Népszabadság, 1969. november (27. évfolyam, 255-279. szám)
1969-11-01 / 255. szám
Szovjet állásfoglalás a közel-keleti kérdésben (Folytatás az 1. oldalról.) A libanoni helyzettel kapcsolatos kérdésekre a sajtóosztály vezetője elmondotta, hogy ez ügyben a négy nagyhatalom között érintkezésre került sor. Hivatkozott a TASZSZ nyilatkozatban kifejtett szovjet álláspontra, amelynek lényege, hogy csak az arab országok jogosultak e kérdés megoldására. Minden külső beavatkozás elfogadhatatlan. A megkezdett konzultációk a többi között az EAK kezdeményezésére máris a libanoni feszültségnek bizonyos enyhüléséhez vezettek. A sajtóértekezleten kérdés hangzott el az NSZK politikájáról is. Zamjatyin kijelentette: ami a kormányprogramot illeti, az első benyomások szerint van benne figyelemre méltó megállapítás. Mindenekelőtt az atomsorompószerződés aláírására irányuló szándék és az európai biztonsági értekezlettel kapcsolatos állásfoglalás. Ezzel együtt a régi dogmák fenntartásának irányzatai is megvannak. A közeljövő mutatja meg, mi a valódi értéke a kormányprogramnak. A Pekingben folyó szovjet—kínai tárgyalások kilátásairól érdeklődő kérdésre Zamjatyin elmondta, hogy a szovjet szándék pozitív haladás elérése, s úgy vélik, hogy a másik fél is ezt a célt követi. A tárgyalások még csak most kezdődtek, így korai volna bővebb értékelést adni — tette hozzá a szovjet külügyminisztérium sajtóosztályának vezetője. Nemes János Veszélyben a kairói közvetítő tárgyalás? (Kairói tudósítónk jelenti.) Nasszer elnök péntek délután fogadta a libanoni hadsereg főparancsnokát, hogy a kirobbant válság megoldásáról tanácskozzék vele. A kairói Al Ahram ezzel összefüggésben hangsúlyozza, hogy az Egyesült Arab Köztársaság nem részvevője a libanoni válság megoldását célzó tárgyalásoknak, „csupán híd, amelyen keresztül az ellenségeskedő felek közelebb kerülhetnek egymáshoz...” Sadaka, a libanoni külügyminisztérium igazgatója elhagyta az egyiptomi fővárost és Bejrútba utazott, hogy tájékoztassa Hélou elnököt a kairói megbeszélések előrehaladásáról. A jelek szerint Sadaka már nem is tér vissza az egyiptomi fővárosba, s ez a tény arra ösztönzi az AFP hírügynökséget, hogy a kairói megbeszéléseket gyakorlatilag megszakítottnak tekintse. Rasid Karami volt libanoni miniszterelnök cáfolta azokat az egyiptomi sajtójelentéseket, hogy Kairóba látogat. Karami a libanoni Tripoliban tartózkodik, ahol a Szovjetunió bejrúti nagykövete is felkereste. A kairói Al Gumhurija szerint „a libanoni politikus a szovjet nagykövettel a külföldi beavatkozás lehetőségéről folytatott eszmecserét, tekintettel arra, hogy az amerikai 6. flotta egységei a libanoni partok közelében tartózkodnak. Karami az eszmecsere során kijelentette, hogy a libanoni nép kategorikusan elutasít minden esetleges amerikai kísérletet a helyzet kiaknázására és a beavatkozásra. Arafat, a PFSZ vezetője — aki ez ideig nem utazott el Kairóba — újabb táviratot intézett az arab államfőkhöz és utalt a libanoni helyzet drámai fejleményeire. Kérte az elnököket és uralkodókat, lépjenek fel a palesztinai forradalom ellen szőtt összeesküvéssel szemben. A távirat hangsúlyozza, hogy a libanoni hadsereg tovább támadja azokat a falvakat, amelyekben a palesztinai ellenállók tartózkodnak. A legutóbbi véres összetűzések a legsúlyosabbak voltak az incidensek kezdete, október 17-e óta. Az Olasz Kommunista Párt a jobboldali erők megfékezését követeli (Tudósítónktól.) Munkások ezrei tanácskoznak a diákokkal a milánói egyetemen. Pisában az elmúlt napokban történt súlyos, a fasiszták által provokált összetűzések kapcsán az OKP több képviselője kérdést intézett a belügyminiszterhez, miért tűrték el mindeddig a fasiszta provokációkat. Az OEP nemcsak a parlamentben, hanem a munkahelyeken, az egyetemeken, az iskolákban is ismerteti