Orvosi Hetilap, 1905. november (49. évfolyam, 45-48. szám)
1905-11-05 / 45. szám
778 ORVOSI HETILAR 1905. 45. sz. villamos ingerlékenységet derített ki a vizsgálat. Lloydi azonban facialis bénulás egy súlyos esetében a sensibilitás oly zavarait észlelte, melyek nyilván a trigeminus területét túlhaladva, végtagjaira is kiterjedtek a kétségkívül hysteriás egyénnek. Bemale és Flatau2 a peripher facialisbénulás 200 esetét vizsgálták meg a sensibilitási zavarok szempontjából, de azokat Frankl-Hochwart érdekes észleleteivel szemben csak kivételesen állapíthatták meg. A facialisbénulás ízérzészavarokkal kapcsolatos 27 esete közül Köster3 sem észlelte az érzés csökkenését az elülső nyelvfélen. Mindamellett hajlandó a hordában lefutó érző idegrostok létezését felvenni, melyek azonban szerinte súlyos facialisbénulásban nagyobb ellenálló képességgel bírnak, mint a többi facialisrost. * * * Az utóbbi években figyelemmel kísértem a faciális bénulásokban előforduló sensibilitási (tapintás-, hős fájdalomérzés) zavarokat, megvizsgálva egyúttal az egész testfelület magatartását a sensibilitást illetőleg oly esetekben, midőn positív volt az arclelet. E vizsgálatok a következőt eredményezték: Az esetek többségében, midőn a sensibilitás csökkenése volt megállapítható a bénult arcfélen, csökkenést tüntetett fel egyúttal az egész bénult testfél sensibilitása is az ép oldallal szemben. Ez meg is egyezik ama ténynyel, hogy a tapintási érzésben ép egyénen is csekély quantitatív eltérés mutatkozik a két testfél között, így E■ H. Weber egészséges egyéneknél többnyire erősebb nyomásérzést talált, ha a bal testfél bizonyos bőrrészletét megterhelte, mint a jobb testfél symmetriás helyének megterhelésekor. Hasonló különbséget találtam — mint azt egy régebbi dolgozatomban ismertettem — úgy a hidegségi fájdalomra (azaz a hőérzés ama alsó határa, midőn a hideget már mint fájdalmat érezzük), mi a melegségi fájdalomra (azaz a hőérzés felső határa) vonatkozólag a jobb és bal testfél között, mégpedig rendszerint a bal oldalon élénkebb az érzés. Oly egyének, kiknél a hypaesthesia a bénult testfél egész terjedelmében egyenletesen oszlott meg, természetesen nem sorolandók e csoportba, ezeknél tehát a bénult arcfélen kimutatható sensibilitás-csökkenés nem a faciálisbénulásra vezethető vissza. Még inkább vonatkozik ez a hysteriás alapú sensibilitás zavarokra. Megesik olykor, hogy a sensibilitás-zavar nem oszlik el egyenletesen az egész arcfélen, hanem annak csak bizonyos tájára szorítkozik, vagy pedig csak egy bizonyos érzés-qualitás hiányzik és ez is csupán egy körülírt helyen. Észleltem eseteket, midőn pl. a tapintásos fájdalomérzés a bénult arczfélnek csak pofanyálkahártyáján, vagy pedig a fájdalomérzés csak a megfelelő homlokfélen volt csökkent. Többnyire azonban hasonló magaviseletet tanúsítottak a különféle érzésminőségek (a tapintás-, fájdalom- és hőérzés közül az első kettő minden esetben meg lett vizsgálva). Néhány éven át folytatott megfigyeléseim a következőket eredményezték : Peripher arcbénulás 36 esete közül a sensibilitás (tapintás, fájdalom- szeérzés) a bénult arcfélen csökkent volt 17, az egészséges oldallal egyenlő 18 és fokozott 1 esetben; a test többi részén csökkent volt 14, az egészséges oldallal egyenlő 21 és fokozott 1 esetben. A sensibilitás csökkenése csakis a bénult arcfélen tehát mindössze 3 esetben (8'3°/o) volt jelen. Ezen sensibilitási zavarok között, egyrészt az ízérzészavarok, másrészt a villamos ingerlékenység és a fájdalmak között, nem mutatkozik kifejezett párhuzamosság, mivel ezen 3 eset közül csak 2 esetben volt jelen elfajulási reactio, a 3. esetben pedig 1 .1. H. Lloyd : Bell’s palsy, with anaesthesia in the distribution of the fifth nerve on the same side of the face. Journ. of Nerv, and Ment. diseases, 1901. Jan. 2 Remak u. E. Flatau: Nothnagel’s spec. Pathol, und Ther. XL köt., 3. r. 3 G. Köster: Klinischer und experimenteller Beitrag zur Lehre von der Lähmung des N, facialis stb. Arch. f. klin. Med. 68. köt. 4 O. Funke: Drucksinn. (Hermann, Handb. d. Physiologie, 3. köt., II. rész, 340. old.) 5 A höérzék határairól egészséges és beteg állapotban. Orvosi Hetilap, 1885. a villamos viselkedés változatlan volt; az ízérzés csökkenése és a fájdalmak jelenléte csak 2—2 esetben volt konstatálható. Azon kérdést illetőleg, váljon ezen sensibilitás-zavarok a különböző agyidegekből eredő érző rostoknak a facialis törzshöz való csatlakozása által megmagyarázhatók-e, következő észleletemet tartom fontosnak : Egy 34 éves nőbetegnél 4 éves korában ismeretlen okból totális és complet facialis bénulás lépett fel, mely azóta változatlanul fennállott. 