadóban a Székesfőváros Népművelési Bizottsága. A hangversenyen Goda Gizella, Laurisin Lajos és Svéd Sándor, az Opraház tagjai, a Székesfővárosi Zenekar kíséretével az Aida, az Álarcosbál, a Stigoletto, a Trubadúr és a Traviata legszebb áriáit és duettjeit adják elő. A zenekart Bor Dezső karnagy vezényli. Jegyek 1—5 pengőért köznapokon délelőtt 9 és 2 között, pénteken délután 5 és 7 között a népművelési bizottságnál (Szép utca 5), a hangverseny napján pedig délután 4 órától a Vigadó pénztáránál válthatók. Közalkalmazottak és diákok kedvezményt kapnak. * A Filharmóniai Társaság V. bérleti estje február 16-án a m. kir. Operaházban. Jegyek az Operaház jegypénztáránál. Vezényel: Buseh Fritz. Közreműködik: M. Hir Sári. Műsorsreger: Változatok és fuga egy Mozart témára. Liszt: A-dúr zongoraverseny, Mozart: D-dúr szimfónia. Nyilvános főpróba február 15. Jegyek Rózsavölgyinél. Joanne Marcsi: febr. 6! (Fodor) Freedman Ignác: febr. 10! (Fodor) * H. Plank Bella dr. tánciskolájában, Andrássy út 24., új tanfolyamok kezdődnek. Minden szombaton és vasárnapon össztánc. Telefon: 288—88. MOZI Filmszínházak műsora BELVÁROSI MOZGÓ Irányi utca 21 Mám (Telefon: 833—29.) A kacagó asszony. — Ha a nő akar. — Az előadások kezdete, hétköznapokon, jobb terem: 5, egynegyed 6, fél 10, bal terem:8, vasárnap, jobb terem: 4, 6, 8, bal terem: 5, egynegyed 8. Dél 10 órakor. DODOGRAF FILMSZINHAZ József körút 77 Hefon: 831—76.) A kacagó asszony. Filmregény. — A fehér szegfüs bandita. — Sian és Fan kecskés fak. Burleszk. — Az előadások kezdete, hétköznapokon: fél 6, egynegyed 8. 10, vasárnap 2 órától. CAPITOL FILMPALOTA • Baross-téren, a kde pályaudvar mellett. (Telefon: József 313—37.) Az embervadász. (Der Greifer.) — Végzetes pillanat. Dráma.Híradók. — Az előadások kezdete, hétköznapokon: 5. egynegyed 8, fél 10, vasár- és ünnepnapokon: fél 4, fél 6, fél 8, fél 10 órakor. CORSO. IV., Vári utca 9 (Telefon: Ant. 874—02 A világ vége. — Miki, az űrlovas. Trükkfilm. *— Híradók. — Az előadások kezdete, hétköznapokon, szombat kivételével: 4, háromnegyed 11, háromnegyed 8 és háromnegyed 10, szombat, vasár- és ünnepnapokon: fél 4, fél 6, fél 8 és háromnegyed 10 órakor. CORVIN FILMSZÍNHÁZ. VIII. József körnt ésr.lői-ut sarok. (Telefon: J. 31.988 és J. 395—84.) A világ vége. A filmben előforduló dalokat 22 tagú Palesztrina-kórus adja elő. — Miki, az űrlovas Trükkfilm. Híradók. — Az előadások kezdete, hétköznapokon, szombat kivételével: fél 6, fél 8, fél 10. szombat, vasár- és ünnepnapokon: fél 4, fél 6, fél 8, fél 10 órakor. PÉCSI FILMSZÍNHÁZ, V. Tévé»-kóru» 28 telefon: Aut. 213—43, 259-52, 148-05.) Ha a nő akar.. .! Filnattrakció. — Híradók — Az előadások kezdete mindennap: 4, 6, 8, 10 órakor. ELIT MOZI. V.. Lipót körút 16 (Telefon: Automat»kifti— 51.) A kacagó asszony. Filmregény. — Téli szivárvány. Dráma. — Az előadások kezdete: egynegyed 7, háromnegyed 8, fél 10 órakor. KOROM FILMSZÍNHÁZ. IV., Kossuth Lajos utca VTelefon. Aut. K97--07 és 895- 43.) Vége a dalnak -Híradók. Az előadások kezdete, hétköznapokon, szombat kivételével. 5. egynegyed fél 10. szombat vasút és ünnepnapokon: 4. 6. 8. 