Népszava, 1970. augusztus (98. évfolyam, 179–203. sz.)
1970-08-30 / 203. szám
Az aranykupások rangadója Vasas—Ferencváros 2:0 (1:0) A Népstadionban nagy várakozás előzte meg a Spanyolországból arany serleggel hazatért Ferencváros és Vasas bajnoki találkozóját. A két csapat Einstperger játékvezető sípjelére a következő összeállításban lépett pályára: VASAS: Tamás — Fábián, Mészöly, Ihász — Lakinger, Müller, Vidáts — Tóth, Puskás, Farkas, Ladinszky. FERENCVÁROS: Géczi — Bálint, Páncsis, Medgyesi — Horváth, Juhász, Vépi — Branikovics, Albert, Mucha, Füst. Nagy lendülettel kezdtek a csapatok, a piroskékek és a zöld-fehérek váltakozva rohamoztak, a csatárok azonban a döntő helyzetekben hibáztak. Az első percekben a rangadó idegessége érződött a játékon. Az első helyzet a ferencvárosiak előtt adódott: Filsi fejesét Tamás szerencsével védte. Ezután a piros-kékek vették át a játék irányítását, sokkal erélyesebben, célratörőbben szőtték támadásaikat, s ennek a 9. percben meglett az eredménye. Puskás, Ladinszky, Farkas összjátéka után a középcsatárnak a 11-es pontról nyesett labdája Géczi hálójába vágódott A ferencvárosiak megpróbálkoztak az egyenlítéssel A csatárok azonban gyakran nem értették meg egymást és a Vasasvédelem közbe tudott lépni. Szép támadások gördültek a pályán, és úgy tűnt, a spanyolországi kirándulás jót tett mind a két együttesnek. Lendületes támadások futottak a pályán, remek cseleket mutattak be a csatárok, különösen Tóth Bálint, Müller és a ferencvárosiaknál Mucha volt elemében. A félidő utolsó tíz percében többnyire a Vasas-csatárok előtt nyílt helyzet A második félidőben a ferencvárosiak kezdtek jobban és sokáig a levegőben lógott az egyenlítés. A zöldfehérek nemcsak mezőnyfölényre tettek szert, hanem a kapu előtt is jó néhány gólhelyzetet alakítottak ki. A szerencsével azonban hadilábon álltak, Branikovics üres kapura tartó lövésébe az utolsó pillanatban Fábián lépett közbe. Nem sokkal később Juhász bombája a kapufa belső éléről vágódott le, és a piros-kékek gólvonala előtt gurult végig, amíg Mészöly menteni tudott. Néhány perccel később Branikovits lövése szállt keresztbe, Tamás lába mellett is elsuhant, de elkerülte a kaput. S ezzel úgy tűnt, hogy a zöld-fehér csatárok ellőtték puskaporukat. A félidő elején beállt Kű játéka — jól semlegesítette Müllert — javított a zöld-fehérek játékán. A további cserék — a sérült Farkas helyett Török, Bálint helyett Novák — azonban már nem változtattak a játék képén. Úgy tűnt, mintha a két csapat egy kicsit elfáradt volna. Alacsonyabb színvonalúvá vált a találkozó, a zöld-fehérek persze erőltették az egyenlítést. A védekezés nélküli támadás azonban megbosszulta magát, mert a befejezés előtt hét perccel egy előre vágott labda négy Vasas csatárt talált a zöld-fehérek térfelén és mindössze két ferencvárosi védőt. Ladinszky nem hibázott, lövése Géczi mellett szállt a hálóba. (2:0) A piros-kékek megérdemelten nyerték a rangadót. Tatabánya—Csepel 1:0 (0:0) A