Népszava, 2024. január (151. évfolyam, 1-26. szám)
2024-01-27 / 23. szám
Franciaország - Oroszország SZÉP SZÓ 15 FOLYTATÁS AZ ELŐZŐ OLDALRÓL A Francia Állam nem egyszerűen a vereség és a világháború terméke. Ott rejlik benne a francia történelem másfél százados küzdelme baloldali, világias, republikánus, illetve klerikális, monarchista, konzervatív erői között. A Francia Állam csak az országhatárokat és függetlenséget tekintve cezúra, ideológiáját, berendezkedését vagy politikáját nézve a francia jobboldali hagyomány szerves, bár szélsőséges folytatója. Mintha Pétain és Vichy törekvése a francia forradalmak örökségével való végleges leszámolás lett volna. Valójában az utolsó ellenforradalmi kísérletnek bizonyult a baloldali hagyomány felszámolására. Pétain állama betiltotta a politikai pártokat, a sztrájkokat, az abortuszt. Ugyanakkor családtámogatási rendszert épített ki, minimálbért határozott meg. Pétain rendszere és személye eredetileg meglehetős népszerűségnek vagy legalábbis elfogadottságnak örvendett. Maga mögött tudhatta a teljes francia jobboldali és fasiszta tábort, de még egyes baloldali politikusok támogatását is. Az átlagfrancia pedig sokáig nem kollaboránst, hanem utolsó esélyt, a haza megmentőjét látta benne, aki maga is áldozata az eseményeknek. Ezt erősítette Vichy propagandája is, amely a felelősséget a demokratikus köztársaságra hárította, és nemzeti forradalomról beszélt. Az angolellenes Pierre Laval, aki átvette a kormányfői posztot, azt hirdette, a francia nagyság a németek oldalán, velük együttműködve valósítható meg. Ám a németek világháborús vereségei, a megszállók gőgje, fosztogatásai és kizsákmányolása francia földön, illetve a francia ellenállás sikerei fokozatosan módosították a közvélekedést. Vichy és a németekkel való kollaborálás tábora erodálódott, De Gaulle és az ellenállás népszerűsége nőtt. Ám hogy mennyire karizmatikus alaknak bizonyult Pétain, illetve hogy mennyire nehéz egy nemzetnek szembenéznie önnön illúzióival, jól mutatja, hogy az átlagfrancia sokáig megpróbálta összeegyeztetni a kibékíthetetlent: „Pétain Franciaország pajzsa, De Gaulle a kardja”. Sokan, talán milliók próbálták meg összehozni a tüzet és vizet, csak ne kelljen a nemzeti hőst árulónak, saját magukat manipuláció, tévedés áldozatainak látni. Pedig Vichy bírósága távollétében halálra ítélte De Gaulle-t. A francia történelem az 1940- es években éppannyira pszichológiai, mint amennyire gazdasági, társadalmi vagy külpolitikai mozgatórugók által magyarázható. Az „én is Pétain híve voltam” önvizsgálata elmaradt. Ezt taktikai okból a győztes De Gaulle sem erőltette. Nemzeti önkritikára csak fél évszázaddal később került sor. A világháborús győzelem után Pétain és Laval bíróság elé került árulás és ellenséggel való együttműködés vádjával. A konzervatív-liberális, gaulle-ista filozófus és politikus, Raymond Aron ezt a pert elutasította, mert úgy látta, nem az igazságszolgáltatás, hanem a „forradalmi jog”, a népbíróságok működésének logikája érvényesült benne. Mit mondhat minderről az utókor? Pétainnel Franciaország jobban járt, mint ami például Lengyelországban történt - ez tény. Ugyanakkor a marsall nem csak azt tette, amit a helyzet, a győztes ellenség kényszerített rá - maga is meggyőződéses nácivá vált, ez is tény. Pétain ügyvédei Lávait tették meg bűnbaknak. Pierre Lávait, az egykori szociáldemokratát, aki egy diktatúrát működtető, pragmatikus politikussá vált, kivégezték. A rendszer megteremtőjét és arcát, Pétain marsallt száműzték. 