Napi Gazdaság, 2004. június (14. évfolyam, 104-125. szám)
2004-06-11 / 112. szám
A sógorokra számíthatnak Ezen belül a 2002-es adatok szerint takingTH mintegy 140 ezer vendég járt a kereskedővárosban, melyek 28 százalékát tették ki a külföldiek. Az átlagos tartózkodási idő Sopronban egyébként 2,53 nap volt tavalyelőtt - derült ki a soproni Tourinform iroda adataiból. Az 54 ezer lakosú településen összesen 68 kereskedelmi szálláshely és 11 szálloda található. Ezek férőhelyei 6,2 ezer, illetve 2,5 ezer. A soproni Tourinform iroda idén négy belföldi kiállításon képviselte a várost és térségét, ahol folyamatos statisztikai felmérést is végeztek a vendégek körében. Ebből kiderült, hogy az érdeklődők mintegy 22,8 százaléka városlátogatásra, 12,5 százalékuk a környező településekre és 8,5 százalékuk átutazóban Ausztria felé állnak meg a városban. Az emberek 21,4 százaléka vélhetően panzióban, 18,5 százalékuk panzióban és 12,7 százalékuk ifjúsági szállón vendégeskedne. Mindezek mellett kiemelkedő még a háromcsillagos hotelek és a falusi szállások aránya is a megkérdezettek körében. A felmérés érdekessége, hogy a veszprémi régióból érkező turistákat sokkal jobban érdekli a térségi turizmus és a Fertő-tó, mint a déli vagy keleti régió turistáit. Sőt a bor és a gasztronómiai élvezetek a szegedi régió vendégeit majdhogynem hidegen hagyják, ezzel szemben jobban érdeklik őket a soproni fesztiválok. • FOLYTATÁS AZ I. OLDALRÓL ! Átalakította a gyártást a brau union Hungária sörgyárak rt. Kétmilliárd forintos fejlesztést hajt végre idén a soproni sörgyár A termelés hosszú távú stabilizációját, illetve a gazdaságosságot és a környezet kímélését célozták a soproni sörgyárban a Brau Union Hungária Sörgyárak Rt. idei beruházásai. A mintegy kétmilliárd forintos fejlesztés tovább javította a minőséget és a megbízhatóságot is. • TÓTH LÁSZLÓ LEVENTE Bár az idei nyár leginkább még csak a naptárban köszöntött ránk, az új sörszezonra szükséges műszaki fejlesztések lényegében már elkészültek a soproni sörgyárban - tudtuk meg László Attilától, a Brau Union Hungária Rt. kereskedelmi vezérigazgató-helyettesétől. Tájékoztatása szerint a Brau nagyobbik termelő gyárában, Sopronban az idei műszaki fejlesztést alapvetően a korábban az Amstel portfoliójában szereplő termékek gyártási feltételeinek megteremtése indokolta. Ez mintegy 2 milliárd forint beruházási igényt jelent, amelyben a Sopronba került márkák gyártási és csomagolási megoldása is szerepel. A projekt folyamatának kiemelt beruházási tételeit a sörszeparátor és egy új hűtőkompresszor üzembe helyezése jelenti. A szeparátor megoldja a szűk szűrési keresztmetszet problémáját és részben a szűrési biztonság növelését is. Az ivóvíz-felhasználás és a szennyvízkibocsátás csökkentése kiemelt gazdaságossági kérdés a söriparban. Ebből a szempontból alapvető javulást eredményezett az oldott sóban feldúsult, úgynevezett „veszteségvíznek” egy speciális membránszűrőn történő átvezetése, amelynek nyomán az elfolyó víz 50 százaléka jó minőségű ivóvízzé alakítható. Ez naponta több száz köbméter - eddig csatornába került - víz újrafelhasználását teszi lehetővé. A megnövelt gyártási teljesítmény szükségszerűvé tette a tartályos tárolókapacitások fejlesztését is. Ennek érdekében Sopronban 3 darab, egyenként 2000 hektoliteres tartályt állítottak be, könnyűszerkezetes, hőszigetelt épületben. A fent említett nagyobb és számos kisebb - a minőséget és a megbízhatóságot tovább javító - beruházással a Brau Union Hungária Sörgyárak Rt. soproni gyára eddigi, világszínvonalú termelésének hosszú távú stabilizációjával, valamint gazdaságos és környezetkímélő működésének fokozásával a fejlesztések újabb, jelentős szakaszán jutott túl - hangsúlyozta László Attila. A sörgyár madártávlatból KEDVEZŐ A SOPRONI TÉRSÉG MUNKANÉLKÜLISÉGI RÁTÁJA Sok a fodrász, kevés a villanyszereld Áprilisban az országos 6 százalékhoz képest Sopronban csupán 3,6 százalékos volt a regisztrált munkanélküliségi ráta a megyei munkaügyi központ szerint. A keresett szakmák közé tartozik a kőműves, a burkoló, az ács és a villanyszerelő. A diplomás munkanélküliek aránya viszonylag csekély. A NAPI GAZDASÁG Szakértők szerint a soproni munkanélküliség alakulását az elmúlt években a helyi nagyvállalatok leépítései határozzák meg. Rimányiné Somogyi Szilvia, a megyei munkaügyi központ igazgatója lapunknak elmondta: a posta, a Matáv, illetve a GYSEV egyaránt