labdarúgó-bajnokság negyedik fordulójának első mérkőzését, a Csepel— Tatabánya találkozót szombat délután 4000 néző előtt játszották le a csepeli sporttelepen. Kellemes időben, Petri játékvezető sípjelére a következő összeállításban léptek pályára a csapatok. CSEPEL: Fatér — Vallai, Molnár, Gondár — Rottenbiller, Pető — Kalmár, Varga, Takács, Losonczi, Major. TATABÁNYA: Rothermel — Léber, Laczkó, Kovácshegyi — Kovács N., Klausz — Szabó (Zöldi, 11. perc), Arany, Tóth, Horváth, Sántha. Az első félidő nem kápráztatta el a gyér számú közönséget. A hazaiak játszottak fölényben, de nem sok helyzetet tudtak kialakítani Rothermel kapuja előtt A 6. percben Varga Takácsot szöktette, de a középcsatár elől felszabadítottak a védők, majd Losonczi 14 méterről leadott lövése zúgott el a bal kapufa mellett. A vendégek szervezetten védekeztek és ha lehetőségük nyílott, veszélyeztettek. A félidő hajrájában Varga, Kovácshegyi és Horváth veszélyeztetett, eredmény nélkül. Így 0:0-ás eredménnyel vonultak öltözőbe a csapatok. Szünet után a vendégek jobban játszottak és az 53. percben kis híján megszerezték a vezetést is- Az 58. percben Majort Kandi váltotta fel, majd a 73. percben Takács és Zöldi helyére Csordás és Mészáros állt be. Érdekesebb, élénkebb lett a játék, s úgy tűnt, hogy amelyik csapat gólt szerez, megnyeri a mérkőzést. Hat perccel a befejezés előtt eldőlt a mérkőzés sorsa. Sántha beadását Tóth közelről vágta a bal sarokba (1:0), s így a szünet után jobb teljesítményt nyújtót vendégcsapat váratlan, de megérdemelt győzelmet aratott a gyenge napot kifogó hazai együttes ellen. (1) HALLÓ, HALLÓ, FIGYELEM! LAKOSSÁGI TÜZELŐSZÁLLÍTÁSRA szállító munkásokat felveszünk Ugyancsak LAKOSSÁGI TÜZELÉSSZÁLLÍTÁSRA alkalmi munkásokat EGÉSZ HÉTEN. SZOMBATON iS felveszünk Jelentkezés: BELKERESKEDELMI SZÁLLÍTÁSI VÁLLALAT, 4. sz. üzemegység, munkaerő-gazdálkodás, Budapest VII., Thököly út 18 ALKALMI MUNKÁSOKNAK A TÜKER-TELEPEKEN Csak iskolásoknak! PRAKTILON leányka iskolaköpeny 6—12 méretben 150,- Ft-tól 170,- Ft-ig PRAKTILON fiú iskolaköpeny 6—12 méretben 120,- Ft-tól 140,- Ft-ig A tőrvívónők sikerei az Universiaden A torinói Universiaden több sportágban folynak a versenyek. Számunkra a szombat reggel megkezdődött női tőrvívóverseny a legérdekesebb. Ebben a fegyvernemben hárman képviselik színeinket: Simonffy, Kollányi és Károlyi. A rajt mindhárom magyar, vívónő számára jól sikerült. Valamennyien négy győzelemmel jutottak a második fordulóba. A negyeddöntőből a tizenkettes létszámú elődöntőbe is bekerültek. Befejeződtek a csoportküzdelmek a vízilabdában, Olaszország, a Szovjetunió és Magyarország végzett az élen, e három együttes mérkőzik majd az érmes helyezésekért A kosárlabda döntőjébe Olaszország, Brazília, Jugoszlávia és a Szovjetunió együttese jutott. A magyar csapat a 9—12. helyért mérkőzik az NSZK-val, Franciaországgal és Lengyelországgal. A férfi tőrvívásban megszakadt győzelmi sorozatunk. Kamuti Jenő utódja a szovjet Romanov lett, az ezüstérmet