1951-ben, 94 évesen halt meg Yeu szigetén. Egy szállóigét idézve (mutatis mutandis), levert forradalom után a radikálisok elmenekülnek, a mérsékelteket kivégzik. Legvégül egy érdekes apróságra kell még felhívni a figyelmet. Pétain szinte vallásos tiszteletben részesült. Az alcímben említettük, a franciák fontosnak tartották a nagy ember ruháját megérinteni. Valaha a közhiedelem szerint a francia királyok, koronázásuk napján, apostoli erővel bírtak, kézrátéttel gyógyítottak. Ki tudja, talán Pétain ruhájának megérintése eme monarchista babona modern változata. Sokan gondolják úgy, hogy egy ukrajnai léptékű háború legizgalmasabb történései a modern fegyverzetekhez, azok szigorú hadititokként kezelt bevetéséhez kapcsolódnak. Egy héttel ezelőttig így is tűnt. Katonai szakértők egymásra licitálva mérlegelték, hogy milyen hatással lesznek a háború menetére a nyilvánosan bejelentett, átadásra kerülő új drónok, föld-levegő rakéták, a légtér további lezárását erősítő tüzérségi eszközök, a Patriot PAC-3 és az IRIS-T rendszerek. De ott vannak az ismeretlen modifikációjú F-16-os vadászgépek, valamint azok a szigorú titoktartással bevetett rádióelektronikai fejlesztések, amelyek hatékonyságáról az ezres nagyságrendben kiiktatott orosz drónok tanúskodnak. Csupa lélegzetelállítóan izgalmas, a háború kegyetlen játékszabályain gyökeresen módosítani képes katonai fejlesztés. Amelyeknek köszönhetően az orosz haditengerészet az ukrán kikötők blokádja helyett kiszorult a Fekete-tenger nyugati medencéjéből, az agresszor vadászgépei és légtérellenőrző egységei pedig az ukrajnai frontvonal közelébe is alig merészkednek. Oroszország sok tízezer négyzetkilométer fölött vesztette el a kontrollt. Úgy szorult fokozatosan egyre hátrébb, hogy jelenleg kénytelen az Avgyijivka melletti 5-10 négyzetkilométer dicső elfoglalásával vigasztalódni. Elképesztően fontosak ezek a részletek, hamarosan mindenképp hasznos lesz kiértékelni a jelentőségüket. Azonban most érdemes eltávolodni a háborús hadszíntértől Moszkva irányába, és megpróbálni értelmezni azt a választási előjátékot, ami hatással lehet a háború menetére, és teljesen váratlanul leginkább Oroszország nagyvárosaiban vált izgalmassá. A jelek arra utalnak, hogy Putyin csapata hatalmasat hibázott. Egyre kellemetlenebbül kezdenek csikorogni a rutinos választási csalás fogaskerekei. Oroszországban március 17-re tűzték ki az elnökválasztást. Minden normális országban jelöltek megmérettetéséről beszélhetnénk, olyan erőpróbáról, amikor politikusok feszülnek egymásnak, programok ütköznek, a választók meg döntenek. Ment is minden, mint a karikacsapás, legfeljebb azt volt értelme találgatni, hogy mennyire lesz elsöprő a győzelme az ötödik ciklusára készülő Vlagyimir Putyinnak. Eddig 11 név szerepel az elnökségre pályázó jelöltek listáján, azonban ne gondoljuk, hogy közülük bárkit komolyan kéne venni. Mindannyian a hatalom jóváhagyásával lehetnek esélytelen szereplői a szappanoperává züllesztett oroszországi választásnak. A demokratikus jogállamokban a választások szentsége megingathatatlan. A voksolásra jogosultak többségének akarata juttatja elnöki mandátumhoz a győztes jelöltet. Oroszországban ez már nagyon régen nem így van. Eleve a regnáló hatalom dönti el, hogy ki lehet jelölt. Semennyire nem biztosítottak az indulás egyenlő feltételei, a politikai véleménynyilvánítás szabadsága, a hozzáférés az országos vagy helyi médiumokhoz. Putyin Oroszországában elfojtottak bárminemű ellenzéki, a hatalommal szemben fellépő politikai vagy civil törekvést. Évtizedek óta valós veszéllyel járt, ha valaki fenyegetően nagy tekintélyt, ismertséget ért el az orosz belpolitika színpadán. Fenyegetően Putyinra nézve. Borisz Nyemcovot kilenc éve a Kreml tövében a Nagy Moszkvoreckij hídon lőtték le. KISS ANDREJ A legnépszerűbb ellenzéki politikus, parlamenti képviselő demonstratív meggyilkolása felért egy brutális üzenettel. Azóta sokan, politikusok, újságírók, ügyvédek haltak meg nézeteik miatt. Nem kevesen kerültek börtönbe koholt vádak alapján. Alekszej Navalnij, Vlagyimir Kara-Murza és Ilja Jasin ellenzéki politikusok letartóztatását bizonyosan a legfelsőbb szinten hagyták jóvá. A történelmi orosz hagyományoknak megfelelően a még élő és nem rabosított ellenzékiek mind távoztak az országból. Ilyen körülmények között már-már csodával határos módon elnökjelöltté válhatott Borisz Nagyezsdin, az orosz törvényhozás, a duma korábbi tagja. Azért is meglepő, hogy eddig nem gáncsolták el, mert az ellenzéki politikus nemcsak következetesen felvállalta háborúellenes nézeteit, de azoknak hangot is adott az országos tévéadók