Maros-Vidék, 1879 (9. évfolyam, 1-75. szám)
1879-01-05 / 1. szám
2 Báró Apor Károly ur ő méltósága elnöki beszéde a casino-egylet Maros-Vásárhelytt, 1878. decz. 27-én tartott közgyűlésén. Tisztelt casino-egyleti közgyűlés ! Egyletünk szabályai a mai napra tűzték ki a nagygyűlést és azt rendelik, hogy az elnöki megnyitó beszéd tárgya áttekintést nyújtson az elmúlt esztendőre. — Legyenek tisztelt Uraim általam üdvözölve és fogadják köszönetemet ily számos megjelenésükért; mert ez által tettel bizonyitották be, hogy egyletünk iránt érdekkel viseltetnek és virágzó állapotát mindnyájan óhajtják. A casinók alapitója, a legnagyobb magyar gróf Széchenyi István abban kereste a nemzeti művelődés előmozdítását, hogy ily társalgó- és olvasó-egyletekbe igyekezett öszszíteni az értelmiséget, hogy a széjjelágazó nézetek eszmesurlódás által egymáshoz közelebb hozassanak, hol kellemes társalgás által a társadalom különböző elfoglaltságú tagjai egymással érintkezve, finomabb szokásokat sajátítanak el és a miveltebb körök szellemi mulatságaival is megismerkedhetnek Ezekből önként következik, hogy az ily egyletek iránti érdekemelés mindazoknak szívén kell feküdnie, kik magukat egy művelt körhöz, egy város értelmiségéhez számíttatni kivánják. Ezeknek előrebocsátása után, midőn megkísértem figyelmüket visszavezetni azon közelmúltra, mely utolsó nagygyűlésünk óta felettünk a múlandóság szárnyain elhaladt, ne várják táléba tisztelt Uraim, hogy én ezen visszapillantást valamelyik politikai párt szempontjából fognám tenni. A casino egyletek abban különböznek a hazában sok helyen divatba jött körök és clubok egyesületeitől, hogy nincs pártszínezetük, mert nem célják, hogy egy bizonyos pártnak tagjait egyesítsék egy gyülhelyre és nem az a hivatásuk, hogy a politikában és párttusákban szerepeljenek, hanem hogy egyesítsék magukban minden pártoknak tagjait a közmivelődés, a finomabb társalgás és neteljességgel nem állottak egy színvonalon a haladó társadalom mindennapi kívánalmaival. (Folyt. köv.) mesebb időtöltés előmozditására. Érinteni kívánom tehát azon eseményeket, melyek a végéhez siető 1878-ik évet maradandóiig fogják emlékünkben megtartani. S ilyennek tűnik fel, mint legnevezetesebb, a muszka-török harcznak az utóbbira nézve végzetes következményekkel egybekötött befejezése. Amily szerencsével, hősiesen és önfeláldozással küzdött az önállóságában megtámadott török nemzet a harcznak elején, épen úgy roskadt egybe és kimerült annak további folyama alatt, bizonyítványául annak, hogy oly belszerkezettel, milyennel eddig birt, ma már önállóságát és hatalmi állását Európában nem tarthatja meg és valóban csak az európai congressus szabhatott határt győzelmei ellenének, hogy az végképen össze ne tiporja. A magyar nemzet feledve azon veszteségeket, melyeket a Balkánon inneni tartományok fenhatóságában a török nemzet hódításai által szenvedett, feledve azon temérdek vér- és vagyonbeli áldozatokat, melyeket neki a török nemzet százados harczokban okozott, rokonszenvvel viseltetett a török nemzet iránt ezen egész hosszú harcz alatt és azzal viseltetik még ma is, azonban ezen rokonszenv inkább kifejezése azon ellenszenvnek, melyet a muszka nemzetnek panslavistikus törekvései ellen viseltetik és valójában azon kérdés megfejtése — hogy okosság volt-e az európai hatalmakkal szakítani az eddigi politikával, mely szerint Muszkaország ismételt megtámadásai ellen a török birodalom épentartását diplomatiailag és ha kellett, fegyveres erővel és nagy áldozatokkal is a nagyhatalmi egyensúly fentartása szempontjából megvédeni igyekezett és beleegyezni ezen nagy birodalom eldarabolásába — a jövendőnek marad fenn. Reánk nézve ennél még nevezetesebb azon kiegyezés, mely az osztrák-magyar birodalom két fele között, tíz évi tartamra, ugyanezen évben a múlt országgyűlés törvényeiben megköttetett. Ezen kiegyezés alapul szolgál a birodalom mindkét felének melyek egykor lombsátraik alá kuruczot, labanezot fogadtak be; melyek oly sokat láttak, értek, éltek át; ma azon 2—3 favágó napszámost fogadják koronáik alá, kik fejszéikkel 2—3 óra alatt véget vetnek a 2—3 századot élt tölgyóriásoknak. Ha az emberi társadalomnak sokszor egy-egy