Néptanítók lapja 66. évfolyam, 1933
1933-12-01 / 23. szám
934 mekkor, vagy a tejfogak ideje már vigasztalóbb körülmények között telik el, de ez sem mondható rózsásnak. Ez a kor, mely a második évtől a hetedikig tart, a tanyai gyermek számára is a játék boldog ideje. Ő is, éppúgy mint városi kortársa, játszás útján gyűjtögeti tapasztalatait. A tanyai kisgyermek játéktevékenysége egészen különös. Az az ösztön, mely szerveit komolyabb cél nélkül foglalkoztatja, éppúgy működik benne is, mint a többi gyermekben. Ez természetes is. Hiszen a játék biológiai jelenség, mely a jövő életre előkészíti a gyermek szerveit. Környezetének mostohasága gyakran megfosztja ugyan a tanyai gyermeket a társasjátékok gyönyöreitől, de azért az eszközök nélküli magános játékban kellő kárpótlást talál. Ha pedig vannak testvérei, akkor a tanya környéke épp olyan hangos, mint a falusi utca, vagy a városok játszóterei. A tanyai gyermeknek első mozgási játékai és izomgyakorlatai: a fogócska, bújócska, fáramászás, kerítésostrom, kazalfúrás, kazalmászás, szalmában, szénában való bukfencezés, hancúrozás stb. Alkotójátékai a sárdagasztás, homokjáték, földből és fából való építés és az épített dolgok lerombolása. Nincs azonban egyetlen olyan tanyai gyerek se, aki kunyhót ne építene magának az udvar valamelyik sarkában. Már négy-ötéves korban kitör belőle a házépítő férfi s ha van másnemű játszótársa, az bebútorozni segíti és apró cserépdarabokkal díszíti ki a kicsi hajlók falait, különösen konyháját. Benne már a jövendő háziasszony lelke dolgozik. Kicsi része van a tanyai gyermeknek az úgynevezett társasjátékokban. De ha valahogyan mégis összeverődhetnek a távoli szomszédság apróságai, természetesen ők a tanyai társadalom egyes mozzanatait utánozzák. Ők is papát, namát, iskolát, meg zsiványocskát játszanak. De az énekes társasjátékok ritkák, mert azokat "be kell tanulni s bizony tanyán alig akad, aki több gyermeket összegyűjtve, énekes játékokra tanítgatná. Óvoda nincs, gyermektalálkozási központ a nagy távolságok miatt nem is lehet, így hát a magyar tanyavilág gyermekdalaiból nagyon keveset lehetne feljegyezni. Általában a tanyai gyermek életéhez hozzátartozik a magány. Az egyedül való ösztönös játékban pedig mindig kevesebb a mozgás, mint a társakkal folytatott versenyjátékokban. Mikor maga van a tanyai gyermek, ritkán mászik fára, kazalra; merészebb testmozgásokat ritkán végez. Ilyenkor a kuvasszal, komondorral való kergetődzés, anyja, apja munkájának utánzása, abban való kotnyeleskedés, homokban, földben való építés foglalják le idejét. De a tanyai egyke vagy első gyerek élete fölöttébb unalmas. Valóságos gyermekremetékké válnak ezek a magukra hagyott pusztagyerekek, akik órákig elüldögélnek a küszöbön vagy a ház előtti kispadon. Ezek a társak nélkül nevelkedő gyermekek természetesen eléggé zordak és ridegek. Rendkívül barátságosnak kell lennie az idegennek, ha szólásra vagy bárminemű megnyilatkozásra akarja bírni őket. Fejüket félrefordítják és még arra is „nemtudom"-mal felelnek, amit biztosan tudnak. Na azonban észreveszik, hogy a szülőkkel barátságos viszonyban van az illető, lassan felmelegednek s ilyenkor a szavuk is megered. A játék korszaka az ötödik év végén kezd átváltozni a tapasztalatgyűjtés korává. A hatodik évében már megérik a tanyai gyerek is arra, hogy megértse a tárgyak mennyiségének, azaz a számoknak a fogalmát. S ha hatodik évének betöltésével iskolába kerül, a beszédhangok szimbólumainak, a betűnek megértésére is képes, azaz az írás és olvasás elemeit éppoly könynyen sajátítja el, mint falusi vagy városi környezetben élő kortársai. Az első iskolaév befejezésével, tehát a nyolcadik esztendővel kezdődik a gyermek életének harmadik korszaka, a tapasztalatok oktatás útján való szerzésének a kora, azaz a valóságos iskolásgyermekkor, mely a tanyai gyermeknél a tizenharmadik esztendőben, a hatodik elemivel leggyakrabban be is fejeződik. Figyeljük meg ebben a korszakban a tanyai gyermeket. Nézzük, hogy testi és szellemi fejlődés tekintetében mennyire tér el sűrű népességű környezetek gyermekeitől? Vizsgáljuk meg, hogy a tanyai környezet, az éghajlat, a társadalmi, egészségtani, neveléstani tényezők miként egyengetik szellemi és testi fejlődésének útjait, illetőleg, hogy ezeknek a tényezőknek a hiánya mennyire veti vissza fejlődésében? A tanyai gyermek gondolatvilága a lehető legprimitívebb. Környezetének benyomásait alig zavarja a külvilág szemlélete, mert abból bizony nagyon keveset lát. Egy-egy országúti szekér vagy automobil, egy-egy közeli vásár sejteti csak vele, hogy az ő világán kívül van egy másik, nagyobb és összetettebb világ, amelyet szeretne ugyan megcsodálni, de amelytől fél, mert idegennek érezné magát abban. Ismeretköre annyira szűk, hogy meg sem közelíti a hasonló korú falusi, különösen városi gyermek ismeretkörének rádiuszát. Alkalmam volt egyszer megfigyelni egy beszélgetést, amely egy juhász, egy nyolcesztendős tanyai és egy hasonló korú tanyán vizitelő városi gyermek között folyt le. A téma a repülőgép volt, amit még a városi gyermek sem látott közelről, de amiről mégis sokkal tisztultabb fogalmai voltak, mint tanyai kortársának. A birkalegelőn játszadozott a két gyerek. Mellettük ődöngött a nyáj, mely a hervadt sarjú torzsokán porcogott. A juhász a subáján feküdt, a puli meg a nyájból ki-kicikkázó toklyokat terelte vissza. Egyszer csak berregést hallanak. Mi az, mi? Egy repülőgép szállt keletről nyugatra, éppen a fejük felett. Legelőször a puli kapta fel a fejét és a távolba figyelt. Aztán a városi gyerek kiáltott fel: — Ni, repülőgép! — Az ám — szólt a juhász —, gépmadár... — Hol van? Nem látom! — kezdett érdeklődni a tanyai gyerek. NÉPTANÍTÓK LAPJA ÉS NÉPMŰVELÉSI TÁJÉKOZTATÓ 66. ÉVF.