Népszava, 1984. január (112. évfolyam, 1–25. sz.)
1984-01-25 / 20. szám
Országszerte most tél a tél Lassúbb a forgalom • Elakadt, elhagyott autók Töretők a HÉV-nál A Budapesti Közlekedési Vállalatnál a villamos és troliforgalom zavartalanságát a nehéz keddi nap után, úgynevezett „törető” járatokkal igyekeztek hajnalra biztosítani, nehogy a sínek, felsővezeték-váltók a hótól nagyon eltömődjenek. A FÖVINFORM-tól kapott információ szerint az egész keddi napra lelassult a forgalom Budapesten. A helyzetet sok műszaki, vagy más okból úton-útfélen elhagyott személygépkocsi súlyosbította. Délután például a BAH- felüljárón és a Flórián téri felüljárón hagytak két, illetve egy személykocsit. A Dózsa György út, Ajtósi Dürer sor kereszteződésében kidöntöttek egy forgalmi jelzőlámpát, s ami a legnagyobb veszélyt jelentette: tanítás után a hegyi utakon, de más mellékutcákban is megjelentek a semmiféle veszélytől vissza nem riadó, szánkózó gyerekek. A budapesti Volán-pályaudvarokról a nagy havazás ellenére egész nap pontosan indultak, de azokra átlagosan 25—30 perces késéssel érkeztek a menetrendszerű járatok. A gépkocsivezetők szerint legnehezebb dolguk a Dunaújváros felé járóknak volt, ezen a részen takarították legkevésbé az utakat. A Volán a fővárosból szerdán reggel is minden járatot el akar indítani, amennyiben ez nem lehetséges, a fődiszpécser-szolgálat segítségével a Rádió híradásaiban értesítik az utazni szándékozókat a változásokról. A legnehezebb helyzetben kétségtelenül a Fővárosi Közterület-fenntartó Vállalat dolgozói voltak kedden. Hiába járta kedden kora reggeltől 120 munkagépük, és tisztította délután két órától 800 alkalmi hómunkás a budapesti utakat, utcákat, igyekezetük nyomát gyorsan betemette a friss hó. A szerdára virradó éjszaka ugyanez a 120 gép dolgozott, és 2000 éjszakai hómunkásra számítottak, annál inkább, mert bérüket ideiglenesen felemelték. Az éjszakai műszakban dolgozók részére az eddigi 245 forint helyett 290 forintot, a nappali műszakot vállalóknak pedig az eddigi 175 helyett 210 forintot fizetnek. Ugyanennyit fizet alkalmi hómunkára jelentkezőknek a Budapesti Közlekedési Vállalat is, amely ugyancsak alkalmazhat ilyen esetekben rendkívüli munkaerőket. Az ÚTINFORM ügyeletesétől késő este az egész országra szóló jelentést kaptunk. Eszerint Somogyban, a Bakony térségében, Tolna és Fejér megyében a mellékutak személygépkocsival már rendkívül nehezen járhatók voltak. Zalában, a 76-os számú úton a nagykapornaki emelkedő nem volt járható, mert síkossá, jegessé vált. A 3-as úton Detk és Kápolna között, a 4-esen Cegléd térségében, a 32-esen Hatvan és Jászberény között megnövekedett a hófúvás veszélye. Útlezárásra mindössze Pilisszentlászló és Visegrád között került sor, hóeltakarítás miatt. A közúti igazgatóságok már teljes gépparkjukat munkába állították, sőt több helyen a korábban megkötött szerződések értelmében már igénybe vették a Volán-vállalatok és egyéb szervek segítségét is. A síelőknek jó tudni, hogy a mai naptól Kékestetőre hétköznap sem mehetnek fel személygépkocsival, csak a menetrend szerinti buszjáratokkal. A MÁV-nál a kora reggeli 30—90 perces késések után délutánra az ország keleti részén normalizálódott, a Dél-Dunántúlon még kritikusabbá vált a helyzet. Itt továbbra is megmaradtak a 90—100 perces késések, hóátfúvás miatt Kaposvárról három vonat nem indult el, Fonyód—Kaposvár—Gyékényes térségében pedig számos vasúti távbeszélő-vezetéket elszakított a hó súlya, a szélvihar pedig mintegy 50 oszlopot kidöntött. A Borsod expressz délután a Keleti pályaudvarról gyorsvonatként, az egri gyors pedig személyként indult el, hogy az állomásokon várakozó utasokat mihamarabb céljukhoz juttathassák. A hóeltakarításon s a váltók tisztításán 120 munkagép, és éjszaka is mintegy 2500 ember dolgozik. Ferihegy kedden 16.30 óta ismét nem indított és nem fogadott repülőgépeket. A frankfurti és londoni járat