Népszava, 1924. szeptember (52. évfolyam, 194–217. sz.)
1924-09-02 / 194. szám
nagy áremelkedések után elkövetkezett, eleinte még jobban kiélezte a munkanélküliséget, rövidesen helyt adott azonban a normális munkamenet visszaállításának. Ezen megállapításokból két dolog következik. Egyrészt, hogy a munkanélküliség, mint az inflációt fölváltó koronastabilitás kísérő jelensége, előrelátható volt , így már idejekorán gondoskodni kellett és lehetett volna a gyógyítás vagy legalább is az enyhítés eszközéről, másrészt, hogy a stabilizálódás kapcsán előállott válság mindenütt csak átmeneti jellegű és azt rövidesen föllendülés követte. Nálunk ez a megokolt optimizmus mintha teljesen kiveszett volna. Mintha a magyar ipar, a magyar gazdasági élet, amely pedig életerősnek és fejlődőképesnek bizonyult akkor is, amidőn egyenlő versenyföltételek és Európaszerte kiegyensúlyozott valutáris rendszer mellett kellett a küzdelmet az európai piacokon fölvenni, egyszerre derékba tört volna azáltal, hogy végeszakadt a koronaromlásnak és immár minden téren fix tényezőkkel lehet kalkulálni. Ez a nagy jajveszékelés kissé gyanús és ez a hangos reménytelenség némileg túlzott és mellékcélokat sejttető. Ha a többi középeurópai állam mellett Magyarország is szerepelne a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal által vizsgálódás tárgyává tett országok sorában, úgy bizonyára maga ez az autoritatív fórum mutatna rá bizonyos tényekre, amelyeket így kénytelenek vagyunk ezúttal mi emlékezetbe idézni és rájuk a gyorsan felejtők figyelmét újból nyomatékosan fölhívni. Az elmúlt öt esztendő a magyar gazdaságpolitikában az egyoldali bérdiktatúra korszaka volt, amelyért a felelősséget teljes mértékben az ipari vállalkozás viseli. Ez a bérpolitika felelős azért, hogy a koronaromlás és a tartós áremelkedések idején az indexbérfizetés konok és rosszakaratú megtagadásával a magyar munkásság életszínvonala, olyan mérhetetlen alacsonyra sülyedt, amihez foghatót nem találunk egyetlen környező államban sem. Ez a munkabérpolitika és a kormány ezzel kapcsolatos rosszakaratú magatartása eredményezte, hogy a pénzromlás nálunk még sokkal inkább az illegitim haszonszerzés forrása volt mindennemű vállalkozás számára, mint a külföldön, hogy a reálbér állandó csökkenése a profit ugyanolyan arányú emelkedését jelentette. Ez a munkabérpolitika felelős azért, hogy az állandóan az éhenhalás küszöbén álló magyar munkás keresetéből teljesen és tökéletesen képtelen volt tartalékolni és egyetlen heti, egyetlen napi munkanélküliség már valóságos katasztrófa számára. A magyar gazdasági válság megítélésénél és a magyar vállalkozás kötelességeinek, illetve kötelességmulasztásának megállapításánál ezt a tényt kell tehát elsősorban figyelembe venni. Kertész Miklós. Genfben és Budapesten Vagy nagyon jó akusztikája van Genfnek, vagy mi látjuk túlságosan sötétnek a cselekedeteket itt , Budapesten. Annyi bizonyos, hogy a szavak és a cselekedetek nem födik egymást. Soha nem is födték. Akár Bethlen indult el külföldi útra, akár a kormánynak valamelyik más tagja, mindig úgy volt, hogy az idegen földön egyszeriben megtalálták a szép szavakat, az emelkedett kijelentéseket, hogy az embernek szinte a szíve fájdult meg belé. Genfben, Párisban, Londonban úgy megjön a hangjuk a magyar államférfiaknak, hogy szinte öröm hallgatni. Ha azután hazajönnek és nekiállnak a kormányzás szekererúdjának, akkor aztán bámészkodhatnék az idepottyant idegei, ha véletlenül hallotta a szépszavú magyar államférfiakat — beszélni. Most is, hogy Korányi kiment Genfbe, hogyott a Nemzetek Szövetségének Tanácsa előtt a kormányt képviselje, csak elcsodálkoztunk, ahogy a távíró idehozta beszédjének a szövegét, amelyben íme egy ilyen passzus ékeskedik, mint ezüst foglalatban a gyémántkő. Tessék csak idefigyelni: ... ez a szövetség nem egyes boldogabb, hatalmas nemzetek befolyását jelenti azok saját érdekében, hanem magas eszményt szolgál. Ez az eszmény mindnyájunk lelkében derengett, akik az igazsághoz, a szabadsághoz, az emberi méltósághoz való jogát elismerjük minden embernek, bármely nemzet, vagy faj fia legyen is. Nos, ugye, az emberi szolidaritásnak ennél szebb megnyilatkozása nemigen kell. Ebben benne van minden ékes szó, amivel egy emelkedet