a lakossággal a maga álláspontját. A munkások és a diákok közötti akcióegység megteremtésére igen érdekes kezdeményezés történt csütörtökön Milánóban. Háromezer sztrájkoló vasmunkás váltott a saját pénzén be- lépőjegyet az egyetemre és az Aula Maximában izgalmas vitát folytattak a diákokkal. „Az egyetem a miénk, de a ti verejtéketekkel épült” — üdvözölte a munkásokat az egyik diák. Az élénk politikai vitában tapsolt s fütytyök egyaránt elhangzottak. A munkások teljes mértékben támogatták a diákmozgalom alapvető célkitűzéseit, de elítélték az ultrabaloldali diákcsoportok kalandor magatartását. Nincs szünet a kollektív szerződések megújításáért folyó sztrájkharcokban. Miközben a tőkések makacsul ellenállnak a követelések teljesítésének, a hetek óta tartó sztrájkok által okozott termelési veszteségek olyan nagyok, hogy azok mértéke helyenként már eléri azt az összeget, amelyet a munkások jogos követeléseinek egyévi kielégítésére lehetne fordítani. Agnelli, a Fiat elnöke sajtókonferencián maga ismerte be, hogy a gyár a sztrájkok miatt 172 ezer gépkocsival kevesebbet tudott gyártani. Feltehetően a kormány sztrájkellenes magatartása bátorította fel a Fiatot arra, hogy újabban ismét száz munkást elbocsásson, arra hivatkozva, hogy károkat okoztak a gyárban a sztrájkok során. A munkások elleni fellépésekben egyre inkább az erőszak dominál. Ezért intéztek kérdést a parlamentben csütörtökön az OKP képviselői, élükön huigi Kongo elvtárssal, a párt főtitkárával, Kumor miniszterelnökhöz és a belügyminiszterhez, mondván, hogy a kormánynak válaszolnia kell arra a kérdésre, milyen magatartást kíván tanúsítani a demokratikus jogokat és a gazdasági politikát illetőleg. E kérdésekre ugyanis a kollektív szerződések megújításáért harcoló olasz milliók határozott választ követelnek. Jakubovszkij marsall Prágá tart Csütörtökön Prágába érkezett Jakubovszkij marsall, a Varsói Szerződéshez tartozó országok egyesítet fegyveres erőinek, fő- főparancsnoka, az egyesített fegy-veres erők törzse tábornokainak és tisztjeinek kíséretében. A prágai repülőtéren Jakubovszkijt Martin Dzur vezérezredes, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság nemzetvédelmi minisztere, F. Bedrich altábornagy, a cseh- szlovák néphadsereg politikai fő- csoportfőnöke, K. Rusov altábor- nagy, a csehszlovák néphadsereg vezérkari főnöke, K. Koszev vezérezredes, a Bolgár Népköztársa- ság nemzetvédelmi miniszterének helyettese, Csémi Károly altábor-nagy, a Magyar Népköztársaság honvédelmi miniszterének 15 helyettese, a magyar néphadsereg vezérkari főnöke fogadta. (MTI) NÉPSZABADSÁG 1969. november 1. szombat KÜLFÖLDI ESEMÉNYEK — néhány Saiban VDK gazdasági kormányküldöttség érkezett pénteken a bolgár fővárosba. A delegációt Le Thanh Nghi, a Vietnami Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagja, miniszterelnök-helyettes vezeti. A küldöttség tárgyalásokat folytat a két ország árucsere-forgalmáról, a gazdasági együttműködés fokozásáról és a VDK-nak nyújtandó bolgár segítségről. (MTI) A Német Szocialista Egységpárt meghívására Iván Primakovnak, a Bolgár KP Központi Bizottsága titkárának vezetésével pártküldöttség érkezett Berlinbe. (TASZSZ) A Las Vegas közelében végzett legutóbbi amerikai föld alatti atomrobbantás következtében a megengedettnél lényegesen magasabb radioaktivitást mértek a város közelében — közölte az amerikai atomerő-bizottság. (Reuter) Rolf Litzkendorf, az NDK moszkvai ideiglenes ügyvivője a szovjet kormánynál pénteken letétbe helyezte az atomsorompószerződés ratifikációs okmányait. (ADN) Harmincévi fegyházbüntetésre változtatta a spanyol kon. Antonio Arizabalaga baszk szabadságharcos halálos ítéletét. (Reuter)" Brandt Nyugat-Berlinhen Willy Brandt nyugatnémet kancellár péntek reggel az amerikai légierő egy különrepülőgépén