honfitársa, Sztankovics, a bronzérmet a lengyel Dabrowski nyerte. A teniszpályán Csoknyai az amerikai McNair ellen 6:3, 6:0 arányban győzött, a női egyesben Gráczol a mexikói Montanónál bizonyult jobbnak 6:4, 4:6, 6:3 arányban. A DK-döntő párosítása összeállították a két csapatot az Egyesült Államok—NSZK DK döntőre. Az amerikai csapatban Ashe és Richey, a nyugatnémet együttesben Bungert és Kuhnke játssza az egyes mérkőzéseket. Az első nap párosítása Ashe —Bungert, Richey— Kuhnke. A két csapat vezetői a párosokat még nem jelölték ki. iszóvilágrekord A japán vendégszereplésre utazott 16 tagú amerikai úszócsapat 4 versenyzője — Kinsella, McBreen, Hall és Lambert — szombaton Tokióban 7:48 perces idővel új világrekordot állított fel a 4x200 méteres gyorsváltóban. Maratoni futás a prágai forgalomban Szeptember 5-én kerül sor Prágában a negyedik Vltava nemzetközi maratoni futóversenyre. Ennek az az érdekessége, hogy a 42 195 méteres útvonalat a részvevőknek Prága belterületén kell megtenniük, anélkül, hogy az utcákon közlekedésitilalmat rendelnének el. A nagy viadalra 102 csehszlovák hosszútávfutó mellett 17 külföldi — lengyel, osztrák, nyugatnémet NDK- beli, belga és angol — sportoló nevezett. Az indulók között lesz az angol Newcombe is, aki 2:21.25.8 órás idővel az útvronalra(koríkat tarta Vasárnapi mérkőzések Az NB I. osztályú labdarúgó-bajnokság negyedik fordulójából mindössze hat mérkőzést játszanak le vasárnap. - - V. DÓZSA— SZOMBATHELY, Megyeri út, 18 óra. Játékvezető: Vízhányó. Ü. Dózsa: Borbély — Káposzta, Solymosi, Juhász — Dunai III., Noskó — Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai If., Zámbó. Szombathely: Mursits — Szántai, Pék, Németh, Balogh — Farkas, Halmosi — Szabó S., Király, Rátkay, Iszak I. DIÓSGYŐR—DUNAÚJVÁROS, Diósgyőr, 16 óra. Játékvezető: Kaposi. Diósgyőr: Veréb — Kovács, Kolláth, Salamon, Sáfrány — Mathesz, Hajas — Vas, Gál, Horváth, Gass. Dunaújváros: Aczél (Papp) — Formaggini, Ruppert, Cseh — Somogyi, Nagy (Boromissza) — Harangi, Csörgő, Mártha, Somogyvári, Bartók. KOMLÓ—MTK, Komló, 16.30 óra. Játékvezető Bana. . Komló: Lantos Mihály edző csak 16-os keretet adott meg. MTK: Palicskó Tibor csak a mérkőzés előtt jelöli ki a pályára lépő 11-et SALGÓTARJÁN— BP. HONVÉD, Salgótarján, 16.30 óra. Játékvezető: Katona. Salgótarján: Szőke (Magyar) — Gecse, Kmetty, Vertig — Szalai, Toldi — Kriskó, Horváth, Répás, Básti, Jeck. Bp. Honvéd: Preiner Kálmán kerete: Bicskei, Molnár, Ruzsinszki, Végi, Tajti, Komora, Kocsis, Szurgent, Lukács, Pusztai, Pintér, Tichy, Kozma, Tóth Gy. VIDEOTON—SZEOL, Székesfehérvár, 16.30 ó. Játékvezető: Biróczky.Videoton: Kovács Imrének 14-es kerete van, a mérkőzés előtt dönt. SZEOL: Bolya — Várhelyi III., Molnár, Magyar, Kővári — Dávid, Ruttkay, Pataky — Jósa, Vass, Vörös. RÁBA ETO—PÉCS, Győr, 16.30 óra. Játékvezető: Almássi. Rába ETO: dr. Tóth — Keglovich, Orbán, Izsáki — Nagy, Kiss — Stolcz, Pozsgai, Horváth I., Korsós, Magyar. Pécs: Rapp — Hernádi, Maurer, Konrad, Kincses