Napi Magyarország, 1999. július (3. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-24 / 171. szám

1­2 MAGYARORSZÁG A Kaposváron megjelenő, Tüs­kés Tibor szerkesztette Somogy összevont, július-augusztusi száma színes és változatos anya­gokkal rukkolt ki. Közli a lap többek között (a költő lánya hozzájárulásával) Illyés Gyula három, hagyatékban maradt ver­sét. Pontosan nem derül ki, mi­kor írhatta a költő e műveit. Egyik verse (Aki elhiszi, hogy szeretik) az öregséggel szembe­néző poéta portréját rajzolja elénk: „Már öregedtem, s köny­­nyűvé / tette szinte léptemet is, / ahogy konok hullámfutással / el­hatolt minden porcikámig, / hogy el-elhittem, szeretnek...” A Szabadon, mint a nevetés című vers hangja viszont ifjonti len­dülettel szól: „Szabadon, mint a nevetés / csörög a patak. / Sza­badon, mint a nevetés, / átkarol­talak...” Bár az egyik költemény borongósabb, a másik lendülete­sebb hangú, egyáltalán nem biz­tos, hogy az előbb idézett mű a későbben született, hisz a költők - és főként a sokarcú-sokhangú Illyés - belső és külső életrajzai nem föltétlenül fedik egymást. A lap Én országom, Erdély címmel közölt összeállításában többek között Fodor Sándor és Beke György novellája, Markó Béla, Farkas Árpád és Lászlóffy Csaba, továbbá a közelmúltban elhunyt Veress Gerzson versei képviselik Transylvánia kortárs irodalmát, s a hozzájuk hangula­tilag jól kötődő Kós Károly-, Sólyom Sándor- és Plugor Sán­­dor-grafikák, valamint Korniss Péter fotográfiái az Erdélyt áb­rázoló képzőművészetet. Pécsi Györgyi Politikus és/vagy költő című esszéjében Markó Béla munkásságát mél­­ taporzó Szabadon, mint a nevetés tagja, megállapítva: „Ha Markó Béla hallgatásának okára kere­sünk magyarázatot, bizonnyal nem tévedünk nagyot, ha azt sa­ját költészetére vezetjük vissza. Ez a líra ugyanis olyannyira máshonnan ered, mint a közéle­ti, politizáló vonulat, hogy talán emiatt alakult ki az a befogadói hallgatás is életművét illetően, mely az utóbbi években övezi. Jelentkezéseire, köteteire koráb­ban értő elemzések reflektáltak, az Érintéseket azonban (Markó új kötetét) nem követték recen­ziók, elmaradtak az ugyancsak szükséges és méltányos pályaér­telmezések stb., azaz mintha az átpolitizált irodalmi közvéle­mény maga is politikai vágányra tolta volna a költőt, aki ily mó­don - a népszerű politikusi köz­­szereplés ellenére is - egyfajta irodalmi vákuumba került...” Pomogáts Béla írása (A sajá­tosság méltósága és tragikuma) a szintén erdélyi költő, a sepsi­szentgyörgyi Farkas Árpád munkásságát elemzi. A Forrás­nemzedék második hullámában - Páskándi Gézáék­­ kirajzása után - induló Farkas Árpád ver­sei, mint Pomogáts megállapít­ja: „ma is arról tanúskodnak, hogy a szentgyörgyi végvárban, amely egyszersmind végvára a magyar költészetnek, mindig magasan csattog a viharvert har­ci lobogó...” Bernard le Calloc érdekes írását is közli a lap Körösi Csom­a Sándor ismeretlen fran­cia munkatársáról, nevezetesen Jean-Baptiste Athanase Tassin­­ról, aki térképész volt, de sok se­gítséget nyújtott tudósunk úttörő nyelvészi munkájához is. Kákonyi A Kör­önd szobrai 1897 szeptember 26-án Ferenc Jó­zsef a Hivatalos Közlöny 221. szá­mában hozta meg királyi döntését, miszerint fővárosunk erre alkal­mas terein kisebb méretű szobor­­emlékműveket kell állítani nemze­tünk nagyjainak, vértanúinak. Hogy teljesüljön a királyi óhaj, a Köröndön elkészült előbb Zrínyi Miklós és Bethlen Gábor szobra, melyeket Róna József és ifj. Vastagh György készített 1902- ben. Őket követte 1903-ban a Bocskai-szobor, mely Holló Bar­nabás munkája volt, és 1905-ben gróf Pálffy János szobrát készítet­te el Senyei Károly. A tér mai arcu­lata 1959-re alakult