Szabad Nép, 1952. november (10. évfolyam, 269-298. szám)

1952-11-01 / 269. szám

PÁRT ÉS PÁRTÉPÍTÉS Az enyingi járás kommunistáinak felelőssége az őszi vetés elhanyagolásáért A balatoni országút mentén, Martonvásár előtt, egy nagy, fehér táblán ez a felirat olvasható: «Fejér megye határa». Ehhez haso­nló tábla kevés helyen van az ország­ban, hiszen ki is tulajdonítana nagy fon­­tosságot annak, hogy az útmenti szántó­földek ehhez, vagy ahhoz a megyéhez tar­toznak-e! Pedig jó, hogy itt van a tábla az után. Ha nem lenne itt, talán a pest­­megyeiek állítanák oda a megyehatárra, hogy mindenki lássa: a mögötte kezdődő torn nem hozzájuk tartozik. A tábla mögött ugyanis szomorú kép fogadja az embert. MÍ£ a Pest felé eső oldalon zsen­ge k­elések üde zöldje váltakozik a frissen szántott föld fekete hantjaival, túlnan a fejér megyei részen, a táblával egyvonalban megkezdődik a kukorica- és napraforgó­­korú «birodalma». Azott madárijesztőként lebegteti a szélben leveleit a kukoricaszár A Mintha csak a két megye közti határ át­lépésével néhány hetet visszaléptünk volna az időben, a múltba «Fejér megyében későin érett be a ku­korica, nem tehetett letörni». — «Fejér me­gyében a dolgozó parasztok idegenkednek a silozastól» - «Fejér megyében régi szo­­kás hogy decemberben vágják le „ szá­rat» Ilyen magyarázatokat hall az ember lepten-nyomon. Talán varázsereje van an­nak a fehér táblának ott az úton? Tíz mé­­terrel mögötte megváltozik az éghajlat és sok°ti? e4r 16 a'nkukorica? Mások a szoká­i i ?i aW13'. De az­ért az útmenti tábla sokat kifejez. A tábla a vádirat. Október vége van, s a 25-i jelentés sze­­rint a megyében alig több mint a felét ve­­tették el a búzának. Ezt a késlekedést nyilvánvalóan nem természeti körülmények okozzák hanem a megye, a járások és községek vezetői. Ezt bizonyítja az enyingi járás példája. J * : A Járás­ a legrosszabbul áll az őszi munkával a megyében. Legalább 1­0 vol ez a 20-i értékelés szerint. Mi a helyzet most, október utolsó napjai­ban? Az enyingi járási pártbizottságon Laika­­tos elvtársnő látható büszkeséggel­ mondja el, hogy az utóbbi napokban a vetésben «valóságos ugrást értek el»: öt nap alatt 15 százalékkal nőtt a bevetett, földterület! Az elégedettségre semmi ok sincs. A járás a 25-i jelentés szerint is csa­k 52 százalékát vetette be a búzaterületnek. Az utóbbi öt napban elért 15 százalékos növekedést fi­gyelembe véve, ezzel az ütemmel 16 nap kell a vetés befejezéséhez. Ez pedig azt jelenti, hogy a «gyorsított ütem», a «valóságos ugrások» mellett is­­legall­á­bb no­­vember 10-ig elhúzódik a vetés. A járásban emellett mintegy 11.000 hol­don kint van még a kukoricaszár és nap mint nap pusztul, veszít takarmányértéké­ből. Ha a szárat most levágják és besilóz­­zák, értéke a közepes szénáéval­ egyenlő Ha késlekedjek — rövidesen annyit sem ér majd, mint a búzaszalma. Az enyingi já­rás földjein pusztuló kukoricaszár mintegy 120—130 ezer mázsa szénának megfelelő takarmány pusztulásával, elértéktelenedésé­vel fenyeget. Ez mintegy egy és negyed­szerese, másfélszerese annak a­ szálast­a­karmány-men­nyiségnek, amelyet a járás összes szántóföldi szálastakarmánytermé­se és az összes rétek szénahozama együtte­sen kitett az idén! S az, hogy a szára késve vágják le - késlelteti a vetőszántás és a vetést és így csökkenti a jövő évi bú­zatermést is. A múlt héten valamelyest meggyorsult ütem annak az ered­ménye, hogy a járás területén megjavult a felvilágosító munka a vetés érdekében. A községekben sok ta­nyázó estet tartottak, a népnevelők is fel­keresték a dolgozó parasztokat. A népne­velők egyszerre foglalkoztak a vetéssel és a begyűjtéssel. S míg a­ vetésben a munka gyorsulása nem volt kielégítő, a begyűjtés komolyan nekilendült és a járás elmozdult az utolsó helyről. A burgonyabegyűjtés ter­vei kb­.8 százalékra teljesítettek, naprafor­góból 90.5 százalékot és kukoricából 81.7 százalékot értek el. Azt hihetné az ember, hogy mivel a be­adás so­kkal jobba­n halad, mint a vetés, a járás, pártbizottság a beadá­s további szor­galmazása mellett a fő erőket a vetésre összpontosítja. Ezt kívánná meg a helyzet , az a veszély, hogy a búzavetés hallatlan késedelme miatt jövőre sok-sok mázsával kevesebb lesz a termés. De a járási párt­­bizottság­ titkára, Kőszegi elvtárs, kedden arra adott utasítást, hogy a járási párt­­bizottság minden tagja menjen ki egy-egy községbe — nem a vetés, és a begyűjtés, hanem kifejezetten a begyűjtés ügyében. Hogy m­ért csak a begyűjtés­t szorgalmaz­zák (még azokon a helyeken is, ahol a ku­koricából is többet adtak már be az előírt­nál) — miért csupán mellékesen említette meg Kőszegi elvtárs, hogy «­azért a vetés se álljon meg?