Népszabadság, 2003. szeptember (61. évfolyam, 203-228. szám)
2003-09-26 / 225. szám
NÉPSZABADSÁG Vetítés fogyatékosoknak A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma civil szervezetekkel összefogva 500 fogyatékos embert látott vendégül tegnap az Uránia Nemzeti Filmszínházban, amelynek három termében a Dzsungel könyve, az Amelie csodálatos élete és a Stuart Little, a kisegér című filmeket tekinthették meg A művelődés hete Pénteken kezdődik és egy héten át tart a művelődés hete, a tanulás ünnepe országos rendezvénysorozat. A szakmai előadások, viták és fórumok főbb témái általában a művelődés helyzete, az élethosszig tartó tanulás fontossága, a felnőttképzés helyzetének és technikai feltételeinek megváltozása, hátrányos helyzetűek képzése. A művelődés hete természetesen ebben az évben is ünnep marad. „A zene és a tánc, a közös ünneplés az egy közösségben élők és tanulók csoportjaiban az egyik legfontosabb eszköze az üzenet eljuttatásának" olvashatjuk az egyik főszervező a Magyar Népfőiskolai Társaság honlapján. A rendezvénysorozat főbb helyszínei a fővárosban a Budai Vigadó, az ELTE-TÓFK Kiss János altábornagy utcai épülete és a Magyar Tudományos Akadémia. A Batthyány téren felállított információs sátorhoz is várják az érdeklődőket, ahol szervezők tájékoztatást adnak a részletes programokról. B.ZS. Fogház kettős gyerekgázolásért DEBRECENI TUDÓSÍTÓNKTÓL A debreceni városi bíróság tegnap nem jogerősen egy év nyolc hónap letöltendő fogházra és a járművezetéstől való két év tíz hónapos eltiltásra ítélte a 20 éves G. Zoltánt, aki két ötéves kisfiút gázolt halálra tavaly Debrecenben. Amint arról beszámoltunk, G. Zoltán 2002. szeptember 30-án a megengedett sebességet túllépve hajtott Volkswagen Golf gépkocsijával, és egy kereszteződésben elütötte az úttesten édesanyjukkal áthaladó Cs. Gergőt és L. Gábort. A bíróság tegnap halálos közúti baleset gondatlan elkövetésében találta bűnösnek a fiatalembert. Az indoklásban elhangzott: a szakértők megállapítása szerint G. Zoltán a megengedett 50 helyett 83-85 kilométeres sebességgel és figyelmetlenül vezetett. A bíróság enyhítő körülményként értékelte a vádlott részben beismerő vallomását, büntetlen előéletét és fiatal korát, súlyosbító körülményként vette figyelembe, hogy G. Zoltán a közlekedési szabályok durva megszegésével kirívóan súlyos balesetet okozott. A bíróság rámutatott arra is, hogy az elhunyt gyermekek édesanyja a tragédia idején nem szabályosan kelt át az úttesten a gyerekekkel, mert az áthaladásra a közelben lévő, forgalomirányító lámpával védett gyalogátkelőhelyet kellett volna igénybe vennie. Az ítélet ellen az ügyész súlyosbításért, az ügyvéd enyhítésért fellebbezett. A megbízók is gyanúsítottak Nepperek és földhivatali ügyintézők letartóztatásban Információink szerint a rendőrség vesztegetés gyanúsítottjaiként tervezi kihallgatni a földhivatali korrupciós ügyben csütörtökön letartóztatott ügyintézők és nepperek megbízóit. A Pesti Központi Kerületi Bíróság csütörtökön elrendelte kilenc földhivatali ügyintézőnek, valamint három „közvetítőnek" az előzetes letartóztatását. Őket kedden vette őrizetbe a BRFK hivatali visszaélés és vesztegetés megalapozott gyanúja miatt. Az érintetteket a Nemzetbiztonsági Hivatal adatai alapján, megbilincselve vezették el a BRFK nyomozói a munkahelyükről, vagyis a Fővárosi Kerületek Földhivatalából. A