Népszabadság, 2006. április (64. évfolyam, 77-100. szám)
2006-04-01 / 77. szám
2 • 2006. ÁPRILIS 1. SZOMBAT • NÉPSZABADSÁG V A két nagygyűlés helyszíne: a Kossuth tér, illetve az Andrássy út Kodály körönd és Hősök tere közötti szakaszának madártávlati képe A nyilvános események résztvevőinek számát megbecsülve a rendőrség úgy számol, hogy ha szorosan állnak az emberek, akkor négyen-öten férnek el egy négyzetméteren, ha lazán, akkor hárman, Így számolva a Kossuth téren, ha sűrű a sokaság, 86 870-en férnek el, ha a teret övező járdákat, s minden kihasználható teret összeszámolunk, százezren. A térbe futó utcák, ha száz méter mélységben megtelnek, még felvesznek mintegy ötvenezer embert. Az MSZP rendezvényének alapterülete mintegy 30 ezer négyzetméter, tehát ott 120-150 ezer ember fér el. Forrás: earth.google.com / Népszabadság-grafika / Videokivetítő Százezreket várnak a demonstrációkra Gyurcsány: Többen vagyunk - Orbán: A családjukat is bátran hozzák el! A választások első fordulója előtti utolsó hétvégén az MSZP és a Fidesz is nagygyűlést tart. Az MSZP szombati rendezvényének hívószava a köztársaság, a Fidesz vasárnapi nagygyűléséé az egyetértés. Mindkét rendezvénynek van a hívószavakon túli üzenete is: az erődemonstráció. Csuhaj Ildikó-Nagy B. György J Ma és holnap az MSZP, illetve a VÁLASZTÁS Fidesz is kam-u A4Lpánynagygyűlést tart Budapesten: a szocialisták a köztársaság védelmében hívták össze mai rendezvényüket az Andrássy útnak a Körönd és a Hősök tere közötti szakaszára, a Fidesz vasárnapra, a Kossuth térre, az egyetértés jelszavával. A választások előtti utolsó hétvégén mindkét párt rendezvénye az eszmei mondanivalón túli üzenetet hordoz, elég csak fölidézni, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a napokban új szlogennel élt: azért fogunk győzni, mert többen vagyunk. Ezt nyilván szeretné alátámasztani a mai nagygyűléssel is. Várhatóan a Fidesz sem marad adósa, amelynek egyik kampányfelelőse, Schmitt Pál alelnök folyamatosan azt hangoztatja, hogy szervezettebbek, mint négy évvel ezelőtt, és többen is vannak, mint akkor. Az MSZP történetének legnagyobb rendezvényére készül. Az ország minden részéből, minden megyéből különbuszokkal és vonatokkal érkeznek majd szimpatizánsok a rendezvényre. Gyurcsány Ferenc mellett beszédet mond Hiller István pártelnök és Szili Katalin házelnök. Hiller, úgy tudjuk, a baloldal és a nemzet viszonyáról beszél majd, az Országgyűlés elnöke pedig a vallásról, arról, hogy miért káros, ha az állam bármilyen formában beleszól a lelkiismereti szabadság kérdésébe. Gyurcsány a köztársaság értékeiről szól. A három vezérszónoklatot ismert értelmiségiek, közéleti személyiségek rövid beszédei fogják keretbe (némelyiküké videoüzenet formájában), ők tudomásunk szerint szintén a színpadon kapnak helyet. A „pódium háttérképét” azok a fiatalok színesítik majd, akik részt vettek Gyurcsány Ferenc országjáró körútján. A nagygyűlés moderátora Gál J. Zoltán politikai államtitkár és Juhász Ferenc honvédelmi miniszter lesz. „Valamelyik nagygyűlésre mindenki menjen el!” Ezt kérte tegnap Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, aki feleségével és gyermekeivel a vasárnapi helyszínen, a Kossuth téren tartott tájékoztatót. „Magyarországot nem lehet megfélemlíteni” - mondta Orbán, utalva azokra a hírekre, amelyek szerint a nemzetbiztonsági szolgálatok olyan információt kaptak, hogy szlovák bűnözők robbantásokra készülnek magyarországi kampánygyűléseken (lásd 3. oldal). A Fidesz elnöke arról beszélt, hogy „a demokráciát és a szabadságot azért építettük fel az elmúlt 16 évben, hogy Magyarországon senkinek ne kelljen félnie. Ha valaki mégis megpróbál ránk ijeszteni, azt a törvény elé fogjuk állítani.” Elvárják a rendőrségtől, hogy minden nyilvános rendezvényen garantálja a résztvevők biztonságát. A kormánytól pedig azt, hogy legyen megfontolt, és ötletek helyett hozzon határozott döntéseket, „és semmilyen esetben se korlátozza a magyar állampolgárok szabadságjogait”. Orbán közölte: jókedvű demokráciaünnepre készülnek, s arra kér mindenkit, hogy családját is bátran hozza el. Pénteki vidéki nyilvános fórumain, a Fidesz honlapján látható videoüzenettel és országos