Nemzeti Ujság, 1846. január-június (41. évfolyam, 206-307. szám)
1846-03-31 / 257. szám
257. szám, 1846. Előfizetési díj félévre postán és helyben borítékkal 8 forint, boríték nélkül házhoz küldve 5 forint e. pénzben. Megjelenik minden kedden, csütörtökön, pénteken és vasárnap egy egy év. Lapjaink mindennemű hirdetményeket felvesznek-Alapítá KULTSÁR ISTVÁN táblabiró, kiadja Özvegye. Kedd marcz. 31. Előfizethetni minden cs. kir. postahivatalnál s helyben a szerkesztőségnél Zöldkert utcza 488. szám alatt földszint, a hivatalban. Tisztán írott czimeket kérünk. Levelek a szerkesztőségnek czimzendők. Egy egy hasáb-sorért apró betűkkel öt ezüst kr. számittatik. ------------------------- ----------------------- --------- ACje“ A „Nemzeti Újság“ folyó évi april-juniusi évnegyedes folyamára előfizethetni helyben 2 frt 48 krral, postán borítékban 3 frt 30 krjával. Előfizetni lehet a kiadó hivatalban, zöldkert utcza 488. szám alatt földszint, és minden cs. kir. postahivatalnál. TARTALON. Heiygropsság és Erdély. Előléptetések. — Deák Ferencz és a zalai körlevél. IV.—Tudomány és irodalom. Észrevételek De Gerando magyarok eredetéről irt munkája felett. (Folyt.) — Törvényhatósági tudósítások. Szabolcsból (közgy. vége, katonai szállásolás, lengyel ügy, gyűléshirdetési jog.) Zágrábból (k. k. leirat). — Vidéki hírek. (Bácsból. Beszterczebányai püspöki megyéből. Nagyszombatból). Külföld. Francziaország. N.Britannia. Orosz- Lengyelország. Hirdetések: IHAfiJARORSZÁGI ÉS ERDÉLY. A nmlgy m. kir. udv. kincstár Le maieh Spiridon ottoki utlevélvizsgálót tavalyi ellenőrködő tisztirnokká, s az ottoki ideiglenes utlevélvizsgálói állomásra Matanovich József sziszeki kir. harminczad felvigyázót alkalmazá. Pest, március 30. Deák Ferencz és a ztatai körlevél. IV. Ezek elősorolása után ismét egy új fokra lépnek fel az elöttünk fekvő visszakapcsolási ügy fordulatai, s elértünk combinatióinkkal egy harmadik korszakhoz, a korszakhoz t. i., midőn Magyarország részéről viszszakapcsoltatni szorgalmaztalak az Erdélyhez csatolt megyék, a magyar király által, ki egyszersmind erdélyi fejedelem is. Visszakapcsoltatni kívántainak pedig nem a forrongó háború időszakaiban, midőn t. i. fegyver utján nyert s katonai ideiglenes kezelés mellett a visszanyerő magyar királynál levő részek, jure postliminis, a koronának törvényes politikai hatóságához visszaadatni, s ez által az ország határai kiegészítetni minden időben jogosan és sikeresen szorgalmaztattak a magyar KK. és Rendek által, hanem visszacsatoltatni sürgettetnek az erdélyi fejedelemtől azon részek, mellyek azon időperetben is ezen ország birtoka alatt voltak, midőn a magyar király a zentai ütközet után kötött karloviczi béke s II. Apaffynak abdicaliója által, Erdélyt, mint független alkotványos országot,a magyar koronának visszaszerezvén, maga s utód-örökösei egyszersmind erdélyi fejedelmekké lettek. És itt az előleges, jogállapoti elvi szempont meghatározására szerintünk szükségesnek látszik egy disjunctív kérdés felett tisztába jönni; a kérdés felett t. i.: Valjon folly természetüek-e ezen birtokok, miszerint azok nem feltétlenül, hanem csak az erdélyi fejedelmeknek éltük napjáig adatván át, ezek kimúlta után a magyar koronához tisztán s tettleg visszaháramolhatnak; vagy 2) ollyanok, mik örökös czimmel az erdélyi fejedelemségnek átengedtetlek?... Ha az első, akkor mindig csak az erdélyi fejedelem s a magyar nemzet közt van a kérdés, és akkor az erdélyi fejedelem rövid loyális után visszaad, a magyar pedig visszanyer, mert nem forog fel az erdélyi haza integritásának, bizonyos tekintetben az odavaló karok s rendek ellenörködése alatt álló kérdése. Ha pedig a második, akkor ez már olly internationális kérdés, melly Magyarországnak egyoldalú diaetalis tractalusai utján ennek királyával nem kezeltethetik, s el nem döntethetik; mert a valóságos fegyveres erőszak impériuma a dolgok állapotaitól elmellőzhetetlen