II. — Kocsis, Tóth — Tüske, Bérczési, Rónai, Máté. EMLÉKLEMEZ Életút BARTÓK BÉLA 1881-1945 Most jelent meg a MAGYAR HANGLEMEZGYÁRTÓ VÁLLALAT Bartók-emléklemeze Bartók-művek, dokumentumok, irodalmi anyag Berek Katalin, Gabos Gábor, Mensáros László, Kohut Magda, Zempléni Kornél, Gábor Miklós, Tusa Erzsébet, Tátrai Vonósnégyes, Réti József, Szabó Miklós, ErdélyiMiklós, Sándor János, Lehel György közreműködésével Az emléklemez felidézi Bartók Béla hangját: a CANTATA PROFANA szövegét mondja el HUNGAROTON LPX 18674. Ára: 60,5 forint AZ EMIR KINCSE , találkozás a régi mecsetnél SZINKRONIZÁLT SZOVJET FILM BEMUTATÓ: SZEPTEMBER 3. „Klem ilyen lovat akarnak" Megerősödött a gyerek, sportoltatni * kellene — mondják mostanában a szülők, látva, hogy a kéthónapos vakáció alatt többet fejlődött, mint a korábbi fél évben. A gyerekekben is él a sportolás utáni vágy, hiszen a nyári táborokban, az üdülés alatt megtanultak úszni, labdáztak, atletizáltak, s az úttörő olimpiákon, a különböző spartakiádokon több sportággal ismerkedtek meg. Szeptemberben viszont kezdődik az iskola, bezárnak a strandok, vége a táborozásnak. A kérdés viszont annál időszerűbb: hol sportoljanak tovább az iskolás fiatalok. A felelet egyszerűnek tűnik: az iskolai sportkörökben, az egyesületekben, a KSI szakosztályaiban. Igen ám, csakhogy a szülők hiába szeretnék csemetéjüket felvétetni a kosárlabda-, a kézilabda-, az úszószakosztályokba, ha az edzők, a sportvezetők idén is, csakúgy, mint az elmúlt években, legtöbbször azt válaszolják: tessék inkább tavasszal jönni. Mit csinálnak ilyenkor a szülők? Akik ragaszkodnak a gyerek fizikai képzéséhez, kilincselnek. Így lesz azután rossz atléta abból a gyerekből, akiből jó úszó lehetett volna. Így megy el kézilabdázni, aki voltaképpen a kosárlabdáért rajong, s így lesz a vívást szerető fiúból unott evezős vagy birkózó. S így kerül tornaszerre, aki igazi lovon akart nyargalni. A gyerekek egy részének így a sport nem kedvelt foglalkozássá, hanem házi feladattá válik. A szülők jószándékúan ostorozzák, hogy járjon edzésre, de hiába. Aki a labdáért rajong, annak a birkózószőnyeg csak kínzóeszköz, vagy fordítva. Más szülők viszont belenyugszanak abba, hogy tavasszal kezdődjék a gyerek sportolásának időszaka és erre a szülői szeretet indokokat is talál. Télen könnyű megfázni és az edzés a tanulás rovására mehet. Az egyesületeket is szorítják az adottságok. Kevés a tornaterem, s még kevesebb a nyugodt sportolási körülményeiket nyújtó létesítmény. A vidék úszósportja sok helyütt még téli álomra kényszerül. A falus a tornatermekben pedig azért nem jut hely a gyerekeknek, mert a sportkörök ezeket a helyiségeket felnőtt csapataik számára bérlik, s azok is panaszkodnak, hogy kevés az edzésidő. S mindez így van évek óta, napjainkban is, holott a sport idényjellege már világszerte több mint egy évtizede megszűnt. A nyári ás a teremsportok programjai egész évre szólnak. A műanyag sáncokon még nyáron is versenyeznek a