kilenc ügyintéző a hónapok óta tartó titkos nyomozás adatai szerint alkalmanként tízezer forintért soron kívül bejegyezte az ingatlanlapokra a megbízó által kért változtatásokat. A Népszabadság értesülése szerint a titkosszolgálat március eleje óta lehallgatta az érintettek telefonbeszélgetéseit. Ez idő alatt kiderült az is, hogy a nepperekkel összejátszó hivatali dolgozók milyen módszerekkel próbálják meg becsapni a számítógépet, hogy ne derüljön ki, mikor nyúltak bele a rendszerbe szabálytalanul, azaz mikor végezték el a soron kívüli bejegyzéseket. Bodnár Zsolt ezredes, a BRFK főosztályvezetője szerint azonban nem ismerték kellő mélységében a földhivatal számítógépes nyilvántartási rendszerét, így jó esélyük van arra, hogy sikerül egyértelműen tisztázni, kik, mikor és mely tulajdoni lapokon hajtottak végre szabálytalan módosításokat. A bíróság a cselekmény súlyára, öszszetettségére és társadalmi veszélyességére tekintettel mind a tizenkét gyanúsítottat letartóztatta. Az indoklás szerint a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén tárgyi bizonyítékok, főleg okiratok eltüntetésével, megsemmisítésével, valamint összebeszéléssel hiúsíthatnák meg a szövevényes ügy teljes körű feltárását. Az érintettek és védőik megfellebbezték a döntést, így az nem jogerős. A másodfokú bíróság döntéséig azonban a gyanúsítottak fogdában maradnak. A rendőrség az elkövetkező napokban a titkosszolgálattól kapott és a földhivatal lefoglalt számítógépes adathordozóiból kinyert adatokat értékeli, és összeveti a lakásmaffiaügyek nyomozása közben keletkezett információkkal. Mindemellett várhatóan sorra beidézik azokat is, akik március óta neppereken keresztül intézték földhivatali ügyeiket, s fizettek azért, hogy soron kívül hajtsák végre a kért adatmódosításokat. A rendőrség jogértelmezése szerint ugyanis azoknak a cselekedete is vesztegetésnek minősül, akik a neppereknek fizettek azért, hogy „a szokásosnál gyorsabban intéződjék az ügyük". Azt ugyanis mindenkinek tudnia kell, hogy a földhivatali ügyintézés díját illetékbélyegekben kell leróni, mégpedig a hivatalnokok előtt, s nem készpénzben, az utcán. Eddig a hasonló, tömegesen előforduló, s valamilyen nagy állami rendszer hibájára, működési zavarára visszavezethető korrupciós ügyekben az „egyedi vesztegetők", tehát azok, akik csak a saját ügyük gyorsabb elintézéséért fizettek a neppereknek, általában ügyészi megrovással megúszták. Vádat - az ügyintézőkön kívül - általában csak azokkal szemben emeltek, akik üzletszerűen vesztegették meg a hivatali dolgozókat. FEKETE GY. ATTILA Oltják a tőzeget, vizsgálják a hűtőházat TUDÓSÍTÓNKTÓL A Fonyód-Balatonfenyves határában lassan egy hónapja izzó tőzegesnek tegnapra már a felét sikerült elárasztani vízzel, de még több nap kell a teljes eloltáshoz - tájékoztatta tudósítónkat Horváth Jenő, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Az összesen mintegy 200 hektárnyi terület elárasztásához egymillió köbméternyi vízre van szükség, amit a Nagyberek övcsatornáiból, valamint a nyolc kilométerre lévő buzsáki halastóból vezetnek a helyszínre. A tűzoltók árkokkal kazettákra bontották a területet, hogy egyenletesebb és gyorsabb legyen az árasztás. Az elmúlt napokban minimálisra csökkent a korábban koccanásos baleseteket is okozó füst. Horváth Jenő szerint a vízügyi és a belügyi tárca által ígért összesen 30 