áldozatokat nem követelvén , az erdélyi rendeknek hazájuk határi integritására nézve alkotványos reclamatiókat fejedelmükhöz intézni való jogukat kétség alá vetni nem lehet. És ezek előrebocsátása után menjünk ismét vissza a pragmatikai tények elősorolására s azoknak további diplomatikai felvilágosítására. I. Apaffy, Erdély szabad választási 154 évig tartó korszakábeli utósa tényleg uralkodó fejedelmének birtokában, a Leopold közt, s e fejedelemség védura, a porta közti véres harczok ideje alatt utójára már csak Zaránd, Kraszna, Középszolnok, Marmaros, Bihar, Arad s Kővár vidéke volt. A magyar rendek a karloviczi béke után csakhamar követelték Leopoldtól, miszerint e megyéket törvényes és politikai tekintetben is az anyaországhoz visszacsatolja, s nevezetesen Kővár vidékére nézve 1693ban némileg kedvező leiratot is nyertek. Ellenben I Józsefnél folytatott szorgalmazásuk kevesebbé volt sikeres, mert ezen fejedelem 1709 ben Krasznát, Középszolnokot, Marmarost, Zarándot s Kővár vidékét Erdélynek igére. Később azonban az 1715: 92. t. sz. tizenegy magyar megyének, melly még katonai hatóság alatt volt, viszszakapcsolását rendeli; az Erdélyhez kapcsolt Marmaros , Kraszna, Középszolnok s Kővár vidékére nézve pedig megismeri, hogy azok visszaillesztésének követelése, a magyar korona jogain alapszik. Ezen törvényczikk rendeleténél fogva a valóságos visszaadás körül munkálandó biztosság — olly móddal, hogy az erdélyi rendek s az odavaló kormánytanács is meghallgattassék — az 1729. 7. t. ez. által kiküldetvén, miután az erdélyi udvari kanczellária 1730dikban tett felterjesztése által mind azon megyéket, mellyeket mint I. Apaffy által birottakat csak az imént elösorolánk, egyet sem kivéve, egészlen, azaz adói tekintetben is Erdélyhez csatoltatni sürgette volna; az 1732ik évi dec. 3 -röl kelt k. leirat által Judik Károly Krasznát, Középszolnokot s Zarándnak felét, Köröst s Kővár vidékét Erdélynek; Bihart pedig, Marmarost s Zarándnak másik felét Magyarországnak adta. Arad — mint már előbbi czikkünkben mondánk — más után s nevezetesen a felemlitett tizenegy megyével kebeleztetvén vissza. A magyar rendek ezen határozattal be nem elégedvén, szüntelen sürgették ama megyék bekebelezését, mellyek a felhozott Carolinus leirat által még Erdélynél hagyattak, és az 1741.18. t.czikkben Maria Theresia, ezeknek Erdély újólagos meghallgatása utáni visszacsallását meg is ígérte. Más részről azonban az erdélyiek, ezen megyékhez, a felhozott foederalis tractatusok erejénél fogva, jogot követelvén, és ehez még ezen jogukat a topographiai helyzet és más statuspolitikai és hadi szempontokból az egész birodalomra háramlandó hasznok tekintetével támogatván, az 1790diki 11. t. ez. a dolgot ismét csak Erdély meghallgatásától függeszté fel, kik 1792 ben tartott országgyűlésükből folyvást s állhatatosan a Carolinus elintézés fentartását sürgetvén; végre az 183*/ediki országgyűlésből egy erélyes felterjesztésben ezen tárgy ismét, mint előleges sérelem, hozatván szőnyegre, elég különös, hogy ámbár a diaelalis tractatusoknak s megvitatásoknak tárgya csak alig is lett, még is egy nem is reménylett kb. resolutio érkezvén, a visszacsatlási 21dik.czikk megalkottatok Ezen visszakebelezés kimondása — mennyire mi tudjuk — a fenforgó okiratoknak minden magasabb diplomatikai szempontbóli s nemzetjog-elv tekintetébeli disquisitiója s megvitatása nélkül körülbelül csak improvisáltatott, s feledtetve a szemközt álló két nemzet függetlensége s a foederalis tractatusok internationalis érvényessége, mindig csak egyszerűen úgy tekintetett, mint valami feudális adományzásból eredő, csak az erdélyi fejedelmek személyét vagy családját érdeklő, s azoknak kimúltával valami világosan álló, plastice felmutatható törvény által biztosított caducitas, mellynél, a magyar koronára nézve a via facti summaria alkalmazható. És ezen ügyét, maga Erdély is, ámbár 1751 diki nyilatkozatában a