10 órakor. Prolongálva. KAMARA MOZGO.TT! Dohány utca és Nyárinte sarok. (Telefon: 440—27.) Ingagj. (A gorilla.) — Fipp Trükkfilm. — Híradó. — Az előadások kezdete minden nap: 4. 6. 8. 10 órakor. ORION SZÍNHÁZ. IV Fske-ot 1 'Telefon: Automat 1 831—02.) Ingngi. (A gorilla.) — Flipp. Trükkfilm. — Híradó. — Az előadások kezdete, hétköznapokon: fél 6, fél 8, fél 10, vasár- és ünnepnapokon: fél 4, fél 6 fél 8, fél 10 órakor. QMNIA FILMSZÍNHÁZ TOL. Kölesev utea 2. szám József-körút sarkon. (Telefon: 301—25 ) A fehér barát — A Bimnfo-királyok. — Híradók. — Az előadások kezdete, hétköznapokon: 5, egynegyed 8, fél 10 vasár- ésünnepnapokon: 2, 4, 6, 8. 10 órakor. RADIUS—METRO FIMPALOTA, Nagymező utca 22—24. (Telefon: 220-98, 292-50.) Greta Garbo németül beszél az Anna Christie főszerepében. — Szebenyi Sándor trológját elmondja Holló Klári. — Flippy, mint borbély. Trükkfilm. — Híradók. Az előadások kezdete, hétköznapokon: 4, 6, 8, 10. vasárn és ünnepnapokon: 2, 4, 6, 8, 10 órakor. ROYAL APOLLO. INT. Erzsébet-körút 45-47 (Tefon: József 429-446, 419—02.) Pénz nz utcán. (Geld auf der Strasse.) — Kis parádé. Trükkfilm. — Híradók. — Az előadások kezdete, hétköznapokon, szombat kivételével: 5, egynegyed 8, fél 10, szombat, vasár- és ünnepnapokon: 4, 6, 8. 10 órakor, UM FILMSZÍNHÁZ. VI Teréz-kosaronTelefor Automata 197—C7 s Automata 197—68.) A világ vége. A filmben előforduló dalokat 72, tagú Palesztrina-kórus adja elő. — Miki, mint űrlovas. Trükkfilm. — Híradók. — Az előadások kezdete, hétköznapokon, szombat kivételével: 5, egynegyed 8, fél 10, szembat, vasár- és ünnepnapokon: 4, 6, 8, 10 órakor, URÁNIA FILMSZÍNHÁZ, VTL Rákóczim *1 (Telefon: J. 460—45 és J. 461D-46.) Paramount parádé. Biller Irén és Dénes György magyar konferanszival. — Az úszás csodái. Sportfilm. — Trükkfilm. — Híradók. — Az előadások kezdete, hétköznapokon, szombat kivételével: 5, egynegyed 8, fél 10, szombat, vasár- és ünnepnapokon: 4, 6, 8, 10 órakor. SPORT () Szombaton kezdődik a Tiszti Vivő Club kardversenye. A Tiszti Vivő Club hármas vivóversenyéből, mint ismeretes, a tőr és párbajtőr-versenyt már levívták,hátra van tehát még a kardvivóverseny. Szombaton délután 6 órakor az egyesület Váci utcai helyiségében a selejtező és középdöntő mérkőzéseket vívják le, vasárnap délelőtt fél 10 órai kezdettel pedig a sorrend-megállapító körmérkőzések kerülnek sorra. Vasárnap délután, fél 6 órai kezdettel, a kardverseny döntőjét bonyolítják le. A verseny, előreláthatólag, Nagy Ernő és fiat, Ottó között fog eldőlni. () Tánczos visszatér a Ferencvároshoz. Az utóbbi hetekben sokat foglalkoztak sportkörökben Tánczosnak, a Ferencváros Temesvárról importált válogatott jobbszélsőjének, a személyével. Azt híresztelték ugyanis, hogy a szabadságát jelenleg Temesváron eltöltő játékos faképnél hagyta volna a zöldfehéreket és Temesváron marad. Tánczos, a hírek cáfolatául, levelet intézett a Ferencvároshoz, amelyben, minden híreszteléssel szemben, közli, hogy február 2-án pontosan meg fog érkezni Budapestre és jelentkezni fog a vezetőségnél. () Felállították a birkózók válogatott keretét. Hírt adtunk már arról, hogy az idei Európa-bajnoksgokat március hó végén rendezik meg