nagyobb arányban bocsátotta el dolgozóit, de hozzájárult ehhez a kiskereskedelem visszaszorulása is, amely az úgynevezett bevásárlóturizmus csökkenésével hozható összefüggésbe. A soproni munkaügyi hivatal áprilisban mért adatai szerint majdnem száz fővel, 1399-re csökkent a városban a munkanélküliek száma. A soproni munkanélküliek 80 százaléka általános iskolai, illetve szakközépiskolai végzettségű, kevesebb mint hét százalék rendelkezik felsőfokú végzettséggel. Az összlétszámon belül 970 szakmunkás, betanított vagy segédmunkás, és csupán 329 számít nem fizikai dolgozónak. A munkaügyi központnak áprilisban Sopron körzetében 754 bejelentett állást ajánlottak, ami 120 fővel haladja meg az előző havi adatot, és 356-tal az előző év azonos időszakit. A munkaerő-piaci igények Sopron körzetében áprilisban az előző hónaphoz viszonyítva nem változtak. Keresettek a villanyszerelők, a kőművesek, a burkolók, az ácsok és az egyéb építőipari szakmák. Más területen - például vendéglátó-ipari üzletvezető, kereskedelmi boltvezető, fodrász, kozmetikus, manikűrös, pedikűrös túlkínálat tapasztalható. A soproni pályakezdő munkanélküliek száma „csupán” 67 fő volt idén áprilisban, szemben a megyében regisztrált 488 fővel. Az áprilisi adatok és az országos átlagban is alacsonynak mondható munkanélküliségi ráta mellett azonban kedvezőtlen tendencia is megfigyelhető. A munkanélküliek száma az előző év azonos időszakához képest 334-gyel nőtt, ám ez a növekedés elsősorban a soproni kirendeltség illetékességi területe bővülésének tudható be - tudtuk meg a Győr-Moson-Sopron Megyei Munkaügyi Központtól. Sopron város és körzetének munkanélküliségi rátája évről évre emelkedik: 2004 áprilisában 3,6 százalék volt, egy évvel korábban 3,2 százalékot tett ki, míg 2002. áprilisban csupán 2,9 százalékot. A munkanélküliek létszámnövekedésének legfőbb oka az álláskeresést ösztönző juttatás 2003 nyarán történt bevezetése. Áprilisban a soproni kirendeltségen 160-an részesültek ebben az ellátási formában. Amennyiben ez a létszám nem szerepelne a regisztrációban, úgy a munkanélküliségi ráta megegyező lenne (3,2 százalék) az egy évvel ezelőttivel, vagyis a tavalyi szinthez képest már nem tapasztalható egyéb okokra visszavezethető növekedés - tette hozzá Rimányiné. A REGISZTRÁLT MUNKANÉLKÜLIEK ÖSSZETÉTELE * Megnevezés__________________________2002. év________________2003. év __________________________________fő_________%_________fő_________% Férfi___________________________4169 52,1_______4047________503 Nő_____________________________3827 47,9_______4028________49,9 Összesen:________________________7996 100,0_______8075_______100,0 Fizikai__________________________6237_______78,_______6190________76,7 Szellemi_________________________1759_______22,0_______1885________23,3 Összesen:________________________7996______100,0_______8075_______100,0 Legfeljebb 8 általános iskolát végzett 2441_______306______ 2327________28,8 *az éves átlagos létszám alapján______________________________________ Forrás: Megyei Munkaügyi Központ______________________________________ VÁROSAINK-SOPRON NAPI GAZDASÁGA 2004. JÚNIUS 11-12., PÉNTEK-SZOMBAT BIO-SPORT HOTEL LÖVÉR SOPRON Június 1-30. között kettőt fizet, hármat kap Sopronban! 2 és félpanzióval, a 3. és reggelivel. Korlátlan uszoda-, szauna-, pezsgőfürdő-, Danubius Premier Fitness terem használat mindhárom napon. 19 200 Ft/fő kétágyas szobában + 300 Ft/fő/éj idegenforgalmi adó 6 és félpanzióval, 3 órás kenutúra a Fertő-tó nádasaiban vezetővel, napi 1 óra tenisz, 2 alkalommal Nordic Walking az erdőben vezetővel, 1 óra lovaglás, 1 masszázs, uszoda, szauna, pezsgőfürdő, Danubius Premier Fitness terem korlátlan használata, napi tornaprogramokon való részvétel, kerékpárhasználat. 2004. június 1.-augusztus 31. 59 400 Ft/fő kétágyas szobában +300 Ft/fő/éj idegenforgalmi adó Június hónapban a 4 napos családi üdülés mellé ingyen belépőt biztosítunk a St. Margarethenben (15 km-re Soprontól, Ausztriában) található meseparkba 1 4 és 2 felnőtt és két 14 év alatti gyermek részére összenyitható vagy két egymás melletti szobában, félpanzióval, uszoda, szauna, pezsgőfürdő, Danubius Premier Fitness terem korlátlan használatával. 2004. december 25-ig 84 800 Ft/család + 300 Ft/fő/és idegenforgalmi adó Bio Sport Hotel Lövér **** 9400 Sopron, Várisi u.4. Tel.: 99 888 400 Fax: 99 888 413 lover.reservation@danubiushotels.com www.danubiushotels.com/lover