Nemzeti Ujság, 1942. február (24. évfolyam, 26-48. szám)

1942-02-22 / 43. szám

b­abacom A SZEKÉRVÁRBAN irta: TÓTH LÁSZLÓ Aki a „Szeretnék szántani..ver­sét valamikor először eldalolta, bizo­nyára nem volt a bolognai egyetem baccalaureusa. Viszont éltek napjaink­ban is kiművelt elmék, nagyművelt­­ségű személyek, akik mint költők sohasem tudtak túlemelkedni a mű­kedvelés színvonalán. De kétségtelen is, hogy Petőfi Sándor és Arany Já­nos költészete nem szakadt el a ma­gyar néptől, amiért Shakespeare tra­gédiáit fordították. Berzsenyi, Köl­csey, Vörösmarty költészete nemzeti mivoltának sem ártott klasszikus mű­veltségük. Balassi Bálint énekei is to­vább éltek a nép ajkán, bár korának nemcsak egyik déli vitéze, hanem ta­nult szelleme is volt. A magyar nyelv pedig bizonyára nem köszönhet keve­sebbet a poéta doctus Babits Mihály­nak, mint teszem azt szegény elmúlott Sértő Kálmánnak. Mindez azért jut az ember eszébe, mert bizonyos népi írók körében olyan haragos táborbaszállás zajlik a mű­­veletlenség védelmében, hogy azt kel­lene hinni: költészetünk népies szelle­mét valami rettenetes veszély fenye­geti ... Talán negyvenezer bölcsész­­doktor-versíró akar betörni az őstehet­ségek parasztszekér-váraiba, vagy gé­pesített műfordító-osztagok, vakmerő lángszórós praematurusok akarják el­rabolni népi költőinktől a tőről met­szett tősgyökerek fölhalmozott óriási készletét... Esetleg mai idegen nyel­veket is beszélő classica-philologusok készülnek nyelvmérgező gáztámadásra a mai népköltészeti egyedáruság szár­mazási előjogai ellen? Vagy még ször­nyűbb: lateinerotthonokból, sőt régi magyar nemzetségekből eredő írók és költők forgatnak olyasféle áruló ter­vet vakmerő fejükben, hogy noha ne­kik nem négy elemi a végzettségük és nem őriztek sohasem kondát a faluvé­gen, mégis írni akarnak a népről és a népnek? Ez mindenesetre példátlan merész­ség lenne, hiszen­­már régtől fogva tu­domásul kellett volna venni mindenki­nek: a nép egyedül és kizárólag azoké az irodalomban, akik a közéleti pa­rasztszoba ivójában ennek kisajátítá­­sát már régen elhatározták. Ez az irodalmi osztályharc annyival különösebb, mert hiszen soha sehon­nan nem fenyegette az elzárkózás, vagy az elszigetelés azokat a mai uj tehetségeket, akik a nép egyszerű so­rában születtek s akiknek ajkán a vers közvetlen egyszerűséggel, mint a ki­buggyanó friss forrás született meg. A paraszti életből előlépő új költők­nek nem volt okuk panaszkodni, hogy nem fogadta volna őket megértés és jóakarat a magyar közéletben. Hiszen még az is szerencséjük volt, hogy nagy részüknek föllépése azokkal az évek­kel esett egybe, amikor a nemzet ér­telmiségének java felfrissült érdeklő­déssel fordult a magyar nép és annak sorskérdései felé, amikor — szinte azt lehetne mondani, — politikai és tár­sadalmi divat lett a nép életét tanul­mányozni, bajait végre közelebbről vizsgálni, testi egészségével, gazda­sági elesettségével, lelki válságaival komolyan, amint mondani szokás, in­tézményesen törődni. De hiszen magában az irás világá­ban is már majdnem egy emberöltő óta minden népből fakadó tehetséget és minden igazán a magyar néplelket kifejező írói egyéniséget örömmel és lelkesedéssel üdvözöltek. Móricz Zsig­­monddal az első elbeszéléskötete után darabot íratott a Nemzeti Színház és parádés előadásban vitte diadalra. De az utolsó években is Erdélyi József föltűnését nem követte-e nyomban a megbecsülés és az értékelés? Azt a kemény harcot, amit valami­kor Ady Endrének meg kellett vívnia s amely körülötte még ma sem ha­gyott abba teljesen, a kinek kellett a mai úgynevezett népi költők közül vé­gigverekednie? Hogy voltak, akik közülük elkallód­tak, hogy egyikük vagy másikuk élete egyéni tragédiával végződött az igaz, de ezek miatt nem lehet általánosítani. Ellenkezőleg, ezeket esetenként és egyénenként kell tárgyilagosan, — baráti elfogultság vagy személyes gyű­lölködés nélkül — kivizsgálni. Abban azonban igazat kell adnunk a Magyar Kultúrának, mikor bátor őszinteséggel megírja, hogy a nyilas lapokban mos­tanában annyit emlegetett paraszt­­költő: Sértő Kálmán — aki különben egyidőben tajtékzó dühhel vagdalko­­zott