millió forint, valamint a Balaton Fejlesztési Tanács által ígért ötmillió forint fedezheti az oltási munkák költségeit. A kaposvári húsgyár hűtőházát - ahol szerda este sikerült eloltani a tüzet - tegnap átvette rendőrség a tűzoltóktól, és folytatta a már korábban megkezdett helyszíni szemlét. A további vizsgálatban a tűzoltóság szaktanácsadóként vesz részt. Mint arról hírt adtunk, fennáll annak a gyanúja, hogy bűncselekmény következtében gyulladt ki és égett hat napig az épület és a benne lévő húsipari termék: az eddigi feltételezések szerint a hűtőházban dolgozó alvállalkozó szakszerűtlen lángvágása okozhatta az előzetesen százmillió forintosra becsült kárt. Rashwan elment a rendőrségre PÉCSI TUDÓSÍTÓNKTÓL Mégsem volt szükség kényszerintézkedésre ahhoz, hogy a Pécsett élő egyiptomi filozófus-irodalmár, a közösség elleni izgatással gyanúsított dr. Rashwan Mohamed megjelenjen a rendőrségen, és vallomást tegyen. Mint arról már írtunk, a 46 éves férfi rendszeresen az iszlám vallást támadó újságcikkeket publikál, és az egyik tavaly megjelent írása miatt a Magyar Iszlám Közösség feljelentést tett ellene. A rendőrség által felkért szakértő véleménye szerint a cikkben foglaltak alapján megállapítható a közösség elleni izgatás gyanúja, ezért Rashwant gyanúsítottként idézték be a Budapesti Rendőr-főkapitányság ifjúságvédelmi alosztályára. Rashwan azonban nem ment el a BRFK- ra - így akart tiltakozni a gyanúsítás ellen, amiben ő a szólásszabadság megsértését látta. Később a rendőrök megpróbálták elővezetni, ám nem találták otthon, így a kihallgatás újra elmaradt. A hét elején viszont az egyiptomi férfi megegyezett a rendőrökkel, hogy a legközelebbi idézésnek eleget tesz, és tegnap valóban megjelent a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon, ahol kihallgatta őt két, a BRFK-ról érkezett nyomozó. Rashwan ügyvéd nélkül ment a rendőrségre, és tolmácsot sem igényelt. A kihallgatás egy órán át tartott, ezt követően a gyanúsított szabadon távozott a kapitányságról. Rashwan tudósítónknak azt mondta: a kihallgatáson azzal érvelt, hogy amikor az olvasókat arra szólította fel, hogy „meg kell semmisíteni az iszlámot", akkor sosem gondolt erőszakos cselekedetekre, gyilkosságokra, robbantásokra. Az irodalmár az iszlám ellen nyílt társadalmi vitában, a szellem erejével akar küzdeni, és úgy véli, hogy cikkeivel másokat is erre ösztönöz. Rashwan Mohamed ellenvetéssel élt a gyanúsítással szemben, erre a beadványára a jövő héten kap választ. Az egyiptomi férfi azt mondta, hogy mostantól minden rendőrségi idézésnek eleget tesz. A BRFK ifjúságvédelmi alosztálya nem kívánt az ügyben nyilatkozni. MOZAIK 2003. SZEPTEMBER 26., PÉNTEK 23 Tűzoltótanoncok MUNKATÁRSUNKTÓL Az idén először képeznek katasztrófa- és tűzvédelmi technikusokat a BM Katasztrófavédelmi Oktatási Központban. Felsőfokú végzettséggel rendelkezők számára katasztrófa- és tűzvédelmi szervezői szakot indítottak, de itt készítik fel az önkéntes és a létesítményi tűzoltóságok parancsnokait, és a veszélyes üzemek tűz- és katasztrófavédelmi szakembereit is. A legtöbben azonban azért jönnek, hogy a tűzoltáshoz és mentéshez szükséges speciális eszközök használatával ismerkedjenek meg. Bleszity János, az oktatási központ vezetője elmondta: nappali és levelező hallgatóik száma meghaladja a kétszázat, ugyanakkor a különféle tanfolyamokon évente több mint