Népszava, 1982. augusztus (110. évfolyam, 179–203. sz.)
1982-08-06 / 183. szám
Világ proletárjai,egyesüljetek! ■ péntek, 1982. augusztus 5. ■ 110. évfolyam, 183. szám ■ ára 1,40 forint A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA Az áldozat és a W62 A Hirosimára ledobott atombomba évfordulójának hete atomügyekben nem különbözött sokban a többitől. Talán csak annyiban, hogy megismerkedtünk két új névvel: John Smithermanéval és egy nukleáris lövedékével. Smitherman egyike annak a 250 ezer amerikai katonának, akiket sugárfertőzés ért a kísérleti robbantások alatt. Mindkét lábát amputálták és most kezét is veszély fenyegeti. Azért ment el a tokiói atomfegyver elleni világkongresszusra, hogy tiltakozzon az újabb embertelen tervek ellen. A megtört ember történetével együtt a hírügynökségek a hét első napján még sok száz más jelentést is továbbítottak. Tűnhetne véletlennek is, hogy a volt amerikai haditengerész neve mellett a jelentésekben éppen a W 62-re kellett odafigyelni. Pedig ez a kis méretű nukleáris lövedék éppoly ritkán szerepel a tudósításokban, mint John Smitherman. Most mégis egymás mellé kerültek az áldozat és az új fegyver, amely hatszor akkora erejű sugárhatást idéz elő, mint az, ami Smithermant nyomorékká tette. És amelynek tervezett kísérleti alanyai már nem amerikaiak. A W 62-t ugyanis amerikai kongresszusi források szerint — Nyugat-Európában vetnék be. Az egybeesés valójában azért nem meglepő, mert alig van olyan nap, hogy az Egyesült Államok és NATO- szövetségesei ne gondoskodnának új fegyvereik propagálásáról- Ezúttal is a NATO szóvivőjétől tudhatta meg Európa, hogy az Egyesült Államok szövetségeseivel való előzetes konzultációk nélkül olyan tervet dolgozott ki, amely megkétszerezné a neutronfegyver arzenálját. Ezekben a napokban jelentette be a Fehér Ház azt is, hogy nem folytatja a nukleáris kísérletek betiltását célzó tárgyalásokat és zöld utat ad a Pentagonnak az új nukleáris fegyverek kipróbálásához. És naponta többször is bizonygatja, mintha a Pershing—2, a robotrepülőgép, az MX-rakéta és a többiek valamiféle békemissziót teljesítenének. Nem végtelen a világ hiszékenysége. A tokiói világkongresszus, vagy éppen a hazánkat is megjárt skandináv békemenet is tükrözi, hogy Hirosima emléke, a Smithermanok tragédiája nincsen feledve. És azt sem sikerült feledtetni, ki a felelős az atomarzenál felduzzasztásáért. A hét első napján a W 62 hírével együtt érkezett a jelentés a szovjet kormányfő válaszáról Goor kanonok felhívására. Nyikolaj Tyihonov hangsúlyozta: a Szovjetunió azt kívánja, hogy maradéktalanul eltűnjenek Európából mind a közepes hatótávolságú, mind a harcászati nukleáris fegyverek. A Szovjetunió egyoldalúan vállalt, leszerelést szolgáló intézkedéseivel már bizonyított. Mint a szovjet kormányfő is kijelentette: a nemzetközi közvélemény most joggal vár hasonló lépéseket a többi nukleáris hatalomtól. Egyelőre azonban csak a fegyverkezés szükségességét hangoztató nyilatkozatokkal kelt hangulatot a Nyugat. Pedig még McNamara, volt amerikai hadügyminiszter is cáfolta e heti nyilatkozatában, az amerikaiak lemaradását a rakétatechnikában. McNamara a katonai erőviszonyok szándékos elferdítésével vádolta a Pentagont és leleplezte: ezt a módszert alkalmazták 1962-ben is, amikor a tábornokok biztosítani akarták a Szovjetunió elleni döntő csapás képességét. A Smithermanok tragédiája figyelmeztessen, hová vezethetnek ezek a módszerek. Barabás Péter Ülést tartott a Minisztertanács Határozat az energiagazdálkodási bírság rendszerének korszerűsítéséről • Javaslat az állami gondozott gyermekek után járó családi pótlék kiterjesztéséről A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtöki ülésén a Gazdasági Bizottság tájékoztatója alapján áttekintette az 1982. évi energiaellátás helyzetét, az energiagazdálkodási kormányprogram végrehajtásának tapasztalatait. Az energia- és üzemanyag-fogyasztás további csökkentése érdekében határozatot hozott az energiagazdálkodási bírság rendszerének korszerűsítéséről. Eszerint a jövőben ellenőrzik az energiagazdálkodás racionalizálására felvett hitelek felhasználását, a költségvetési szervek takarékos energiagazdálkodását. A túlfogyasztást, a hitelek nem rendeltetésszerű felhasználását szigorúbban bírságolják meg, és az ebből befolyó pénzt az ésszerűbb energiahasznosítás öszztönzésére fordítják. A kormány