Nemzeti Sport, 1993. október (4. évfolyam, 268-296. szám)

1993-10-01 / 268. szám

IV. 268. • 1993. október 1. NEMZETI SPORT 3 GS 3K& KEK, UEFA KUPA (M) Nyilasi Tibor: Zárjuk le a határokat... Miközben az Üllői úton egymás után vonultak el előttünk az osztrák, majd a magyar játékosok, vezetők, bennfentesek, arra gondoltunk, amit Nyilasi Tibor kényszeredetten fogalma­zott meg: „Maradjunk a karomon belül, de ne nyalogassuk a sebeinket!" És ne írjunk újabb, huszadik századi dajkameséket. Nincs, ha... meg... hátha... netalántán... Ennyit tudunk - és kész. De miért csak ennyit? Amióta világ a világ, tudjuk: a tanítvány annyit enged meg magának, amennyit a tanító eltűr. Így van ez az iskolában, meg a szülői házban, de a munkahelyen, a pályán is. Részben tetszett az, amit Nyilasi Tibor mondott. De a felelősség­­ közös! Évek, évtizedek óta tudjuk, mi a baj. Ám sokszor megalkuszunk. Cinkosan összenézünk, néha még ka­csintunk is. Aztán megy minden tovább a régi úton. Játékospárti mindenrd. Mert egy csapatban tizenegyen fociz­nak. A kispadon meg kevesebben ülnek. Őket könnyebb levál­tani. Jön megint aha... akkor... talán... Újabb egy évig. Megint elment egy év. Ma már annyit sem tudnak a magyarok az európai poron­don, mint tavaly. Négy osztrák Schlatchtendummler csillagszórókat gyújtott. Tizenkétezer zöld-fehér sasfiók NÉZTE a boldog vendégszurkolókat. Most már LÁTNI kellene, hol tartunk! - Fegyelmezetlenség és figyelmetlenség következ­ménye ez a kudarc - mondta Nyilasi Tibor, a Ferencváros szakvezetője. - Becsülettel végigdaráltuk a visszavágót, de a tizennyolcadik perctől a maradék reményünk is elszállt. Be kell látni, az osztrák futball előrébb tart, mint a magyar. Az elmúlt hetekben többször is fel­tettem magamnak a kérdést: valóban jobb az Innsbruck, mint mi? Néha-néha beugrott, hogy nem, felvehetjük vele a versenyt, hiszen a hazai mérkőzéseinken jó teljesít­ményt nyújtottunk. Rangadót nyertünk a Kispest ellen, látványos játékkal hoztuk el a két pontot Siófokról. Távol áll tőlem a bántó szándék, de a Siófok nem az Innsbruck, ami a magyar bajnokságban ele­gendő, az kevés egy osztrák csapat ellen. - A sikernek és a kudarcnak egyaránt vannak tanulságai. A Ferencvárosnak sajnos most az utóbbiból kell okulnia. Nyilasi Tibor milyen szakmai követ­keztetéseket vont le az Innsbruck elleni két mérkőzés­ből? - Az osztrák csapat játéko­sainak nagyobb volt az önbi­zalma, fizikailag képzettebbek és végig fegyelmezettebbek voltak, mint mi. Van egy jó centerük, Danek, egy dina­mikus ékjük, Westerthaler, a mi védelmünkben pedig alkati­lag nincsenek olyan játékosok, akik méltó ellenfelei lehettek volna a két említett játékosnak. Az elmúlt évek sikertelenségei miatt labdarúgóink nem hisznek magukban. Ez nem csak a ferencvárosiakra jellem­ző, mások is hasonló cipőben járnak. Nem feladatom a többi magyar kupacsapat szerep­lésének értékelése, de az­­említettek miatt nem véletlen, hogy a négyből három már az első fordulóban kiesett. Hiány­zik a becsvágy is. Egy ilyen kupamérkőzésen elért siker könnyen vehető lépcsőfokot jelenthetne felfelé. A játéko­sokra jobban odafigyelnének a nagy csapatok, könnyebben eladhatnák magukat, de erre sem vagyunk képesek.