Nyugat-Berlinbe érkezett, ahol a délelőtt folyamán beszédet mond egy szociális szervezet gyűlésén. Ezt követően megbeszélést folytat Schütz nyugat-berlini kormányzó polgármesterrel. A kancellár péntek délben visszatért Borúiba. (AFP) Magyar felszólalás az ENSZ-közgyűlés jubileumi vitájában Elutasították a KNDK meghívását .Az ENSZ-közgyűlés csütörtöki plenáris ülésén folytatta a világszervezet 25 éves fennállásának megünneplését előkészítő bizottság által előterjesztett javaslat megvitatását. A felszólalóik kifejtették, hogy a javaslatban foglalt megállapítások és ajánlások jó alapot szolgáltatnak ahhoz, hogy az ENSZ hasznos munkával ünnepelje meg a jelentős jubileumot. A csütörtöki ülésen felszólalt Nagy János, hazánk képviselője, aki hangsúlyozta, hogy a magyar kormány nagy jelentőséget tulajdonít az ENSZ 25 éves fennállása megünneplésének. 1970 fontos mérföldkő a magyar nép életében is: ekkor lesz 25 éves a szabad és független Magyarország. A magyar nép mindig különleges jelentőséget tulajdonított a nemzetközi béke és biztonság megerősítésének. A nemzetközi biztonság erősítéséről előterjesztett szovjet javaslatok gyors elfogadása és életbe léptetése jótékony előfeltételeket biztosítana az ENSZ-jubileum megünnepléséhez és komoly mértékben hozzájárulna a világszervezet tekintélyének növeléséhez — fejezte be felszólalását Nagy János. * Az ENSZ Politikai Bizottságának csütörtöki ülésein folytatták a vitát a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságnak a koreai kérdés megvitatására való meghívásáról. A csütörtök délutáni ülésen megejtett szavazás során a 24 szocialista és fejlődő ország határozati javaslatát 40 küldöttség szavazta meg, ötvenöten ellene foglaltak állást, 27 küldöttség tartózkodott a szavazástól. (TASZSZ) ALGÉRIA ÜNNEPÉN Tizenöt esztendő telt el azóta, hogy 1954. november 1. éjszakáján eldördültek az első lövések, jelezve az algériai szabadságharc kezdetét. A francia gyarmatosítók arra számítottak, hogy két-három hónap alatt vérbe fojthatják az algériai hazafiak nemzeti fölkelését, lemészárolhatják, börtönbe zárhatják a felkelők maroknyi, gyengén felfegyverzett seregét. Nem így történt. A két-három hónapra tervezett „villámháborúból” hét évig tartó elkeseredett küzdelem kerekedett, az afrikai szabadságmozgalmak történelmének egyik leghősibb fejezete. S a népi háború azzal végződött, hogy a francia expedíciós hadsereg kitakarodott Algériából, s az évszázadokon át elnyomott, gyarmati sorba kényszerütt nép elnyerte szabadságát és függetlenségét. Az egész haladó emberiség feszült figyelemmel kísérte és osztatlan szolidaritással támogatta Algéria felszabadító forradalmát. Az érdeklődés és az együttérzés akkor sem csökkent, amikor már nem a függetlenség kivívása a tét, hanem a megtartása, s a harcot sem fegyverrel vívják, hanem elsősorban a gazdasági építés és a társadalmi átalakítás eszközeivel és módszereivel. A régi és az új gyarmatosítók mindent elkövettek és elkövetnek, hogy megdöntsék, életképtelenné tegyék a fiatal államot. A szocialista országok — köztük hazánk — őszinte rokonszenvvel és segítőkészséggel álltak az algériai nép mellé, s erkölcsi, politikai támogatásuk jelentős gazdasági, katonai és szakmai segítséggel párosult. A függetlenség évei bebizonyították, hogy a felszabadult nép élni tudott a tengernyi vér árán kivívott szabadsággal. A gazdaság 80 százaléka állami tulajdonba került. A francia és az algériai nagybirtokok kisajátítása révén földhöz juttatták a nincstelen parasztokat. Az utóbbi években napirendre tűzték a gyarmati rendszertől örökölt közigazgatás reformját, az új alkotmányos intézmények kiépítését. Első lépésként életre hívták a községi népi gyűléseket, majd a közelmúltban megválasztották a megyei irányítószerveket is. Algéria következetes antiimperialista, antikolonialista külpolitikája jelentős szerepet tölt be az arab világban. Algéria kezdettől fogva messzemenő politikai és katonai támogatást nyújt az izraeli agresszióval szemben álló arab államoknak. Algéria nagy nemzeti ünnepén, a felszabadító harc évfordulóján tisztelettel és elismeréssel adózunk az algériai nép másfél évtizedes harcának, és sok sikert kívánunk ahhoz a nagy munkához és küzdelemhez, amelynek célja egy új, kizsákmányolástól mentes társadalom felépítése.