kétezer tűzoltó vesz részt. Az idei tanévben első alkalommal a magasból mentő eszközökkel - létrás és hidraulikus emelővel felszerelt járművek ismerkedhettek meg a résztvevők. Ezekkel a berendezésekkel a tűzoltók több mint negyvenméteres magasságba emelkedhetnek. Egy-egy korszerű tűzoltóautó, létrás vagy darus kocsi értéke meghaladja a százmillió forintot, s ma már az ilyen berendezéseket gyakran bonyolult számítógépes rendszer vezérli. Egyébként éppen a borsos ár magyarázza, hogy az oktatási központ legtöbb tanfolyamához az eszközöket kénytelen a tűzoltóktól kölcsönözni. Ismerkedés az emelőszerkezettel Rajtol a Tejút túra MUNKATÁRSUNKTÓL Tejút túrát szervez október 3. és 5. között a Szent István Szeretet és Egészségügyi Alapítvány. Színészek, sportolók és újságírók szállnak autóba, hogy Székesfehérvár, Pécs, Nyíregyháza, Miskolc és Eger érintésével országszerte felhívják a figyelmet a tej és a tejtermékek egészségóvó hatására, a korszerű táplálkozás szerepére. A túra a Parlament elől indul, ott Szili Katalin házelnök köszönti a résztvevőket, és a budapesti Természettudományi Múzeum előtt ér majd véget. A rendezvény nagyobb állomáshelyein a közönségtalálkozókon és termékkóstolókon kívül színházi-irodalmi műsorral is várják a vendégeket. Pécsett és Miskolcon a helyi kulturális élet jelesei bekapcsolódnak az újszerű kezdeményezésbe, és több település önkormányzata is programokat szervez a túra idejére. Az első magyarországi tejtúrát több cég támogatja, a Fiat például huszonnyolc Puntót bocsát a sztárok rendelkezésére. Segítséget nyújt a Belügyminisztérium, és szponzorként szerepel az Agrármarketing Centrum. A szervezők nagy meglepetésére, mint azt Szilágyi Zoltántól, az alapítvány képviselőjétől megtudtuk, a tejipari társaságok és szervezetek zöme viszont nem kívánt részt venni a Tejút túrán, amely az iskolások figyelmére is számít. Elfogták a felsült postarablót TUDÓSÍTÓNKTÓL Egy kölcsönkért, zöldes színű kis Polski vezette nyomra a vasi rendőröket, akik elfogták azt a férfit, aki szerdán ki akarta rabolni a Vas megyei Sorkifalud postahivatalát. A 21 éves K. Zsolt vasszécsényi lakos kihallgatása során elmondta: három társával indult a postához, de csak ő ment be a hivatalba. Pulóverének kapucniját felhajtotta, arcára kendőt tekert, s egy kábeldarabot rejtett ruhájának ujjába, hogy fegyver hatását keltse. Pénzt szerezni azonban nem tudott, mert az alacsony, vékony férfi „Rablás, ide a pénzt!" kiáltására a két női alkalmazott behúzta a pult üvegének függönyét és hívta a rendőrséget. A fiatalember még csapkodott egy kicsit a kábellel, majd gyalog elmenekült a helyszínről, mivel társai nem várták meg. Szalay Ferenc, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense lapunknak elmondta: a férfit őrizetbe vették, társait még keresik. HIRDETÉS PIUS-INVEST* A PILIS INVEST® Ingatlanbefektetési Szövetkezet Igazgatósága örömmel értesíti a Tisztelt Szövetkezeti Tagokat, hogy a IN IS INVEST Befektetési Alapkezelő Rt. PILIS-INVEST Ingatlanbefektetési Alapjának Alapkezelési Szabályzatát a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 2003. szeptember 23-án, 11/120.014/2003. számon jóváhagyta. Az Alapkezelő Rt. zártkörű forgalomba hozatallal a jegyzési időszakban létrehozza a PILIS INVEST® Ingatlanbefektetési Alapot. Tisztelettel: A PILIS ISVCS !! Ingatlanbefektetési Szövetkezet Igazgatósága