síelők. A jégkorongozók számára sincs pihenő. Megengedhetjük-e ezek után, hogy az utánpótlás szervezésében és nevelésében féléves kihagyások legyenek? Természetesen, nem. Illetve az, hogy évek hosszú során „megengedtük” magunknak, sajnos, a különböző sportágak tömegbázisán, sőt élversenyzőinek létszámán is meglátszik. Az első osztályú labdarúgócsapatok edzői mostanában arról panaszkodnak, hogy kevés a játékos, nincs kikből válasszanak. Azon is siránkoznak, hogy a játékoshiány miatt kiszolgáltatottak, és azok javára is kénytelenek engedményeket tenni, akik megsértik a sporterkölcsöt Persze, mindebben van valami. De ebből a helyzetből nem várható előbbrelépés, ha továbbra is elhanyagolják az utánpótlás nevelését és a toborzást nem az igényekhez igazítják. Az egyesületek, a sportiskolák ugyanis az idén sem hívták meg a fiatalokat, holott egy-két napon belül megkezdődik a tanítás. A szülők már nemcsak az egyesületek kapuin kopogtatnak, hanem a szerkesztőségeket is tanácsért ostromolják. Azt hiszem, ha az egyesületek többet törődnének a tagtoborzással és kipróbálás nélkül egyetlen jelentkezőt se küldenének el, valószínű, hogy hamarosan megszűnnének a legtöbb sportágban az utánpótlási gondok. Nem beszélve arról, hogy sohasem lehet tudni, kiből lesz olimpiai bajnok. Leples György Öttusázók kitüntetése A Magyar öttusa Szövetség elnöksége a világbajnokságon nyújtott kiváló teljesítményükért és az egész évben elért kiemelkedő eredményeikért Bakó Pálnak, Balczó Andrásnak és Kelemen Péternek a „Magyar Népköztársaság Kiváló Sportolója” címet adományozta. Sportműsor ASZTALITENISZ: A Csepel idénnyitó versenyének utolsó napja, Csepel, 8 óra. ATLÉTIKA: Országos maratoni futóbajnokság, Ózd, 0 óra. AUTO: A IX. nemzetközi Cordatic rallye befutója a János-thegyi kilátóhoz, 0.20 órától. (JÁSZÁT: A Spartacus Kupa nemzetközi verseny, Kőér utca, 9 óra. kézilabda: vasas—ftc női rangadó, Fáy utca, 10 óra. LABDARÚGÁS: VB IB osztályú mérkőzések: Ganz- MÁVAG—SZINTE, Kőbányai út, 10 óra. — Bp. Spartacus— Egyetértés, Kőér utca, 10 óra. LOVAGLÁS: A baráti hadseregek első nemzetközi bajnoksága, Mezőgazdasági Kiállítás, 10 óra.• RÖPLABDA: A BSE nemzetközi férfitornája a városmajori csarnokban, 9 órától. SPORTLÖVÉSZET: Országos bajnokság, Fehér út, Szentendre és Mátyásföld, egyaránt 8 óra. Egyéb: a SZOT jubileumi természetjáró-találkozója. Leányfalu, 9 óra. NÉPSZAVA 1970.augusztus 3011 FELVESZÜNK azonnali belépéssel szerszámkészítő, esztergályos, marós, túrós, lakatos villanyszerelő, festő-mázoló, asztalos, víz- és központi fűtésszerelő szakmunkásokat, továbbá férfiakat és nőket különböző gépi és egyéb munkákra betanítunk. Alkalmazunk: gép- és gyorsírónőket, továbbá takarítónőket, mosdó takarítónőket« rendészeti őröket — nyugdíjasokat is —, valamint 4—« órás foglalkoztatásra fiatalkorú lányokat és fiúkat, segédmunkásokat» valamint óbudai telepünkre férfi segédmunkásokat. Jelentkezés: Ganz Villamossági Művek Budapest, n. Fény utca 18. Felvételi Irodán.