Nemzeti Ujság, 1920. október (2. évfolyam, 232-257. szám)
1920-10-22 / 250. szám
t Nem értjük egyik keresztény laptársunknak azt a logikáját, hogya Laudau-ügyben történt interpellációval kapcsolatban egész a nemzetgyűlés feloszlatásának gondolatáig jut el megállapításai és támadásai nyomán, melyeket „úgynevezettlegitimisták“ és főleg Rakovszky elnök ellen intéz. Minket itt főleg ez a sántító logika érdekel, mert ahol a logika sántít, ott rendszerint nem is a logika, hanem egyéb valami dolgozik. A vád Rakovszky elnök ellen az, hogy „szinte provokálta Teleki miniszterelnököt az azonnali válaszra s hogy ezzel a kormányt kevés hijján olyan ferde helyzetbe hozta, amelynek következménye lehetett volna a kormánynak nyílt ülésen való leszavazása.“ Erre a vádra mi azt kérdezzük, hát egyáltalán képzelhető volt és parlamentáris élet mellett lehetséges, hogy olyan méltán nagy izgalmat keltő és egész jogrendünket gyökeréig érintő kérdésben, mint amilyen a Landau-ügyben kifejlett, hogy egy kormány azonnal ne tegyen nyilatkozatot® Ilyent még feltételezni sem szabad egy olyan kormányról, mely alkotmányos és a jog őre. És ha Rakovszky elnöknek szorítani kellett volna a kormányt nyilatkozatra — de nem kellett, hiszen a kormány már amúgy is foglalkozott a Landau-esettel és vizsgálatot is folytatott —, akkor Rakovszky csak szolgálatot tett volna a közügynek és az országnak. A vád tehát semmiképp se vád. Itt valami lappang a bokorban és Rakovszky ellen. Hasonlóképp áll a vád a nemzetgyűléssel. Miért „harapódzik el a nagyközönség széles köreiben az a gondolat, hogy a nemzetgyűlés nem tudja betölteni hivatását“? Azért, mert foglalkozni merészel a jogrendbe ütköző eseményekkel, azért, mert egy volt miniszter — Beniczky Ödön — olyan kijelentést tett a Somogyi-ügygyel kapcsolatban, mely nyom nélkül nem tűnhet el? Ugyebár, a józan logika itt is sántít. Tehát hol a baj? • „ Em vagy mm esik tehát sérelem, ha — bár mi sem kívánjuk a kérdés felvetését — néha megrebben egyik vagy másik szárnya? És talán ezeket a szárnyakat a választási harc tüzében lehet majd elégetni? Micsoda gyermekes gondolat, ha nem politikai macchiavellizmus. És az országnak most arra van szüksége, hogy választási harcokba pusztuljon bele a megindult konszolidációnk. ‘Nem, itt nem a józan logika működik. Ittvagy a politikai éretlenséggel a közélet porondjára most került törtetők mohóságával, vagy éppen régi lyukaikban meghúzódó vén rókák számításával állunk szembe. Mindegyik egyaránt veszedelmet rejt magában. Mindkettővel egyformán komolyan szembe kell nézni, ha a vállalt és a nemzettől szinte egyhangúan követelt keresztény nemzeti megújhodást valóságra akarjuk váltani. Mi pedig akarjuk. Sőt ez a mindenekelőtti cél, melynek minden kérdést és minden személyt alárendelünk. És akik hasonlóan gondolkoznak, kell, hogy végre komolyan összefogjanak, mert sem az akaratnélküliség szakadékába, sem a veszekedések hínárjába nem engedhetjük belerántani azt, ami egyedül fontos: a céltudatos, becsületes, a nemzetet önmagának visszaadó keresztény nemzeti politikát. A külföldi hatásai miatt mi is azt tartjuk jobbnak, ha a jogrend minden sérelme a maga rendje-módja szerint,és nem a parlamenti sceneria mellett intéztetik el. A kormánynak, mely mögött a nemzet áll, önmagában kell rendelkezni annyi eréllyel és tekintéllyel, hogy nem szorul Ruppert féle interpellációkra. És nem is szabad odáig juttatni a dolgokat, hogy ilyen rászorításokra alkalom is adassák. Mert akkor mindjárt minden a politika sarába kerül és személyes kérdéssé fajul. Íme, igy lett Rakovszky elleni harccá és a nemzetgyűlés feloszlatásán kérődzők politikai. “' ' " • ' -■ ■ - ajte- : 11 •1 1 Ut-JJL iu.iJH.iii i,.ium ^ Ja tra: hétköznap 1 Korona, vasárnap 2 korona. f i ~ tjPéntei^issooitAbfir 22. « ti. é»f. zso. ..