* Az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaság nemzeti ünnepe, a fegyveres felszabadító harc megindulásának 15. évfordulója alkalmából Losoncai Pál, Elnöki Tanács elnöke táviratban fejezte ki jókívánságait Huari Bumediennek, a Forradalmi Tanács és az algériai kormány elnökének. Péter János külügyminiszter ez alkalomból ugyancsak üdvözlő táviratot küldött Buteflika külügyminiszternek. (MTI) A prágai külügyminiszteri értekezlet után Gustáv Husák fogadta a részvevőket Gustáv Husák, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bi Izottságának első titkára, a Varsói ■ Szerződéshez tartozó országok külügyminiszteri értekezlete nyilatkozatának aláírása után fogadta az értekezlet részvevőit. A szívélyes és elvtársi légkörben megtartott találkozón jelen volt Vasil Bilak, a CSKP Központi Bizottsága Elnökségének tagja, a központi bizottság titkára. Jan Marko csehszlovák külügyminiszter péntek délben búcsúebédén látta vendégül a külügyminiszteri tanácskozás részvevőit. (CTK) Andrej Gromiko és Otto Winter nyilatkozata Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter, aki részt vett a Varsói Szerződéshez tartozó országok prágai külügyminiszteri értekezletén, pénteken hazautazott Prágából. Elutazása előtt nyilatkozatot adott a Csehszlovák Távirati Iroda tudósítójának az összeurópai biztonsági értekezlet összehívásának perspektíváiról, a Prágában most véget ért tanácskozás fényében. — Mi, a szocialista országok képviselői, akik részt vettünk a prágai értekezleten, úgy véljük, hogy mennél hamarabb szervezik meg az összeurópai tanácskozást, annál jobb lesz .— mondta Gromiko. — Ez az értekezlet elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy megoldódjanak az európai biztonság megszilárdítását akadályozó problémák. Igyekszünk befejezni az előkészületeket és biztosítani az összeurópai értekezlet sikerét. Természetesen nemcsak tőlünk függ a siker — hangsúlyozta a szovjet külügyminiszter. — Ezért ki akarom fejezni azt a reményemet, hogy a többi európai ország is erőfeszítéseket tesz a konferencia mielőbbi összehívása és a siker érdekében. A siker azt jelentené, hogy megerősödne az európai biztonság és a béke. Nem csupán az európai szocialista országok érdekeltek ebben. Más államoknak semmiben sem fűződik ehhez kevesebb érdekük. Otto Winter, a Német Demokratikus Köztársaság külügyminisztere, a prágai értekezletéről hazaérve, nyilatkozott a tanácskozásról. Megállapította, hogy a prágai értekezlet kétséget kizáróan erős lökést ad az Európai biztonság megteremtéséért küzdő mozgalomnak, és segíti az európai biztonsági konferencia megvalósulását. (TASZSZ) Hazaérkezett a magyar küldöttség Péntek délután hazautazott a csehszlovák fővárosból az Erdélyi Károly külügyminiszter-helyettes által vezetett magyar küldöttség. A delegáció búcsúztatásánál a repülőtéren megjelent Kovács Imre prágai magyar nagykövet. Erdélyi Károly péntek este hazaérkezett. Fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Böjti János külügyminiszter-helyettes, s ott volt dr. Oldrich Mohelsky, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője is. Corneliu Manescu átutazott Budapesten Corneliu Manescu román külügyminiszter, Prágából hazatérve, pénteken átutazott Budapesten. A Ferihegyi repülőtéren Pója Frigyes, a külügyminiszter első helyettese üdvözölte. (MTI)