Népszabadság, 1961. február (19. évfolyam, 27-51. szám)
1961-02-07 / 32. szám
1061. február 7. kedd Száznyolcvan hidat, a nemzetközi autóút hazai szakaszát, Bulgáriának és Jugoszláviának kötélpályát tervez az idén az UVATERV A második ötéves tervben előirányzott beruházások terveinek mintegy 12—15 százalékát az Útés Vasúttervező Vállalat, az UVATERV készíti el. Ez a nagy feladat természetesen igen sok munkát ró az UVATERV statikusaira, mérnökeire, tervezőire. Terveik alapján, az ország területén szétszórtan, körülbelül 700 kilométer hosszúságban alakulnak át ebben az évben a régi, ma már elavult vagy tönkrement utak széles, pormentes, a gyors és biztonságos gépkocsiközlekedésre is alkalmas, korszerű utakká. Terveznek az UVATERV mérnökei természetesen egészen új utakat is, így a többi között a Londontól Isztanbulig futó nemzetközi autóút magyarországi szakaszát. A vállalat eddigi 12 éves életében 3000 hidat tervezett, amelyeknek együttes hossza 35 kilométer. Az idén előreláthatólag további 180 híd tervén dolgoznak az UVATERV mérnökei. Köztük van természetesen az Erzsébet-híd, a Győrnél építendő, 150 méteres Rába-híd és a letenyei Mura-híd is. Az utóbbi tervezésére nemzetközi pályázaton kapott megbízást a legjobb előterv benyújtója, az UVATERV. Az idén is dolgoznak a vállalat mérnökei külföldi hidak tervein. Irakban, a Tigris mellékága felett ível majd át Dyalahnál egy 170 méteres, Garmat-Alinál pedig egy 430 méter hosszú híd az UVATERV mérnökeinek tervei alapján. Érdekes feladata az UVATERV mérnökeinek a kötélpályák és a szállítószalagok tervezése, nemcsak a hazai igények kielégítésére, hanem külföldi megrendelésre is. A bulgáriai Kijevo szénbányája számára például, 180 méter hoszszú, óránként 180 tonna szállítására képes, a jugoszláv despotovaci bánya részére pedig óránként 30 tonnás teljesítményű, 1500 méter hosszú kötélpálya tervét készítik el az idén. Részt vesz ebben az évben az UVATERV egy 12 kilométeres kötélpálya tervezésére kiírt indiai pályázaton is. Ma még nem lehet pontosan felmérni, hogy milyen újabb igények jelentkeznek majd év közben, amelyeket a vállalat kiváló műszaki gárdájának kell megoldania. Az eddig feladatul kapott idei tervezések értéke csaknem négy milliárd forint lesz, amikor kőben, vasban, betonban testet öltenek majd. (MTI) Kiselejtezték az öreg szelfaktorgépeket A textilipar legelavultabb gépei, a szelfaktorgépek még 1959- ben is működtek a Magyar Pamutiparban és a Kispesti Textilgyárban. 1959 folyamán azonban megkezdődött és 1961 első napjaiban befejeződött ezeknek a kicserélése. A leszerelt szelfaktorgépek helyett 43—44 százalékkal termelékenyebb gyűrűsfonógépeket szereltek fel. A rekonstrukcióval egy időben jelentős átszervezés is történt a vigonyfonodákban. A régi gépek sokkal több helyet is foglaltak el, mint az újak, ezért a felszabadult helyre átkerültek a Goldberger Textilművek vigonyfonógépei, viszont a Goldbergerben a megüresedett terembe olyan új gépparkot helyeznek, amelyben 20 000 gyűrűs fonóorsó van. Ezek az orsók nem vigonyfonalat, hanem nemesebb pamutfonalat termelnek. A rekonstrukció és átszervezés 15—16 millió forintba került, de ez a költség hamarosan megtérül a termelékenyebb gépekkel és az új üzemrész termelésével. rajtam levő ruha, két nadrág, két jót utolsóként elhagyó Narciso pár harisnya, két zsebkendő, egy Lopez felsorakoztatta a csapatot, pár jó pisztoly (ugyanezek voltak A hajót, a Felszabadítót, útnak velem Magyarországon is), ezt indították, vissza, lehetőségük se kard, mely hűségesen megvédett legyen megfutamodásra, visszaminden veszély között, egy távcső vonulásra... és egy zsebkompasz. Ez minden. Ezzel megkezdődött a szabadamit szükségesnek találtam háborságvágytól égő, maroknyi csapat rában s nemsokára önök is meg küzdelme, az elnyomott Kuba felfogják bánni, hogy nem hagyták szabadításáért otthon azt a sok mindent, amivel , , , , , megterhelték magukat. Pragay tábornok halála A Libertador és csapata végül. A hősies vállalkozást kevesebb Havannától mintegy 80 kilométer- szerencse kísérte, mint amennyire nyugatra, a sziget északi part- elszántság a harc vezetőiben égett. Ján Bahia Hondában, a „Mély Páratlanul nehezek voltak a körbö!”