*. V Jr / A Szerkesztőség: Budapest, Szentkirályi utca 28. Telefon: KFRFSZTFNY PUTITIBAI MáPNI IP Előfizetési ars Egész évre 280 kor„ félévre 140 kor„ József 65 és 66. Éjjeli telefon: 32-99 és 119-55.Kiadó- Afin&O* I bili IBLN in Al H ArlLAr negyedévre 70 kor„ egy hónapra 25 kor. Egyes szám hivatal: Gerlóczy utca 11. Telefon: 5-67, 5-69 és 5-69. Felelős szerkesztő: Turi Béla. 1 korona. — Hirdetések milliméteres díjszabás számításává a Landau-ügy is, mely közönséges rablási bűntény és a független bíróság elé tartozik. És ha vannak mellékhajtásai, azokat is le kell nyesni kíméletlenül. Ez meg a kormányzat dolga. Aki tehát a Landau-üggyel kapcsolatban mégis a nemzetgyűlés feloszlatásáig jut el, az teljesen a maga külön logikájának útján jár a maga céljai felé. (tb.) V/j é HP'*****—Z— A Sj? y if A ^ ' jU/T V'l'X, ■ \ - Az entente a ratifikációt követeti november elsejéig. A közélelmezés biztosítási, Budapest, okt. 2. Az egyesült keresztény nemzeti kisgazda- és földmivespárt október 21-én este 7 órakor értekezletet tartott Meskó Zoltán elnöklete alatt, amelyen a honvédelmi miniszter bejelentette a Landau-ügyben tett intézkedéseit, melyeket lapunk más helyén közlünk. A miniszterelnök bejelentette, hogy a kormány az entente-hatalmak legfőbb tanácsától határozott felszólítást kapott, hogy Magyarország a békét november elejéig ratifikálja. Vasadi Balogh György szólalt fel ezután a gabonarendelet kérdésében és kifogásolta a kontingentálást. Vass közélelmezési miniszter hosszabb beszédben kifejtette, hogy az ország lakossága kenyerének biztosítása miatt volt szükség a kontingentálásra. Egyébként szívesen hallgat meg minden tanácsot, de felelőssége tudatában azt teszi, amivel az egész évi ellátást biztosítva látja. Felszólaltak Bottlik, Dömötör, Csukás, Patacsi, Nagy János, Berky, Scholtz, Bálla és Lindfiller. A legközelebbi minisztertanácson még foglalkozni fognak a kérdéssel, hogy a szükséges gabonamennyiség begyűjtése biztosítva legyen. Forradalmi tüntetések a rutén Felföldön. A lakosság éhezik, — Egy kiló liszt 100 korona. A M. T. I. jelentése szerint a ruthén felföld lakosságának végsőkig elkeseredett hangulata forradalmi tüntetésekben jelentkezik. A cseh hatóságok kénytelenek voltak az újoncok bevonulására kitűzött határidőt december 12-ig kitolni, aminek magyarázata az, hogy az eddig bevonult újoncok kézigráftótokkal jelentek meg a kaszárnyákban. A cseh légionáriusok a helyzetet annyira fenyegetőnek találták, hogy nem merték a fegyveres újoncokat leszerelni, inkábbszabadonbacsá.'oták valamennyit A lakosság nem tartózkodik mást'az erőszakos fellépéstől sem. A zdevenyeiak hat csendőrt agyonlőttek és hulaikat az országútif kizetti fákra akasztották fel A tetteseket senki sem nyomozza, mert a cseh csendőrségnek nincs bátorsága erőteljesen fellépni. . . A közellátás napról-napra rosszabb. Az éhség katasztrofális. A liszt forgalmi ára 100 korona. Újabban 3 kg.-ra emelték fel a handi fejadagot, de a hatóságilag kiosztott liszt teljesen élvezhetetlen, Kisszolyván az egész község beteg lett tőle. A prágai kormány mindent megkísérel a zavarok elfojtására, de hatástalanul. Maga Czerny miniszterelnök is Ungvárra utazott, hogy a ruthének ellenséges hangulatáról meggyőződést szerezzen. A város lakossága a magyar iskola felállítása érdekében küldöttséget menesztett a miniszterelnökhöz, Czerny azonban vonakodott a küldöttséget fogadni. Erre demonstráció keletkezett s a kormányelnök végre is kénytelen volt a küldöttség óhaját meghallgatni. Czerny átvette az előterjesztett kérvényt és kijelentette, hogy a tanügyi kérdések szabályozását tanulmányozni fogja, de már előre is ki akarja