Népszabadság, 1966. március (24. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-13 / 61. szám
1966. március 13. vasárnap Magyarország a természetes szaporodás tekintetében a világstatisztika utolsó helyén áll; magasra szökkent az abortuszok, a terhességmegszakítások száma. 1963 óta évente 130 ezerre szorult vissza az élve születések száma (ezer lakosra számítva 13 ezrelék), az abortuszoké évi 180 ezer (18 ezrelék). A statisztikai adatok elgondolkoztatóak. Ezért kezdeményezett szerkesztőségünk a családtervezés és születésszabályozás problémáiról kerekasztal-beszélgetést, amelyen részt vett Ortutay Zsuzsa, a Magyar Nők Országos Tanácsának titkára, dr. Vadas Zoltán szülész-nőgyógyász, az Egészségügyi Minisztérium főosztályvezetője, dr. Vörös Gábor főorvos, dr. Fülöp László gyermekgyógyász, a II. kerületi abortuszbizottság elnöke, Fekete Gyula író és Szabó László, szerkesztőségünk munkatársa. MUNKATÁRSUNK: Vannak, akik a statisztikai adatokból semmiféle veszélyt nem olvasnak ki, mivel a jelen helyzetet átmeneti állapotnak tekintik, s úgy vélik, hogy egy idő után, az életszínvonal emelkedésével párhuzamosan a dolog önmagától megoldódik. Mások viszont a nemzet kihalásának veszélyét emlegetik, s azon az állásponton vannak, hogy egyértelműen vissza kellene állítani az ötvenes éveknek a művi vetéléseket tiltó rendelkezéseit. DR. DOBOS GÁBOR: Én azoknak az oldalán állok, akik komoly veszélyt látnak a jelenlegi helyzetben. Rohamosan csökken a fiatal korosztályok létszáma, s tetemesen növekedik az eltartandó idősek száma. Ennek néhány évtizeden belül katasztrofális hatásai lehetnek. A kérdés lényegét a nagyfokú egocentrikus gondolkodásban látom. Azért sok az abortusz, mert igen sok olyan ember van, aki nem akar gyereket. Tehát az akarat a döntő. Szerintem az abortuszbizottságokkal kapcsolatos minisztertanácsi rendelet szelleme jó, de a végrehajtás súlyosan eltorzult. Pedig vannak esetek, amikor a bizottságoknak nemet kellene mondaniuk. MUNKATÁRSUNK: A nők, a leendő anyák ezt hallván nyomban azt a jogukat vélik elvitatottnak, melyet a törvény kifejezetten megadott, s amely társadalmunk jellegéből is következik, vagyis, hogy a nő, a család maga döntse el, mikor hozzon világra gyermeket. DR. DOBOS GÁBOR: Ezt bizonyos körülmények között akceptálni lehet, más körülmények között nem. Ha jól tudom, évente 30—40 ezer az olyan fiatalasszonyok száma, akiknek ugyan még egyetlen gyermekük sincs, mégis elvétetik magzatukat. Nézetem szerint gyermeket a világra hozni és felnevelni ugyanolyan állampolgári kötelesség, mint amilyen, mondjuk, a honvédelmi kötelezettség. Senki sem vonja kétségbe annak jogosságát, hogy azok, akik betegség vagy más ok miatt nem tesznek eleget honvédelmi kötelezettségeiknek, bizonyos adót fizessenek. Ha pedig elfogadjuk ezt a tételt, vagyis, hogy az utódokról való gondoskodás állampolgári kötelesség, még akkor is, ha erről a kötelezettségről húsz-egynéhány évvel ezelőtt nagyon is nacionalistasoviniszta módon, pántlikásmagyarosan beszéltek, akkor senki sem ütközhet meg azon az elgondoláson, hogy példának okáért, fizessenek bizonyos adót azok, akiknek nincs gyermekük. FEKETE GYULA: Én egy másik oldaláról közelíteném meg a problémát. Ha csak valamilyen változás nem történik, a népesség korosztályok szerinti megoszlása a következő évtizedekben még a legoptimistább jóslatok szerint is