*» Azért, mert — mint Kő­szegi elvtárs mondja — «valamiben elsők is szeretnénk lenni* s azt remélik, hogy a begyűjtésben a járás bejut a tíz legjobb já­rás közé és elnyeri a begyűjtési miniszté­rium vándorzászlaina­k egyikét. Ez szép cél s a zászlót elnyerni nagy dicsőség­­lenne. De a begyűjtésben elért jó eredményeiket s kétségessé teszi, hogy­ közben felelőtle­nül elhanyagolták a vetést. Vájjon mit fognak jövőre begyűjteni, ha a késedelem miatt kevés termést takarítanak be? ( járási bizottság] Kőszegi elv­társ nézetei azt mutatják, hogy nem mérték fel, milyen felelősséggel tartoznak a pártnak, az államnak, a dolgozó parasz­toknak a vetésért, a jövő évi kenyérért. Úgy gondolják, hogy­ ha az egyik oldalon sikert érnek el, ez­ elfeledteti majd a má­sik oldalon elkövetett hibákat, Így csak bürokraták gondolkodnak. A járási pártbizottságoknak állandóan egyszerre több feladatot kell jól megol­danak, s jelenleg is együtt kell győze­lemre vinni a begyűjtést és a verést. Az enyingi járási bizottság hibái nemcsak a kellő felelősségérzet hiányát tükrözik, ha­nem azt is, hogy szokatlan számára egyszerre két vagy több feladatot megol­dani. Ez az egyik magyarázata annak, hogy az enyingi járás nemcsak most, ha­nem általában elmarad feladatainak telje­sít.ócióshíj­ Az enyingi járási pártbizottságon az a szokás alakult ki, hogy egy-egy kampány­feladat idején kiküldik a pártbizottság va­lamennyi tagját és politikai munkatársát egy vagy több napra egy-egy községbe «falufetölésnek». Ezt a módszert, amelyet itt némileg módosított formában alkalmaz­tak, Kovács István elvtárs, a járási t­t- s károk országos értekezletén súlyosan el­ítélte. íme, egy jellemző példa arra, hogy ez a «módszer* mivel jár: A járási párt­bizottság mezőgazdasági osztályának ve­zetője legutóbb szintén a falufelelős* volt a tankönyvcsere előkészítésében - épp­úgy, mint a járási bizottság többi munkatársa emellett természetesen fog­lalkozott a mezőgazdasági feladatok­kal és így a vetéssel is de csak ab­ban a községben, ahol tartózkodott. Arról, hogy a többi községben hogyan halad az öszsz munka, már nem volt tudomása és hasonlóan a többi osztály vezetői, munka- ,­társai is elveszítik kapcsolatukat a munka­­területükkel és a járás többi falujával. A­­ JB tagjai, munkatársai így nem tudják a­­ járás méreteiben áttekinteni feladataikat,­­ nem tudják a munkát mindenütt figyelem-­­ mel kísérni s ahol kell, segíteni. A­­ járási bizottság tagjai, például Meny-­­ hárt elvtárs, az ágit.­prop. titkár. Kovács­­ elvtáns, a mezőgazdasági osztály vezetője már megbírálták emiatt Kőszegi elvtársat,­­ a járási titkárt — de hasztalan. Pedig az,­­ hogy az enyig-i járásban minden egyes kam- * pányfeladat idején mintegy «kormányb'z­­­­tost­ állítanak a községi titkárok fölé — más károkkal is jár. Malenkov elvtárs, az M­SZKP XIX. kongresszusán, felhívta a fi- i­gyelmet a differenciált vezetés jelentőségére,­­ arra, hogy a vezetők nem alkalmazhatnak­­ semmiféle sablont, nem lehet a helyi kő-­­­rin­mények figyelembevétele nélkül kialakí-ta­tott, „egységes” szempontok szerint jól vezetni. Az enyingi járásban azonban a járás egy-egy általános problémájának a megoldását szorgalmazzák mindenütt — tekintet nélkül az egyes községek sajátos problémáira. Ily módon a járási pártbizott­ság tagjai, akiket meghatározott, kötött feladattal küldenek egy-egy községbe, nem választhatják ki azt a­ helyet, ahol leg­inkább segíteni kellene, vagy ahonnan a legjobb tapasztalatokat lehetne szerezni, s nem tanulmányozhatják, nem segíthetik megoldani saját munkaterületük helybeli legfontosabb problémáit. Az a gyakorlat, hogy a járási pártbizottság a helyi adott­ságok figyelembevétele nélkül kiválaszt egy kérdést a sok közül és a «falufelelősök» min­denütt egyformán ezt «nyomják* — lehe­tetlenné teszi azt is, hogy­ a községi szer­vezetek azzal a kérdéssel foglalkozzanak a legnagyobb súllyal, amelyben ott helyben legnagyobb az elmaradás. A községi párt­­szervezetek feletti állandó gyámkodás tel­jesen megengedhetetlen, rossz munkamód­szer, amely elveszi a helyi pártszervezetek önállóságát, megakadályozza­ a káderek fejlődését, elmossa a­ községek vezetőinek személyes felelősségét, fellelőtlenségre, nem­törődömségre nevel. Szabó elvtársat, az ágit.