jelenteni, hogy Umherodot (Ungvári), ezt az ősi cseh várost (?) elmagyarosítani nem engedi. A Landau-ügy a politikában. Apponyi aktivitása. — Támadás Rakovszky ellen. — A honvédelmi miniszter intézkedése a katonai nyomozások ügyében. A politika árterületét még ma is elöntötte a Ruppert-ügy, amely nemcsak az egyes párttagokat, hanem a kormányzópárt gyűlését is foglalkoztatta. A liberális sajtó beállítását miniszteri nyilatkozatok igyekeztek kellő mértékre szállítani s a pártbomlás viharmadarai a liberális sajtó kedvező szélfúvása ellenére sem akarnak megjelenni. A Landau-ügyet sikerült politikai kérdéssé fújni, és mellékvágányain egy váratlan szenzáció páncélos kocsiját robogtatják a liberális bajrendezők a keresztényfront felé. A páncélos vonat meg is érkezett, de tüzelés helyett csak jelző sípot szólaltatott meg. A szenzáció Apponyi aktivitása, melybe a pártbomlás zamatját igyekeztek belekeverni. Apponyi tiszteletreméltó egyénisége, múltja, politikai iskolázottsága és ízlése azonban úgy látszik nem azonos a liberális oldal szándékaival és politikai reményeivel. A liberálsok tőkeforgató tehetsége Apponyi tartózkodását saját valutapiacán forgatta, most pedig, amikor aktivitásba készül lépni, megint csak saját erősen elromlott valutáját akarja vele megjavítani és a pártbomlasztás eszközéül akarja felhasználni. Apponyi saját kijelentése szerint az aktivitást a politikai kritika formájában akarja megvalósítani, ami elé várakozással néz az egész magyar nyilvánosság. Hogy Apponyi aktivitását kik akarják kihasználni, nyilvánossá válik az aktivitás első perceiben. A Ruppert-ügyet nemcsak a liberális sajtó használta ki, hanem egy keresztény lap is, amely heves támadást intézett Rakovszky István, a nemzetgyűlés elnöke ellen, akit pártoskodással és elfogultsággal vádol. Rakovszky közéleti szereplése és minden cselekedete szabad kritika tárgya, azonban a kritikai hang, a beállítás, mellyel Rakovszkyszemélyét kezelték, a legnagyobb felháborodást keltette. Rakovszky István személye úgy látszik útjában van azoknak, akik a parlamenti függetlenséget, szólásszabadságot s a képviselők egyéni és parlamenti szabadságát nem tudják elbehangolni — eszmekörükkel. De az a csoport, mely e támadás mögött bujkál, elszintelten áll mind a parlamentben, mind pedig a közvéleményben. A honvédelmi miniszter rendeletére átvizsgálják az összes katonai fogdákat Siéer István tábornok, magyar királyi honvédelmi miniszter a Magyar Távirati Iroda munkatársának a következő nyilatkozatot tette: Ruppert nemzetgyűlési képviselőnek a Landau-ügyben tett tegnapi interpellációja kapcsán a közvélemény megnyugtatására közlöm, hogy bíróság lesz hivatva ez ügyet közmegnyugvásra, a legnagyobb lelkiismeretességgel és pártatlan szigorral megoldani. A bíróság lesz hivatva a ma még ellentétes két felfogást tisztázni; az egyik Ruppert képviselő úré, ki szerint polgári nyomozók ezt az ügyet zsarolásra, használták fel. A másik felfogás szerint pedig, amelyiket a katonai alkalmazásban volt polgári nyomozók hangoztatnak, a Landauok voltak azok, kik a vezérkari főnöknek alárendelt közegeket akarták megvesztegetni. A bűnösökkel a nemzeti hadsereg nem vállal közösséget s ennélfogva minden eszközzel arra fogok törekedni, hogy méltó büntetésülket minél hamarább elnyerjék. Mint első tényt konstatálni akarom, hogy a kémkedés gyanúja miatt fogvatartott Landau Géza ügyében még a Ruppert-féle interpelláció előtt megtörténtek a megfelelő lépések a feljelentés félretétele, azaz a bűnvádi eljárás megszüntetése és a szabadlábrahelyezés elrendelése iránt. Landau Gézát jelenleg a bántalmazásokra nézve a legnagybb részletességgel kihallgatják, mert részben az ő ténybemondásai alapján indul meg az eljárás .