ki. Bethlen tal­pazatára Kiss Kovács Gyula Vak Bottyán-szobra, Bocskai helyére Marton László Szondy-szobra ke­rült, míg Pálffy architektúrájára Balassit mintázta meg Pátzay Pál. A Budapest Galéria a napokban fejezte be a négy szobor felújítását. MÉK Szent Anna-nap A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban július 25-én, Arma­­napján többszörös keresztelőt tar­tanak. Annát, Mária édesanyját a római katolikus egyház a gyer­mekáldás védőszentjeként is tisz­teli. Ezen a vasárnapon a múzeum területén fekvő Kisalföld tájegy­ség nevű terület Szent Anna-ká­­polnájában, valamint a felső-tisza­­vidéki Mándról származó refor­mátus templomban több család tartja keresztvíz alá újszülött gyer­mekét. A helyszín már csak azért is különlegességszámba megy, mert népszokások sokasága fűződik a keresztelés szertartásához, ame­lyek könnyűszerrel előadhatók a családi, közösségi értékrendet leg­inkább őrző, paraszti környezet­ben. Az idelátogatóknak az Érsekcsanádi Hagyományőrző Együttes ad ebből ízelítőt az Alföl­di tájegység hajdúbagosi lakóhá­­zaink udvarán.­­h­u Kultúra Kapolcsnak az eső sem árt Kapolcs felé tartva minduntalan eszembe ötlöttek Márta István szavai, aki alig két héttel ezelőtt biztosított arról, hogy tíz év alatt eddig még sohasem kellett egyetlen programot sem elha­lasztani az időjárás viszontagsá­gai miatt. Közben komor vihar­felhők árnyékolták be a zöldel­­lő dombok közt kígyózó or­szágutat, s a néha felmozgó ég­zengés sem biztatott semmi jó­val. A Művészetek Völgyébe ér­kezve azonnal szembe tűnik, hogy senki nem említi az esőt, talán babonás megfontolásból, igyekezve távol tartani a fenye­gető nyári zivatart. Minden szervező oldalán walki-talki csüng, amelyekből szakadatlanul záporoznak a re­csegő üzenetek, kérések, vic­cek. - Völgymunkás jelentkezik... - azonosítják magukat, mielőtt belefognának üzenetükbe. Természetesen Márta István kezében is ott sistereg a kis adó­vevő, amikor kilépünk a könyv­tárból kialakított fesztiváliroda ajtaján, s az udvaron parkoló, szponzornak köszönhető Volvó­­ba pattanunk. - Körbejárjuk a völgyet - fordul felém, és már indulunk is. A néptelen országúton nem kell szorongva meredni a kilo­méterórára, hiszen mindössze Sanyi rendőr teljesít szolgálatot magányosan a négy településen. A faluközpontokban pedig a fő­­utak mentén, szorosan egymás mögött várakozó autók vételen sora, valamint a keresztül-kasul sétálgatók nem is engedik, hogy harmincnál többel száguldozza­nak a sofőrök. A monostorapáti iskola kert­jében mozdulni sem lehet a megannyi lurkótól, akik az Égigérő fa című előadást nézik a Márkus Színház előadásában. Nem unatkoznak a kicsik Kapolcson sem, ott Weöres Sán­dor Csalóka Péterével szóra­koztatja őket a Sitkei Színkör. Igazán jólesik belepillantani a sok ragyogó szemecskébe. Monostorapátiban hármas kordonba ütközünk. Helybeliek, a legizabbaktól a legidősebbe­kig, mellükön völgymunkás fel­iratú emblémával, akik lelkiis­meretes alapossággal állítanak meg minden arra járót. Nem babra megy a játék, a teljes jegybevétel a Művészetek Völ­gyének otthont adó települések önkormányzatait és civil szer­vezeteit illeti. - Itt mindjárt jégeső lesz, Kapolcson pedig ragyogó nap­sütés van - szól ki tréfásan ko­csijából a helybeli tanítónőnek Márta István. A kordon mögött terpeszke­dő sportpálya a L’art pour Fort társulat erősítőitől hangos. A néhány óra múlva kezdődő kon­certjükre lövik be hangszerei­ket. Régi ismerősök gyanánt bo­rulnak egymás nyakába az együttes szülőatyja, Laár And­rás, valamint a Művészetek Völgyének kitalálója. A pályával határos szántó­föld poros útját két egymásnak fordított szék zárja le. Magá­nyos, idős asszony