Népszabadság, 2006. április (64. évfolyam, 77-100. szám)
2006-04-01 / 77. szám
NÉPSZABADSÁG • 2006. ÁPRILIS 1., SZOMBAT Vélemény • 11 Dessewffy Tibor szociológus, a Demosz elnöke Amikor George W. Bush 2001 júniusában első győzelme után európai bemutatkozó körúton járt, megfeledkezve arról, hogy a kamerák még „forognak”, Göran Persson svéd kormányfőnek a következő vallomást tette: „Döbbenetes, hogy nyertem. A béke, a jólét és a kormányon levők ellen kampányoltam - és mégis”. A tengerentúlon a béke és jólét (peace and prosperity) az egyik leggyakrabban használt politikai szókapcsolat és leginkább elfogadott alapérték; a hatalmon levő pedig mindig előny élvez, hiszen a kormányzati tevékenysége miatt uralja a napirendet és a médiafelületeket. Valóban, a Clinton-évek Amerikában példátlan gazdasági növekedést hoztak. A GDP Európát messze felülmúló mértékben emelkedett, a költségvetési hiányt sikerült lefaragni, a tőzsde szédítően és folyamatosan emelkedett, és a társadalmi olló szétnyílása évtizedek után megállt. Igaz, a magyar olvasót meglepheti, hogy a példátlan reálbér-növekedés a nyolc clintoni aranyév alatt összesen 7 százalékot tett ki, de ott ez is meggyőző sikernek minősült. És mégis: a republikánusok az „együttérző konzervativizmus” blöffjével megnyerték a választást. Nyugodtan beszélhetünk blöffről, hiszen Bush brutális adócsökkentéssel nyitott - minek nyomán a költségvetési többlet drámai hiányba fordult át, és a társadalmi különbségek újra növekedni kezdtek. Bush győzelme újabb alkalom volt rá, hogy az elemzők megkérdőjelezzék az „erszényelméletet”, mely szerint a lét, a gazdasági helyzet határozza meg a tudatot, a választói döntést. A hazai pályán is Béke, jólét és az ellenzék A választók döntése április 9-én erről is szól majd: ki akar álomba szenderülni, és ki akar ébren maradni. Ki fogadja el a fejlődés viszonylagosságát és a politika lehetőségeinek korlátozottságát, és ki fogadja el a mindentől megóvni képes állam álomképét. Ismerős kétségen elmerenghetünk: mit is akarhat az istenadta nép? Könnyebb megmondani, hogy mit nem akar, nem akarja a politikát. Nem érdeklődik az olyan szakpolitikai kérdések iránt, mint a közigazgatás átalakítása, a környezetvédelmi szabályozás vagy az uniós jogharmonizáció. Nem érdeklik az ideológiai kérdések, nem izgatja a „szociáldemokrácia újradefiniálása a neoliberális fordulat után”, vagy a „habitussá nemesedő konzervativizmus” mibenléte. A modern, képviseleti demokrácia egyik legnagyobb gondja ez: két, egymástól távolodó tutajon hánykolódik a politika és a választó. A mindennapi élet tapasztalatainak szerkezete nem a politika világát képezi le - hál’ istennek. Ám demokráciákban a politika minimum négyévente mégis rákényszerül, hogy a két tulaj között megpróbáljon kapcsolatot létesíteni. És talán épp innen lehet megérteni a mostani választási kampány alapkérdéseit. Mert nem az a kérdés, hogy a „béke és jólét” ellen kampányol-e a Fidesz? Természetesen igen győzelemre aspiráló ellenzék nem tehet mást, ha egyszer legalábbis a korábbiakhoz képest béke van és jólét. Béke van: Magyarország viszonya a nagyhatalmakkal konfliktusmentes. Kínával, Oroszországgal megjavult, a környező országokkal normalizálódik a viszony, ahogy azt a közös kormányülések is mutatják. S ami talán még fontosabb: a közvélemény úgy ítéli meg, a belső béke is nagyobb, mint az előző ciklusban. A jólét problémásabb kategória. A