-ben ért partot. Az első kekrülmények is: négyszáznéhány — partra lépő Prágay János és a ha- a kubai történetírók adatai szerint pontosan 434 — katona, azzal a céllal, hogy felszabadítsanak egy 110 000 négyzetkilométernyi, már akkor is több mint egymillió lakosú, jelentős spanyol haderő által megszállt szigetet. A történelem, száz évvel később, bebizonyította, hogy a feladat megvalósítása nem lehetetlenség — ha megvannak a forradalmi felkelés előfeltételei. De akkor ezek nem voltak meg... A Bahia Honda partján felsorakozó csapatot Lopez két részre osztotta. Az egyik részleg ott maradt, az öböl partján. Ennek JELMAGYARÁZAT: 1. A Libertador partraszállásának helye. 2. A Las Pozas-i csata színhelye, itt halt meg Prágay János. 3. A friasi kávéültetvény: a második ütközet terepe. 4. Schlesinger és társai elfogatásának helye, a vezetője az amerikai Crittenden ezredes lett. Nevével már találkoztunk: ő az az amerikai vámtiszt, aki Lopez tudomására hozta az amerikai hatóságoknak a Libertador feltartóztatására vonatkozó bizalmas terveit. Azután maga is csatlakozott a New Orleansból kihajózó önkéntesekhez. Crittenden parti egységénél maradt a lőszer egy része, s az egész, az Egyesült Államokban előre kinyomatott propagandaanyag, a kubai népet csatlakozásra felszólító röplapok. Lopez és Prágay a csapat nagyobbik felével, 275 emberrel benyomult a szigetre. A parttól nem messze kopár, erdőkkel ritkásan benőtt hegyek emelkednek, a Sierra del Rosario-hegység. Legmagasabb csúcsa lábainál, Las Pozasnál ütközött meg először a maroknyi csapat a spanyol hadakkal, hét század spanyol katonával, 875 jól felfegyverzett emberrel. Ebben az ütközetben Lopez kis csapata győzött. A spanyolok 180 embert vesztettek az összeütközésben, Lopezék harmincötöt. De a harmincöt között ott volt a kubai hős csapat vezérkari főnöke, Lopez helyettese, Prágay János magyar tábornok is. Súlyos sebet kapott egy spanyol golyótól, sebe miatt lehetetlen volt továbbszállítani. S amikor Lopez győzelmes, de megfogyatkozott csapata továbbnyomult, Prágay nem várta be a visszamerészkedő spanyolokat. Nehogy élve kezükbe kerüljön, pisztolyával öngyilkos lett. 1351. augusztus 13-án, a világosi fegyverletétel második évfordulóján Ebben az ütközetben esett el a kubai nemzetiségű önkéntesek parancsnoka, Oberto kapitány és a Kuba szabadságáért, harcoló amerikaiak egyik kiemelkedő harcosa, Doivnmajin ezredes is. Kende István (Folytatása következik.) Az 1851-es kubai szabadságharc színterének mai térképe. M. I* SZABADSÁG . A sajtó, a rádió és a közvélemény mostanában különösen sokat foglalkozik a huliganizmussal. Az apropót erre néhány huligánbanda jelentkezése, gyalázatos tetteik, az ellenük folyamatba tett, illetve már befejezett büntető eljárások adták meg. A sajtó, a rádió és a társadalom ilyen irányú aktivitásának csak örülni lehet, hiszen a problémafelvetés nagyon is kapcsolódik, az ifjúság neveléséhez. Egyébként ez az élénk reagálás is bizonyítja, hogy hazánkban mennyivel magasabbrendű erkölcsi normák érvényesülnek, mint a tőkésországokban. Egyes nyugati közírók őszinte pillanataikban arról panaszkodnak, hogy társadalmukat, közvéleményüket már csak az egészen nagy és véres gengszterszoryk rázzák meg. Nos, bár nálunk az ilyen garázdaság összehasonlíthatatlanul jelentéktelenebb, mint Nyugaton, a számszerűségről nem is beszélve, társadalmunk s közvéleményünk mégis őszintén és nyíltan beszél róla, s mozgósítja erőit, hogy elejét vegye a ma még szórványosan fellépő, de esetleg később kiterebélyesedhető huliganizmusnak. Természetesen, mint minden