­­ Akadt valami pozitívum is? Egyáltalán, mivel volt elégedett? - Ahogy említettem, be­csülettel végigdaráltuk a mérkőzést, de tudom, ez kevés. Ami a játékosainkat illeti: csak Lipcsei volt képes felvenni a versenyt az osztrákokkal és Détári megvillanásait tartom még elfogadhatónak. - Kollegája, Horst Koppel azt mondta a megérkezéskor: ha netalán kikapnánk az Üllői úton és kiesnének, az élet akkor is menne tovább. Ez a mondat a Ferencvárosra is érvényes, kiesett a csapat, az élet nem áll meg, következik a Vác elleni rangadó... - Két csalódott csapat talál­kozik hétfőn este, de remélem, azért nem lesz unalmas a mérkőzés. Mi csak titokban bizakodhattunk az Innsbruck ellen, a Vác viszont előnyel utazott a visszavágóra, ezért a csalódása is nagyobb. Ne­künk ezt mindenképpen ki kell használnunk. A nemzetközi porondon újabb évet vesztet­tünk, itthon kell vigasztalód­nunk és készülni a jövő őszi kupákra. Talán mondanom sem kellene, de szeretnénk jövőre is ott lenni, és végre job­ban szerepelni, mint egy évvel korábban, vagy most. A ma­gyar csapatok számára pil­lanatnyilag az lenne az ideális állapot, ha lezárnák az or­szághatárokat, mert itthon, egymás ellen azért vannak si­kereink. Ezzel azonban nem elégedhetünk meg... Merőben más hangulatban volt a találkozót követően Horst Koppel, az Innsbruck mestere, mint Nyilasi Tibor. Igaz, ő már nyugodt volt két héttel korábban is, hiszen ahogy akkor mondta, ilyen előnnyel nem érheti külö­nösebb meglepetés együttesét az Üllői úton. - Hallottuk, hogy félelmetes közönsége van a Ferenc­városnak és reménytelen helyzetben is képes feltüzelni csapatát - mondta Horst Kopper. - A három­ null elle­nére éppen ezért tartottam ettől az összecsapástól. Elmondtam ezt játékosaimnak, felhívtam a figyelmüket, hogy az első percekben nagyon vigyáz­zanak. Mindenki megtette a magáét, azt csinálták, amit kértem. Amikor megszereztük a vezetést, akkor már biztos voltam abban, ha reggelig ját­szunk, akkor sem tud öt gólt lőni nekünk az ellenfél. Ettől kezdve a félidő végéig fölény­ben voltunk. - A második játékrészben viszont a Ferencváros került fölénybe... - Igen, miután a továbbjutás gyakorlatilag eldőlt, kissé visszavettünk a tempóból. Elismerem azt is, hogy szünet után nagyot javult a budapestiek teljesítménye. Détárinak balszerencséje volt, hogy kétszer is a kapufát talál­ta el, de ez is hozzátartozik a futballhoz. - Mit gondol, miként alakult volna a mérkőzés, ha ez a két lövés bemegy? - Akkor is mi jutunk tovább. Taktikámat gyors embereimre építettem és gondolom, emlékeznek rá, hogy több százszázalékos gólhelyzetet is kialakítottunk. Az ellenfél védői képtelenek voltak lépést tartani velük. (lázár) Ne csak nekünk fájjon!... Biztosak vagyunk abban, hogy sokakat megdöbbentettek a labdarúgó-kupanap történései. Bekövetkezett az, amire még gondolni sem mertünk: csupán egy kupacsapatunk lépett tovább a második körbe, pedig jobb ellenfeleket választani sem tudtunk volna... De mi is történt valójában? A válasz nagyon egyszerű: semmi különös, csak ismételten szembesültünk a valósággal. Újfent kiderült: labdarúgásunk elavult, korszerűtlen. Pedig nem is az európai élvonalhoz vi­szonyítunk. Nem! Sokkal inkább azokhoz, akik a sor legvégén kullognak. Szerdán olyan országok csapatai „szé­­gyenítettek" meg bennünket, amelyek még nem is olyan régen áhítattal és nagy tisztelettel beszéltek rólunk. Most már ezek az országok is elléptek mellőlünk, lassan teljesen egyedül maradunk. Valóban, hol is vagyunk mi? Ezt a kérdést sem nehéz megválaszolni: sehol, hiszen nincs európai mércével mérhető magyar labdarúgás. Persze, nálunk is rugdossák a labdát, ám ez mégis egy másik játék. Igaz, mi időről időre elmagyarázzuk, hogy pillanatnyilag a magyar futball a válság időszakát éli, de vannak biztató jelek, s bár nem egyik pillanatról a másikra, de lesz eredmény is. Egy-egy bajnoki mérkőzés után lelkesedünk, akár az elsőbálozó kislány és azzal ámítjuk magunkat, hogy egyik vagy másik kilencven perc még a Bundesligában is megállná a helyét. Így megy ez, amíg elérkezünk az őszi nemzetközi kupacsatákhoz. Merthogy ott már nem a szavak beszélnek, hanem a tettek. Jobb hát hétről hétre szembenézni a valósággal, mégha ez rendkívül fájdalmas is. Nincs értelme az önámításnak, hiszen a tények úgyis ránk cáfolnak. Mint például most is, amikor olyan