A nagyváradi Ady Endre Sajtókollégium diplomamunkái, 2000

C. Szilveszter Olga: Játék a sorssal

- Majd én közvetítek - ajánlja fel nagyokat nyújtózkodva. - Maga kicsoda? -Gyüre Nicolae, a Mari néni nevelt fia vagyok, de szólíthat Miklósnak is - teszi hozzá cinkosan. - Ő pedig a mi barátunk - mutat a vörös orrú aggastyánra. - Tudja, nappal itt húzza meg magát, hajléktalan. * Mari néni átül az ágyra, s én mellé telepedem. Gondolom, ilyen közelségből magam is elboldogulok, közvetítő nélkül. - Mikor került kapcsolatba a jóslással, hogyan fedezte fel ezt az adottságát? - Már 25-30 éve jósolgatok kártyából - hangjából rosszallást vélek- felfedezni, hogy micsoda buta kérdéseket teszek fel, nemhogy jósoltatnék. - Találkozásom a kártyával sorsszerű volt. Mentem az úton hazafelé. Emlékszem, kutya idő volt, az ég is olyan színjátszó, s a por a szemembe vágott. Megálltam, s ahogy lenéztem, ott hevert egy pakli cigánykártya. A vihar egyre jobban közeledett, ezért gyorsan felkaptam, és hazasiettem vele. Néztem, forgattam, hogy tanuljak is valamit belőle. A szomszéd is bejött, mondta, vessem meg neki. Megcsináltam, a jóslás bevált s azóta jósolgatok. -Mit vett észre, az emberek hisznek az efféle jóslásoknak? Szeme idegesen rebeg, kezében pörgeti a közben előkerült megsárgult cigánykártyát. -Hááát, ha nem hinnének, nem is jönnének. De jönnek elegen Temesvárról, Brassóból, Aradról. Pénzt nem kérek, nem azért csinálom. Annyit adnak, amennyit szánnak. - Mindig beválnak a jóslatai? - Igen, de nem szeretnék erről beszélni - kezéből a kártyák a földre potyognak. Miklós fürgén szedegeti őket, közben szeme sarkából a táskámat méregeti. - Mari néni vágyik-e valamire? - Titkos vágyam nekem is van - vág közbe mohón - egy új cigánykártya, mert ezt már alig látom a rossz szememmel. Közben tekintetem körbejár a füstös falakon, a szennyes ágyneműn, a mázolt földön.

Next