strázsál mel­lettük kötelességtudóan. Bi­zony, pórul járna, aki itt próbál­kozna belógni valamelyik ren­dezvényre. A völgyben kígyózó Eger­­patak partján megszámlálhatat­lanul sok vízimalom romja idé­zi a hajdani gazdagságot. Egy­kor folyóként hömpölygött a mára megszelídült víz. Négy kocsma és három cigányzene­­kar gondoskodott a gazdálko­dók szórakoztatásáról, akik arra vártak, hogy búzájukat lisztté őröljék a szorgos molnárok. Este hétkor valóságos nekro­­polisszá válik Kapolcs napköz­ben nyüzsgő központja, min­denki valamelyik ígéretes prog­ram nézőterére igyekszik befu­rakodni, amikor bekövetkezik, amitől rendezők, fellépők és nézők egyként rettegtek: meg­ered az eső. Először csak csendben szemerkélve, majd oly bőséggel, hogy nem tehet egyebet Dunai Tamás és a Bu­dapest Dixieland Band, mint programját félbeszakítva levő­ Első az egyenlők között n­l a színpadról. Az óriási ér­deklődésre való tekintettel azonban vasárnap délután meg­ismétlik műsorukat. Laár Andrásék sajátos módon dacol­nak az özönvízszerűen szakadó égi áldással, elektromos hang­szereiket életvédelmi okból szárazra menekítik, míg ők es­ernyőik alá bújva szellemes verseikkel szórakoztatják a tán­toríthatatlan publikumot. Este tíz felé úgy tűnik, mint­ha megkegyelmezne az időjá­rás. Taliándörögdön, a Szőke­udvarház kertjében már csak a viharos erővel süvítő szél bor­zolja az 1967-es év ruháit fel­vonultató sajátos divatbemuta­tóra összegyűlt hihetetlenül nagy számú érdeklődő frizurá­ját. Hiú reményünkből hatal­mas villámlás, mennydörgés és az elkövetkező felhőszakadás ábrándít ki. Elérkezett az idő, hogy e ké­sői órán, a könyvtár polcai közt összeüljön a válságstáb. - Kérdezze már meg valaki, milyen idő lesz holnap - szól kollégáinak a nyugodtnak tűnő Márta István. - Megtörtént - replikázza Galkó Balázs, és időjárást je­lent: délután négytől felszaka­dozik a felhőzet, azután újra itt a jó idő. Aki e hangulatjelentést köve­tően kedvet kapott, hogy né­hány tartalmas napot töltsön el a Balatonfelvidék gyönyörű dombjai közt, s bízik az időjárás jóindulatában, az kedvére válo­gathat a hátralévő két nap gaz­dag kínálatából. A komolyzene iránt érdeklő­dőket barokk koncert várja a kapolcsi katolikus templomban szombat este hat órakor, hétkor a focipályán Lőrinczy Attila Szere­lem vagy amit akartok című víg­játékával lép nézők elé a Kréta­kör Színház. A Gástya-árokban Guareschi Don Camillóján szóra­kozhat a nagyérdemű, este ki­lenctől. Ugyanitt látható másnap Hobo József Attila-estje. A ta­­liándörögdi Lőtér Színpadon, este tíztől az Állami Népi Együttes táncosai ropják, ugyanekkor a Pe­gazus Udvaron látható Kamondy Ágnes Egy örömlány feljegyzései című műsora. Vigándpetend kato­likus templomában Horgas Esz­ter és Vígh Andrea ad koncertet, délután öt órai kezdettel. Monos­torapátiban, a sportpályán az ős- Bikini lép közönség elé este ki­lenckor. Vasárnap a monostorapá­ti Művelődési Házban Faludy György versei hallhatók, míg a sportpályán Ferenczi György és a Herfli Davidson zenéje vár min­den kedves látogatót. Ditzendy Attila Van, akit a tűző nap sem riaszt vissza FOTÓ: SOMOSKÖVY BÉLA 1999. július 24., szombat Színes film Nehéz Ryannak lenni Az elmúlt esztendő egyik nagy mozisikere volt a Ryan közlegény megmentése. Steven Spielberg filmje, amely a II. világháború döntő csatájáról, a­­normandiai partraszállásról szól, 1998-ban öt Oscart is begyűjtött - közte a leg­jobb rendezőnek járó szobrocskát. Természetes ezek után, hogy a film videóra is kerül. Ez már több országban megtörtént: van német, francia, olasz, portugál, dán, svéd és spanyol szikronkazetta, és van magyar is, amelynek elkészítése igen komoly munkát jelentett. Spielberg