Orvosi Hetilap, 1913. július (57. évfolyam, 27-30. szám)
1913-07-06 / 27. szám
502 ORVOSI HETILAP 1913. 27. sz. tek mellett még 3, összesen tehát 5 lekötést találunk. Ezen alvadék egy hasonló nagyságú folytatással a nyombélbe beledomborodik kis diónyi daganat alakjában és tetején a nyombél fala át van törve, úgy hogy az alvadék a tetején szabadon a bélüregbe lóg. A szétbontáskor pedig kitűnik, hogy amaz üregnek a máj felé tekintő végében egy tűszúrásnyi és egy másik mintegy 2 mm.-nyi nyílás van 2 mm.-nyi távolságban egymástól, amelyek az art. hepatica jobb ágába nyílnak. Másfelől ezen az egy lencsényi nyílással a ductus hepaticus jobb ágával szabadon közlekedik. A gyomorban vagy 50 gr. részben alvadt vér, a vékony- és vastagbelekben hol még vörös, hol pedig már elbarnult sűrűn folyó vér és laza alvadék, kb. 1/2 liter. A máj nagy, petyhüdt, elég vörös, fakó, zsíros. A nagyobb epeutakban sok barnás epe. A vena lienalis és portae csak kevés folyékony vért tartalmaz. A szervek felette vérszegények, az arteria corcordis Va cm.-rel a billentyű széle fölött ered, különben tág. Az aortában kevés fakó folt. A vesék vérszegények, a lép kissé hosszú, lapos, vérszegény. Cholecystectomia ante mortem XXXII dies facta propter cholecystitidem purulentam calculosam. Ráknak nyomát nem találtuk, de itt-ott a májállományban 1 — 1 kendermag-főttlencsényi folt genyes beszürődéssel és 1 — 1 tűszúrás-daraszemnyi genynyel telt epeút. Cholangitis progressiva. 2. R. Gy.-né, 27 éves, asztalossegéd neje. Felvétetett 1912 szeptember 24.-én Wenhardt tanár osztályára. Három hét előtt betegedett meg, hasának jobb oldalában érzett fájdalmakat, amelyek azoban eleinte csak akkor jelentkeztek, ha erőlködött. Egyszersmind hányásingere is volt és hányt. Szept. 21.-én hirtelen erős fájdalmai keletkeztek hasában jobboldalt, melyek kórházba való jöveteléig változatlanul fennállottak. Ekkor a pulsus igen szapora, 142, filiformis, hőmérsék 38-9°, a has egész jobb fele igen érzékeny. A következő napokban is 39'3—39'4° C-ig emelkedő temperatura. A pulsus 113—120 közt, leukocytosis 13.000. 1912 szeptember 29.-én áttették osztályomra. A has jobb felében a köldök alá érő igen érzékeny térfogatnagyobbodás. Diagnosis: cholecystitis acuta. Műtét szeptember 30.-án. Behatolás a jobb rectuson át, az erősen megnagyobbodott, genynyel és kövekkel telt epehólyagot kiirtottam. Bő tamponád. A műtét után a pulsus igen szapora, filiformis, azonban a hőmérsék az első két napon 37’6°—37-7° C-ra esik le. Október 2.-án 38'9° C esti temperatura. Október 3.-án 38-3°. Október 4.-étől kezdve időnkénti remissiókkal 39°-on felül mozgó esti hőemelkedések. Október 11.-én és 12.-én állandóan 39° felett van a hőmérsék. A hőemelkedést eleinte bronchitis okozta. A has általában, valamint a hasseb teljesen rendben volt és az október 12.-én végzett csíkcsere alkalmával is ilyennek mutatkozott, azonban a háton egy a kereszttájon levő decubitusból kiindulólag orbáncz keletkezett, mely miatt az orbánczosztályra tettük át. Itt az orbáncz az alsó végtagokra, a mellkasra tevődött át, tályogok keletkeztek, melyek többszörös incisiót tettek szükségessé. Az erysipelas lezajlása után jól volt egészen 1912 deczember l.-éig. Deczember l.-jére virradó éjjel hirtelen erős vérzés indult meg a sebből, mely azonban tamponádra csillapult. A beteget extrém anaemia állapotában tették vissza hozzánk, egy körülbelül 5 cm. mély, krajczárnyi nyílással bíró sipolyjárattal, amely azonban a további kezelés folyamán is igen lassan gyógyult. Egyébként a beteg állapota elég jó volt, a váladék kevés, úgy hogy a tamponádot el is hagyták. 1913 január 6.-án délután 2 órakor hirtelen erős vérzés indul meg az immár lencsényire szűkült fistulából; körülbelül 1/2 liternyi vér ömlött, tamponadera azonban a vérzés megszűnt. Január 8.