telefonos akciójával is arra buzdított: mindenki menjen el vasárnap a nagygyűlésre. A rendezvényre százezreket (sőt fideszes vélemények szerint egymillió szimpatizánst) várnak. A színpad az Országház előtt lesz - kordonnal körülvéve -, a résztvevők kilenc kivetítőn is figyelemmel kísérhetik az eseményeket. Orbán Viktor 15 órakor mond beszédet. Ami a várható létszámokra vonatkozó becsléseket illeti: számításaink szerint a rendőrség négyzetméter/négy em- Választási központok A választások éjszakáján, április 9-én az MSZP hagyományosan a Köztársaság téri központjában rendezi be választási főhadiszállását. A Fidesz viszont nem a Szentkirályi utcai épületében, hanem valószínűleg egy újpesti szabadidőközpontban, a Rekkben várja majd az eredményeket, igaz, korábban más helyszín, többek között a Vár is szóba került. A hírek szerint az MDF a Szilágyi Erzsébet fasori pártszékház helyett a Kossuth téri Parlament Caféba teszi át egy napra a székhelyét április 9-én, az SZDSZ pedig a Városháza előtti térre, illetve a Károly körúti kampányközpontjába várja szimpatizánsait. (Munkatársunktól) bér módszerét figyelembe véve) a Körönd és a Hősök tere közötti szakaszon megközelítőleg 120-150 ezren férnek el, a Kossuth téren mintegy 100 ezren. 44< Élőben és különkiadásban A Magyar Televízió egyenesben nem adja a nagygyűléseket, s szombaton és vasárnap este 6-kor a Híradó különkiadásában ad összefoglalót, mindkét miniszterelnök-jelölt beszédéből 15-15 percet. A Duna Televízió egy-egy órában foglalja össze az MSZP és a Fidesz rendezvényét. Az ATV élőben közvetíti a rendezvényeket. A két országos kereskedelmi csatorna a napi hírműsor keretein belül marad. A Hír TV vezetősége vasárnap dönt arról, hogy közvetíti-e élőben a Fidesz nagygyűlését. Tegnap eldőlt, ki vezeti április 5-én Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor tévés vitáját. Meglepő módon nem Baló György, hanem Rábai Balázs és Süveges Gergő lesz a moderátor. A pártok ragaszkodtak ugyanis a páros műsorvezetéshez. Meglehetősen kötött szabályokat fogadtak el, amelyek szigorú kereteket szabnak a témák kifejtésére. Párthétvége - közlekedési csőddel? Sok lesz a rendőr, de senki mozgását nem kívánják korlátozni Kétezer rendőr ügyel a biztonságra a két nagy párt hétvégi rendezvényén, ám a résztvevők szabad mozgását nem korlátozzák. Azt viszont a rendőrség kéri, hogy a nagygyűlésekre senki ne menjen autóval. Lencsés Károly A hétvégén a fővárosban nemcsak az alsó rakpartok lesznek az árvíz miatt járhatatlanok, a két nagy parlamenti párt mai, illetve holnapi kampánygyűlésének helyszínén további útlezárásokra is számítani kell. Ma az Oktogon és a Hősök tere környékén, , holnap jószerével az egész Belvárosban fennakadásokra kell számítani. Az MSZP mai rendezvénye miatt már péntek estétől tilos várakozni az Andrássy úton és több mellékutcában a Hősök tere és az Oktogon között, a Felvonulási téren a Hősök terétől a Damjanich utcáig és a Műcsarnok mögötti területen, valamint a Bajcsy-Zsilinszky út páratlan oldalán az Andrássy úttól az Alkotmány utcáig. Ma 11 órától vasárnap hajnalig ezen a szakaszon lezárják a forgalom elől az Andrássy utat, míg 12-től délután hatig a Dózsa György utat, a Hősök terét és a Kós Károly sétányt. Ennél is nagyobb területet érint a Fidesz Kossuth téri rendezvénye: ma reggel 8 órától vasárnap estig várakozási tilalmat vezetnek be a téren és a környező utcákban - a Lánchíd és a Margit híd között a felső rakparton is -, az Alkotmány utcában végig, a Bajcsy-Zsilinszky úton a Nyugati tértől az Alkotmány utcáig. A járműforgalmat vasárnap 11 órától este nyolcig korlátozzák, és a lezárás a Szent István körút, a Bajcsy- Zsiliszky út, a József Attila utca és a Duna által határolt teljes területre kiterjed, míg a Bajcsy- Zsilinszky utat a Nyugati tér és a József Attila utca között nem használhatják az autósok. Az útlezárások néhány tömegközlekedési útvonalat is érintenek, így a 2-es villamos a Március 15. térnél visszafordul, nem jár majd a 70-es troli, és esetleg lezárják a Kossuth téri metrómegállót is, ha az utasok a nagygyűlés résztvevői miatt nem tudnák elhagyni a megállót. A rendőrség kéri, hogy mindenki ügyeljen a várakozást tiltó