Marczius Tizenötödike, 1848 (2-247. szám)

1848-03-31 / 13. szám

Pest marcz. 30. Minden arra mutat, nagy napra viradtunk. Magyaror­szág sorsa tán ma fog elhatároztatni. Midőn e sorokat írjuk, reggel hét óra van. Az idő fel­séges , a reggeli szürke ködök oszlanak. A város tekintete a folyam két partján nagyszerű. Az utczák népesek, de azon kö­zönség , melly a legközelebb éjjeli népgyűlésen jelen volt, még nem mutatkozik. Az olvasó , ki lapjaink számai közöl nehányat átfutott, jól tudhatja, minő remény biztatott minket, miután a nemzet kivonatait, a király minden kikötés nélkül helybe hagyta. Az nagyszerű esemény volt. Olly fényes, s az ország­nak annyi jeles férfiat, magában foglaló küldöttséget, e haza még nem látott soha. Ama küldöttségek, mellyek hajdanában, a választott ki­rályokat behozták, koránt sem lehettek illy nagyszerűek. Nem hasonlíthatott ehhez­­ Ferdinand kora, midőn az austriai ház, ellenében a nemzeti királynak, ide hozattatott. Olvastuk , minő volt ama fogadtatás. Bécs város derék népe, a szó valódi értelmében nyílt karokkal fogadá hazánk fiait. — Az ország színe a fejedelem elébe ment. A három százados szenvedés és keserűség után, ez volt első nap, mellyben a jobb jövendőnek reménye biztatóan tűnt fel. A nemzet királya elébe bocsáttatott. Egyenesen és köz­vetlenül beszéltünk V. Ferdinánddal. E napokban a világ legnyomorultabb gyülevésze, a bécsi bureaucratia tagjai sápadtan és reszketve szobáikba vo­nultak félre. A birodalmi város teljesen fegyverezve volt. A német s a magyar azon nap ismerék meg egymást. Mi a né­metek ellen, kiket a bécsi kormánynyal ugyanazonosítottunk, politikai gyűlöletet éheztünk. A németek minket még mindig úgy tekintettek, mint maradványát az egykori népvándorlá­soknak, ollyanoknak, kiknek ha hatalmuk s erejök volna, ma is kalandokra adnák fej őket. E nap mindent fényesen megczáfolt. A magyar ifjúság maga is részt vett a megtört bilincs egyes részeinek további tördeléseiben. Egy uj időszak pompás reggele volt. És mindezek ellenére, mi történik ? — Tegnap este, akkor, midőn a biztos sükerben már senki sem kétkedett, úgy annyira, hogy az estéli hirek iránt, a kíváncsiság szemláto­mást lehangultabb volt, mint csak tegnap előtt is, akkor lep meg minket egy királyi leirat, mellynél leverőbben a három százados szenvedés óta a magyarra soha semmi nem hat­hatott. A száz fejű hydra, mellyet Bécs vitéz népe eltiprott, ismét feléledt. A buta erőszak árnyai emelkednek fel. Viha­ros felhő közéig, fekete szárnyaival a legsötétebb éj száll alá. A távolban ismét lánczokat hallunk csörögni, vérpadok emel­kednek s a villámok sugárai a bárdok élén törnek meg. úgy hisziik, e királyi leirat, mellyről itt szó van, a nap folytában, minden utcza sarkon olvasható lesz. Ott lesz való­színűleg az országgyűlés, e tárgyra vonatkozó határozata is. A közönség e két okiratot elolvasva mindent meg fog érteni. Polgártársak, e leirat a legbüszkébb kihívás, mit valaha egy kormány a nemzettel tett. A leiratban vissza van huzva az, mit a királyi szó nagyhitü szentsége a nemzetnek olly ünnepélyesen átadott. A leirat megtagadott, visszahúzott mindent. A felelős ministériumot illető törvényjavaslat, olly csonkán, bénán és nyo­morultan jött vissza, hogy azon leirat értelmében alakulandó ministerium az alkotmányos ministerségnek valóságos paró­diája lenne. A nemzet közvéleménye egyhangúlag elítéli a cancel­­lariát, ezen roskadozó épületet, mellynek hulló kövei egye­seket megsemmisíthetnek. A cancellariat, a magyar nemzet és alkotmány, ezen systematicus ellenségeit, ezen leggyűlöletesb institutiót, melly fennállása óta , mint nyomor eszköz arra használtatott, hogy az alkotmányt elnyomja, a királyi leirat to­vábbra meghagyja! Azt akarják, hogy a midőn Europa harmincz nap alatt félszázaddal haladt előre, midőn Magyarország törvényhozása a jövendőre alapjain a nép képviseletét határozta felvenni, akkor mi tovább is a Cancellaria , leggyűlöletesb és nyo­masztó iga alatt éljünk, a Cancellaria, melly nem más, mint egy tudatlan, lelketlen, s a Bécsi bureaucratia zsoldjában élő, elfajult magyarok szolgai csoportozata ! Ez fog még tovább is szemtelenül felettünk uralkodni. Most, polgártársak, midőn többé nem a nemesség né­hány ezrei, hanem a népek milliói fognak szólni a hozandó határozatokban. Most akarják felettünk az alkotmányos elleni kérszol­gákat tovább fentartani. Azon csodálatos állapot mellyet ezen királyi leirat, ha elfogadttnék, behozna , a világon a legnagyobbszerü gúny volna az alkotmányos érzelem ellenében. Nem kell táblabiró politika. PéntekMARCIS TIZENÖTÖDIKE. 13. szám. Pest, márczius 31. 1848.

Next