az antiszemiták ellen és dicsőítette a zsidókat — életét és írásait el kell választani. — Sértő Kálmán mint költő — írja kitűnő folyóiratunk — néhány szép és igazi költeményében megmaradhat az irodalomban, de életét takarjuk el épp a kegyelet miatt. Mert Sértő Kálmán rövid élete, sajnos, nagyrészt alkohol­mámorban és az ezzel kapcsolatos bű­nökben telt el s ezek ásták meg korai sírját is. Szomorú elzápult kor ez, amelyik ilyen beteg világokat emel az irodalom pajzsára! Hagyják tehát békén nyugodni a holtakat, akiknek irodalmi értékelését elvégzi majd az idő. Ha pedig mégis beszélnek róluk, akkor ne abban ke­ressék érdemüket vagy értéküket, hogy tanulatlanok voltak, vagy félmű­veltek s hogy a Gondviselés adta te­hetségüket nem tudták méltóan kifej­leszteni. Dehát voltaképpen nem is erről van szó. Hanem arról a furcsa látványról, hogy valóságos vitézi tornákat rendez­nek, melyekben büszkén felemelt sisakrostéllyal, a harag szörnyű lán­dzsájával, a gorombaság buzogányával rohannak neki mindenkinek, aki azt meri kívánni a népből kivált íróegyé­­niségektől és költőtehetségektől is, hogy szellemileg akarjanak többek és jobbak lenni, azaz olvassanak, tanul­janak, művelődjenek, szóval arra in­duljanak és járjanak nagy hivatásuk megkezdett útján, ahogy például Pe­tőfi Sándor és Arany János tette, s ahogyan azóta is sok népből fakadt ki­váló magyar tehetség cselekedte. Joggal lehet ezt megkívánni a tehet­ségtől is, sőt minél nagyobb tehetség valaki, annál több joggal. Mindezt az juttatja eszünkbe, hogy miközben egyes népi írók jobb ügyhöz méltó buzgalommal védelmezik a fél­műveltség vagy az egész műveletlen­ig jogát, azalatt a nép — igenis az egyszerű falusi nép — ifjúsága szor­galmasan jár a népfőiskolákba, a kü­lönböző tanfolyamokra és nem akar megelégedni azzal a korlátozott isme­rettel, ami az elemi iskola padjainak elhagyása után megmaradt benne. Ha a keze munkájából élő földmi­ves érzi, hogy nagyob képzettségre, több mű­veltségre van szüksége, ha jobban akar érvényesülni, ha okosabban akar gazdálkodni, ha gyorsabban akar bol­dogulni, a­miért képzelik némely népi írók, hogy rögtön elveszítik ezt a népi­ jellegüket, ha akár iskolai után­pótlással, akár szorgalmas önképzéssel, akár egy idegen nyelv megtanulásával vagy néhány klasszikus író megisme­résével gazdagabbá teszik szellemüket és lelküket. Egyik fiatal költőnk, akinek néhány igazán szép, meleg és őszinte verse van s akinek alkotó tehetségétől még sokat lehet várni, a múltkoriban a paraszt­­írók osztálytudatossága érdekében fel­hozta azt, hogy valamikor Petőfit is póriasnak nevezték, nem akarták el­ismerni még népies költőnek sem. Valóban igaz, hogy voltak, akik Pe­tőfit még költői kivirágzása teljében is sokat támadták. Különösen Petrisevich- Horváth Lázár tette ezt a Honderű­ben, ebben a furcsa hölgyújságban, amelyet az akkori előkelő szalonok számára szerkesztettek. Ez a lap azon­ban az idők akkori szabadelvű szelle­mével szemben maradt és politikájá­ban is a jobbágyfölszabadítás ellen hadakozó volt. Petőfi költészetét nem is annyira esztétikai okokból támadta, hanem azért, mert Petőfi egész költői föllépésében politikai veszedelmet lá­tott. Mivel pedig Petőfi a szabadság és éppen ezért a jobbágyfelszabadítás híve volt, és a nemzeti függetlenség dalnoka, úgy próbálták népszerűtlení­­teni, általános nagy hatását ellensú­lyozni, hogy közönségesnek, durvának, póriasnak próbálták beállítani a ma­guk közönsége előtt. A valóság azon­ban nem ez volt. Mert Petőfi ugyan különc, szenvedélyes és ingerlékeny ember volt, s ezért sokszor került ösz­­szeütközésbe emberekkel és társa­dalmi formákkal, de sokat tanult, foly­tonosan képezte magát, a német, fran­cia, angol költőket éjszakákon át ol­vasta lázasan, nyelveket tanult és tör­ténelmet olvasott. Egyáltalában nem igaz, hogy rossz tanuló lett volna, in­kább dacos és szélsőséges természete miatt gyűlt meg baja tanáraival, amit különben mikor a szekundák ellen pa­naszkodik, maga is megmond, hogy diligenter frekventálta iskoláit egyko­ron! De hogy neki magának mi volt a véleménye arról, hogy a népies költő­nek kell-e tanulni és műveltnek