nemzetiszónét kifejezni lehet; ebben a bővített mondatban benne lüktet a demokrácia legszebb programja, ó, Korányi hiába a számoszlopok embere,ismeri ő a szavak muzsikáját is, mert, ime, ajakán szép szavak ritmusa zeng ott Genfben. Csak az a baj, hogy a magyar államférfiaknak fáradságos utakat kell megtenniök, hogy azok, akiket kormányoznak, megtudják, hogy minő érzelmek dagasztják kormányférfiaiknak kebeléi Mert a cselekedeteiket, azt jól ismeri mindenki, aki ebben a nemzeti közösségben él, amely szétdarabolódott éppen annak folytán, mert a kormányférfiak lelkében még csak nem is derengett, hogy az ország lakosainak nemzetiségükre és fajtájukra való tekintet nélkül joguk van az igazsághoz, a szabadsághoz és az emberi méltósághoz. A nemzetiségi államból nemzeti csonkot darabolt Trianon, de a magyar államférfiak nem tanultak és az ellenforradalom öt esztendeje nem is merült ki másban, mint hogy az itt élő hétmilliónyi magyartól vitatják el naprólnapra az igazsághoz, a szabadsághoz és az emberi méltósághoz való jogot. A genfi szép szavak mögött ott sötétlik a magyar reakció intézményeivel és cselekedeteivel, bűneivel és törekvéseivel. Amíg az ország pénzügyminisztere igazságról, emberi méltóságról és szabadságról szaval egy szabad országban, addig a kormányzópárt a genfi szavak viszhangjaként házszabályrevízióért fordít, az egyetlen pódium lebontásáért hevül, hogy ezzel befejezett legyen a szabadság jogak elkonfiskálása. Igazság: a börtönökben sínylődő politikai elítéltek százai, Zalaegerszeg drótsövénye, az országhatár börtönfala az emigránsok előtt. Üldözött vad, aki igazságot keres és nemzeti hős, aki gyilkolt és rabolt. Ez a magyar igazság. Szabadság: az ellenzéki sajtó fölött a pallos, az emberi méltóságukért küzdő földmunkásoknak kuss, a szolgabiró az atyaisten s a rendőrség legkegyelmesebb engedélye nélkül nincs gyűlés; az igazságügyminiszter rendjavaslatot erőszakol, a miniszterelnök házszabályreviziót, az iskolákban numerus clausus és nyilt szavazás csendőrszuronyok gyámkodása mellett. Ez a magyar szabadság. Emberi méltóság: a rendőrségi és csendőrségi vallatások. Emberi méltóság? — erről a bányamunkások és a földmunkások ezrei beszélhetnének. Emberi méltóság ott, ahol koldulásra kényszerülnek az emberek ezrei, nyomorult putrikban és barlangokban kényszerülnek élni mindennapi munkában elfáradt családok, ahol cipőben járni és hetenkint tiszta fehérneműt váltani fényűzésszámba megy, ott, ugye, emberi méltóságról nemigen lehet szó. Márpedig itt — ilyen az emberi méltóság. A Genfben kimondott szavak mögött ezek — a tények. És ezeket a tényeket nem fényesíti meg Korányinak még olyan szép beszéde sem. Pedig ez a beszéd az emelkedett optimizmus hangja további részeiben is. Korányi hiszi, hogy ez a nép még nagyobb erőfeszítésekre lesz képes, hogy „biztosítani fogja mindazokat az állambevételeket, amelyek a szanálási terv végrehajtásához szükségesek". De ez az optimizmus semmivel sem megokolt Ilyen erőkifejtésre csak egy olyan nép volna képes, amely valóban benne él az igazság, a szabadság és az emberi méltóság tiszta levegőjében. Ám egy olyan országban, amelyben a nép mindezekből az eseményekből semmit sem lát megvalósítva, amelyik bilincsekben vergődi át azéletét, egy ilyen néptől már maga is nagy erőkifejtés, hogy f él. Az ország talpraállásához azonban ennél több kell, sokkal több: gazdaságilag erős, politikailag szabad nép kell. Vagyis az kell, hogy a genfi szavak Budapesten törvénnyé szilárduljanak. NÉ FISZAVA 1924 szeptember 2. „ A katonaság az imperializmus fejlesztője." Az Interparlamentáris Unió genfi és berni tanácskozásairól részletesen beszámoltunk. Most utólag a távíró még néhány részletet közöl. Ezekből a részletekből idézünk ide kettőt. Az egyik: Szterényi József a jóvátételi kérdésről tartott előadásából való a következő passzus: „Magyarországnak 200 millió aranykorona évi jóvátételt kellene fizetni évente, holott a magyar szanálásra az egész kisgazdasági világ a legnagyobb nehézséggel teremtette elő a 250 milliós kölcsönt." A másik, amely ugyancsak agitatív erejű az olvasni tudók számára ez. Berzeviczy Albert, aki a fegyverkezés és lefegyverzés egyenlőtlenségének veszedelmes kihatásaira hívta föl az unió figyelmét, rámutatott