ideiglenes jelzőtáblákra, mert a tiltott helyen hagyott járműveket el is szállíthatják. Schön Péter, a BRFK szóvivője a résztvevőknek azt javasolja, hogy a rendezvények helyszínét lehetőség szerint gyalog közelítsék meg, mert a lezárások miatt bizonyosan nem lesz elegendő szabad parkolóhely. A rendőrség egyébként - legalábbis, amit abból a polgárok érzékelhetnek - most is a szokásos feladatokat látja el, például a tűzszerészek előzetesen átvizsgálják az események helyszínét, a közlekedésrendészet állománya gondoskodik a járműforgalom eltereléséről és biztosítja a védett állami vezetőket. A BRFK főkapitány-helyettese korábban azt is jelezte, hogy a bombafenyegetések miatt a rendezvényeken a szokásosnál is nagyobb számú, körülbelül kétezer egyenruhás és civilbe öltözött rendőr lesz majd jelen. Kérdésünkre Schön Péter nem zárta ki, hogy szükség esetén a rendőrök élnek törvényes lehetőségeikkel, vagyis igazoltathatnak, a járműveket vagy a csomagokat átvizsgálhatják, és más kényszerintézkedéseket is tehetnek. A résztvevők szabad mozgását viszont bizonyosan nem korlátozzák - beléptetőkapukat sem állítanak fel és nem kell számítani indokolatlan ellenőrzésekre sem. A nagygyűlések rendjének fenntartása egyébként alapvetően nem a rendőrség, hanem a szervezők kötelessége - hangsúlyozta a szóvivő. Ezzel kapcsolatban az MSZP-nél csak annyit közöltek, hogy a biztosítási feladatokkal az Inkai Securityt bízták meg. A Fidesztől a tervezett biztonsági intézkedésekről többszöri érdeklődésünkre sem kaptunk választ. Repülési tilalom Biztonsági okokból egyetlen televízió helikoptere sem kapott engedélyt arra, hogy használja a légteret a hétvégi nagygyűlések fölött - közölte Punka György, a Polgári Légiközlekedési Hatóság megbízott szóvivője annak kapcsán, hogy a Magyar Nemzet pénteken arról számolt be, hogy a Hír TV helikoptere előbb engedélyt kapott a légtér használatára, majd azt visszavonták. Rogán Antal, a Fidesz kampányfőnöke azt nyilatkozta a lapnak: „Kóka János helikopterügyi miniszter így próbálja megakadályozni, hogy a szolidaritás napján részt vevő tömeg valódi nagyságáról hiteles képet kapjon az ország.” A gazdasági tárca felügyelete alá tartozó hatóság szóvivője hangsúlyozta: biztonsági okokból a mentőszolgálaton és a rendőrségi helikoptereken kívül senkinek nincs engedélye berepülni a területre a hétvégi nagygyűlések idején. (MTI) 1 Sikeres voksrendszerteszt Egészen biztos, hogy jelenlegi összetételében nem ül már össze az Országgyűlés - szögezte le tegnap Szili Katalin. Az Országgyűlés elnöke Szerencsen azt mondta: az Országos Választási Bizottság úgy döntött, megoldják az úgynevezett láncszavazásos problémát, ezért nem kell összehívni a Házat. Más: megtartották pénteken a választások országos technikai informatikai főpróbáját - közölte az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője. Rytkó Emília és munkatársai a budapesti országos választási központban bemutatták a voksolás lebonyolítását támogató informatikai rendszert az OVB tagjainak, a pártok informatikai szakembereinek és a sajtó munkatársainak. A főpróbán minden választási alkalmazást kipróbáltak a tesztadatokkal. „Az a célunk, hogy a választási informatika a nyilvánosságot, a tájékoztatást segítse” - mondta Rytkó Emília, hozzátéve, hogy a választás hivatalos eredményének megállapítása a papíralapú dokumentumok, azaz a jegyzőkönyvek alapján történik majd. Kovács Zoltán, a rendszer vezető fejlesztője elmondta, hogy az infrastruktúra jól működött, bár néhány hibát még találtak a programokban. Újdonság, hogy míg 2002-ben a mintegy 11 ezer szavazókörből a jegyzőkönyveket be kellett vinni a legközelebbi feldolgozóhelyre, mára azonban a kistelepülésekről is közvetlenül a hálózaton érkeznek az adatok. Az interneten az idén a szavazóköri adatokat is lehet látni, az előző választáson még csak a szavazókerületi, a megyei és az országos adatok voltak hozzáférhetőek. Kovács Zoltán szerint a számítógépes rendszer biztonsága fontos kérdés, bár így a választási csalást igazából nem lehet elkövetni, hiszen a végleges eredményt a választási bizottságok tagjai állapítják meg. (T. A.) Rytkó Emília, az OVI vezetője a főpróbán Fotó: Szabó Barnabás j