­prop. osztály mun­katársát például Igazon, ahol a nyáron igen sokat tartózkodott, már­a területi titkári­nak nevezték és úgyszólván minden kérdés­sel hozzá fordultak. .Most, a vetés idején is megmutatkozik a gyámkodás káros hatása. Kőszegi elvtárs, a járási bizottság titkára tudja, hogyan á­ll Mezőszilas a vetésben, de Nemes elvtárs, a mezőszilas pártszervezet titkára csak hozzávetőleges számot mond, s az is merőben eltér a tényleges ered­ménytől. A l­ Ill­­­den SZerVRZCS eredménye rész­ben az is, hogy nagyon elhanyagolták a népnevelőmunkát. A tagösszeírás idején például úgyszólván csak ezzel foglalkoz­tak és nem végeztek nevelőmunkát a pár­­tonkívüliek között. így történhetett meg, hogy október végéig még igen sok, a ve­téssel késlekedő dolgozó parasztnál nem járt népnevétől Mezőszilason például há­rom, találomra kiválasztott dolgozó pa­raszttal beszéltünk azok közül, akik még nem vetettek el. Egynél sem járt egy év óta népnevelő! Nem véletlen hát, hogy egyikük a beadás teljesítése után minden megmaradt­ gabonáját megőrlette: senki sem cáfolta meg előtte azt a kulákok ál­tal terjesztett hamis hírt, hogy ”az állam látja majd el vetőmaggal. A népnevelőmunka elhanyagolása­ nem­csak azért káros, mert az egyes dolgozó pa­rasztok nem kapnak segítséget, hanem azért is, mert a pártszervezetek az állandó tömegkapcsolat híján nem is­merik fel idő­ben a teendőket, s nem értesülnek az ellen­ség mesterkedéseiről sem. Az enyingi járás pártszervezetei (és ez Fejér megye több más községére is vonatkozik) ezért nem figyeltek fel időben például arra, hogy mi­lyen hamis hírek terjedtek el a vetőmag­­ellátásról. A járás dolgozó parasztjai pedig­­ igen nagymennyiségű­­— összesen mintegy­­ 14—15 vagon búzát adtak el a szabadpia­con más járásokból, sőt más megyékből érkezett vásárlóknak , miközben sokuknak­­ nincs vetőmagva. ( Az enyingi járási pártbizottságnak ha­­­­ladéktalanul fel kell számolnia a bürokra­­t­­ikus, a helyi adottságoktól független vez­­­zetést, meg kell erősítenie a pártszerveze­­r­­ek kapcsolatát -a dolgozó parasztok töm­e-­­ geivel. A népnevelőknek néhány napon be­­l­­ül el kell jutniok minden olyan dogozó j­ó paraszthoz, aki késlekedik a vetéssel. Ez a­z a biztosítéka annak is, hogy újabb sikerek­­ szülessenek a begyűjtésben is.­­ A járási bizottságnak, a pártszervezetek­­n­­ek mozgósítsaniok kell minden kommunist­a­tát. Pártunk minden tagjának éreznie kell s felelősségét a jövő évi kenyérért, s ez a­­ felelősségérzet a­ személyes példamuta­tás­­­­ban és a dolgozó parasztok között végzett­­ felvilágosító munka tetteiben nyilvánuljon­­ meg. Szükség van arra, hogy a pártszer­­v­­ezeteket széles pártonkívü­li aktíva segít­se a feladatok megoldásában. így tudja m majd az enyingi járás megoldani az előtte f­s­al­ló feladatokat — így tud nemcsak egy k­erületen, hanem minden vonatkozásban az o­­rszág legjobb járásai közé felzárkózni. Lénárt Gábor A gépállomások dolgozóinak rendszeres politikai oktatása segíti az őszi munkát A mszócsáti gépállomáson a múlt hét szom­­ba­tján elmaradt a politikai iskola H. évfo­lyamának szemináriuma. Mindössze négy hallgató jelent meg, de hiába is gyűltek volna ös­sze teljes számban, ment Hegyi Ist­ván elvtárs, a­ politikai iskola­ vezetője nem készült fel az előadásra. A szeminárium te­hát így is elmaradt volna. Mindez nem­ vé­letlen: a gépállomáson lebecsülik a pá­rtok­­tatá­st. Csaló Vencel elvtá­rs, a gépállomás pártszervezetének titkára maga is úgy vé­lekedik: «Helytelen most, az őszi mezőgaz­dasági munkák idején a politikai oktatással foglalkozni, mert­ ez hátráltatja a tervtelje­sítést. Ráérünk majd az őszi munkák után oktatni». A pártszervezet a több mint 150 dolgozóból százat beosztott ugyan a párt­os DISZ-oktatásba, de ennél többet nem is tett. Nem segíti, nem ellenőrzi a propagan­disták felkészülését — m­ miint ahogyan ezt a­ Hegyi elvtárs esete is bizonyítja, politikai felvilá­gosító munkát sem végez azért, hogy a hallgatók teljes számban, jól felkészülve jelenjenek meg a foglalkozáson. Pedig ezen a gépállomáson különösen n­agy szükség volna jól szervezett, sz­ínvo­nalas politikai oktatásra. A gépállomás kör­zetében 35 termelőszövetkezet várja, hogy a gépek segítségével mielőbb földben le­gyen a mag és a mélyszántást is határidőre elvégezzék. Azt is várják a szövetkezetek, hogy a gépállomás dolgozói segítsenek ne­kik a politikai munkában a jövő évi kenyé­rért folyó harcban. A mezőcsáti gépállomás segítsége azonban akadozik, őszi tervüket eddig mindössze 34 százalékra teljesítették, ezért a szövetkezetek is súlyosan elmarad­tak a szántás-vetésben. A traktoristák kö­zötti agitációról, amelynek a tervtel­jesítés meggyorsítását kellene szolgálnia, szinte beszélni sem lehet. A kormoly elmaradást a pártszervezet ve­zetői, úgy látszik, a politikai oktatás felfüg­gesztése árán szeretnék „pótolni­. A mező­csáti gépállomás pártszervezetének vezetői azonban nem látnak tovább az orruknál és komoly ká­rt okozhatnak, ha sürgősen nem szakítanak gyökerében helytelen álláspont­jukkal. Egy-két éve még igen elterjedt volt a gépállomások gazdasági és politikai veze­tői között az a vélemény, amelyet most a mezőcsáti elvtársa­k hirdetnek. Igaz, h­ogy