gépeit Bécsben szállították le, a bécsit el sem indították Budapestre. Kedden este fogadni kellett volna még a moszkvai, az amszterdami és a madridi járatot, ezek a bécsi repülőtér telítettsége miatt már Prágában vagy Belgrádban szálltak le. A kifutópályát ugyanakkor mintegy 30 munkagép takarította, de az algíri járatot így sem indították el. Atervek szerint az csak ma száll fel, s még ugyanaznap a tripoli és az Algírból kedden várt utasokkal együtt tér vissza. Végezetül a Meteorológiai Intézettől késő este kapott értesülés: Kékestetőn 33 cm, Budapesten 28 cm a hó vastagsága. Szerdán ahóesés gyengül, de marad az erős szél, és növekszik a hófúvás veszélye. W. L. A Budapesti Közúti Igazgatóság bicskei autómérnökségének hóeltakarító gépei Budapest határától Tatabányáig folyamatos „őrjáratban" dolgozva, biztosítják a zavaralan közlekedést az autópályán MTI Fotó : Kerekes Tamás felvétele Megerősödő szél, hófúvásokkal MAI PROGNÓZIS Kedden nyugatról egy ciklonörvény közelítette meg, majd érte el Közép-Európát, ennek áramlási rendszerében nedves levegő érkezett a Kárpát-medence fölé. Vastag felhőtakaró borította be az eget, s a délnyugaton megindult havazást átmenetileg eső szakította meg. Az említett ciklon lassan délkeletre helyeződik át, így a mai napon már csökken a csapadékhajlam, s megerősödik az északnyugati szél. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: nyugat felől lassan csökken a felhőzet. Eleinte még többfelé várható havazás, később a felhőátvonulásokból szórványos hózápor valószínű. Gyakran megerősödik az északnyugati szél, emiatt hófúvás is kialakul. A hőmérséklet a kora délutáni órákban általában —4 és +1 fok között várható. A Duna Budapestnél: 215 cm, 2 fokos. Város Szerdai maximum a sop 30 S Budapest —1 —9 Győr0 —10 Szombathely —2 —10 Zalaegerszeg —2 —9 Siófok —2 —7 Pécs —3 —9 Kecskemét —3 —11 Miskolc —4 —11 Debrecen —4 —10 Szolnok —3 —9 Szeged —2 —9 Békéscsaba —2 —10 Moszkva1 —5 Helsinki —5 —10 Stockholm —5 —11 Madrid 147 Athén— 4 Kairó 19 10 Berlin —2 —5 Varsó —4 —8 Prága —2 —8 Bécs —1 —8 Belgrád0 —6 Bukarest— 2 Térképünk a ma 13 órára várható időjárási helyzetet ábrázolja Az Orion-gyárban elkészült az év első terméke, az új személyi számítógép, melyet a gyár fejlesztőgárdája készített MTI Fotó : Balaton József felvétele Athénban átadták hazánk képviselőinek műkincseinket Melina Mercouri fogadta Dr. Garas Klárát és nagykövetünket Büntetőeljárás indul a görög étolajgyáros ellen Pék Miklós, az MTI tudósítója jelentette. Az illetékes görög szervek segítőkészsége révén kedden Dobos István athéni magyar nagykövet a görög csendőrség biztonsági szolgálatának épületében, Hrisztosz Lambru amfisszai ügyésztől átvette a Görögországban megtalált hat műremeket. A hivatalos átadási dokumentumot Dobos István, Hrisztosz Lambru és H. Fallaorasz amfisszai csendőrparancsnok írta alá, dr. Garas Klára, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, dr. Borbarát Béla rendőr ezredes és dr. Konczer István rendőr ezredes, valamint a magyar, a görög és az olasz sajtó képviselőinek jelenlétében. A jegyzőkönyv nem hagy kétséget afelől, hogy a festmények Magyarországra szállíthatók. Az átadási ünnepségre rendkívüli biztonsági intézkedések közepette került sor; a csendőrség épületének első emeleti szobáját, ahol az utóbbi napokban a képeket óvták, fegyveresek őrizték. Géppisztolyos őr állt a helyiség ajtaja előtt, és a külső teraszfolyosón. Az épületet kívül-belül iparitévé-kamera pásztázta. Az átadási jegyzőkönyv aláírása után Hrisztosz Lambru jelképesen átadta az Esterházy Madonnát, Raffaello világhírű alkotását, és a többi műremeket a magyar nagykövetnek, és szívélyesen kezet fogott vele. Dr. Garas Klára meghatott szavakkal mondott köszönetet az illetékes görög közbiztonsági, igazságügyi és kulturális szerveknek, nagyfokú segítőkészségükért, gyors és nagyvonalú eljárásukért. A Szépművészeti Múzeum műkincseit — a görög Nemzeti Galéria szakembereinek segítségével — gondosan becsomagolták, s hazaszállításukig a magyar nagykövetségen fogják őrizni az illetékes görög szervek segítségével. Melina Mercouri görög kulturális miniszter kedd délután hivatalában fogadta dr. Garas Klárát és Dobos Istvánt abból az alkalomból, hogy a november 5-én ellopott képeket visszaadták a magyar állam képviselőinek. Melina Mercouri örömét fejezte ki, hogy a magyar nemzet értékes tulajdona, és az emberiség közös kultúrkincse visszakerült jogos tulajdonosához. A magyar nagykövet kedd este baráti találkozón látta vendégül a görög közbiztonsági, igazságügyi és kulturális szerveknek azokat a képviselőit, akik tevékenyen részt vettek a magyar műkincsek visszaadásában. Hrisztosz Lambru, a bűnügyben vizsgálatot folytató amfisszai ügyész bejelentette: a kiterjedt rendőri és ügyészi vizsgálat eredményei alapján a bűncselekmény elkövetésében való bűnrészesség alapos gyanúja miatt büntető eljárást indít Efthimiosz Moszkoklaidesz étolajgyáros és Hrisztosz Kapszuliasz, a Moszkoklaidesz cég alkalmazottja ellen. Az 55 éves görög nagyiparos, iteai lakos azzal gyanúsítható, hogy ő volt a bűncselekmény elkövetésének értelmi szerzője és az orgazda. Az 51 éves Kapszullasz amfisszai lakosról alaposan feltételezhető, hogy tettestárs volt az orgazdaság bűntettének elkövetésében. Egyévesek a Tarjányi ötös ikrek Egyévesek Tarjányi Sándorék ötösikrei, akik tavaly áprilisban háromhónapi gondos orvosi kezelés, ápolás után egészségesen tértek haza az Orvostovábbképző Intézet szülészeti és nőgyógyászati klinikájáról. A kiskunfélegyházi családi házban — amelyet a városi tanács vásárolt a számukra — jó körülmények között, megfelelően fejlődik mind az öt gyermek. Miként édesanyjuk az MTI munkatársának kedden telefonon elmondta: mindannyian jól érzik magukat, egészségesek. Autóbuszok összeütközése Dabas belterületén Petrányi József 32 éves gépkocsivezető, helyi lakos, autóbusszal előzés közben áttért az úttest bal oldalára és ott összeütközött egy másik autóbuszszal. A baleset következtében az autóbuszok utasai közül egy súlyos, húsz utas pedig könnyű sérülést szenvedett. A vizsgálat eddigi adatai szerint Petrányi József szabálytalanul előzött. (MTI) n£pszava A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA Szerkeszti a szerkesztő bizottság . Főszerkesztő: Fodor László Szerkesztőség: Bp. VII., Rákóczi út 54. Telefon: 224-810 Postacím: 1964 Budapest Kiadja a Népszava Lap- és Könyvkiadó 1139 Bp. XIII., Váci út 73. Telefon: 497-950 Levélcím: 1553 Bp. Pf. 43. Felelős kiadó: Kiss Jenő, a Népszava Lap- és Könyvkiadó igazgatója Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál, kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 34.- Ft Athenaeum Nyomda Felelős vezető: Szlávik András vezérigazgató Nyomtatás : Szikra Lapnyomda Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató Index: 25 005 ISSN 0133-170124 6 450 kiló marihuana London Wimbledon kerületében 450 kilogramm marihuánát foglaltak le a rendőrök egy lakókocsiban — jelentették kedden. Egy holland állampolgárságú személyt letartóztattak, de nevét nem közölték. A csempészáru értékét egymillió dollárra becsülik. Az egyik londoni kerületi bíróság kedden 105 dollárnak megfelelő pénzbírságra ítélte Linda McCartneyt, az egykori Beatles-tag feleségét, mert férje társaságában 4,9 gramm, azaz hét dollár piaci értékű kannabiszt akart becsempészniNagy-Britanniába a Heathrow repülőtéren. ** A NÉPSZAVA * .* TÉLI KÖNYVVÁSÁRL # P KÍNÁLATA * CSÁK GYULA: Közös magány Valaki Prágából Tavaszi hó DR. HÉDERVÁRI PÉTER: A Naprendszeren innen és túl NEMERE ISTVÁN: Kalózok az űrben Tengeren innen és túl (Utazások Könyve I.) MOLNÁR KÁROLY: Miért veszít a győztes? KULCSÁR ÖDÖN: A kakas szárnya alatt LEJTÉNYI ÉVA-WALDHAUSER EMIL: Régi idők receptjei Mindennapi ügyeink lexikona Hasznos időtöltést, kellemes szórakozást kíván WkY a NÉPSZAVA