lenni vagy sem, arra semmi sem jellemzőbb, mint az az elragadtatás és határtalan lelkesedés, amellyel Arany János Toldi­ját fogadta. Már­pedig aki azt elolvasta, rögtön láthatta, mennyi tanultság és tanulmány kellett ahhoz, hogy az egyszerű szalontai hajdufi — aki különben tanári pályára lépett — ezt a csodálatos költeményt meg tudja írni. De éppen Arany János és Petőfi levelezéséből is meg lehet is­merni és tanulni, hogy a magyar népies­­gyökerű költészetnek ez a két titánja mennyire szomjazta a tudást és hogyan tudott szegényen, éhezve és fázva is -is művelődni! Ők nem írásművészetüket akarták leszállítani a paraszti, az akkori job­bágyi, élet színvonalára, hanem a nép élő nyelvét akarták a magyar nemzeti nyelv gazdagítására — a költészet sza­vának rangjára emelni. De nem is kell olyan messzire menni. Itt van Illyés Gyula, ez a min­den izében magyar és letagadhatatla­­nul népi költő és író. Akinek egész életpályája egyetlen óriási ívelés a fa­lusi sors szegénységéből és magányos­ságából az írás legmagasabb régióiba. Nemcsak azért lett azzá, ami ma, mert valamikor parasztgyerek volt, hanem azért, mert volt akarata, amellyel ta­nulni, az alantas sorsból kiemelkedni tudott és nemcsak a művelt emberek magasabb életszínvonalára, hanem a magasabb műveltség emberi színvona­lára is fel akart jutni. Aki utolsó köny­ |MVOTAWVVVVVVVVVVVVV«M‘VVVVUVVW A *11 r I vegyen VfilfiFI cs llárszem­ l'fllllflf'l béreljen Üzleteiban llhülnl I cseréljen IV, Károly-körut 28 VWlllMl I (V&roeilia), Vili,Mária Terézia-tér 1 NEMZETI UJSÁG 3 1942 február 22. Vasárnap népiesen ínysorvadás, manapság sajnos már népbetegség, melynek következtében a foghús legtöbbször genyes gyulladás kíséretében­­ lehúzódik, a fogak nyaka csupaszon marad s a fog hidegre, melegre, savanyúra, édesre érzékeny lesz és fáj. Rövidesen a fogak meglazulnak, s iddő előtt kihullanak. Az első tüneteknél keresse fel fogorvosát és használja annak utasítása szerint a PYORRCA gyógy fogpépet, mely nemcsak a baj gyó* gyításánál, de megelőzésénél is kitűnően bevált. Edzi a foghúst, javítja a vérkeringést Gyártja: Dr. Bayer és Társa Gyógyszervegyészeti gyár. vét elolvassa, kell, hogy a szivébe markoljon a kamaszfiának kétségbe­esett harca, hogy művelt emberré le­hessen — és miután azzá lett, nem lett kisebb költő és nem lett kevésbé — népi. Vagy tán Kodolányi Jánosnak ártott, hogy Julián barátról írt regé­nyéhez egy fél könyvtárt kellett elol­vasnia? És Kincs István vagy Harsács­ Lajos kevésbé érti, vagy érzi a népet, mert magas, tudományos képzettsége is van írásművészete mellett? Mindezzel nem akarunk senkit sem bántani. Inkább kérni szeretnők az úgynevezett népi írókat, hogy ma, ami-­­kor annyira szükség van minden ma­­gyar érték megbecsülésére és össze­fogására — ne essenek két szerencsét­len hibába. Ne akarják a falut, a népet, annak sorsát, életét, szellemiségét ma­guknak, mint valami kizárólagos egyedáruságot kisajátítani. És ne akar­ják önmagukat, tehetségüket, alkotó­­képességüket a műveletlenség védel­mében kizárni a fejlődés vonalából s a magyar művelődés és az emberi mű-ű­veltség, a magyarság és a humánum nagy szintéziséből. ■hm­­***»*« ·»**«****»*»** **■*■!* Fabinyi Tibam­ér a magyar-olasz kulurcsapcsolatok széleskörű fejlődéséről Az olasz-magyar kulturális bizottság magyar csoportja dr. Fabinyi Tihamér titkos tanácsos vezetésével hazaérkezett római és milánói útjáról. Dr. Fabinyi Tihamér, az olasz-magyar kulturális bi­zottság magyar elnöke hazaérkezése után az olaszországi utón szerzett benyomásai­ról a sajtó számára a következőket mon­dotta: — Az olasz és a magyar lapok és a rádió is részletesen foglalkoztak utunk­­kal, úgy hogy ez alkalommal csak három döntő benyomást emelnék ki: a rendkí­vüli szívélyességet, amellyel fogadták, a nagy kulturtevékenységet, amely a két ország kulturkapcsolatainak kimélyítése terén a háború ellenére a legutóbbi idők­ben is folyt és azt a nem lankadó mun­kát és bizakodást, amellyel az olasz nép a háború győzelmes kimenetelén dolgo­zik. — Rómában, Milánóban és mindenütt, ahol megfordultunk, mind a nép és az egyesek, mind a hatóságok részéről .

Next