tovább rosszabbodik. Budapest lakosságának például ma 19 százaléka nyugdíjas, 1980- ban arányuk 30 százalék lesz. Évek óta már csak 60 éven felüliekkel szaporodunk. A jelenlegi magyar 0—6 éves korosztályoknak van a legnagyobb esélyük arra, hogy majdan világviszonylatban a legtöbb öreget tartsák el. Végiggondolták már a gyermektelen szülők ezt a tendenciát, s azt, hogy nyugdíjas korukban őket is a jövendő generációk tartják el? Hogy az öregségi járulék az eltartási költségeknek csak a kisebb részét fedezi ? Felháborítónak tartom, hogy még sajtót is kaphatott az a nézet, miszerint teljesen magánügy, vajon akar-e valaki gyereket vagy sem. Szó sincs erről. Közügy, a szó legteljesebb értelmében, s eszerint kell kezelni. Persze más úton is törlesztheti az ember a társadalom iránti adósságát. De legtermészetesebb törekvése mégis az, hogy utódai legyenek, tehát meg kell teremteni azokat a körülményeket, amelyek közepette ez a természetes törekvés szabadon érvényesülhet. Vagyis, az úgynevezett lebeszélő tényezőket kell megszüntetni. Ilyen lebeszélő tényező, a szerintem hibás lakásépítési és -elosztási koncepció. Vagy például az olyanfajta felfogás, amely korántsem tartja valami dicső dolognak az anyaságot, sőt... Amikor egy asszony letagadja a négy gyermekét, nehogy azt mondják róla a munkatársai — bocsánat a kifejezésért —, hogy bolond, az már nagyon veszélyes tendencia. MUNKATÁRSUNK: Úgy érthetjük szavait, hogy az anya maradjon otthon, s egyetlen feladata legyen: gyereket szülni és azokat felnevelni? FEKETE GYULA: Nem így értettem. A nők ma már nem akarnak beszorulni a konyha négy fala közé. Hivatást választhatnak és választanak a gazdasági, a társadalmi, a politikai életben is, s jól érzik magukat a munkahelyen. Ez rendszerünk egyik nagy vívmánya." Tudom, hogy ma hamis fecsegés lenne a 4—5 gyerek kívánalma általában. De a 2—3 gyerek? Egyáltalán: az anyaságot joggal elvárhatja a társadalom ... Viszont: össze kell egyeztetni azzal, hogy a nők nagy része ma már dolgozik, s dolgozni akar. Olyan feltételeket kellene teremteni, hogy a nő az új helyzetben is eleget tehessen elsőrendű biológiai hivatásának. ORTUTAY ZSUZSA: Bonyolult kérdéskomplexumról van szó. Gazdasági és társadalmi változások — iparosodás, városiasodás, gazdasági és kulturális igények növekedése, társadalmi átrétegeződés — mind-mind tényezői annak, hogy sok fiatal manapság nem vállalja a gyermeket. Persze a fiatal házasok attól félnek, hogy a gyermek születésével az ő életmódjuk is megváltozik bizonyos értelemben. Ez igaz. De hogy a gyermek adta örömet semmiféle kényelem nem pótolja, azt igazán csak a szülő tudja. Semmiképpen sem tartanám kívánatosnak, hogy megváltoztassák azt a jogot, amelynek alapján az anya dönthet, mikor, hány gyereket szül. De amikor ez a törvény létrejött, elmulasztottunk valamit: ezt a jogot csak okos felvilágosító munkával, és a születésszabályozás megelőző módszereinek biztosításával párosulva lett volna szabad megadni. Nem biztosítottuk például a megelőzés korszerű eszközeit, azok helyes használatának propagandáját. Manincsenek korszerű védekezőszerek a gyógyszertárakban, így aztán marad az abortusz, amellyel sokan már nem is mint szabad lehetőséggel élnek, hanem szabadosaik visszaélnek vele. S nem csupán a nőkről van szó, bár övék a döntés joga: végső soron azonban a család dönt. Hányszor, de hányszor