ugyanis minden nyelven tökéletes szinkront követel. Előír­ja, hogy a számításba vett hangok­ról kazettát kell küldeni. Tőlünk negyvenhét szinkronhang ment a Dreamworks Stúdióba, s ott maga Spielberg választotta,ki a főszerep­lők magyar hangját. így álltak ösz­­sze a következő párok: Tom Hanks - Kőszegi Ákos, Matt Damon - Stohl András, Edward Burns - Laklóth Aladár, Jeremy Davis — Lippai László, Tom Selzmore - Gesztesi Károly Ezután kezdődtek a hangfelvételek, amelyek során minden hangot külön hangsávra kellett venni, így egyszerre csak egy színész lehetett a stúdióban, és ezzel a szokásosnak a négyszere­sére nőtt a stúdióidő. A költségek­re jellemző, hogy a Ryan közle­gény szinkronizálása annyiba ke­rült nálunk, amennyiért öt másik film magyar hangját lehetett volna elkészíteni Ha a sztárok álmodnak, s álmai­kat elmesélik, néha igen meglepő dolgok derülnek ki. Maradva Spielbergnél, a repülőgépekről szokott álmodni, de mindig csak II. világháborús típusokról. Repül is velük, de hajnal előtt mindig le­száll. Arnold Schwarzenegger gyakran azt álmodja, hogy mezte­lenül fekszik egy erdőben, vakí­tóan meg van világítva, és húsz kamera figyeli, miközben­ neki fo­galma sincsen, miért van ott. Ro­bin Williams néha álmában utazik valahová, találkozik egy nővel, aki ki akar kezdeni vele, ő pedig rájön, hogy a nő nem más, mint a mamá­ja. - Mama, miért? - kérdi tőle, mire a válasz: - Mert az apád a vá­rosba ment... Takács M. C. Escher emlékezete Kiállítás a Magyar Szabadalmi Hivatalban Mintha összebeszéltek volna a budapesti kiállítók. Egymás után nyílt Az évezred utolsó majálisa, a Káosz és rend (értelmezése az ezredvégen), a Diszharmónia, a Perspektíva és a M. C. Escher emlékezete című kiállítás. A tisztán művészeti problémákon kí­vül valamennyi olyan filozófiai kérdéseket vet fel, amelyek híven tükrözik a század utolsó évtizedének hangulatát és gondjait. Ilyen gond a közép-európai ember (művész) számára a helykeresés az új típusú gazdasági és politikai életben. A kérdésfelvetés gyakran romantikus, a művekből érződik a védekezés, a művészet létének vé­delme, az alkotók kiszolgáltatott­ságának megfogalmazása, új cé­lok keresése. S a keresés össze­kapcsolja a művészeket. A Magyar Szabadalmi Hivatal Garibaldi utcai főépületében (V. ker.) a Tudomány, Művészet, Technika sorozat részeként ren­dezték meg a M. C. Escher emlé­kezete című kiállítást. A helyszín és a sorozatcím rendet, szisztema­tikus keresést sugall, a téma tudo­mányos megközelítését. Pedig le­het, hogy a felfedezések nem így születnek, a véletlennek tán na­gyobb szerepe van abban, hogy az ember újat hozzon létre. Escher a lét ellentmondásait, az örök dilemmákat, a döntések fe­szítőerőit fogalmazta meg famet­szetein. 1959-ben a következő szavakat jegyezte le készülő köny­ve elé: „E művek alapjául szolgá­ló eszmék nagyobbrészt arról a csodálatról és csodálkozásról ta­núskodnak, amely engem a kör­nyező világ törvényszerűségei iránt elfog. Ha valaki valamin el­csodálkozik, egy csoda válik tuda­tossá benne. Amikor én érzéki mó­don, nyitottan állok szemben a rej­télyekkel, amelyek körbevesznek minket, s amikor megfigyelései­met átgondolom és elemzem, a matematika birodalmába jutok...” Korunk érzékeléséről szólnak nagy elődjük köszöntésekor az escheri iskola magyar képzőmű­vészei. Ők már a számítógép segít­ségével világíthatnak rá: minden emberi gondolat leképezhető és kivitelezhető a gép segítségével. Minden bemérhető és megkonst­ruálható, néha elég hozzá a kezdő ötlet, a gép kihozza annak variá­ciós lehetőségeit - akár az ember közreműködése nélkül is. (A kiállítás július 29-ig tekint­hető meg.) Szabó Lilla Nappal és éjszaka (1938)

Next