közgazdászok sokat ostorozzák a kormányt az elmúlt évek felelőtlen bérkiáramlása miatt. Meglehet, igazuk van. De részben ennek következtében valóban érzékelhető jövedelemkiigazítás ment végbe, 30 százalékos reálbér-növekedésre aligha találunk sok példát a régióban vagy a magyar történelemben. Kérdés, hogy ha a helyzet ilyen, akkor a Fidesz hogy állhat ilyen jól, miért mérhetnek döntetlen közeli eredményt az intézetek, miért fogadják el az emberek százezrei azt, ami látszólag szembe megy a valósággal? Két egymást erősítő válasz adódhat erre a kérdésre. Az első: a jólét, a fejlődés viszonylagossága. Mert ugyan ki mondhatná az 50 százalékos közalkalmazotti béremelés után is, hogy ennyi elég? Hogy ezzel helyreállt a vidéki iskolákban a tanító megbecsülése? Hogy az ápolónőket most már méltóan díjazzuk, hogy a 13. havi nyugdíjjal a nyugdíjasok ma tisztességes nyugdíjat kapnak, és kiszolgáltatottságuk megszűnt? Hogy a pályakezdők, a fiatal házasok ugyanolyan életminőséggel indulnak útnak, mint európai uniós társaik? A makrogazdasági mutatók felívelése a hétköznapokban jó esetben annyit jelent: valami elindult, megmozdult. Senki nem gondolhatja, hogy ezzel elégedettek lehetünk, sőt a közéletben nagyon kevés dologról van konszenzus, de arról igen, hogy elengedhetetlenek a komoly reformok. Bármilyen kormány is lesz a választások után, ezek elindítását nem halogathatja. A másik ok, ami miatt a „rosszabbul élünk” retorikára sokan rezonálnak, a csábítás, hogy hagyjuk figyelmen kívül a politika lehetőségeinek korlátozottságát. Mert úgy általában véve is, de a paternalista magyar hagyományhoz és elvárásokhoz képest különösen szembeötlő, hogy a valóban fontos dolgokban a politika befolyása meglehetősen csekély. Ha végiggondoljuk, mi történt az elmúlt négy évben, biztosan sokan lesznek, akik inkább fájdalmas emlékeket idézhetnek fel: hogy egy lány csúnyán kibabrált egy pasival, vagy fordítva, vagy az élet babrált ki mindkettőjükkel, hogy házasságok mentek tönkre az orrunk előtt, hogy a magyar foci már a parodistákat sem érdekli, hogy tágul az ózonlyuk, hogy megint négy évvel öregebbek lettünk, hogy szeretteink szenvedtek, lettek betegek, haltak meg, hogy nem lesz több új, gyomrunkat görcsbe rántó Tar Sándornovella és a grund helyére cifra palota épül siklóval - ezek mind valóságos, a politikánál sokkal valóságosabb bajok és fájdalmak. És igen, ha ezeket nézzük, lehet, hogy sokkal szegényebbek lettünk, rosszabbul élünk, mint négy éve. A kérdés az, hogy tudomásul vesszük-e a politika lehetőségeinek korlátozottságát - ami azzal a kellemetlen következménnyel is jár, hogy kiterjedtebbnek kell tekintenünk a magunk és más nem politikusok felelősségét. Mert a politika biztosíthat hátteret, szabályozhat, elindíthat fontos folyamatokat, de az élet valódi nagy kérdéseiben, mint amilyen a szerelem, a barátság, a szeretet, a halál stb., a legtöbbünknek éppúgy nem segíthet, mint ahogy az olaj világpiaci árát sem képes meghatározni - még ha néha ezt is képzeli magáról. Ezzel az alaphelyezettel valamennyi politikai szereplő birkózni kényszerül - olyan víziókat kell felfestenie, amelyekhez kapcsolódni lehet a mindennapi élettapasztalatokkal is. Négy éve Orbán Viktor a választókat a Nagy Álmodáshoz kívánta társul hívni, és nagyon sokan, még ha nem is elegen, álomba mertek vele szédülni. A választók döntése április 9-én erről is szól majd: ki akar álomba szenderülni, és ki akar