előfordul, hogy a kényelmét féltő férj rábeszéli a feleségét: szakítsa meg a terhességét. A nőtanács egyik jelentős feladatának tartom, hogy segítsen visszaállítani az anyaság megbecsülését társadalmunkban. Mert mégiscsak furcsa, hogy miközben törvényeink, társadalmi és szociális intézkedéseink világviszonylatban is kiemelkedően védik, támogatják az anyát, a gyakorlat, a közszellem ezt megsérti. Vitatnám azt is, hogy a születések rendkívül alacsony számának elsődlegesen és kizárólag gazdasági okai lennének, bár ezeket nem mellőzhetjük. Miért csak alig jobb a svédek születési statisztikája, mint a miénk? Többről, sokkal többről van szó, tudati kérdésekről. A törvény például védi a terhes anyát, mégis hányszor előfordul, hogy hiába folyamodik állásért egy állapotos asszony, amikor felfedi helyzetét, nem alkalmazzák. Aztán: a lakáselosztásban sem mindig érvényesül azoknak az elsőbbsége, akik gyermeket várnak, vagy akiknek már több gyermekük van. Pedig nagyon fontos lenne már ebben is előbbre lépni. Bár az is igaz, hogy a kevésből sok igényt kielégíteni roppant nehéz ... Vagy a kérdésnek egy másik oldala: ha egy munkás két évre katonának megy és visszajön, ott a munkahelye, s biztosítottak a jogai; ha egy nő kimarad egy évre a gyerek miatt, akkor nyomban felvetődnek a nehézségek: egyáltalán vissza tud-e menni? MUNKATÁRSUNK: Hallgassuk meg talán a gyakorló orvost, aki praxisa során sok ezer nővel találkozott már az abortuszbizottságban. DR. FÜLÖP LÁSZLÓ: Az abortuszbizottságoknak semmiféle olyan joguk, lehetőségük nincs, amellyel bárkit is a terhesség kiviselésére kényszeríthetnének. Van ugyan egy úgynevezett lebeszélőfolyamat, de nem tudnék példát mondani arra, hogy ez bárkinél is sikerrel járt volna. Ugyanis egy-egy páciensre mindössze néhány perc jut, s még arra sincs módunk, hogy megismerkedjünk a jelentkező valóságos körülményeivel. A bizottságok jelenleg egy felesleges adminisztrációs folyamat részesei, tevékenységük ugyanis az abortuszok korlátozása szempontjából a nullával egyenlő. Vannak aztán „bérleteseink" is, méghozzá sokan, amolyan évente többször is megjelenők, s bár nyomatékosan felhívjuk a figyelmüket az egészségügyi veszélyekre és arra a tragikus állapotra, amely rájuk vár. Valószínűleg nem lehet többé gyermekük , hatni nem tudunk. Szerintem ezt a bizottságosdi rendszert vagy meg kell szüntetni vagy alapvető változtatásokat kell csinálni. MUNKATÁRSUNK: Mi az összefüggés a meddőség és az abortusz között? DR. VADAS ZOLTÁN: Erre nehéz lenne válaszolni, miután egyetlen művi beavatkozás is járhat meddőséggel, vagy a későbbiekben koraszülést okozhat, továbbá szövődmények sokféle variánsának lehet az okozója, máskor meg egy egész széria sem okoz kimutatható elváltozást. Találkoztam olyan aszszonnyal, akinek húsz művi vetélése volt 19 éves korától. Harmincegy éves korában akart gyermeket, a huszadik abortusz után, de ekkor már meddővé vált. Kétségtelenül nagyfokú egészségügyi ártalmai vannak az abortuszoknak. Magasabb például a koraszülések száma azoknál, akiknél korábban már volt művi beavatkozás. De én nem is az egészségügyi ártalmakról beszélnék elsődlegesen — noha nőgyógyász létemre ezt kellene leginkább hangsúlyoznom —, hanem a jelenlegi gyakorlat révén kialakuló közhangulatról, magatartásról, hozzáállásról, ami a fiataloknak korántsem mutat jó példát. FEKETE GYULA: Beszélünk