jóváhagyta a Gazdasági Bizottság határozatait az energiatakarékos világítótestek gyártására, a földgázvagyon jobb kiaknázására, valamint egyes energiahordozók takarékosabb felhasználására. A Minisztertanács megtárgyalta a nevelőszülőknél elhelyezett állami gondozott gyermekek után járó családi pótlék kiterjesztéséről szóló javaslatot, és úgy határozott, hogy a társadalombiztosítási törvény megfelelő módosítása ügyében azt a Népköztársaság Elnöki Tanácsa elé terjeszti. (Hírmagyarázatunk a 3. oldalon) Brezsnyev üzenete Arafathoz A BT felszólítja izraeli csapatainak visszavonására Újabb tűzszünet Nnyugat-Bejrútban A Szovjetunió követeli a Biztonsági Tanács haladéktalan összehívását, és olyan intézkedések elfogadását, amelyek elősegítik a testület Libanon ügyében hozott korábbi határozatainak végrehajtását. Erről Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke tájékoztatta Jasszer Arafatot, a PFSZ V. B. elnökét. Mint Leonyid Brezsnyev a palesztin vezetőhöz intézett táviratában megállapítja, a Szovjetunió halaszthatatlannak tartja a tűzszünet létrejöttét és ENSZ-megfigyelők jelenlétét Bejrútban, valamint az izraeli agresszió végleges beszüntetését. Táviratában Brezsnyev a legnagyobb elismerés hangján szól Bejrút védelmezőinek bátorságáról és kitartásáról. Hangsúlyozza, hogy a Szovjetunió nagyra értékeli és megérti azt a mélységes felelősségtudatot és megingathatatlan hitet, amellyel a palesztinok azért küzdenek, hogy ne folyjon több vér Bejrút utcáin és biztosítsák a palesztin arab nép számára a jogot az élethez és a szabad, független fejlődéshez. Nyikolaj Tyihonov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke csütörtökön Moszkvában fogadta az el nem kötelezett országok palesztin kérdéssel foglalkozó miniszteri bizottságának küldöttségét. A delegáció tagjai: Nikosz Rolandisz ciprusi, Isidoro Malmierca kubai és Miguel d’Escoto nicaraguai külügyminiszter szerdán érkeztek a szovjet fővárosba. A csütörtöki találkozón jelen volt a bizottság munkájában részt vevő Guyana, India, Szenegál és Jugoszlávia Moszkvában akkreditált, valamint Sri Lanka Párizsban akkreditált nagykövete is. A Biztonsági Tanács 14 szavazattal, az Egyesült Államok tartózkodása mellett csütörtökre virradóra határozatot fogadott el, amely felszólítja Izraelt, hogy azonnali hatállyal vonja vissza Nyugat-Bejrútba betört csapatait az augusztus elsején (Folytatás a 2. oldalon) Izraeli járőr Nyugat-Bejrútban TELEFOTÓ - MTI Külföldi Képszolgálat Az általános iskolai hálózatfejlesztési program alapján csaknem 200 új tanteremmel gazdagodik az idei tanévkezdésig a főváros. Rákoskeresztúron és Kispesten két 16 tantermes iskola építését fejezik be az építők szeptemberig. Képünkön az épülő rákoskeresztúri, kispesti iskola. (Az oktatás körülményeiről tájékoztatót közlünk az 5. oldalon.) MTI Fotó - Branstetter Sándor felvétele Szociális számvetés Az élelmiszeriparban az elmúlt ötéves terv időszakában jelentős beruházások folytak, amelyek elsősorban a világszínvonalat elérő termelés igényeit voltak hivatva kielégíteni. Nem elegendő azonban korszerűen termelni, a dolgozók ellátását, megfelelő munkakörülményeit, szociális biztonságát is meg kell teremteni a gyárban. A nehezebb gazdasági körülmények között ebből a nem kis feladatból még nagyobb részt kell vállalniuk a szakszervezeteknek. Az élelmiszeripari dolgozók szociális ellátásáról adunk tájékoztatást az ÉDOSZ vizsgálata alapján lapunk 7. oldalán. Nyári készülődés a téli fűtésre Ha az időjárás úgy kívánja, a Fővárosi Távfűtő Művek szükség esetén már szeptemberben megkezdheti a hőszolgáltatást. A hivatalos fűtési idény ugyan csak október 15-én kezdődik, de a jól szervezett, folyamatos munkának köszönhetően már egy hónappal korábban befejeződik a nyári karbantartás. Ennek során gondoskodniuk kell a szakembereknek 350 kilométer hosszúságú hőtávvezeték átvizsgálásáról, s 26 hőtermelő telep 146 kazánjának karbantartásáról. A fővárosi lakások csaknem egyharmadát, több mint 3000 szociális intézményt és 345 ipari üzemet lát el a vállalat meleg vízzel. Az idén eddig több mint 120 ezer lakásban végezték el a karbantartást, s további 52 ezer otthon van hátra. Az idén folytatják a vállalat költségén a „thermostop”-os lakásajtó- és -ablakszigetelést is. Évente 40 ezer lakást szigetelnek a Fővárosi Takarító Vállalat és a Takarító Szövetkezet közreműködésével.