Vadászlap, 1940 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1940-01-01 / 1. szám

XIV. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM, 1940. JANUÁR HÓ. VADÁSZATI, VADVÉDELMI, EBTENYÉSZTÉSI ÉS LÖVÉSZETI SZAKLAP A SZLOVENSZKÓI VADÁSZATI VÉDEGYLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. SZERKESZTŐSÉG: Levoca, postafiók 34. sz. KIADÓHIVATAL: Urbánek Ferenc és Tsai, Trnava. MEGJELENIK MINDEN HÓ 15.-ÉN. Szerkeszti: JURÁN VIDOR felelős szerkesztő. EGYESÜLETI TAGOK INGYEN KAPJÁK TAGSÁGI DÍJÉRT. Bethlenfalvy Ernő: Előfordult-e a „Tarvarjú" a Magas Tátrában? Az Aquila 1903. évi folyóiratban Hermann Ottó: »A Tarvarjú (Geronticus eremita) emléke Magyar­­országon« cím alatt részletes tanulmányt írt az Eu­rópából kipusztult madárfajról. Kiváló szakmunkájából a következő részleteket idézem: »A múlt század utolsó éveinek egyik legszebb és legérde­kesebb meghatározása az volt, a­mikor Rotschild Walter, Har­­tert Ernő és Kleinschmidt Ottó együttes búvárlatának sike­rült kimutatni, hogy ez a madár, a­melyet a németség Pli­­niusa, az 1516-ban Zürichben született valóban nagy termé­szet vizsgáló Gesner Conrád, 1555-ben a »Historia Animalium« »III. de Avibus« című műben, illetőleg kötetben »Corvus syl­­vaticus« név alatt leírt és a mely Gesner halála után — 1565 — majdnem húsz évvel — 1588-ban — a német kiadásban is mint »Waldrapp« fordul elő, egy az Ibis-ekhez tartozó madár, mely egykoron Európában élt, de innen lassanként kimarado­­zott, végre pedig teljesen kiveszett. Az angolok nagy ornithológusának Dr. Dressernek, azokkal az adatokkal, a­melyeket Biredjik mellett, közvetlen megfi­gyelés rendjén gyűjtött, megtudjuk, hogy noha e madár Eu­rópából kiveszett, nem pusztult ki az élők sorából, hanem eddigi ismereteink szerint még a következő pontokon talál­ható: Afrikában: Egyiptom, Abesszínia, Algír, Tunis, Marokkó. Ázsiában: Arábia, Kisázsia, az Euphrates mentén. A­míg Európában előfordult, itt különösen a hegyes vidékek sziklás tájait és a várromokat kedvelte! Az a gondolat, hogy a ma­gyar »Tarvarjú« és az Európából kiveszett »Geronticus ere­mita« között kapcsolat áll fenn, legelőször akkor támadt a­­gyamban, a midőn Ulysses Androvandus-nak a madárra vo­natkozó elnevezését, ábráját és egy földirati meghatározását vettem fontolóra, a melyek 1603-ból valók. Elterjedése: Ázsiára, Kisázsiára és Afrikára terjedő hazá­ján kívül, hol a madár még él, egykori európai tartózkodási helyei a legújabb összeállítás szerint a következők: Gesner szerint: Svájc, Bajorország, Szíria és Olaszország. Aldrovan­­dus szerint: Illyria. Azóta még: Lotharingia és egy megne­vezett bajor pont: Passau, ugyane forrás szerint Lengyelor­szág is.« Eddig Herman Ottó munkájának szószerinti ci­tátuma, a­melyből az én kutatásaimhoz a legfonto­sabb adat az, hogy a Tarvarja Lengyelországban is előfordult, hol »Lesni kruk« volt az elnevezése! Herman Ottónak azon feltevését, hogy a magyar irodalomban számos helyen található Tarvarjú ma­gyar elnevezése ugyanazt a madárfajt jelenti, a­mi a németben a Kahlrabe, Waldrabe, Waldrapp, Stein­rabe, Steinrupp és Klau­srabe, a lengyelben pedig Lesni kruk, feltétlen helyesnek találom azon egysze­rű okból, mert nincs Európában más hasonló madár, a­mellyel összetéveszthető lett volna, ha figyelembe vesszük a madár pontos leírását, mely Gesner híres svájci természettudós szerint a következő: A Tarvarjú házityúk nagyságú, egész teste ko­romfekete, fémfényű árnyalatokkal, a vén madár feje tar; a fejtetőt szarunemü vért borítja s ez a fej­búbon púpot alkot, a nyakán hegyes tollak sörényt alkotnak, csőre ívesen hajlott és vöröses színű, úgy mint lábai is. 1

Next