a női egyenjogúságról, az anyaság nagyszerűségéről, s húsz esztendő alatt még azt sem lehetett elérni, hogy az anyák a saját címükre kapják meg a családi pótlékot, s ne mint a férj függvénye, aki ha akarja, odaadja, ha akarja, nem... Különben Vadas elvtárs hozzászólásához annyit szeretnék megjegyezni, hogy megítélésem szerint társadalmunknak körülbelül egyharmada az, amely valahogy folyton sértve érzi magát, dühös és ideges lesz, ha a népszaporulat, a családtervezés, az abortusz problémáiról beszélünk. De hát a kérdés az, hogy mit diktál a nemzeti érdek, s vajon azok, akik idegesen tiltakoznak mindenféle elképzelés ellen, amely a népszaporulat serkentését szolgálná — gondolnak-e arra, hogy a jelenlegi helyzet tömegével „termeli” a szerencsétlen embereket, akik gyerek nélkül megöregedve, ötvenen túl, nyomasztó légkörben élnek majd tovább, valami olyasfajta érzések közepette, hogy talán már fölöslegesek is a társadalomnak. DR. DOBOS GÁBOR: Szerintem gyermeket a világra hozni és felnevelni társadalmi érdek, és a haza számára kötelesség. Jelenleg nem szülni, gyermektelenül élni, valamiféle társadalmi sikk. Ezt a sikket, divatot egy megfelelő gyerektelenségi adóval erősen befolyásolni lehetne. Persze az ilyen módon befolyó összegeket csak családvédelmi célokra szabadna felhasználni. Arra gondolok például, hogy fel kellene emelni a szülési szabadságot, mondjuk egy évre, továbbá hároméves korig biztosítani kellene a dolgozó anyáknak, hogy gyermeknevelési segélyt kapjanak az említett módon befolyó összegekből, így a gyermekek számára legfontosabb korban otthon tudnának maradni — ha akarnak. De a társadalmi feladatok talán még fontosabbak az államiaknál. Javasolnám egy országos családvédelmi tanács felállítását, amely szervezetével behálózná az országot, és feladata lenne a modern nemi felvilágosítás éppúgy, mint a gyermekszaporulatért folytatott küzdelem. MUNKATÁRSUNK: Milyen elképzelései vannak a nőtanácsnak? ORTUTAY ZSUZSA: Szerintünk is valamilyen központi intézmény, szervezet kezébe kellene tenni az egész kérdéskomplexum megoldását. Ennek az intézménynek egyrészt a népesedéssel, a családdal kapcsolatos elméleti kutatómunkát, másrészt az ezzel kapcsolatos széles körű felvilágosító tevékenység irányítását kellene végeznie. A családi életre nevelés minden tekintetben igen fontos feladat. Az orvosoknak, a pedagógusoknak és a szülőknek felelősségteljes feladataik vannak ebben. Ehhez azonban segítséget kell kapniuk, hiszen ezek azok a kérdések, amelyekről keveset beszélünk. A még mindig jelenlevő prüdéria akadályozza, hogy természetessé, kimondhatóvá váljanak. Ma még ezt, az egész társadalmunk számára fontos témát tárgyaló cikkek rengeteg felháborodott véleményt váltanak ki. A gazdasági jellegű javaslataink közül a lakás az első helyen áll. Javasoljuk: a lakások tervezésénél, elosztásánál feltétlenül vegyék jobban figyelembe a gyermekes családok érdekeit. Lenne egy olyan javaslatunk is, hogy például a szövetkezeti lakásoknál — engedelmet a megfogalmazásért — gyerekkel is lehessen fokozottabban törleszteni. A lakbér megállapításánál is figyelembe lehetne venni, hány gyermek van a családban. De azt is lehetővé kellene tenni, hogy a gyermek egyéves koráig, az öthónapos szülési szabadság után, anyagi segítséget kapjanak az anyák, amely mellett — ha úgy kívánják — otthon maradhatnak. Ez azért sem