csapatokkal mérkőzhettünk, amelyeknél kelleme­sebbeket álmainkban sem kívánhattunk volna. A Manchester Unitedet kivéve, gyengébb együttesekkel csak a selejtezőben találkozhattunk volna. Persze, nekünk még nem kell selejtezőt játszani. Egyelőre. De mindennek eljön az ideje. Ha belegondolunk, hogy az MTK idehaza, a Hungária körúton olyan produkcióval állt elő az amatőröknél is amatőrebb izlandiak ellen, hogy a végén csak a Jóisten mentette meg a súlyos vereségtől, hogy a Ferencváros öt gólt kapott osztrák ellenfelétől, akkor sajnos a selejtezős időkre sem kell már olyan sokat várnunk. Nem értjük, meddig akarjuk még elhitetni magunkkal, hogy létezik a magyaros fifika, amellyel ellensúlyozhatjuk az ellenfelek futni tudását; mikor vesszük már észre, hogy a mi technikai tudásunk „ókori", még a „sétálós" időszakból való. Ez a technika semmivel sem jobb az izlandiakénál, ellenkező­leg, az övék jobb, hiszen nem állóhelyzetben, hanem mozgás­ban alkalmazzák. Igaz, nem tökéletesen, de sajnos nálunk már jobban. Magyaros technikával csak itthon lehet dicseked­ni. Mikor hisszük már el, hogy futni, futni és futni kell? Csak így képzelhető el a siker. Mikor vesszük már észre, úgy, ahogy mi edzünk, már nem készül a világon senki, s hogy a mi fejlődésünk - mert aprócs­ka fejlődés tapasztalható - olyan lassú, hogy mellette a cipru­siaké valósággal száguldásnak tetszik. Azért, hogy lemaradá­sunk egyre nő, mindenekelőtt a vezetők és az edzők a felelősök. Ami ezen a kupanapon megesett velünk, az szégyen. Nem, nem szégyen, annál sokkal több: kegyetlen fájdalom! Itt az ideje, hogy ne csak a szurkolók, hanem a játékosok, az edzők és a vezetők is érezzék ezt a fájdalmat... (zombori) A magyar labdarúgás Toldija? Futballcsapataink szerdai fiaskói után elmondhatjuk: egy, csak egy legény van talpon a vidéken... Ha a KR elleni mérkőzésen, mondjuk, Talapa pillantása nem is a barna éjfélt idézte és Sztanó járása sem éppen a komor bikáéra emlékeztetett, a szörnyű vendégoldal azért valóban ott rengett a játékosok vállán. Ez a (mint kiderült, igen jelentős) súly pedig a szinte biztos továbbjutás esé­lyének nyomatéka volt a mi Toldunkon. És ezt a terhet, főleg az első félidőben, meglehetősen rogyadozó lábakon cipelték Horváthék... De na szenvedve, keservesen is, végül mégiscsak legyőzték a maguk „cseh bajnokát", azaz 2-1 -es összesítéssel továbbjutottak az izlandi csapat ellenében, s egyetlen magyar „vitézként" léphetnek a nemzetközi kupák, esetükben az UEFA Kupa második körébe...­ ­ Ami az első félidőt illeti, el kell ismernem, gyengén ját­szottunk - kezdte az értékelést Gellei Imre edző. - Az izlan­diaknak nem volt veszíteni valójuk, ezért már a meccs ele­jén nekünk estek, ettől pedig több játékosom, számomra is érthetetlenül, pánikba esett. Nem tudtuk megjátszani a labdákat, szervezetlenül fut­balloztunk, pontatlanul ado­gattunk, néhányan tartás és hit nélkül játszottak. De szeren­csére a szünet után változott a helyzet, és bár akkor sem bril­líroztunk, gólhelyzeteket dol­goztunk ki, és már nem for­gott veszélyben a továbbjutá­sunk. Ezt pedig két mérkő­zésen, nem egy, hanem négy félidő alapján harcoltuk ki, s a két találkozó összképe alapján rá is szolgáltunk arra, hogy továbblépjünk. Egyedüli ma­gyar csapatként maradtunk talpon a kupában, ez min­denképpen siker. " A kupa vissza­vágó és a bajnoki szereplés alapján vi­szont nem tűnik meg­győzőnek az MTK játéka... - Sajnos, azt kell monda­nom, hogy még mindig csak keressük önmagunkat. A nyáron külföldre távozott Balog és Keresztúri pótlását eddig nem sikerült megolda­nunk, főleg „Róka" hiánya befolyásolja nagyban a teljesít­ményünket. Nem csak a tavaly szerzett tizenkét gólja miatt hiányzik, hanem azért is, mert most nincs, aki a pályán össze­fogja, irányítsa a többieket. Még nem tudott a helyére lépni senki, és a kissé bizony­talan csapatban Zsiborás Gabi tragédiája is nagy törést oko­zott. Piel Zoli remekül véd, de Zsazsa olyan ember volt, aki az öltözőből is nagyon hiány­zik a többieknek, mert ő aztán igazán kulcsembernek számí­tott... Ha ehhez még hozzá­tesszük, hogy sikerélményben sem igen van részünk mosta­nában, talán érthető, hogy a játékosok lélektani válságban vannak.