-án délután 4 órakor a sipolyból a tamponade daczára újra bő profás vérzés indul meg, mely a tampon váltására eláll ugyan, azonban a beteg rendkívül kollabált, pulsusa alig tapintható, erős hányásinger és hányás, Infusio, autotransfusio, digalen, laserum-injectio. Január 9.-én a beteg nem vérzik, mindazonáltal nagyon anaemiás, a pulsus nem számlálható, filiformis, állandó hányás, a has nem érzékeny. Január 10.-én folytonos analepticumok alkalmazására a pulsus kezd ismét tapinthatóvá válni. Most phlegmone képződött az infusio helyén, melyet január 13.-án megnyitottunk. Ezután a beteg lassan kezdte magát összeszedni. Január 25.-én kihúztuk a csíkot a hassebből és a beteg kezdett ismét magához térni, midőn február 16.-án éjjel újabb profás vérzés állott be. A kötés vérrel egészen átivódott és a beteg vértócsában feküdt. Újólagos tamponadera a vérzés eláll, laserum-injectio, infusio. Február 17.-én a szűk sipolyjáratot tágítva, azt tapasztaltam, hogy a szűk sipolyjárat mögött egy nagyobb üreg van, nyilván a májban, mely necrosisos czafatokkal van tele. Ezeket kikaparjuk, ami minimális vérzéssel jár, tamponade. Ezután a beteg láztalan, közérzete javul. Február 23.—25.-éig újra kisebb hőemelkedések mutatkoznak. Ekkor a csíkot eltávolítjuk és vastag drainnel cseréljük ki, amikor is a hőmérsék leesik. Eleinte a drainen át bőven ürült geny necrosisos májczafatokkal, később azonban a váladék csökken, márczius 15.-étől kezdve már csak minimális epés váladék ürül és április közepére a seb gyógyult. A beteg állapota ettől kezdve fokozatosan javult, fennjárt, jobb étvágygyal evett, csak köhögésről panaszkodott. Május 4.-én jobboldali mellkasi empyemát konstatáltunk nála, amelyet megpungáltunk, körülbelül 300 cm3 genyet eresztve le belőle. Május 18.-án saját kívánságára elhagyta a kórházat, távozásakor teljesen láztalan, étvágya jó. Azonban sokat köhög s a jobb mellkasban még van exsudatum, melynek újabb csapolásába nem akar beleegyezni. Áttekintve az eseteket, látjuk, hogy az elsőben 1 hóval, a másodikban 2 hóval a cholecystectomia után profás vérzés állott be, mely ezután 35 nappal, majd ezt követőleg 2, majd 39 nappal újra és újra megismétlődött, úgy hogy a negyedik utóvérzés 4ga hóval a cholecystectomia után következett be. Az I. számú esetben a vérzést a hepatica arrosiója idézte elő, a vérzés kifelé csak kicsiny volt, mert a szűk fiszulanyílást eltömte a véralvadék, a vér azonban utat tört magának a duodenum felé s gyomor- és bélvérzés által a beteg halálára vezetett. A II. esetben a vérzés mindig kifelé tört és tamponád által csillapítható volt s nyilván a májsequestereknek leválása folytán magából a májból keletkezett. A májsequesterek kikaparása a vérzések tartós megszűnésére vezetett s úgy látszik ezek akadályozták a seb gyógyulását is, mert azok eltávolítása után ez is bekövetkezett. Az esetek közös vonása, hogy a késői utóvérzés mindkét esetben súlyos genyedő cholecystitis miatt végzett cholecystectomia után jött létre s ily módon a phlegmonok kapcsán létrejött utóvérzésekkel hozható analógiába. Közlemény a budapesti „Stefánia“ gyermekkórházzal kapcsolatos egyetemi gyermekklinikáról. (Igazgató: Bókay János dr., udvari tanácsos, egyet. ny. r. tanár.) A vörheny befolyása a Wassermann-reactióra.* Közli: Jacobovics Béla dr., klinikai segédorvos. A Wassermann-reactio a bujakóros megbetegedések kórjelzésének tudvalevőleg igen fontos segédeszköze, specifikus voltát a liesre nézve azonban az utolsó 4—5 évben többen tették kritika tárgyává. A vizsgálatok folyamán ugyanis kiderült, hogy a bujakóron kívül más természetű betegségek esetén is positiv lehet a Wassermann-reactio, így positiv a Wassermann-reactio Landsteiner, Müller és Pötzl, továbbá Hartoch és Jakimoff vizsgálatai szerint egyes trypanosomás megbetegedésekben is. Bruck, Hoffmann és Blumenthal framboesia, Meier lepra, Elias, Neubauer, Porges és Salomon tuberculosis, diabetes, Much és Eichelberg malaria eseteiben találták post. Minden fog fentartva.