a szántóföldi munkáik idején a ’gélya-Kánááio­kon nehezebb biztosítani a rendszeres po­litikai oktatást, mint más időszakban, de komoly hiba szembeállítani a termelő mun­kát a politikai oktatással. Éppen ebben az időszakban, amely fokozott erőfeszítéseket követel a dolgozóktól, van a legnagyobb szükség arra, hogy emeljük öntudatukat, el­mélyítsük hazaszeretetüket, áll­amhű­sé­­güket, a munkához való szocialista vi­szonyukat, fokozzuk felelősségérzetüket. Számtalan példa bizonyítja, hogy azokon a gépállomásokon, amelyek a mezei mun­kák idején még nagyobb gondot fordí­tottak a rendszeres politikai oktatásra, a terv teljesítésében nem maradtak el, hanem éppen újabb sikereket értek el. Ezt már ta­valy felismerte a gépállomások vezetőinek többsége és leküzdve a nehézségeket, bizto­sította a rendszeres politikai oktatást. A nehézségeket most is le lehet és le kell győzni minden gépállomáson. El kell érni, hogy a hallgatók pontosan és fel­készülve jelenjenek meg a szemináriumo­kon, s a traktorok meg se álljanak. Ez m­edem­­ kelett a politikai iskolák foglalko­zató időpontjának helyes megválasztásától és beosztásától függ. Az egyes politikai is­kolák hallgatói számára kéthetenkint kell foglalkozást tartani úgy, hogy egyik héten az egyik, másik héten a másik iskola tart­son szemináriumot. Ha jól osztják be a hallgatókat, akkor a politikai oktatás ideje alatt is marad a traktorokon legalább egy-egy dolgozó, így a termelőmunka egy pillanatra sem akad meg. A szervezeti intézkedések­ mellett a legfontosabb, hogy meggyőzzenek minden hallgatót: tanuljon alaposan, jelen­jék meg mindig a szemináriumokon. Ez az agitációs feladat a traktorosbrigádok nép­nevelőire vár, elsősorban ők a felelősek azért, hogy a hozzájuk tartozó hallgatók közül egy se hiányozzék a foglalkozások­ról. Alkalmazzák ezeket a módszereket a me­­zőcsáli gépállomáson is; meglátják, hogy a dolgozók politikai képzettségének és öntu­datának növekedésével gyorsabban, jobban megy az őszi munka is. Gyertyános Zoltán az AMG politikai osztályának munkatársa SZOMBAT, 1952 NOVEMBER 1 „HŐSI ÉNEK“ ifj magyar oratórium bemutatója A rádió szimfonikus zenekara és énekkara a Zeneművészeti Fő­iskola nagytermében rendezett hangverse­nyén bemutatta Sugár Rezső «Hősi érték» című oratóriumát. A nagyszabású mű­nek rendkívül nagy sikere volt. A «Hősi ének» hangjában is, tárgyvá­­lasztásában is, formájában is az utóbbi évek egyik legértékesebb magyar zene­műve. Fiatal szerzője a felszabadulás után tűnt fel friss­­zenei találékonysággal megírt kamarazeneműveivel. Ezek a munkái azon­ban bár nem nélkülöztek bizonyos­ rea­lista törekvéseket — egy magába zárkó­­z­ott, szocializmust építő népünk minden­napi életével még kevés kapcsolatot tartó művésznek voltak a megnyilatkozásai. An­nál örvendetesek!) a «Hősi ének» bemu­tatója, mert arról győz meg, hogy nagy­­tehetségű és nagytudású szerzője mind eszmei, mind művészi szempontból hatal­mas lépést tett előre a néphez szóló, a jelen nagy kérdéseit megéneklő szocialista-realista zeneművészet útján. Ez a nagy változás Sugár Rezső művészetének mély, magával ragadó drá­mai erőt adott, annyira felfokozta zenei kifejezőkészségét, annyira gazdagította ér­zésekben, hangulatokban, emberi tartalom­ban mondanivalóját, hogy bízvást ál­líthatjuk: a fiatal zeneszerzőben minden adottság megvan, hogy a most születő magyar szocialista zeneművészet egyik kiemelkedő alkotóművésze legyen. A „Hősi ének] a hazaszeretetről szól. Hunyadi János világraszóló nándorfehér­vári győzelmét beszéli el lenyűgözően nagy­szabású zenei képekben. A tizennégytételes mű hatalmas zenei tömegjelenetekben eleve­nili meg a magyar nép élethalálharcát lété­ért, vérével öntözött ősi földjéért és min­dennél drágább szabadságáért. A «Hősi ének» népünk történelmének egyik ragyogó szakaszára emlékeztetve a múltról beszél, de a mához is szól. Az oratórium a zeneművészet egyik leg­­igényesebb műfaja. Nagyon nagy ze­neszerzői tudást és fokozott művészi erőfeszí­tést követel szerzőjétől Sugár Rezső meg­felelt ennek az igen magas követel­ménynek: nagyértékű alkotással gazdagította a ma­gyar zeneirodalmat. A vegyes­karra, gyer­mekkarra, szóló énekhangokra és zenekarra komponált, megragadóan szép mű tételei hűen tükrözik a tartalmi-hangulati mon­danivalót. Az I. tétel «Lánglelkű­ hős, rólad zengjen az ének» kitűnően zen­dili meg az egész oratórium hősi, patetikus alaphangját. A II. tételben a­ tenorszóló a magyar földre betörő ellenség közeled­téről ad megrázó, mozgósító hírt. Utána az alt­­szólista feszül­t hangulatú áriája a közelgő veszélytől való aggodalom hangját szólal­tatja meg. A következő tételben az elbeszélő (baritonszóló) arról beszél, hogy a nép re­ménysége: Hunyadi János áll Nándorfehér­vár védőinek élére. Különösen kiemelkedő rész a Vili­ tétel: a csata hangulatát festő hatalmas kórus­jelenet. Az egymást kergető, egymással ölel­kező szólamok magával ragadó lendülettel jelenítik meg a csata hevét, elszántságát és a magyarok győzelembe vetett hitét. A ia. re­­tel szoprán-ak­ kettős, kórussal; a győzelem örömét és Hunyadi dicsőségét énekli az ódás pátosz emelkedett hangján. A győzelem örömteli zengését fájdalmas hang töri meg. Hunyadi váratlan halálának híre. Komor, ünnepélyes, fájdalmas gyászinduló hangzik fel, majd pedig a mű egyik, zeneileg talán legharmoniku­sabb része következik. A né­p nagy történelmi hősét elsirató, meleg­ ben­­sőségű, gyönyörű da­llamú szoprán­ ária. A befejező, hatalmas kórusrész mottója: «Tá­madnak új Hunyadiak»; az énekkar Hunyadi János ma­ is elevenen élő, ható példájáról zeng dicséretet. Mindezt a szerző a magyar népi zene hangvételében, a szólamvezetés je­­lenségével, szebbnél szebb dallamok­kal, szélesen hömpölygő, szenvedélyes drámaiságú zenével tolmácsolja. A csak kevesekhez szóló, befelé forduló zenétől elérkezett az egész dolgozó népünkhöz szóló, felszabadult kifejezési formához. A nagysikerű műnek még vannak kisebb mű­vészeti fogyatékosságai, így néhol még fel­bukkannak az oratóriumban a «modern» dekadens zenének bizonyos stílusm­aradvá­ nyai. Másik hiányossága, hogy az énekkari szólamokat a szerző helyenkint — például a két utolsó tételben — túl bonyolultan al­kalmazta, és bár hangszerelése (a hang­szerek alkalmazása) igen eleven, többhe­­lyütt nem találta el a zenekar gazdaságos, arányos felhasználását sem, ilyenkor a ze­nekar túl „vastag* hangzása elfödi az ora­tórium legfőbb kifejezőeszközét, az éneket. A mű létrejöttében dicséretes szerepe van Somogyi Lászlónak, a bemutató elő­adás karmesterének. Több hónapon át fi­gyelemmel kísérte Sugár Rezső alkotómun­káját és helyes építő bírálatával több­ízben is a­rra bírta a szerzőt, hogy a mű egyes fogyatékosságait az előkészü­letek során kijavítsa. E magasrendű együtt-­­működés a szerző és a karmester között rendkívül gyümölcsöző volt. Remélhető, hogy e példát mások is követni fogják: a szerző és az előadók közötti ilyen alkotó­­viszony jelentősen segítené szocialista szel­lemű zeneéletünk gyorsabb fejlődését. "A­gY zenemű csak akkor válik való­­d i­sággá, akkor érvényesül igazán mű­vészi és­ eszmei tartalma, ha előadói min­den szempontból azonosítják magukat vele. Ez­ alkalommal kitűnő előadás segítette si­kerre a­ «Hősi ének» alkotójának mondani­valóját. Somogyi László nagyszerű karmes­teri munkája fokozott művészi teljesít­ményre buzdította az egész előadótestüle­tet. A szólisták: Szecsődy Irén, Tiszay Magda, Rosier Endre és Jámbor László, az Operaház kiváló művészei tudásuk leg­javával szolgálták a mű bemutatóját. Sze­csődy Irén különösen kitűnt gyönyörű éne­kével. Kiemelkedő teljesítményével a rádió énekkara (karigazgató: Darázs Árpád) és a rádió zenekara újra bebizonyította, hogy lelkiismeretes, áldozatkész munkájával út­­törőszerepet vállalt a magyar zeneművé­szet fejlesztésében. Szabó Ferenc Vidéki városaink dolgozói készülnek a városi békeértekezletekre A harmadik magyar békekongresszus elő­készületei során vasárnap sok járásban, a főváros több kerületében és­­egész, sor vi­déki városban tartanak békeértekezleteket,, amelyeken­­megválasztják a kongresszus küldötteit. Vidéki városainkban lelkesen készülnek a dolgozók a békeharc helyi seregszemlé­jére. Debrecenben már szombaton este meg­kezdődnek a na­gy találkozó ünnepségei. A város ifjúsága fáklyás felvonulással tesz hi­tet a béke megvédése mellett. Vasárnap reggel zeneszó ébreszti a város dolgozóit. Délelőtt 9 órakor a központi kultúrotthon nagytermében kezdődik több mint ezeröt­száz debreceni békeharcos tanácskozása. Az értekezleten dr. Ladányi Józsa orvos mond beszámolót Itt adják át a város MNDSZ- asszonyai a dolgozók leveleivel megtöltött béketarisznyákat a harmadik magyar béke­kongresszusra választandó küldötteknek. A tanácskozás befejezése után ünnepi sport­­versenyre kerül sor: a városi tanács ház­tömb körüli gyorsasági motorosversenyt ren­dez. Szegeden is az ünnepi készülődés jegyé­ben telnek a városi békaértekezletet meg­előző napok. Az üzemekben és a lakóterüle­teken az ajándékok tömegét készítik a dol­gozók. A vasöntöde békeküldöttei , Sztálin elvtárs szobrát viszik el ajándékul a béke­értekezletre. A móravárosi dolgozók vilá­goskék selyemzászlót hímeztek, ezzel a zászlóval vonulnak majd a kerület küldöt­tei az értekezletre A Szabadság filmszínn házban délelőtt 9 órakor kezdődik a ta­nácskozás, amelyen Perbiró József, a Sze­gedi Tudományegyetem jogi tanszékének vezetője mond ünnepi