probléma megoldásánál, úgy itt is szükség van a kellő mértéktartásra, körültekintésre és józanságra. Amikor az ilyen garázdálkodó fiatalok tetteiről beszélünk, nem szabad elfelednünk, hogy a mi ifjúságunk döntő többségére a becsületesség, a munkaszeretet, a szocializmus iránti hűség a jellemző. Annak, aki valójában ismeri a mai fiatalságot, nem a huligángalerik, hanem a „szakma ifjú mesterei”, a nyári építőtáborok lakói, a nagy építkezések hősiesen helytálló ifjú „védnökei”, a fiatal újítók és feltalálók ezrei, a termelőszövetkezetek ifjúsági brigádjai, a tanulást, a munkát, a sportot, a kultúrát és a becsületes életet szerető fiatalok tízezrei jutnak elsősorban az eszébe. A garázda, züllött fiatalok elleni harc jegyében véletlenül se öntsük ki a fürdővízzel együtt a gyereket, mint ahogy ezt bizonyos mértékig Molnár Géza az Élet és Irodalomban megjelent cikkében tette. E cikk optikája ugyanis — a jó szándékot és a szenvedélyes hang jogosultságát nem vonjuk kétségbe — olyan, mintha nálunk a huliganizmus és az ifjúság erkölcsi züllése döntő társadalmi probléma, a fiatalság egészét átfogó, nagy kérdés lenne, s mintha a fővárosban vagy vidéki városainkban nem lehetne az utcára lépni anélkül, hogy az ember garázda fiatalokba ne ütközne. Még Molnár Gézán is túltesz Imre Gábor és Bojcsuk Vladimír. Az Élet és Irodalomban közölt cikkükben már odáig jutnak el, hogy a nálunk fellépő huliganizmust — mivel „a kapitalizmus terméke, s a fasizmussal tart erkölcsi rokonságot” — kifejezetten ellenforradalmi jelenségként bélyegzik meg. Az ilyesfajta felszínes, elnagyolt és hamis következtetések nemhogy előbbre vinnék az ifjúság erkölcsi nevelésének az ügyét, hanem inkább hátráltatják. (Még akkor is, ha az ellenforradalom valóban fel tudta használni aljas céljaira a garázda, huligán elemek egy részét.) Persze, a jelenséget lebecsülni sem szabad, mert a probléma korántsem mondvacsinált. A huliganizmusnak nálunk nincs társadalmi létalapja, mint a kapitalista országokban, ahol a tőkés rendszer — az ismert okoknál fogva — szüli az erkölcsi züllést, mindenfajta emberséget és becsületet meggyalázó gengszterizmust. Ezen országok által kibocsátott statisztikák bizonyítják, hogy Nyugaton évről évre nő a fiatalkorú bűnözők száma, s a huliganizmus mind vandálabb — általunk szinte elképzelhetetlen — formákat ölt. Nálunk a bűnözést, az erkölcsi züllést, a huliganizmust kiváltó alapvető okokat: a kizsákmányolást, a munkanélküliséget, a gazdasági és társadalmi igazságtalanságokat felszámoltuk. Vajon nem ezt bizonyítja-e — a tőkésországokhoz képest — a fiatalkorú bűnözők összehasonlíthatatlanul kisebb százalékos aránya, és a bűnözés állandóan csökkenő irányzata? (Az 1931—1938-as átlaghoz képest például 1958-ra kereken 30 százalékkal csökkent a fiatalkorú elítéltek száma. 1951 és 1958 viszonylatában ez a csökkenés körülbelül 50 százalékos. Mégis, ezek ellenére is, a garázdaság egyik vagy másik formája itt-ott még jelentkezik. Milyen okai vannak ennek? Az a néhány huligánbanda, amelyet a rendőri szervek lelepleztek, már szolgáltat bizonyos tapasztalatokat a kérdés megválaszolásához. Ezek közül érdemes egyet-kettőt megemlíteni, nem a jelenlegi helyzet veszélyessége miatt, mint inkább a megelőzés érdekében! Úgy gondolom, a családon belüli okokról kell elsőként beszélni. A leleplezett huligánok zöme erkölcstelen, iszákos, munkakerülő, vagy egyéb okokból rossz családi életet élő szülők gyermeke volt. E szülők magatartásukkal, életmódjukkal egyenesen a züllés, a bűnözés útjára taszították gyermeküket. Sajnos, eleddig vajmi kevés szülőt vontak ezért felelősségre. Igen elgondolkoztató tény az is, hogy kis számban ugyan, de rendes, becsületes szülők gyermekei szintén a züllés útjára kerülhettek. E szülők rendszerint azt a nézetet vallották, hogy gyermekük „éljen jobban, mint ők éltek”. Ennek jegyében elkényeztették gyermekeiket, a szükséges