Orvosi Hetilap, 1931. április (75. évfolyam, 14-17. szám)
1931-04-25 / 17. szám
422 adagolt mennyiség sem pontos, túl nagy adag systemás reactiót válthat ki, sőt gyakran csúnya heget hagy hátra hypersensibilis bőrnél már 0.1 mg. tuberculin. Mantoux próba inkább intézetekben, acut betegeknél ajánlatos. A Graig által 1916-ban ajánlott próba igen alkalmas a privát praxisban és iskolákban való ellenőrzésre. A letisztított bőrön 1 csepp tuberculinból a bőrfelülettel csaknem parallel tartott közönséges varrótűvel kb. 16 szúrást ejtünk. 48 óra múlva olvassuk le. A leolvasásnál a keletkezett papulák átmérője 40 fimm. Szerzők előbb 115, majd 283 gyermeket oltottak ezzel a methodussal. A Meister Lucius és Brünning-féle Alt-tuberculint használták és simultan végzett Mantoux próbával összehasonlítva csaknem teljesen egyező eredményeket nyertek. A próba érzékenysége a Pirpuet és Mantoux próbákéi között áll. Péterfy Mária dr. A szamárköhögés vaccinakezeléséről. Stettner. (D. M. W. 5. sz.) Szerző 17 szamárköhögésben szenvedő magánbetegénél végzett aktiv immunizáló oltásokat az I. G. Farbenindustrie s. g. által rendelkezésére bocsájtott, elölt Bordet—Gengou-t. bacillusokat tartalmazó kísérleti oltóanyaggal. Ez az anyag elölt állapotban tisztán csak a Bordet—Gengon-t. bacillusokat tartalmazza 2000, 4000, 6000, 8000 milliós csiratartalommal. Az oltások megkezdésekor betegei, kivéve 3 csecsemőt, iskolaközeli korúak voltak, 7-en a szamárköhögés kezdő, 6-an kifejlődött görcsös szakában és 4-en elhanyagolt, több hónapos állapotban voltak. Az oltásokat emelkedő adagokban hetenkint kétszer izom közé adta. Az oltások nyomán a közérzet néha rossz volt, láz és hidegrázás kínozta a gyermekeket, elvétve az oltás helyén és körülötte a végtagban erős fájdalom jelentkezett. A láz felléptét annál kevesebb számú oltás után észlelte, minél súlyosabb betegségi szakban volt a beteg a kezelés megkezdésekor. A betegek közül 8-nak az állapota lényegesen javult, 9 pedig rövid idő alatt meggyógyult, azaz megszűntek a köhögési rohamok, éjjel nyugodtan aludtak s ismét jókedvűek lettek. Szerző véleménye szerint a vaccina gyógyhatása abban áll hogy gyorsítja és erősíti a szervezetben minden beavatkozás nélkül is beálló allergiát, amit a magas láz bekövetkezése jelez. Wollek Béla dr. Urológia. Az alkali therapia hatása a hólyag gyulladásos és fekélyes megbetegedésére. Th. Hryntschak. (Zeitschr. f. Urol. Chir. 31. köt. 3—4. füzet.) A Blum által 1914-ben bevezetett alkaliás gyógykezelés kivitele a tisztán acut gyuladásos és ulcerosus hólyaggyulalásnál feltűnő gyorsan gyógyuláshoz vezet. Chronicus gyuladásnál nem olyan jó sikerrel alkalmazható. Az alkaliás adagolás hatása kétféle: 1. Gyors javulás a subjectív panaszokat eltünteti; 2. a hólyag anatómiai elváltozásainak gyógyulását sietteti. A hatás magyarázata az, hogy a gyuladásnál a szöveti reactiók a savi kémhatás oldalára helyezkednek. Egyúttal a kálium többlet a gyuladás és fájdalom fokozódásának factorai. A savi vizelet a gyuladásos hólyag-nyálkahártyára izgató befolyást gyakorol. Az alkaliás diaeta és kezelés megváltoztatja a vizelet kémhatását és ezáltal az anionkathion állapot a hólyagfal gyógyulásának siettetésére kedvezően tolódik el. Emellett a hatás mellett, amelyet az alkalikus vizelet direct kifejt a kathion állapot megváltozása a hólyagfalban levő vérerekre is kiterjed. Kísérleti kutatások a vizelet reactiójának hatását vizsgálták a nyúl hólyagjában okozott fekélyekre és ezek a gyógyulás szempontjából igen jó eredményre vezettek. Gerő dr. KÖNYVISMERTETÉS Die äusseren Abdominalhernen. Bumm E. (331. oldalon 245 részben, színes képpel. 1931. Urban és Schwarzenberg kiadása, Berlin, Ara 40 P.) A sérvek kórtana és gyógyítása a sebészet egyik legjobban kidolgozott fejezete lévén, felmerül a kérdés, vájjon szükséges volt-e az amúgy is túltengésben szenvedő sérvirodalmat még jobban felduzzasztani. E kérdés indokolt is volna akkor, ha ismét csak újabb műtéti eljárások leírásáról, vagy a régiek módosításáról vona szó, amilyenek az újabb sebészeti irodalomban már valóban félelmetes bőséggel burjánoznak. Nem lehet másrészt vitás, hogy már régóta éreztük szükségét olyan nagyobb terjedelmű, tankönyvszerű munkának, mely a sérvkérdés egész complexumát felölelve, a sebészet ezen ágának újabb fejlődéséről is tájékozást nyújt. Ezt a hiányt pótolja Bummnak most megjelent könyve, mely gondos irodalmi tanulmányok alapján és a berlini sebészeti klinika dús anyagának felhasználásával a sérvkérdés mai állásáról teljes áttekintést ad. Behatóan foglalkozik a külső sérvek valamennyi fajtájával, beleértve a typustól eltérő gyakoribb varietásokat