beszédet. Az üzemek dolgozói, a DISZ-fiatalok és az úttörők nevében küldöttség köszönti majd a városi békeértekezlet részvevőit. Győr utcái ünnepi díszt öltenek a vá­rosi békeértekezlet napjára. Vasárnap reggel 8 órakor a megyei kultúrotthon­­ban Takács János «kiváló tanító» beszédé­vel nyílik meg a győri békeharcosok talál­kozója. A Győri Gyapjúfonó küldöttei el­viszik az értekezletre azokat a leveleket is,­­amelyeket a gyár dolgozói Joliot­ Curie­­nek, Ilja Erenburgnak, Paul Robeson­­nak és a béke számos más élenjáró har­cosának írtak A tanácskozás után a leg­jobb győri kultúrcsoportok műsora szóra­koztatja majd a küldötteket. ______________. A szovjet tudomány szerepe a Szovjetunió természeti kincseinek «A további technikai haladásért vívott harcban nagy szerepe van tudomá­nyunknak, amely találmányaival segít a szovjet népnek teljesebben feltárni és jobban kihasználni a természeti kincseket és erőket.» (Malenkov elvtársinak az SZKP XIX. kon­gresszusán elhangzott előadói beszédéből.) Köze­­dil­ a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 35. évfordulója. Ezek­ben a napokban a szovjet dolgozók foko­zott erőfeszítéseket tesznek a népgazdasági tervek teljesítéséért, a kommunizmus építé­séért. Az erőfeszítésekből kiveszik részüket a szovjet tudósok is: a népgazdasági tervek teljesítésének egyik fontos feltétele a ter­mészeti kincsek feltárása és kitermelése, ebben pedig nagy szerepe van a tudomány­nak. A gazdasági tervek teljesítésének lehető­ségeiről szólva. Sztálin elvtárs 1931-ben — amikor a Szovjetunió még elszigetelten ál­lott a kapitalista környezetben — fel­vetette a kérdést: «Miben állnak ezek a le­hetőségek, mi kell ahhoz, hogy ezek a tehe­tőségek valósággá váljanak?» És így vála­szolt rá: «Mindenekelőtt az kell, hogy az ország elegendő természeti kinccsel rendel­kezzék: vasérccel, kőszénnel, kőolajjal, ga­bonával, gyapottal. Megvan-e mindez ná­lunk? Megvan! Több van, mint akármelyik más országban­. A szovjet tudomány kezdettől fogva­ nagy munkát végzett a természeti kincsek és energiaforrások felkutatásáért, feltárásáért és hasznosításáért, hozzájárult a mérföldes léptekkel haladó szocialista gazdaság nyers­anyag-, segédanyag- és energiaszükségleté­nek biztosításához. A szovjet tudósoknak nagy érdemeik vannak abban, hogy az 1913. évi kétmilliárd, kilowattóra energiatermelés 1952-ben már 117 milliárd kilowattórára emelkedik, a 4,2 millió tonna nyersvas és az acéltermelés 25 millió tonnás nyersvas- és 35 millió tonnás acéltermeléssé nő, az akkoriban alig 29 millió tonnát kitevő széntermelés pedig — a két háború pusztí­­tásai ellenére is — eléri a 300 millió ton­nát Alapvető igazság, hogy az energiaterme­lésnek, s különösen a villamosításnak gyor­sabb ütemben kell fejlődnie, mint a nép­gazdaság többi ágának. A szovjet energia-­ gazdálkodási tudomány tehát már 1920-­­ ban, az­­ intervenciós háborúk idején meg­­­­kezdte a nagyszerű lenini terv megvalósí­tását; több mint száz tudós és közgazdász­­ közreműködésével elkészítette az ország ál­­l­­ami villamosítási tervét, a GOELRO-t. Ez­­ a terv két részből áll. Az­ «A» fejezet a meglévő erőművek, újjáépítését, együttmű­ködésük kiépítés­ét és észszerűsítését, a «B» fejezet pedig 10—15 év alatt 20 hőerőmű és 10 vízierőmű építését irányozta elő. A tervet — amelynek tudományos alapelvei változatlanul helytállóak ma is — 1931-ben teljesen megvalósították. Azóta a szovjet energiagazdálkodási tudomány hatalmas új eredményeket ért el, egyre kiterjedtebben hasznosítják a vízienergiát. Néhány éven­­ belül az összes villamosenergia-termelés 30­­ százalékát vízierőművek szolgáltatják majd. A Szovjet tudománynak nagy feladatai és­­ eredményei vannak az erőművek távvezérlé­­­­sértek, automatizálásainak megoldásában is. A szükséges energia többségét azonban­­ még mindig a hőerőtelepek szolgáltatják. Ezért, a GOELRO-terv elkészítése óta nap­jainkig, változatlanul fontos tudományos feladat a szénbányászat fejlesztése. Szá­mos iparágban, a közlekedésben és a lak­­s­­ság tüzelőanyaggal való ellátásában is nagy szerepe van a széntermelésnek. A szovjet geológiai és mélyfúrásokkal történő kutatások eredményeképpen hatalmas szén­kincseket fedeztek fel. Ma a Szovjetu­nió a világ­szénben leggazdagabb országa. A szovjet tudósok munkásságának köszönhető a Szovjetunió ismert szénme­dencéinek «megnövesztése». A kuznyecki medencében például már a cárizmus ide­jén is bányásztak szenet — naponta kö­rülbelül 300 vagonnal — de nem kutatták,­­hogy mekkora az ott lévő szénvagyon és nem vizsgálták a­ szén minőséget. A szov­jet geológusok viszont átvizsgálták a Tomp folyó mentén elterülő medence kőzeteit, el­készítették annak részletes földtani térké­pét s így megállapították