Nyíregyházi Napló, 2018. július-december (25. évfolyam, 26-50. szám)
2018-07-06 / 26. szám
JÚNIUS SZOMBAT KONCERTEZETT A DALÁRDA A Nyíregyházi Lengyel-Magyar Dalárda nagysikerű ünnepi koncertet adott a mádi református templomban. A kórus hölgy tagjai fehér rózsát kaptak, a férfiak pedig az egyházközség pincéjéből a „hegy levéből" vihettek haza ajándékba. 30 KALAND OLD ROCK A Városmajori Nap záróeseményeként nagysikerű, kétórás retró koncertet adott a Kaland Old Rock együttes Koczka Adrienn énekes közreműködésével. Az est folyamán elhangoztak külföldi és hazai slágerek is, a közönség nagy örömére. TÁBOR BORBÁNYÁN A Váci Mihály Kulturális Központ fenntartása alatt működő Borbányai Művelődési Ház nyári táborainak I. turnusában különféle kézműves technikákkal ismerkedtek meg az alsó tagozatos résztvevők. Az alkotómunka mellett ugrálóvár is várta a gyerekeket. JUNIUS SZOMBAT BORBANYA-GÓLBANYA A Borbányai Művelődési Ház és a Petőfi DSE kispályás focibajnokságot szervezett a Petőfi Sándor Általános Iskolában. A labdarúgótornán idén hét csapat mérte össze erejét. Borbánya idei „világbajnoka" a nyíregyházi Forte csapat lett. JÚLIUS HÉTFŐ GÓLYÁT MENTETTEK Kis gólyát mentettek a nyíregyházi hivatásos tűzoltók Nyíregyházán, ahol a Kertvárosban, az Írisz utcában egy fészek oldalán lógott a gilice. A tűzoltók gépezetes tolólétrán keresztül érték el a fészket, majd az állatvédőknek átadták a meggyengült madarat. JULIUS SZERDA IRODALMI KÖR A Városmajori Művelődési Házban tartotta zárófoglalkozását a városszerte egyre több tagot vonzó és egyre népszerűbb olvasóklub, a Jósavárosi Irodalmi Kör. Az irodalombarátok közösségét Vaskóné dr. Sülé Ilona irányítja. ÚJ IGAZGATÓ Július másodikától Szentpéteri Ferenc tölti be az Electrolux nyíregyházi hűtőszekrénygyár igazgatói pozícióját. A szakember Alessio Bonfantit váltja, aki a cégcsoporton belül az európai hűtőszekrénygyártás programvezetőjeként folytatja karrierjét. BÖLÉNY SZÜLETETT Újabb jövevényt hozott a kiselefánt és a makik után - a gólya a Nyíregyházi Állatparkba. Kedd reggelre amerikai bölény született a méltán híres parkban. A jövevény az Amerika élővilágát bemutató kifutórendszerben tekinthető meg. Részletek és képek: nyiregyhaza.hu 2 --------------------------------------cd napló NVfestGVKAs'l / FORGALMIREND-VÁLTOZÁSOK NYÍREGYHÁZÁN Az utóbbi időszakban több helyen is megváltozott a forgalmi rend Nyíregyházán. Bordás Béla városgondnok segítségével összeszedtük, hogy merre nem érdemes megszokásból vezetniük a városlakóknak. A Belső körúton, a Hunyadi utca és a Selyem utca közötti útszakaszt egyirányúsították, illetve a Selyem utca-Dózsa György utca közötti szakaszt. - A 36-os főút átvezető szakaszán, az Apáczai Csere János Általános Iskola előtt, az Erdő soron se megállni, se várakozni most már nem lehet. - Egyirányúsították az Arany János utcától a Kölcsey Ferenc utcát. A Kiss Ernő utcáról most már nem lehet az Arany János utca felé kihajtani. Oroson a Platán, az Ezüstfenyő és a Tiszafa utcákat, amelyeket korábban leaszfaltoztak, szintén egyirányúsították. VÁLTOZÁS A SZENNYVÍZ BEGYŰJTÉSÉNÉL A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére, szállítására még most is van igény térségünkben, de az elszállítandó mennyiség a szennyvízhálózatra való rácsatlakozásokkal folyamatosan csökken. Vannak olyan ingatlanok, ahol még most is aknákban gyűjtik a szennyvizet-a háztartási tárolók általában 5-10 köbméteresek. Eddig a szennyvizek tengelyen történő elszállítását tartályos gépjárművekkel a Térségi Hulladék-Gazdálkodási Kft. látta el, azonban július elsejétől - Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének határozata alapján - már a NYÍRVV Nonprofit Kft.-hez kell a szállítással kapcsolatos bejelentéseiket megtenniük az érintetteknek. A begyűjtött szennyvizet azonban továbbra is a NYÍRSÉGVÍZ kezeli majd. Szabó Edina, a társaság sajtóreferense elmondta, a szállítással kapcsolatos bejelentéseiket az érintettek telefonon a 42/ 548-482-es vagy a 30/696-1859-es számon tehetik meg hétfőtől csütörtökig 7.30- tól 16 óráig, pénteken pedig 7.30-tól 13 óráig. Személyesen a NYÍRVV központi telephelyén, a Tüzér utca 2-4. szám alatt is lehet bejelentést tenni, hétfőtől csütörtökig 7.30-tól 16 óráig, pénteken pedig 7.30-tól 13 óráig. Elektronikus úton is lehet kérelmezni a begyűjtést, szállítást a szennyviz@nyirvv.hu címen. A szállítási feltételekben és díjakban nem történik változás. A tájékoztatás során megtudtuk, a változás megközelítőleg 1000 háztartást érint, ugyanis ennyien vannak, akik nincsenek rácsatlakozva a szennyvízhálózatra. Ez havonta mintegy 900 000 köbméternyi szennyvíz elszállítását jelenti, aminek hozzávetőleg 20 százaléka közületi, míg 80 százaléka lakossági megrendelés. (Szerző: Dér Vivien)