1903. évi deczember hó 7.-én Iterczel tanár idegtransplantatiót végzett nála oly módon, hogy a n. accessorius átmetszett külső ágát a foramen stylomastoideumnál átmetszett n. facialis peripher csonkjával összevarrta. A czérnaszálvastagságú facialistörzs megtalálása nem csekély nehézségekbe ütközött. A facialistörzs ezen rendkívüli vékonysága abban leli magyarázatát, hogy a tökéletes atrophia ez esetben a még csak gyermeki fejlődésfokon álló ideget érte. Ez esetben bátran állíthatjuk tehát, hogy a facialisnak a sziklacsontból való kilépése helyén valamennyi rostja tönkrement és ha eziránt még valamely kétely állana fenn, akkor bizonyára az idegnek operativ átmetszése minden további idegvezetésnek véget vetett. Nos, ezen nőbetegnél, kinél az idegtransplantatio oly kedvezőtlen körülmények között ment végbe, úgy hogy az operatio után 0/s évre tökéletes elfajulási reactio mellett a szem- és szájágakban még csak mérsékelt mozgás van jelen, ezen nőbetegnél a tapintás-, fájdalom szóérzés mindkét arcz- és nyelvfélen teljesen egyenlő és csak a pofanyálkahártya mutatott némi tapintás- és fájdalomérzés-csökkenést a hüdött oldalon. Mielőtt az ezekből levonható következtetésekre áttérnék, az érzési zavaroknak még egy másik nemét kívánom megemlíteni : a facialisbénulást oly gyakran kisérő fájdalmakat. Ezen tünetet már régebben kisérem figyelemmel és peripher facialisbénulás 165 esete közül 69 ízben (4T8°/o) észleltem. A fájdalmak a bénult oldalnak következő tájaira localizálódtak : fül, fültáj, fültő mögött, processus mastoideus, nyakszirt, tarkó, oldalsó nyaktájék, halánték, homlok, szem, pofa, alsó állkapocs, a bénult arcz- vagy fejfél, vagy pedig diffus fejfájásról panaszkodtak a betegek. A fájdalmak nemét a betegek szaggatónak, szúrónak, húzónak, feszítőnek vagy kellemetlen tompa érzésnek jelezték. Ami a fájdalmak kezdeti idejét illeti, azok megkezdődtek az esetek többségében néhány órával, olykor néhány nappal a büdés beállta előtt, vagy felléptek a bénulással egyidejűleg vagy néhány nappal utána. Még nagyobb variatiót mutat a fájdalmak időtartama. A tankönyvek azoknak csak 14 napnyi tartamáról szólnak, én néhány órától napokig, 6 hétig terjedőnek találtam azokat, sőt egyes eseteimben 2, 3, 6 és 7 havi időtartam is van feljegyezve. Közelfekvő dolog ezen sensibilitás-zavarok okát a n. facialisnak érző idegekkel való sokféle anastomosisábak keresni. Ilyenek a rami communicantes cum nervo acustico, a trigeminus gangl. nasalejából eredő n. indianus, melynek egyik componense, a n. petrosus superficialis major ismét összefügg a gangl. geniculatummal, ezt pedig Lenhossék interspinalis. Jendrassik Sympathikus ganglionnak tartja; mindkét n. petrosus superficialis, valamint a n. petrosus profundus major is érző rostokat vezetnek ki a n. glossopharyngeusból. (Testűt.) Ide tartoznak továbbá a ramus communicans cumplexa tympanica, mely a gangloticum és a n. glossopharyngeus közötti anastomosisba lép ; nemkülönben a chorda tympani különös fontosságú ízrostjai, melyek a n. petrosus superficialis majoron át centrálisan haladnak és a trigeminusból, illetőleg ezen keresztül a glossopharyngeusból erednek, a n. communicans c. ramo auriculi n. vagi, a n. communicans c. n. auriculo-teraporali n. trigemini, a ramus auriculus posterior, mely a plexus cervicalis n. auricularis magnusával (Gebuchten)1 2 3 4 és a n. subcutaneus colli superior, mely a plexus cervicalisból eredő n. subcutaneus colli infral lép anastomosisba. Ehhez járul még az, hogy a facialis végágai, még mielőtt rendeltetési helyükre jutnának, az areában a trigeminuséival valóságos plexusokat képeznek, melyekből kevert idegrostok eredvén, a motorius rostok az izmokat, a sensibilis rostok pedig a bőrt és izomzatot látják el. 1 L. Testűt: Traité d’anatomie humaine. Paris, 1891. 11. rész, 720. és köv. old. 2 A. van Gehuckten: Le Systeme nerveux de l’nomwe. Lierre, 1893. 391. 1.