a szénterület le­­hetséges határait. Ezután számos mély­fúrással ellenőrizték az elméleti kutatások­ eredményeit, s ekkor kiderült, hogy a Kuznyeck-medence­ szénvagyona óriási, mintegy kétszerese Anglia egész szén­kész­letének. Az egyidejűleg végzett minőségi vizsgálatokból pedig kitűnt, hogy a kuz­nyecki­ szén jelentős része kokszolható. A tudósok felfedezték a kuznyecki nagy vas­érc-előfordulásokat, s így lehetővé vált, hogy ezen a területen megteremtsék a Szovjetunió egyik legnagyobb kohászati iparvidékét. Hasonló módon lett a Donyec­­medencéből Nagy-Donyec-medence. A szénbányászatban fokozatosan beve­zették a gépeket és ezzel együtt az új, széleshomlokú tömegtermelésre alkal­mas fejtési módszereket. A tudósok fel­adata volt, hogy a 100—200 méteres front­fejtésekre való áttérés hatását és következ­ményeit megvizsgálják a széntelepeket fedő kőzetrétegekben, azok mozgásában, tanul­mányozzák a kőzetnyomás változásait stb. A szovjet tudósok­­óriási arányú kutató­munkát végeztek a­ legkülönbözőbb szovjet szénmedencékben, bányákban. A helyszíni nyomásmérések mellett a kutatóintézetek­ben modelleken végeztek kísérleteket. A kőzetnyomás elméleti kérdéseinek tanulmá­nyozásánál felhasználták a rugalmasság és a plasztikusság új elméleteit, így rendkí­vül értékes segítséget nyújtottak a­ föld­alatti folyosók kiválása és biztosításai pro­blémáinak megoldásában, a gépesítéshez szükséges bányatérségek biztosításában,stb. A nyersolajkutatási módszerek is ala­posan megváltoztak a tudomány fejlődé­sével. A Szovjetunióban a már általáno­san alkalmazott, tömegvonzáson alapuló kutatási módszerek­ mellett (amelyeknek egyik eszköze az Entvös-féle torziós inga) nagymértékben alkalmazzák az új, úgyne­vezett szeizmikus kutatási módszert. Ez abban áll, hogy különböző mélységekbe lefúrt lyukakban robbantásokat végeznek, amelyek a kőzetekben kis, földrengéshez hasonló rezgéseket idéznek elő. A rezgési hullámok terjedési sebességének és visz­­szaverődésének megfigyeléséből következ­tetnek az egyes kőzetrétegek sűrűségére, azok vastagságára, változásaira. E kuta­tások segítségével állandóan új ásvány­olaj lelőhelyeket fedeznek fel a Szovjet­unió különböző vidékein. Bár a szovjet nyersolaj termelés rendkívül gyors ütem­ben emelkedik, az ismert olajvagyon még­sem csökken, ellenkezőleg: növekszik. Kimagasló eredményeket értek el a szov­jet tudósok a nyersolajkitermelés­ új mód­szereinek kialakításában. Ilyen új módszer, hogy a földalatti olajtelepekbe felülről gázt és vizet préselnek. Ezáltal az o­laj­­réteg 80 százalékát sikerül a felszínre hozni. Jellemző, hogy az Amerikai Egye­sült Államok nyersolaj lelőhelyein jelenleg a rétegek olajtartalmának legfeljebb 50—60 százalékát képesek kitermelni. A Szov­jetunióban továbbfejlesztették az olaj­fúrás technikáját is. Ezen a téren is úttörőmunkát végeztek a szovjet tudósok. Eddig a nagy mélységben tör­ténő fúrásnál együtt forgott a (csavarme­nettel egymásba kapcsolt csövekből álló) fúrórudazat és az ehhez kapcsolódó fúró­fej. A kemény kőzetek fúrásánál a gyak­ran 5000 6000 méteres rudazatot és annak (a felszínen elhelyezett) meghajtómotorját rendkívüli mértékben igénybevette­ a kőzet­­ellenállás, amely rongálta a szerkezetet és a fúrás is lassan haladt. A szovjet tudósok feltalálták a turbina-fúrás módszerét. A fúrórudazat végére turbinát szerelnek, amely fogaskerékáttétellel hajtja meg a hozzákapcsolt fúrókoronát, vagy vésőt. A turbina forgó lapátkerekét a fúrórudazat csövein át a fúrólyukba nyomatott öblítő­­iszap hajtja meg Fúrás köztien tehát a fúrórudazat maga nem, csak a végére sze­relt turbina-szerkezet lapátkereke forog a fúrószerszámmal. Ez a módszer megkíméli a rudazatot és a meghajtómotort, a mély­fúrást meggyorsítja és lehetővé teszi a fúrólyuk tetszés szerinti irányítását. Ezzel a módszerrel az eddigi, mintegy 6000 mé­teres maximális fúrási mélységet 8000— 10.000 méterre növelték a Szovjetunióban. A geológiai és geofizikai kutatások gyakorlati eredménye volt egész sereg új arany-, ezüst-, réz-, kobalt-, nikkel-, ólom, ón-, anlimón-, vas-, mangánérc-, bauxit-, csillám-, azbeszt-, fluorid-, apa-tűz- és kénlelő­­hely feltárása. Részben ennek a munkának köszönhető, hogy a Szovjetunió ma többfon­­tos fém termelése tekintetében az első he­lyen áll a világon. A szovjet tudomány kiterjesztette az ér­cek dúsítására irányuló kutatásait. Az ér­cek ugyanis a természetben általában med­dő kőzetekkel összenőve fordulnak elő, s többféle fém ásványait tartalmazzák.