arra, hogy a világ demokratizálásának a lefegyverzés volna a leghathatósabb eszköze, mert a katonaság az imperializmus fejlesztője. Milyen kár, hogy a magyar államférfiak csak ilyen későn és csak ilyen kevesen látnak tisztán. * „Balfelé történne változás, nein£ mindenkttt a világon." — Konzetsvencia • ne bántsátok Nagyatádit. — Enyhe támadás a nagyagráriusott felé. — Nagyatádi Szabó beszéde. Nagyatádi Szabó választókerületének székhelyén, Nagyatádon, ahol egyébként igen sok hadi özvegy és hadi árva sínylődik a legnagyobb szegénységben, vasárnap leplezték le a őzség háborús hőseinek emlékszobrát, amely potom száz millió koronába került. Az esemény alkalmából Nagyatádi Szabó lerándult kerületébe, ahová egész csomó egységespárti képviselő kísérte le. Az ünnepség után rendezett banketten Nagyatádi hosszabb beszédet mondott, de az Eskütt-féle panamákat csak úgy kutyafuttában érintette. Azzal kezdte, hogy politikai működése a legnagyobb ellentéteket váltotta ki, egyfelől dicséretekkel, másfelől gyalázkodásokkal halmozták el. Egykori magántitkárára és bizalmasára, Eskütt Lajosra célozva, kijelentette, hogy az lett az árulója és gyalázója, aki vele egy tányérból mártott. Hogy mégis helyén maradt, már mint a miniszteri székben, ez azért van — magyarázgatta —, mert úgy látja, hogy „se a vezetőkörök, se a nép nem adták el Judás-pénzért". Megvédelmezte ezután a kisgazdapártot. Sokan a gazdasági bajokért a kisgazdapártot okolják, holott a kisgazdapárt nem egyedül kormányoz, csupán „résztvesz" a kormányzás munkájában. Bizonygatta, hogy soha még Magyarországon nem volt olyan párt(!), amely úgy gondoskodott volna a munkásság érdekeiről (?), mint a kisgazdapárt, amely az intelligenciával is a megértést keresi. Nem lehet őket osztálypolitikával vádolni, és kisgazdahível együttműködést, akarnak a társadalom minden rétegével s figyelmezteti azokat, hogy akik ezt az összetartást meg akarják dönteni, e szétbontó munka után balfelé történne változás, mint mindenütt a világon. Ha a kisgazdák látni fogják, hogy az ország érdekét nem tudják elérni a mostani úton, akkor önálló útra (!) fognak térni. Ha a földreform tekintetében a rövidlátás győz és nem segítik elő a földreformnak mai formájában való gyors végrehajtását, akkor később ez a kérdés újból föl fog vetődni, de akkor már „más formában fogják megcsinálni". Tévednek, akik azt hiszik, hogy a földreformot vissza lehet csinálni. A legostobább politikát folytatják, akik az ő földreformja végrehajtásának ellenállnak. Ezt a kérdést minél előbb közmegnyugvásra kell megoldani, ellenkező esetben sokkal nagyobb bajok lesznek. Ennek éppen azok fogják kárát látni, akik most a végrehajtást akadályozzák. Mindezeket nyilván az ezerholdasok felé adresszálta, akiket intett, hogy ha nekik még egy kisgazdaminiszter is sok, megérhetik esetleg azt, hogy „csupa munkásminiszter lesz az országban". Ezek vegyék tekintetbe, hogy mit mutat az európai fejlődés. Még a szociáldemokrata párttal se kíván — folytatta Nagyatádi — olyan harcot folytatni, amely egyikük vagy másikuk megsemmisítésére vezetne. Nagykegyesen elismerte, hogy „a szociáldemokratáknak is van bizonyos létjogosultságuk". Azzal végezte, hogy szegényen kezdte és szegényen végzi politikai pályáját. Utána még többen beszéltek, köztük személyes híve, Berky kormányfőtanácsos, aki hangoztatta, hogy bizalom nyilvánítása céljából kísérték le Nagyatádit, akinek becsületességében „megbíznak". Gróf Hoyos Miksa arról beszélt, hogy a földreform miatt Nagyatádira igen sok nagybirtokos neheztel, igen sok nagybirtokos neheztel. Nagyatádi Szabó beszéde — amellyel különben lapunk vezető helyén foglalkozunk — némely részében túlságosan homályos. Nem ártana, ha Nagyatádi használati utasítást szerkesztene hozzá. Mert igy, használati utasítás nélkül, nem sokat ér az egész, helyenként elég keserű és helyenként burkolt célzásokkal ékeskedő beszéd. Tisztet olvasóink figyelmébe! A Népszava kiadóhivatala fokozottabb mértékben kívánja az olvasói érdekeit kielégíteni, ezért kéri, hogy Ha valaki előfizetni akar, Ha valakinek címváltozása van, Ha korábban akarja a lapot, Ha nem kapja a lapot, Ha a kézbesítés körül panasza van azonnal forduljon a Népszava kiadóhivatalához (Budapest, VIII. Conti-utca 4. szátu)