szigort teljesen mellőzték, s a gyermek helyes irányú erkölcsi és jellembeli formálásával vajmi keveset törődtek. Sokan közülük akkor vették észre szülői mulasztásukat, amikor már késő volt. Minden bizonnyal azok a becsületes, dolgos szülők, akik felügyelet és ellenőrzés nélkül hagyták gyermeküket s közben a „jó barátok” dorbézolni jártak fel a lakásba, másképp cselekedtek volna, ha gondolnak arra: ez a szülői magatartás rossz irányba, az erkölcsi züllés útjára viszi a gyereket. Vagy az az édesanya, aki rosszul értelmezett szülői szeretetből fiatalkorú leányát fiúk társaságában egyedül engedte el éjszakai mulatóhelyekre, nem tette volna ezt meg, ha gondolt volna arra: az ilyesminek rendszerint a züllés a következménye! És azok a szülők, akik egyetlen gyermeküket minden földi jóval elhalmozták, nem így tettek volna, ha tudják, hogy ezzel élvhajhászóvá, parazitává nevelik, olyan emberré, akinek semmi nem elég, • előbb szüleit, majd — egy huligánbanda tagjaként — a közösséget lopja meg! Azért, hogy a huliganizmusnak még a kisebb, enyhébb megnyilvánulásait is kiirthassuk, a család felelőssége mellett szóvá kell tennünk az iskola, az ifjúsági szervezet és a társadalom felelősségét is. Az ifjúsággal foglalkozó állami és társadalmi szervek már sokszor megfogalmazták ezt. Mindenesetrea társadalomnak jobban éreznie kell kötelességeit az ifjúság neveléséért. E kötelességérzeten nem valami nagy dolgokat kell sejteni,, mert a társadalom felelőssége már akkor fennáll, amikor például fiatalkorúakat itallal kiszolgálnak, eltűrik gyerekemberek éjszakai mulatozásait, szemet hunynak a tiszteletlen és kihívó magaviselet felett, nemtörődömséggel nyugtázzák a garázdaság különféle megnyilvánulásait. A közösség összefogása ezekben az „apró kérdésekben” rendkívül sokat jelenthet a huliganizmus kifejlődésének megakadályozásában. E vázlatosan felsorolt tapasztalatok is érzékeltetni tudják talán, hogy a huliganizmus egyes jelenségei elleni küzdelem s főként a huliganizmus megelőzése mennyire bonyolult és szerteágazó feladat, s hogy ehhez milyen körültekintésre és józanságra van szükség. De még inkább szükség van a kellő differenciálásra. Sokan ugyanis egy kalap alá vesznek minden hibázó fiatalt — a legzüllöttebbet csakúgy, mint a megtévedtet — és mindenkit huligánnak titulálnak, mindenki ellen könyörtelen szigort követelnek. Ez nem helyes. Huligán és megtévedt fiatalok között is van különbség. Ez persze nem jelenti azt, hogy tétlenül szemléljük garázda fiatalok magatartását. Csak éppen a megfékezésük módszereit kell gondosan kiválasztani. Nyilvánvaló, hogy a jelentéktelenebb esetekben elsősorban a nevelés eszközeivel kell fellépnünk. Amikor viszont — Ilkei cikkének szavaival élve — a társadalmi együttélés szabályait durván felrúgó, a morális kötöttségeket cinikusan semmibe vevő, gátlástalan és garázda magatartásról van szó, a törvény teljes szigorával le kell sújtani. Ilyen esetekben egyet lehet érteni a szenvedélyes hanggal éppúgy, mint az elrettentő bírói ítéletekkel. Bűnüldöző és igazságügyi szerveink megtesznek mindent, hogy a magyar ifjúság egészéhez képest igen kis számú huligán, garázda, züllött elem elleni harc sikerre vezessen. Még egyszer hangsúlyozni kell azonban, hogy ez csak kisebb részben bűnüldözési feladat, nagyobbrészt a társadalom, mindannyiunk kötelessége. A Szabad Európa-rádió szemünkre veti, hogy nálunk nincs a huliganizmusnak olyan irodalma, mint a „szabad világban”. Valóban így van. Van azonban egy összehasonlíthatatlanul magasabbrendű erkölcsiséggel rendelkező társadalmunk, amely éppen megváltozott gazdasági viszonyainál fogva, történelmileg igen rövid idő alatt megoldja azokat az erkölcsi problémákat is, amelyeket dön- tően a burzsoá rendszertől örök s költünk, s amelyekről ők csak ír-nak, de megoldásukért hosszú évtizedek óta hiába fáradoznak. Dr. Markoja Imre Valóban társadalmi probléma?