ébren maradni. Ki fogadja el a fejlődés viszonylagosságát és a politika lehetőségeinek korlátozottságát, és ki fogadja el a mindentől megóvni képes állam álomképét. OLVASÓI LEVÉL Szemből és hátulról Nincs Orbán-fóbiám - kezdi cikkét Debreczeni József. Elhiszem, hogy nem fóbia vezette a tollát az írástudók ájulása (Hétvége, március 11.) írása során. Politikai elfogultság talán annál inkább. Ez nem baj. Éppen az általa féltett parlamenti demokrácia és jogállam teszi lehetővé a politikai meggyőződés és vélemény szabad megválasztását, és ennek szabad kinyilvánítását. D. J. mint tájékozott - a politikával nem amatőr szinten foglalkozó - közíró, bizonyára ismeri alkotmányos berendezkedésünket. Tisztában kell lennie azzal, hogy egyetlen - bármelyik fél által démonizált - politikus sem tudná megváltoztatni alapvető intézményeinket, a parlamentet, az önkormányzati rendszert, a bírói hatalommal biztosított jogállamot. Az alkotmány ugyanis kimondja: A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam [2. § (1) bek.]. A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja. (2) Senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni. (3) Nos tényleg az a helyzet, hogy a „populista” Orbán Viktor, a „politikai kuruzsló” és pártja esetleges választási sikere azt jelentené, hogy „...a magyar parlamentáris rendszer helyén egy korrupt és hazug, paternalista félbalkáni rendszer fog kiépülni”? Küszöbön az Önkényuralom? Nem hiszem, hogy Debreczeni József ezt ténylegesen így gondolja, azonban írásából az következik, hogy bizonyára úgy véli, a jelenlegi kormány további működése jelent biztosítékot arra, hogy elkerüljük egy paternalista félbalkáni rendszer kialakulását, és jelenlegi közéletünk teljesen mentes legyen a határokat átlépő gátlástalan nyomulástól, a politika, hatalom, pénz szétbogozhatatlan összefonódásától. Talán jó lenne tisztázni egyszer azt az egyszerű tényt, hogy a többpártrendszer lényege a pártok versengése, az, hogy valamennyi politikai erő arra törekszik, hogy kormányozzon, vagyis megvalósíthassa társadalmi, politikai és Veszélyes bűn egy párttól, ha kormányra törekszik? Én úgy gondolom, hogy nem. Ez a dolga, erről szól a demokrácia és a többpártrendszer gondolásait. Az a párt, amelyik azt hirdeti, hogy nem kíván kormányozni - azaz, ha úgy tetszik, hatalomra kerülni -, mihez kérné a választópolgárok támogatását. Elgondolkoztató, hogy ez a vád miért csak a politikai élet egyik jelentős erejével szemben fogalmazódik meg. A többi politikai erő, más pártok kampánya talán arról szól, hogy nem kívánnak hatalomra kerülni? Veszélyes bűn egy párttól, ha kormányra törekszik? Én úgy gondolom, hogy nem. Ez a dolga, erről szól a demokrácia és a többpártrendszer. Végre mondjuk ki őszintén: a XXI. században a tömegmédia az az eszköz, amelyen keresztül eljuttathatók az üzenetek az emberekhez. Lássuk be, hogy a politikai pártok megszemélyesítői - ha úgy tetszik márkavédjegyük - többnyire első számú vezetőik, emblematikus személyiségeik. Igen, a pártokat elsősorban rajtuk keresztül kell „eladni”, az ő személyiségük hitelességén vagy hiteltelenségén is múlhat a választási eredmény. Bizalmat kelteni arctalan szervezetek iránt nemigen lehet. A másik oldalon nincs vezető személyiség, nincs a kampányban központi figura? A „populisták uralma alá vont tömegmédiában” igen gyakran megjelenő Gyurcsány Ferenc mentes a populizmustól és a vezéri megnyilvánulásoktól? Nem - tisztelt Debreceni József -, nem szükséges a vészharangok kongatása, Orbán Viktor és pártja nem veszélyezteti a parlamentáris jogállamot. Dr. Sík János Budapest RÓLUNK • Az elmúlt harminc évben sok kiváló munkatársuk, sok szép élményt szerzett nekem cikkeivel, de mára úgy megváltozott a Népszabadság jellege, hogy olvasása egyre kevesebb örömöt okoz. Hogy miért? Elkötelezett baloldaliként zavarnak a jobboldal javára történő arányeltolódások. Március 31-ével lemondom az előfizetésem és átváltok a Népszavára. Dr. Szabó László • A választási kampány beindulása óta a Népszabadság jelentős mértékben vesztett tárgyilagosságából. Az olvasói levelek között olykor annyira primitív, ortodox kommunista felhangú leveleket is közzétesznek, amelyek nem illenek az újság hangvételéhez. Hasonlókat a nagy ritkán vásárolt Vasárnapi Hírekben szoktam olvasni. Dr. Csallóközi Katalin • Felforr a vérem, mikor olvasom a magyar sajtó mai nyelvezetét. Szinte naponta találok cikkeket a Népszabadság internetes „oldalain”, melyek olyan kifejezéseket tartalmaznak, hogy szinte találgatnom kell: vajon mit is jelentenek? Például Tanács István március 25-i írásában (Röhög az osztály) ezt a szót olvasom: lúzerség. Nincsen senki a szerkesztőségben, aki ilyesmit észrevenne, és próbálna változtatni rajta? Nem elég gazdag a magyar nyelv szókincse? Jómagam Kanadában élek ötven éve, több nyelven beszélek, mégis igyekszem anyanyelvemet megőrizni. Talán érdemes lenne elgondolkodni azon: hová vezet ez az út, mi lesz a magyar nyelvből, mi lesz Arany János, Jókai Mór, és ezer más kiváló költő, író örökségéből? Szótár kell majd elolvasni őket? Katalin Lehel A telefonügyeletre érkezett: • Gréczy Zsolt rajongója vagyok, mindig nézem az ATV-n a műsorát, nagyon tetszik a korrektsége, tájékozottsága, határozottsága, szerénysége. Büszke lehet rá a Népszabadság. Csuhaj Ildikót is szoktam látni televíziós vitaműsorokban, az ő teljesítményét is abszolút pozitívnak ítélem meg, a Népszabadság újságírói tájékozottak és felkészültek. • A Sportrovat nagyon jó címeket ad, példát vehetne tőle a többi rovat is. • Minek emlegetik Bayer Zsoltot (Bayer és a rózsaszín bőrtanga, március 28.). Minek kell reklámot csinálni egy ilyen hülyének? Egyébként kitűnő a lap. • A Professzorok Batthyány Körének politikai hirdetése szerintem ocsmány dolog. Nem értem, miért jelentették meg. Tudnak arról, hogy előfizetőik 90 százaléka baloldali érzelmű ember? • A Semjén Zsolt kijelentése ellen tiltakozó levélhez (Magánügy, március 29.) gratulálok, biztos vagyok benne, hogy az egész újságot meg lehetne tölteni az aláírók névsorával. Magam is csatlakoznék. • Mélységesen egyetértek dr. Del Medico Imre levelével (Viselkedési zavarok, március 29.). Régóta nagyon szeretem az írásait. Szabad György viselkedését felháborítónak tartom. • NOL-hoz érkezett: „A március 18-i Rólunkban olvastam, hogy „Lúdtalpas alma” nevű olvasójuk nehezményezte: az előfizetőknek ígért ajándékok csak többszöri sürgetésre jutnak el az előfizetőhöz. Mi azonnal élvezhettük a lap »ajándékát«: az egyéves (mellesleg 18 éve tartó) előfizetésért másfél hétig nem kaptunk újságot. Sem a posta, sem a kiadó még annyit sem mondott, hogy elnézést. Nem katasztrófa, az előfizetés leteltével számunkra is meg fog szűnni a Népszabadság. Van választék. Farkas László’’ 09wcf öbm jfá 1 Lehoczki Károly rajza A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje.