Nyugat, 1940 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1940 / 1. szám - Várkonyi Nándor: Petőfi arca (tanulmány)

12 VÁRKONYI NÁNDOR: PETŐFI ARCA Ieoni idők szatirizáló kedvét elfojtotta a Szent Szövetség cenzúrája s az új francia hatás talán csak ébredezett. Széchenyiről láthatunk néhány, inkább tiszteletet, mint gúnyt kifejező képet, amint «a pesti por és Sárá­ban gázol, vagy mint a «nemzet napszámosa», különféle kézimunkákat végez. Irodalmi harcban kemény sebeket adtak és kaptak a költők, de személyes nimbuszuk dolgában nem ismertek tréfát. Midőn felvidéki útjára indult Petőfi, útirajzaiban leírta búcsúját: «A bucsulakomán részt vett pesti pajtásaimon kívül egy pár vidéki költőcollegám (Szemere Mik­lós, Sárossy), kik azért voltak akkortájban Pesten, hogy magukat egyik­másik divatlapszerkesztő által levétessék. Hja, mikor az olyan szép, ha az embert Barabás lepingálja, s a szerkesztők aztán küldik szét az egész két magyar hazá­nak némely helyére, s a közönség bámulva kiált föl: « Tehát ilyen ő?!» Ezen a vidám enyelgésen Szemere mértéktelen dühbe gurult s hosszú nyilatkozatot adott ki, melyben «szennyes gyanú­sításnak» nevezte Petőfi tréfáját, továbbá egy maró gúnyú verset a Hon­derűben, amelyről még szó lesz. Ebben a környezetben a karrikirozó nem sok megértésre számíthatott. Petőfinek tudtommal ma sincs még (posthumus) karrikatúrája. Kertbeny, aki elég gondatlanul szövi mondó­­káját, nem figyelt oda, mit ír. Kertbeny 1847-re teszi a daguerrotipia csináltatásának idejét, de ez némi ellenőrzésre szorul, mert ellentmond Petőfi életrajzának néhány általánosan elfogadott adatával. A nyomozást megkönnyíti, hogy Petőfi különc módjára öltözködött, bizonyos elvi súlyt helyezett ruházkodá­sára s jelmezcseréi gyakori meg- és feljegyzésekre adtak okot. Pesten mint «népköltő» tűnt fel, csizmát, szűk nadrágot, Csokonai-mentét viselt, efölött «bogrács-alakit» kalapot, mint Jókai mondja; kezében fokost forgatva «nagy lépésekkel járt, mint a távgyaloglók». Ezt a köz­ismert ruhadarabot pécézte ki szörnyű haragjában Szemere­s hosszú gúnyversének egyik szakaszában így örökítette meg (Petőfit beszél­tetve): Volt egy szép hölgy, nem állhatott ki, Ha rápislogtam borzadott, Ha zajtagmentémre nézett, Majd nyilallásig kacagott. De én azért megénekeltem, Ez énekben sok könny potyog; Az ebrudon kiröppent Marczi Zöld éneklője én vagyok. S jegyzetben hozzáteszi: «Affectált különczködésből a Peleskei nótárius hasonmásává téve magát Petőfy barátunk, sicut notum est» A színpadias magyar viseletét 1845 elején únta meg Petőfi. Harsányi Zsolt szerint ekkor pitykés kék dolmányt csináltatott, piros hajtókával. Ennek az adatnak a lelőhelyét nem ismerem. De a kék dolmány is elég látványosnak volt mondható s csakhamar, még ez évben, követte Petőfi első komoly, szintén magyar szabású öltönye. Ferenczi Zoltán írja: «... Ezután is (t. i. a Csokonai-mente után) magyar ruhában járt s Egressyvel való barátsága idején jó darabig egyformán öltözködtek, t. i. sima vagy virágos fekete szövetből (Jókai: virágos tafotából) varratott

Next