lehetetlen, mert megvan a népgazdasági fedezete, ugyanis amíg a gyermek nem éri el az egy évet, amúgy is olyan mértékű a táppénzkifizetés, a gyermek betegsége miatt, hogy az anya otthon maradásra kényszerül. Az előbbiekhez szorosan hozzátartozik, hogy ilyen esetekben feltétlenül biztosítani kellene a munkahelyre való visszatérés jogát. A munkahelyi feszültség csökkentésére javasoljuk, hogy az üzemek a tervteljesítésnél a tényleges munkát végzőkkel számolhassanak, s ebben ne szerepeljenek a szülési szabadságon levő nők, mint ahogy ezt kísérletként már alkalmazzák is néhány könynyűipari üzemben. Bővíteni kellene az úgynevezett bedolgozási, valamint a négyórás munkalehetőségeket. FEKETE GYULA: Engedelmet a közbeszólásért. Én lehetővé tenném a kisgyermekes anyák számára, hogy bizonyos nevelési segély mellett — havi 500—600 forint? — a gyermek hároméves koráig otthon maradhassanak. A fedezetet a korábban már említett gyermektelenségi adó bevezetésében látom. Mert az anyaságnak nem csupán biológiai, hanem társadalmi vonatkozása is van. Az anyai szeretet a családi élet egyik sarkköve, márpedig társadalmunk a családokra épül. Ugyebár egy bölcsődei nevelőnő akkor végzi jól a munkáját, ha mind a harminc „gyermekét" egyformán szereti. De egy anya akkor is szereti az övét, ha az csúnya, ha az rossz. Azt hiszem, mindenki érti, miről van szó ... ORTUTAY ZSUZSA: Társadalmi méretekben uralkodóvá kell tenni azt a gondolatot, hogy a családok életének legfőbb célja és beteljesülése ma is a gyermek, aki nem csupán az egyéni élet folytatását, hanem a társadalom közös vívmányainak és eszméinek a tovább éltetését is jelenti. Elképzeléseinket különben már formákba öntöttük, s az illetékesekhez eljuttattuk. DR. VADAS ZOLTÁN: A népszaporodás jelenlegi hazai helyzete sok tennivalót ad az Egészségügyi Minisztériumnak és az egészségügyi szerveknek is. Mind ezeket, mind a kérdés össztársadalmi problémáit és teendőit megoldani, a megoldást segíteni fontos feladatunk, amellyel folyamatosan és behatóan foglalkozunk. Egyébként elmondhatom, ahhoz, hogy az egészséges népszaporulati arányt s a megfelelő korösszetételt elérjük, „mindössze” 30 ezer plusz születésről van szó évente. Biztos vagyok benne, hogy államunk minden lehetőt megtesz a kedvező demográfiai alakulásért, azért, hogy a ma élő nemzedék szocialista vívmányait, eszméit egy egészséges öszszetételű s nem fogyó holdra emlékeztető nemzedék vegye át. De megítélésem szerint is ez csak a dolog egyik oldala; nem kisebb feladat hárul a társadalomra a közvélemény, a közfelfogás megváltoztatásáért. Mert egy szocializmust építő népnek nemcsak a gazdasági jövőjét kell megtervezni, hanem demográfiai alakulását is. MUNKATÁRSUNK: Úgy vélem, Vadas elvtárs helyettünk is összefoglalta az előttünk álló feladatokat. A probléma felvetésével csupán azt akartuk elérni, hogy a közvélemény közelebbről is érzékelje, milyen tennivalókállnak a családtervezés és a népszaporulat rendezése vonatkozásában az állami szervek és a társadalom előtt. Valószínű, hogy a beszélgetésünk során elhangzott különböző észrevételek, javaslatok nem találkoznak majd mindenkinél teljes egyetértéssel, mégis szükségesnek véltük az őszinte szög mert a felelőtlen hallgatás százszor rosszabb, mint esetleg egy rosszul sikerült javaslat. Megköszönöm a részvételüket. a népszaporulatról az abortuszról NÉPSZABADSÁG 5