Ország-Világ, 1961. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1961-01-04 / 1. szám
Mamin Szibirjak, a régi szibériai élet pompás krónikása, megrázó erejű novellát írt egy falusi kovácsmesterről, a technikai őstehetségről, aki elhatározta, hogy repülőgépet fabrikál, és a magasba száll vele. A földesúr és a pópa azonban nem nézte tétlenül a paraszti Ikarus merész és »istengyalázó“ kísérleteit, amikor már nem segített a gúny, a kitagadás, a gyalázkodás, mondvacsinált ürüggyel bebörtönözték s cellája ablakából nézhette, hogyan gyújtják fel a fanatizált parasztok a házát, műhelyét s a hangárt, a féltve őrzött gépmadárral együtt... Mamin-Szibirjak novellahősének kései utódával ismerkedtem meg — Mégis, hogyan tud lépést tartani az állandóan fejlődő technikával? — vetem közbe kötekedve. Rizsovból kitör a méltatlankodás: — Azt hiszi, az ujjajából szopom a találmányokat? El tudja képzelni, mit kínlódom éjszaka a szakkönyvekkel, hányszor keresem fel problémáimmal a visszanyúlni a múltba —mindkét fiatalember ugyanannak a kornak, ugyanannak a rendszernek a szülötte. — Egy Rizsov nem csinál nyarast — mondja Vidmonts, amikor Rizsovról beszélgetünk. — Egy-két Rizsovval nem oldhatjuk meg a hétéves terv feladatait, legfeljebb sajnálhatjuk a kallódó zseniket. (Látja, hogy a »kallódó« szó nem tetszik nekem, s ezért hozzáteszi:) — Nem, nem értett félre, szándékosan használtam ezt a kifejezést. Hát nem bűn, hogy elveszítettünk egy zseniális mérnököt, s kaptunk helyette egy ügyes ezermestert? Mi is hibásak vagyunk, hogy nem álltunk eléggé a sarkunkra. Merül magának egy meghökkentő tét: jelenleg 3000 munkozik nálunk, s az idét hozott be az egyet enszólva a technikum Amikor jobban megismerkedtem a gyárral, kezdtem igazat adni a főmérnök helyettesének. A Popov-gyár ugyanis néhány év alatt szédületes »karriert« futott be: az en' Szovjetunió rádiógyári' fele ebből a gyárból s nagy rigai rádiódból kerül ki' azonban err szeren-’ gy* ( Rigában, a rádiógyárban A harminchárom éves Jevgenyij Rizsov csak nyolc osztályt végzett. 1952 óta dolgozik a gyárban. Azóta hat automata gépet tervezett, s már maga sem emlékszik újításainak a számára. Legutóbbi remeke az automata transzformátorszerelő gép, amely 10—12 ember munkáját helyettesíti, s amely iránt máris nagy az érdeklődés a Szovjetunió többi rádiógyárában. Túlságosan magától értetődő lenne sokáig boncolgatni a párhuzamot a Mamin-Szibirjak“-----~A— 4» Tweenviskát, amelyet egy csitri lány néhány hét alatt megtanul. Widmonts beszélgetés közben megáll az egyik szerelőcsarnokban s rámutat egy plakátra, amely harcot hirdet az alkoholizmus ellen: A vodka fehér, de megvörösíti az orrot és befeketíti a lelket I — Tudja, legszívesebben kitennék melléje egy másik plakátot is: Az egyetem és a technikum nehéz , de értékesebbé és hasznosabbá teszi az embert I — Mégsem kívánhatja azt, hogy csupa mérnök és technikus dolgozzék a gyárban? Vidmonts eltűnődve mondja: — Nem is olyan rossz ötlet... ! A rádiógyártás pionírjai Az 1961-es év szenzációja, a hálózati áramról feltölthető tranzisztoros Gaulija mérnököket és a technikusokat! Valósággal rájuk ragadok, akár a bojtorján, érzem, néha már a pokolba kívánnának, ha ne tudnák, hogy ha én a fel veszek miamit, abból ■ ■ UJU JnmM Uovolo Mindketten h T