Prágában. A Magyar Birkózók Szövetsége legutóbb kijelölte azt a keretet, amelyből a prágai versenyre válogatni fognak. A keret tagjai a következők: Légsúly:Szegfű, Gyarmati, Imrik, Szendy, Német, Aranyi; pehelysúly: Fehér I. és II., Galambos, Próka II., Tasnády, Tóth; könnyűsúly: Ambrus dr., Kárpáti, Beke, Benkő, Németh, Surányi, Bognár; kisközépsúly: Matúra, Prókai I., Finyák, Zombory, Rétháti, Hegedűs, Keresztes; nagyközépsúly: Papp dr, Tunyoghy, Péter, Pető, Matuska; kisnehézsúly: Szalay, Fekete, Orgovány, Adorján, Sárdy; nehézsúly: Radó, Varga, Horling és Kont. A 24 órára 1003 márka zsebpénz. Az egyik német fedettpályaverseny rendezősége egy ajánlatot kapott Ladou megue-től, a franciák világrekorder atlétájától, amelyben elsőosztályúk három kocsi jegyet és a luxusszalóban való elszállásolást, azonkívül ,,egyebekre“ JOOO márkát kér tőlük. Kíváncsian várjuk Ladou megye megnyilatkozását majd annakidején, amikor majd régi szokás szerint az olimpiász megnyitásakor ünnepélyes esküt kell tenni az amatőrségről. Várjon esküre meri-e majd emelni a kezét, hogy ezzel is amatőrnek vallja majd magát? () A Ferencváros szerdai tréningjén a szabadságon levő Korányi és Tánczos, valamint az influenzában megbetegedett Berkessy kivételével minden játékos résztvett. Vasárnap a zöld-fehérek csapatai közül az A-csapat a Budai 11 ellen játszik, a f1-csapat pedig a Turul ellen. () A birtúszóversenyek februári programja: Február 1. Testvériség SE országos I. osztályú szeniorverseny. Február 8. Vasas SC Szelky Ottó-emlékverseny, vagy llerminamezei AC II. osztályú országos szeniorverseny. Február 15. BESZKÁRt SE országos II. osztályú szeniorverseny. Február 22. Műegyetemi AFC országos I. osztályú szeniorverseny, 0 Új favoritjai vannak az angol kupának. A nagy favorit Arsenal és a tavalyi Sheffeld Wednesday, mint ismeretes, a legutóbbi fordulóban kiestek. Az Arsenalt 80.000 néző előtt a Chelsea csapata 5:1-re győzte le, a Sheffield Wednesday csapatát pedig a másodosztályú Barnsley verte meg, szintén 2:1-re. A legjobb formát eddig a másodosztály első helyén álló Everton árulta el, amely a legutóbbi fordulóban a londoni Chrystal Palace csapatát 6:0-ra győzte le. A londoni csapatoknak különben is rosszul megy a sorsuk az angol kupában és a Chrystal Palace és az Arsenal mellett a Tottenham is kiesett már. Az elsőosztályú egyesületeik közül míg nem estek ki a Birmingham, Chelsea, Blackbourn Rovers, Portsmouth, Grimsby Town, Leeds és a Sheffield United. () Szombaton utazik a magyar jéghokicsapata Krinicába, ahol valószínűleg hétfőn veszi kezdetét a világbajnoki torna. A csapatot pénteken jelölik ki. () A labdarúgó bajnoki mérkőzések február 15-én kezdődnek és május 31-én fejeződnek be. TWW^ti-' ir-nn»«TM»TM*8 il Zift ZiflStt 15 Az osztrák baráti szerződés első jelentkezése Még meg sem száradt a tinta az osztrákmagyar barátsági szerződés aláírásain, és mindkét ország vezetői abban a jóleső érzésben ringatják magukat, hogy most már adva van az út a legbarátságosabb gazdasági együttműködésre, amikor hire megy, hogy az osztrák vámbizottság egészen váratlanul jelentős gabonavám-emelési igényekkel lépett fel a