Ferdinand s Zápolya-ház közli egyezkedésekből eleget okoskodott, még is sem akkor, sem az 1792dikben általa tartott országgyűléséből kelt naplójában feljegyzett nyilatkozatában, nem állította a combinatiók ama széles talapzatára, mellyre azt állítania lehete; mert többnyire csak a Ferdinánd, a Zápolyák és Isabella közt kelt egyezkedések körében forgott, mellyeknek erejét azonban , mint elöbbeni czikkünkben kifejtőnk — kivéve épen Zarándra s Kővár vidékére nézve — elenyészetnek lehet, sót kell tekinteni. A további események, mellyek ezen megalkotott viszacsallási törvény következtében , vagy arra vonatkozólag történtek, fris emlékezetben vannak még. Tudjuk, hogy a megalkotott törvényezikknek 1 §sa által a viszakapcsolás kimondva lévén, bármi igen is volt az viszonozva a törvényezikk többi s főleg utósórsára, mégis az elvileg viszakapcsoltaknak kijelentett megyék az 1839diki országgyűlésre, királyi levelek által már meghivatván, Kraszna s Zaránd meg is jelentek; azonban mind ezen két megye, mind pedig Közép-Szolnok is és Kővár vidéke az 1841-diki erdélyi hongyülésre szinte királyi meghívó leveleket kapván, miután a mondott Kraszna s Kővár vidéke az 1843diki országgyűlésre szinte meghivatván, már többé meg nem jelentek , kereset alá vétettek, s a királyi ítélőtábla által elmarasztaltatván, ezen ítéletnek végrehajtását tettleges ellenállással gátolván meg, illy módon az eredeti visszakapcsolási sérelemből, melly tulajdonképeni sérelem soha, de soha nem volt, hanem legfeljebb is olly kívánat s óhajtás, minek mind tárgya, mind pedig teljesítése csak a két ország közt fenforgó ollynemü diplomatikai jog s birtok kérdésnek, — mintegy bírói határozat utjáni eldöntésében állhatott, mellynek e vagy ama módoni kimenetele a közös uralkodónak s kormányának, saját érdekeiket tekintve , teljességgel közönyös vala, illy módon, mint mondok, az eredeti visszakapcsolási valótlan sérelemből a dolgoknak századontuli napolás és idözés utáni most egyszerre fonák elhamarkodása, s ez által az ügynek méginkábbi bebonyolulásánál fogva, egy az előbbeninél feltetszőbb és a felületes fők előtt az eredetinél sürgetőbbnek s alaposabbnak látszó sérelem emelkedett. Egyébiránt is régi alapos panasz az már a magyar törvényhozó testület ellen, hogy alkotott törvényei nem tiszták, hanem vagy egymásba ütközők, vagy egy s ugyanazon törvényczikk szerkezeténél is homályosak, határozatlanok , habozók , különfélekép magyarázhatók ! E panasznak hangoztatására azonban alaposb példányt, ama két nagy könyvben, épen a kérdés alatt levő 1837/ödiki visszakapcsolási törvénynél aligha találhatnék. Hemzseg ez a logikai s anyagi anachronismustól, és csak a három kisből álló szerkezet olly rakásra dönti magát a tárgyat, s az egész intézkedést, s olly ellenmondásokba keveri az ügyet, hogy bátran kimondjuk: számtalanszor roszabb a semmi törvénynél. Ezt azért, mert ha e törvény meg nem alkottatik , csak az eredeti sérelem, vagy inkább postulatum marad fen; igy pedig lehetetlen vala annak egyenes és pedig sokszoros sérelemnek okot nem nyújtani, miután e törvényrendeletnek végrehajtása — szerintünk azon formában, mellyben megalkotva áll — csaknem lehetetlen!----És ezen sajátszerü törvényczikki gallimathiasban fekszik oka egy kormányi botlásnak is, melly, ámbár egészen homlokán viseli a logalitás és törvényszerűség bélyegét, még is más tekintetben teljességgel menthetetlen. Visszatérünk mi ennek részletes taglalására, és az egész ügy gyakorlati kivitelének eme taglalástól feltételezett felvilágosítására közeljövő csütörtöki czikkünkben, miután ott, előbb, a visszakapcsolási feladatot vezérlő jogkérdés felett nézeteinket előadván , ezen igen nagy fontosságra emelkedett, és a felcsigázott gerjedelmek végett valóságos sérelmi rögeszmévé vált ügynek vitatását ott befejezendjük; most pedig, hogy t. olvasóink magukat a jövő számunkban előadandók irányában minél könnyebb szer negyvenedik év.