is (interparietlis, subravesicalis, stb. sérvek) különös alapossággal ismerteti a tájbonctani és fejlődéstani vonatkozásokat és külön terjedelmes fejezetben tárgyalja a sérvek pathológiás szövődményeit, azok diagnostikáját és therápiáját is. A már-már alig áttekinthető műtéti eljárások tömegéből nagyon helyesen csak a fontosabbakat ismerteti, helyes kritikával csoportosítva azok előnyeit és hátrányait, de mellőzi azoknak a gombamódra szaporodó új (?) műtéteknek a leírását, melyek kigondolásában legtöbbször nem a tényleges szükséglet, hanem a szerző minden áron valami újat produkálni akarása játssza a legnagyobb szerepet. Bumm könyve dícséretreméltó szorgalommal és alapossággal összeállított hézagpótló munka, melyet a kezdő és szakember egyaránt haszonnal fog olvashatni. Külön ki kell emelni a könyv szép kiállítását, a nagyszámú, pompás, főleg a műtétek menetét kitűnően szemléltető illustratióit. A könyv ily sok előnyének kiemelése után legyen szabad néhány kritikai megjegyzést is tennünk. Kár, hogy ily nagyszabású és az egész irodalom felhasználásával készült munkából teljesen hiányzik az irodalom szemle. Ez egy következő kiadásban mindenesetre pótlandó volna. A szerző egyes megállapításaival sem érthetünk mindenben egyet, így nem áll az, hogy — amint szerző állítja — a sérvoperáltaknak valami különös hajlamosságuk volna a gengedésre. A sebcomplicatiók elkerülése a jó asepsisen és technikán múlik, mely lehetővé teszi, hogy ma többszázas sorozatban végezzünk sérvoperációkat egyetlen gengedés nélkül. Azt sem ismerhetjük el, hogy a catgut-nek a mély varratokhoz való használata „magától értetődő követelmény” volna. Ellenkezőleg! Tapasztalataink szerint a Bassini varratokhoz sokkal jobb fel nem szívódó varróanyagot használni, mert jó asepsis mellett ez sem genged ki és a recidivamentességet jobban biztosítja. Milkó dr. Verdaulichkeit Bekömmlichkeit und Wirksamkeit unserer Nahrung. H. v. Hoesslin. (J. F. Lehmann. München, 1931. 53. old. Árad M.) Kiindulási alapul szerzőnek e kis művében az a tétel szolgál, hogy az emberi táplálkozásban a „Verdaulichkeit“’ és a „Bekömmlichkeit” egymással össze nem tévesztendő fogalmakat jelentenek. Ez utóbbi német szó magyarra csak körülírva fordítható; a „bekömmlich’“ anyit jelent, hogy: javáravaló, jóleső, hasznos. Hogy egy táplálék jólessék, ahhoz a jó emészthetőségen kívül egész sereg subjectív és objectív tényező támogatása szükséges, ami fogyasztása után a kellemes közérzetet vagy legalábbis a panaszmentességet eredményezi. A physikai tulajdonságok közül szerepet játszanak itt: a darabok nagysága, a felület, a feldarabolhatóság, a szilárdság, a duzzadás, a víztartalom, a hőmérsék, a nyersesség és a mennyiség. A chemiai összetétel befolyása a fehérje a zsír, a szénhydrát, a víz, a sók és az ízesítőanyagok aránylagos eloszlásában nyilvánul. Számottevő jövő vár annak a hatásnak a tisztázására, amely az élelmiszerek különböző kombinálásában találja magyarázatát. A sarkasis-egyensúly része a szervezet áthangolásában szintén említésreméltó. A subjectív beállítottság, a megszokás és jólakottság mind elsőrendű helyet foglalnak el abban a rangsorban, amelyhez még az étkezések száma és mérete, a gyomor kiürülési ideje, az egyéni és a pillanatnyi dispositio, valamint a constitutio kérdése iktatható. Úgy érzem, hogy mindezekhez még hozzá kellene fűzni azt is, hogy a táplálkozással együttjáró kellemes érzést és ezzel a „Bekömmlichkeit’“ mértékét elsősorban a konyhai elkészítő tartja kezében, akinek a konyhatechnikai készsége igen sok mindent pótolni vagy megváltoztatni képes. Igen találó kifejezése erre a magyar nyelvnek, hogy a jó étel „vérré válik”. Szerző világos fejtegetései igen értékesek és érdekesek, a szóbanforgó diaetikai fogalmak jelentéseinek exact tisztázása pedig a táplálkozástan határozott nyeresége. Soós Aladár dr. Studien zur Psychologie und Symptomatologie der progressiven Paralyse. P. Schilder. (S. Karger, Berlin, 1930. 175 oldal. Ara: 15 M.) Szerző bevezetésében azt mondja, hogy tanulmányában a paralysis progressiva lélektani elemzésében dinamikus szempontokat kíván alkalmazni és annak kimutatására törekszik, hogy a személyiség, mint központi tényező még akkor is működik, amikor az agyvelő már előrehaladóan pusztult. Egy általános lélektani bevezetés után különlegesen a paralysis dementiájával foglalkozik; vizsgálataiban legcélszerűbbnek egyszerű és összetettebb történetkéknek utánmondatása bizonyult. Meg kell jegyeznünk, hogy szerző az általános lélektani megkülönböztetésekben is többszörösen eltér a közfelfogástól, illetve a jelenleg is divó tanítástól és messze ve- ORVOSI HETILAP 1931. 17. sz.