igen is igénytelen tagjáról emlékezünk meg akkor, mikor itt hagyja ezt a görbe életet, talán megérdemli a növénytársadalmat alkotó „Mocsár“ is, hogy pár sort szenteljünk emlékének, most midőn kihaló félben látjuk. Szász Régenből Görgény-Szent-Imre felé indulva, a Maros völgyéből csakhamar egy terjedelmes fenlapályra érünk, melyen jókora nehány ezer négyszöghold legelő terül el szemeink előtt. E nagy térség ezelőtt harmincz-negyven évvel mind óriási tölgyekkel volt borítva. „Mocsár“ nevét a talaj vizes, mocsáros volta miatt kapta. Ma azonban az erdőség nagy része eltűnt s csakis a görgényi és bölkényi részek felől áll még fenn; de annak is ütött végórája. A magyar kijövendőbeli előmenetelének, anyagi jólétének megszilárdulására. Sokan hazámfiai közül országunk nemzetgazdászati, állapotának iparának és kereskedelmének fejletlensége okából aggodalommal néznek a nagy küzdelembe került kiegyezés következményei elébe, azonban, ha megfontoljuk, hogy az lehetetlen, hogy az egyik fél teljes elszegényedése és tönkrejutása a másik fél felvirágzását eszközölhesse, nem veszhet el reményünk, hogy a kölcsönös érdekek megtalálandják annak az útját, hogy ezen kiegyezés ne legyen káros következésű egyik egyező félre nézve is. Alkotmányunk egyik sarkalatos jogával éltünk ezen évnek lefolyása alatt mindnyájan, t. i. országunk képviselő-testületének három következendő évres megválasztásával. Az első magyar ember, felséges királyunk, mint az alkotmány őre, a törvény által kiszabott időben egybehívta az országgyűlést és az újból megkezdezte nagy feladatát az ország előhaladását és jólétét eszközölni. Legyen reményünk, hogy ennek inkább fog sikerülni feladatának megfelelni, mint elődeinek és végre sikerülni fog ennek jólétünket emelni és nem már is elviselhetlen terheinket. És visszatérve háztüzünkhöz, mindenekelőtt fel kell hoznom azt, hogy az 1878-ik esztendő minden rendkívülisége mellett is a jobb, azaz a termékenyebbek közé sorozandó ; mert ha nem is minden vidék és mindenki dicsekedhetik bő terméssel, de van kis országrészünknek mégis mindene, hogy megélhet, sőt van feleslege is, melylyel fedezhetné azon áldozatokat, melyeket az elmúlt résztermésű évek a törzsvagyonból a megélhetés szempontjából megkívántak és mégis földmivelő gazdáink részéről a legnagyobb aggodalmak nyilváníttatnak. Általános ugyanis a panasz, hogy országrészünk saját zsírjában sül meg, mert nincs belfogyasztásunk annyi, hogy ez képes legyen a termények árát azon magasságban fenntartani, melybe a gazdának a föld megmivelése került; mert nincs kereskedésünk, hogy fe A Mocsár emlékezete. Irta: Mocsári. — — — — — — A Maros völgye felől jövő után vastag porjelleg emelkedik, mely mind közelebb és közelebb jön. — A porfelleg közül sisakok, lengő tollak, lőfegyverek tűnnek elő. A tuszkoló mégén lépdelnek ; embernek és állataik a Mocsár lombsátrai alatt nan jönnek ? kik azok ? . görgényi sziklavárba igyeket látott azon háromszáz eze perczben döntettem ett dübörgő sóhajtását a „leányvár“ oldala kétszeren vissza. Oly megható, oly az , talán szeretett volna még mindennek, úgy a Mocsárngeinek is vége. Azok a terempás teremtései a természetnek, vályi kincstár a százados tölgyeket 1871-ik évtől fogva eladogatni kezdte, szálanként csoportonként vagy táblánként, a mint vevő találkozik. Az irtás mostanában épen javában foly s bizonyára élénkebb, pezsgőbb élet van itt, mint sok kis városkában, hol örökös holt idény honol. A Görgénybe vivő út nemsokára kopár és puszta lesz s annak, mi itt volt, csak a népmese tartja fenn még darabig emlékét. Igen, a nép, a világ e legnagyobb költője, sok regét fűzött és fűz a rengeteg múltjához . . . Annak minden pontja egy-egy érdekes költeményt tart fenn máig is. A rege szerint nem régen vágták le azon korhadt tölgyet, melyből egy fegyveres labancz dűlt ki egész „Rüstung“-jával. — A megszorult német a már akkor odvas fa tetejében menhelyet keresvén, beereszkedett s odaszorult, mígnem a jólelkü favágók kimentették kellemetlen helyzetéből .... Pár év múlva a regék tárgya, az utolsó tölgy is ledül s ekkor végleg eltűnik a zöld színéről a Mocsár rengetege... De mit mondok? mégsem Folytatás a mellékleten. .