magyar bizottsággal szemben. Nincs módunkban ezt a hírt ellenőrizni és épp ezért fentartással emlékezünk csak meg róla, viszont nem mulaszthatjuk el már ez alkalommal rámutatni arra, hogy a legbarátságtalanabb gesztusnak tekintenék az osztrák bizottság részéről, ha a baráti szerződés aláírása után egy ilyen indokolatlan követelésnek a felállítását. Gazdasági vezetőink, úgy látszik, megint, tisztábban láttak, mint politikusaink. Már a múlt év őszén felhívták az illetékes miniszterek figyelmét a cseh vámháború kitörésével kapcsolatban olyan momentumokra, ami helyezetüket Ausztriával és Németországgal lefolytatandó kereskedelmi tárgyalások folyamán nagyon hátrányosan befolyásolnák. Kézenfekvő ugyanis, hogy Ausztria a maga részéről tisztában van azzal, hogy az agrár- Magyarország azáltal, hogy a cseh piacát elvesztette, nincs abban a helyzetben, hogy a második legközelebbi piacával is vámháborúba bocsátkozzék. Ausztria ezt a helyzeti előnyét akarja most, úgy látszik, kihasználni Magyarországgal szemben, annyival inkább, mert hiszen Ausztriának Magyarországgal való külkereskedelmi forgalma az utóbbi évek folyamán egyre inkább passzívvá vált, mert Magyarország agrárexportja évről-évre növekedett Ausztria felé, míg ugyanakkor Ausztria ipari behozatala lényegesen visszament. A magunk részéről rámutattunk arra, hogy Ausztriának a cseh vámháború következtében nagyon kedvező lehetőség kínálkozik kontinentális szerződés keretén belül az eddigi passzív külkereskedelmi mérlegét Magyarországgal szemben kiegyenlíteni és a saját ipari exportját az elmaradt cseh export helyett megfelelő kereskedelmi szerződésben hosszabb időre biztosítani. Ha Ausztria az utolsó percben arra a meggondolatlan lépésre ragadtatná magát, hogy nem ipari exportját, hanem mezőgazdasági termelését akarja kereskedelmi szerződései keretén belül kedvezésekben részesíteni, vagy ami ezzel egyjelentőségű, a magyar agrárexportot akarja Ausztria területéről visszaszorítani, első látszatra csak visszaél az agrár Magyarország átmenetileg szorult helyzetével, valójában a saját ipari exportját Magyarország felé véglegesen feláldozza. Mi sokkal tisztábbfejű gazdaságpolitikusoknak tartjuk az osztrák, vámbizottságban résztvevő delegáltakat, semhogy egy ilyen ritka kedvező alkalmat arra használnának fel, hogy zsarolásszerűen felemeljék saját mezőgazdasági vámjaikat, ahelyett, hogy saját ipari exportjuknak a mi mezőgazdasági exportunk Ausztriába irányuló megkönnyebbítésével tartós és komoly biztosítékot szereznének. — (Vilamoshegesztőtanfolyam.) A Magyar Műszaki Szövetség által alapított villamoshegesztőtanfolyam február 12-én kezdődik mérnök- és munkáshallgatók számára. A tanfolyam nyolc hétig tart, naponkénti három órában, melynek fele műhelygyakorlat. A szövetség a mostani tanévben nem nyit uabb tanfolyamot és az eddigi előjegyzések miatt a február 12-én kezdődő tanfolyamon is már csak 4—4 hely áll rendelkezésre, melyekre február 5-ig fogad el előjegyzéseket az igazgatóság. Érdeklődök forduljanak a Magyar Műszaki Szövetség tanfolyamainak igazgatóságához, VI. Terizkörül 43/a. Kitüntetéshez, kinevezéshez dísztávirattal gratuláljunk.