­­ Tehát az MTK most csak annyira képes, mint amennyit a KB ellen mutatott?­­ Nem! Az említett lelki tényezők valóban „meg­fogták" a játékosokat, de most ez a továbbjutás nagy ered­mény és ebből már lehet épít­kezni. Most kell odaállni a játékosok mellé, el kell hitetni velük, hogy az eddiginél sok­kal többre képesek, és ez így is van! Csak éppen meg kell ta­lálnunk azt a pluszt, amellyel ki tudunk lépni a szürkeség­ből. Ez csapatszerkezeti kér­dés, egy „karmesterre" van szükségünk, és saját erőnkből kell megoldanunk a prob­lémát.­­ Ráadásul gyorsan, hiszen a csapat a bajnokság­ban is felettébb szerényen szerepel... - Az eddigi bukdácsolás legfontosabb oka az, hogy lelkileg fontos pillanatokban döntő hibákat követtünk el, s ezeknek súlyos követ­kezményei voltak. Kapkodtak, idegeskedtek a fiúk, a mérkő­zések egy részében nem mi irányítottuk a játékot, kényte­lenek voltunk az ellenfelekhez igazodni, és szinte minden erőnk a védekezésben merült ki. Ám úgy érzem, hogy a KB elleni továbbjutás döntő fontosságú lehet, mert növeli önbizalmunkat, megnyug­tathatja a csapatot. A követ­kező három bajnoki fordu­lóban bizonyíthatunk. Vasár­nap a szintén önmagát kereső BVSC-vel játszunk, utána pedig két újonc lesz az ellen­felünk. Ezzel a három mér­kőzéssel elindulhatunk felfelé, mert célunk az, hogy az első nyolcban végezzünk. " Térjünk vissza a nem­zetközi szerepléshez. Pénte­ken Genfben részt vesz a kupasorsoláson a klub kép­viselője. Milyen csapatot szeretne ellenfélül? - Azzal az együttessel kell játszanunk, amelyet kisorsol­nak nekünk, ez nem választás, kívánság kérdése. Mindegy, ki lesz az, meg kell próbálnunk majd a lehető­ legjobban felkészülnünk ellene. Óriási eredmény, hogy ott vagyunk a második körben, és legalább egy magyar csapat érdekelt a pénteki sorsoláson. Továbbju­tottunk, és játékosaim „bele­szagolhattak" a nemzetközi mérkőzések légkörébe. Most láthatta, tapasztalhatta min­denki, hogy egy kupameccs mennyiben különbözik a bajnokiktól. Mindenki a saját bőrén értehette, hogy milyen rövid döntési idő áll ren­delkezésre. Amíg itthon ket­­tőt-hármat is tolhat a labdán a passz előtt, addig a nemzet­közi porondon már az átvétel­nél ott van a nyakán az ellen­fél. Ebből pedig csakis hasz­nunk lehet. Arról nem is szól­va, hogy sikerrel vettünk egy, nemcsak számunkra, de a magyar labdarúgás számára is igen fontos akadályt... Az MTK továbbjutott. Akárhogy nézzük is, a mi Toldink még áll a lábán, s ellenfélre vár. Higgyük, hogy ez valóban jót tesz a játékosok önbizalmának, nyugodtabbá, s ezáltal magabiztosabbá válnak. Mert akárki is lesz az ellen­lábas a második körben, a KR elleni visszavágón látott játéknál többre lesz szükség ahhoz, hogy eséllyel várhassuk a két mérkőzést. Bízzunk abban, hogy nem a második forduló lesz Toldi estéje... G. L. : az eredmény Ezt mi is tudjuk, ezért ajánljuk szíves figyelmébe a méltán egyre népszerűbb ■ RENAULT személy- és kisteherautókat Gondoljon az eredményre, és válassza ki nálunk az Önnek legmegfelelőbb gépkocsit Mi is gondoltunk az Ön eredményére, ezért egyedülállóan kedvező fizetési feltételeket is kínálunk: tartós bérlet, részletfizetés, lízing, használt autó beszámítása! Ha az eredményre gondol, gondoljon ránk is, és keressen fel minket! RENAULT Renault Baumgartner Kft. a Budaörsi út 121-ben, az Osztyapenko helyén

Next