­­ Az ércdúsítás feladata, hogy a különböző fé­mes ásványokat egymástól elválassza,­­ a meddő kőzetektől megtisztítsa és kohósí­­tásra alkalmassá tegye. A szovjet tudomány nagy eredményeket ért el a mágneses dú­sítási módszerek és a dotálás (úsztatás) jobb módszereinek kidolgozásában. Számos elméleti kérdést tisztáztak, lehetővé tették sok olyan érc gazdaságos kiaknázá­sát, amelyet addig nem tartottak haszno­síthatóknak. Az ércdúsító­ tudományának fejlődése következtében a háború utáni öt­éves tervben számos fém termelése 10 szá­zalékául emelkedett, csupán azáltal, h­ogy a nyersércből nagyobb mértékben vonták ki a tiszta fémeket, mint azelőtt. A szovjet geológiai kutatás kiszélesítette az iparban felhasználható ásványok körét, lehetővé tette számos olyan ásványi anyag hazai termelését, amelyet a cári Oroszor­szágban vagy egyáltalán nem használtak, vagy külföldről kellett behozniuk. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom előtt a nagy cári birodalomban mindössze 50 geo­lógus működött. A Szovjetunióban már 1925-től kezdve ezerszámra indították el a fúróberendezésekkel és műszerekkel ki­tűnően felszerelt, kiválóan képzett kutató­geológusok csoportjait az ország minden r­észébe. Az állandóan fejlődő szovjet geológiai tudomány gyakorlati eredményeinek csak egy töredékét ismertethettük e rövid cikk keretében. S ezek mellett e kutatások fel­becsülhetetlen jelentőségű tudományos el­méleti eredményeket is hoztak. A Szovjet­unióban például kialakult, a földtan új ága, a geokémia, amely a földkéreg össze­tételét, az egyes elemeknek a talajban való vándorlását és elhelyezkedését, ennek tör­vényszerűségeit vizsgálja. Rendkívüli je­lentőségű eredményeket értek el a víz földtani szerepének tanulmányozásában is. Ezt a hatalmas kutatómunkát a Szovjet­unió Tudományos Akadémiája irányítja, s részt vesznek benne a szövetséges köztár­saságok tudományos akadémiái, az ipar­ági kutatóintézetek egész sora, az egyete­mek és főiskolák intézetei, szorosan együtt­működve a gyakorlati szakemberekkel, az üzemek dolgozóival. A szovjet tudomány ilyen módon segítette és a jövőben is segíteni fogja a szocialista népgazdaság minden képzeletet felülmúló méretű és ütemű fejlődését. A természeti kincsek feltárására és a természet erőinek hasznosítására irá­nyuló kutatómunkában a magyar tudomány a Szovjetunió példáját követi. Ez a munka már nálunk is komoly eredményeket ho­zott, amelyek eddig is segítették iparunk fejlődését, s megvetették jövőbeni fejlődé­sünk alapját. A tudományos kutatás nyo­mán nálunk is egyre növekszik az ismert szén- és bauxit-vagyon, számos olyan ás­ványi kincsre bukkantunk hazánkban, ame­lyekről a múltban nem tudtak, vagy gazda­ságos hasznosítását lehetetlennek tartották. Ilyenek a hazai ólom és cinkére, fluorit, tál­kám, tűzálló agyag, bentanit, kovaföld és más előfordulások, amelyeknek részben már ma is nagy szerepük van iparunk nyers­anyagellátásában, részben pedig most tár­juk fel őket, s egy-két éven belül jelentős szerephez jutnak. Az elmúlt évek bebizo­nyították: nem­ helytálló az a felfogás, hogy hazánk ásványi kincsekben szegény ország.. Nemcsak az imént felsorolt új, hasznosít­ható ásványi anyagok tanúskodnak erről, henem a pécskörnyéki színtelenek is, ame­lyek a magyar tudósok munkájának ered­ményeképpen rövidesen komoly szerepet töltenek be fejlődő kohászatunknak kohó­­kok­szal való ellátásában. Mindamellett még távolról sem követ­jük eléggé a szovjet tudomány példáját és még igen sok a tennivaló hazánk energia­­­forrásai, ásványi kincsei feltárásában, azok hasznosításában Bár összehasonlíthatatla­nul több geológusunk dolgozik most, mint a­ 7-a indulás előtt, számukat tovább kell növelnünk. Emelni kell a kutatási eszközök és felszerelések számát és minőségét A földtani kutatások további kiszélesítése mellett nagyobb gondot kell fordítani a hasz­nosítható ásványok minőségének vizsgálatá­ra és ipari célokra való alkalmassá téte­lére. Ennek érdekében nagy szükség lenne e­gy megfelelő kísérleti kutatóintézet léte­sítésére. Jelenleg különböző intézetekben eredményes részletkutatások folynak, ame­lyek azonban az érc- és ásványelőkészítés szovjet tapasztalatokon alapuló, ■ módszeres tudományos kutatásának problémáját nem oldhatják meg. A magyar tudósok számára a természeti kincsek feltárásában és hasznosításában óriási segítséget nyújt a sovjet tudomány lelkesítő példája, s ezen túlmenően azok a szakkönyvek, amelyek egyre nagyobb számban jelennek meg magyar fordításban is és megismertetnek bennünket a szovjet tudományos kutatás eredményeivel. A ma­gyar tudósok megtisztelő feladata, hogy hazai viszonyainkra alkalmazzák ezeket a tudományos eredményeket, és a szovjet ku­tatási módszerek, elméletek felhasználásá­val új tudományos eredményekkel felfede­zésekkel járuljanak hozzá népgazdaság terveink végrehajtásához, a Magyar Nép­­köztársaság felvirágoztatásához. Fekete Sándor tanyamérnök

Next