politikai vitaműsorainak vendégeként. Egyébként pont ez, vagyis hogy egyáltalán meghívták a totális cenzúrával szerkesztett műsorokba, teszi gyanússá a felbukkanását. Vannak ellenzéki emigránsok, akik szerint Nagyezsdin a hatalom embere. Mark Fejgin ügyvéd, volt parlamenti képviselő úgy látja, hogy tudatosan felépítve így indítanak el az elnökválasztáson Putyinék egy olyan jelöltet, aki neve mellett megjeleníthetik a 2-3 százalékos szavazatarányt. A kétségeket félretéve az egyetlen háborúellenes jelölt támogatására szólított fel szinte minden befolyásos orosz ellenzéki politikus, köztük Mihail Hodorkovszkij, a börtönből svájci emigrációba menekült ellenzéki üzletember. Biztos, hogy Nagyezsdin nem véletlenül juthatott képernyőre és vitatkozhatott a háborús uszítást harsogókkal. Tette ezt irigylésre méltó higgadtsággal, annak ellenére, hogy sokszor a legalpáribb módon fojtották bele a szót. Olyankor szemrebbenés nélkül kivárta a hangzavar elültét, majd újra és újra elismételte, hogy Putyin helyett új elnököt kell választani, olyat, aki nem részese a háború megindításának, így képes véget vetni annak. A vele szembeni bizalmatlanság nem alaptalan, most mégis úgy tűnik, hogy egyik főszereplőjévé válhat az elkövetkező másfél hónap történéseinek. Ahhoz, hogy hivatalosan bejegyzett elnökjelöltté válhasson, Nagyezsdinnek országosan 100 ezer aláírást kellett összegyűjtenie. Ez össze is jött néhány nap alatt, méghozzá nagyon látványosan: Oroszország nagyvárosaiban kígyózó sorok alakultak ki, ezrek várakoztak türelmesen a néhol 25-30 fokos fagyban, hogy aláírásukkal hozzájáruljanak az egyetlen háborúellenes elnökjelölt indulásához. Valószínűleg ekkor jöhettek rá Putyin adminisztrációjában, hogy nagy hibát követtek el, és kellemetlen következményei lehetnek a trükközésüknek. A kis hiba napról napra egyre nagyobbá kezd duzzadni. A látványos sorok és az azok nyomán sokszorosára fokozódott publicitás a hatalom számára nem igazán kontrollálható folyamatokat indított be. Egyrészt lehetővé vált, hogy a sorokkal legálisan, nem törvénysértő módon megjelenítődjön a Putyinnal szembeni elégedetlenség. Oroszországban az elmúlt években a gyülekezési jog teljesen le lett nullázva, a legbékésebb tüntetéseket rendre szétverték, még az egyszemélyes tiltakozókat is letartóztatták. Most meg hirtelen törvénysértés nélkül lehet sorba rendeződve tömeget alkotni? Az orosz típusú diktatúrában egy ilyen lehetőséggel nem élni sokak szerint vétek lenne. Nem is hagyták ki ezt a ziccert! így válhatott az aláírás egy ártatlan választói aktivitásból törvényes, a háborút elutasító tiltakozássá. De van ennek a Nagyezsdin nevű elszabaduló hajóágyúnak egy másik, az eddigieknél is sokkal kényesebb következménye. Ha a választási bizottság az aláírások átnézése után nem meri elutasítani a háborúellenes politikus jelöltté regisztrálását, akkor Nagyezsdin csapatának emberei delegálhatóvá válnak a szavazókörökbe és a szavazatszámlálási helyszínekre. Ezzel pedig példátlanul megnehezül az orosz unortodox demokrácia olajozottan bejáratott választási csalása. A háborút elítélő elnökjelölttől naivitás lenne azt várni, hogy egyedül képes lehet leleplezni mindazt, amivel ötödszörre is elnökké koronázzák Vlagyimir Putyint. Természetesen ez lehetetlen, ne is gondoljunk világmegváltó leleplezésekre. Nagyezsdin már azzal történelmet írna, ha kicsit felrebbentve a birodalom hatalmi gépezetének leplét, láthatóvá tenné a háborút elutasító oroszok több tízmilliós tömegét. Ehhez Nagyezsdinnek, akinek a neve lefordítva reményt jelent, a hivatalos elnökjelöltté váláson túl még egy különösen fontos dolgot is teljesítenie kell. Életben kell maradnia! Nem kiesni egy ablakon, elkerülni az ételmérgezéseket, és nagyon körültekintően lelépni a járdákról. Választási szappanopera Moszkvában bophchartohhnOC/lEAHMrt rEPOrt! nPECC-KOH<DEPEHLIMf? «I ■, > ni Nem kiesni egy ablakon! Már-már csodával határos módon elnökjelöltté válhatott Borisz Nagyezsdin (középen), az orosz törvényhozás korábbi tagja, aki következetesen felvállalta háborúellenes nézeteit g o<öo<и