Palócföld, 2008 (42. évfolyam, 1-6. szám)
2008 / 3. szám - "EZ A NYELV HÁT AZ A MEGÉRTHETŐ..." - Szili József: A Tragédia iróniája / (Széljegyzetek Karinthy Madách-tanulmányához)
ősszüléknek, vagy őt is átverte Lucifer, nemcsak a primitív, gyengén szocializált, könnyen átverhető ősemberpárt. Ez a kettősség - a felszíni logika állandó vitája a felszín alatti retorikával, és fordítva is: a felszíni retorika feleselése a felszín alatti logikával - része annak az elnéző fensőbbségnek, annak a „vidáman nekifeszülő erőnek", amelyre Karinthy utal. A tudósan dogmatikus Tragédia-szemlélet ebből mit sem észlel - korábban magam is így jártam. Legfeljebb logikai hibát, szerzői slendriánságot talál. Madách uralkodói fölénye képes jóváhagyni az egyik képtelenségnek („trón bíborán") felcserélését egy másikkal („Édenben bűnben"). Ha Aranynak írt leveleiből indulunk ki, egy szavunk sem lehet: a javítások ügyében előre is mindenben Aranynak ad igazat. Ő maga kéri Aranyt, hogy „a változtatás alá eső helyeket új 's bele illőkkel" pótolja. „S miután illy hely úgy is csak kevés van (a többek közt az ominosus »Be van fejezve a nagy mű e. u. t.«) kérlek pótold azokat is..." Azért még magyarázkodna ittott, például a „semmiből teremtés"-sel kapcsolatban. De „Mindezzel csak előtted akartam magamat a légiatlanság vádja alól kitisztítani..." (II, 865), így kerít sort a második szín szerelmi párbeszédére: „Szobalány és borbélylegény." De mi kéne? Énekek éneke? Sapphd, miltoni áradozás? Ide bizony közszintű slágerszöveg kellett, nem a poétikai tudás csillogtatása. Ez a helyzet ösztönlények édene ma is. A „légikatlanság" azonban, láthattuk, rejtőzködő, de átfogóan nagyvonalú szimmetriák logikáját támogatja. Képes az Úrra ráerőltetni, hogy Ádámék büntetését megelőzve az övékéhez hasonló büntetéssel sújtsa Lucifert, vele pedig előre játszassa el azt a zárójelenetet, amelyet az Úr magának tart fenn a történelem kezdetéhez. Képes elfeledtetni, hogy Évának is ígérve volt a jövő látása (nem holmi epizódszerepek Ádám látomásaiban). Képes szinte észrevehetetlenül olyan poétikai elemeket mozgósítani az Úr és társai szövegeiben, szövegösszefüggéseiben, amelyek hol a ráció, hol az emóció eszközeivel valószínűsítik Lucifer logikájának és a lázadó ember igazának hitelét. A részletek szintjén a szellemes fordulatok egymást követik, egymást csalják elő. Ádám haveri hangon ironizál Luciferrel: „Ah, úgy te gyönge szellem vagy igen" (3/396). Kérdőre vonja, követeli az ígéret pontos teljesítését. Lucifer legjobb tudása szerint válaszol, fölényére kényes. Nagyképűsége csorbul, mert a Föld szelleme egy számára váratlan alakban jelenik meg. (Lassú vagy korlátozott hatáskörű az égi ügyintézés, mert itt „a falak közt" még nem tudták letiltani szellemkapcsolatkártyáját: a szellem szóba áll vele, pedig már nem tagja a szellemkaszinónak.) Alantabb szinteken is szellemeskedik, amikor udvarlásra kényszerül vagy a cimboraságára hivatkozó cigányasszonnyal ungorkodik. Olykor mintha irodalmár volna. Elégiát akar írni (7/1709-1710). Értekezik a „romantikáról" (11/2654-2676). Posztmodern teoretikus: előlegezi Lyotard, Hayden White és mások számára a történelem átpoétizálásának kritikáját, a „mikrotörténetiség" és a „történetírás alulról" elméletét: „Úgy ítélsz, te is nagy polcodon / Az életről, mely lábadnál mozog, / Mint a múltakról a história. / Nem hallja a jajszót, rekedt beszédet; / Mit feljegyez, a múltnak csak dala" (11/2607-2611). S midőn Ádám odanyilatkozik, hogy ebben a prózai korban a költészet netán kisszerűbb, bár intimebb, Lucifer szavaiból kiderül, hogy a poézis nagyságát nem a nő szívére, hanem a luciferi tagadás tartja fenn: „Míg létez az anyag, / Mindaddig áll az én hatalmam is, / Tagadásúl, mely véle harcban áll. / S míg emberszív van, míg 35