Muzsika, 1980 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1980-01-01 / 1. szám - RAICS ISTVÁN: Köszöntjük Molnár Antalt 90. születésnapján - Emlékezés eszmélésem esztendeire
Köszöntjük Molnár Antalt 90. születésnapján EMLÉKEZÉS ESZMÉLÉSEM ESZTENDEIRE Molnár Antal első nagyobb lélegzetű tanulmánya — írásainak a szerző által összeállított jegyzéke szerint — a század első évtizedének végén, második évtizedének elején jelent meg. Ő már zenetudósi tekintélyt szerzett, amikor én első lépéseimet próbálgattam ebben az idegen és furcsa világban. Mégis, vagy talán éppen ezért, neki köszönhetem a kezdeti tájékozódást, ő adta kezembe az iránytűt. Az akkori Baja egyetlen könyv- és kottakereskedésében tízéves fejjel rábukkantam egy szürke fedelű, kis füzetkére. Beethoven — mindössze ennyi volt a címe, s a Gyulai Pál alapította Olcsó Könyvtár 1854—55. számaként jelent meg, 1917-ben. A füzet sok hányattatás után is előkerült könyveim erdejében, s most bizonyos megilletődöttséggel veszem kezembe Molnár Antal professzor korai tanulmányát, első irányítómat. Tízéves fejjel rendkívül fogékony az ember, különösképpen, ha a betűk szerelmét ötéves korától magában hordozza. Zongorázó és a zongorázás elemeit nekem továbbadó édesanyámmal kettesben éltük a magány nehéz éveit. Apám négy évig a frontokon volt, aligalig láttam, emlékeim abból az időből szinte nincsenek is róla. De anyám! Tele a szépség iránti olthatatlan vággyal, tele Jókai-imádattal, s tele a muzsika iránti rajongással. Furcsa rajongás volt... Könnyű lábbal, légiesen jártkelt olyan szakadékok fölött, melyeknek egyik partja A Balaton háborgása volt, a másik Schubert f-moll Moment musicalja. S akkor egyszerre elém villant egy név, a Beethovené. Alig tudtam róla valamit. Hanglemezhez nem juthattunk hozzá, az akkoriban még csak ritka madár volt. A rádió is csak évekkel később vonult be otthonunkba — már Rákospalotán —, kristálydetektoros. (Magam eszkábáltam.) Egy-két kis füzet volt az anyám kottatárában ettől a titokzatos mestertől — bagatellek, szonatinák, könnyebb variációk. Amennyire akkor pár évi tanulás után merészségemből telt, nekiveselkedtem. S elkezdtem ismerkedni a mesterek mesterével, akit az Olcsó Könyvtár írása mindjárt első mondataiban a görögök „Phidias"ához hasonlított, akinek Athéné-szobra „az Akropolisz tetejéről hirdette a világnak, hogy belső erejük gyönyörű eredménye, a görög világ idealizált képe" ez a művészet! Habent sua fata libelli... Ez a könyvecske, amelybe a könyvtáralapító gőgjével, még szinte elemista cikornyákkal róttam bele nevemet (amely rossz szokást hamar abbahagytam!), sorsdöntő volt tízéves életemben, s most is érzem delejességét, gondolati mákonyát. Anélkül, hogy tudtam volna, s anélkül, hogy ez reálisan bekövetkezett volna, Molnár Antal tanítványa lettem. Évek során megszereztem, amihez ennek a nagyszerű írónak és tudósnak munkássága jóvoltából juthattam, s kezdett átalakulni a szemléletem. Molnár Antaltól tanultam meg, hogy a zene csak emberitársadalmi összefüggéseiben érthető meg, hogy az emberi történelem politikacsináló vezetői mellett egyenrangú, s az előbbieknél végső kihatásukban maradandóbb a szellemi vezetők, az alkotók, a géniuszok hatása. Molnár Antaltól tanultam meg azt is, hogy képtelenség elszigetelten mérlegelni és tanulmányozni egy-egy művészi területet. Zene, irodalom, képzőművészet, építészet mind magas emberi kvalitások hordozói, s még azokban a műfajokban is kölcsönhatásban állnak, amelyekben nincsenek egyszerre jelen! Molnár Antalnak ezt a könyvecskéjét könyvtáram gyarapodása során más Molnár-kötetek követték. A zenetörténet szelleme (amely ugyan korábban jelent meg, mint a számomra oly emlékezetes Beethoven-tanulmány) később került birtokombal. S ugyancsak később