Pécsi Napló, 1898. szeptember (7. évfolyam, 199-224. szám)
1898-09-01 / 199. szám
/дУ,4^ У ‹ С'' & *** • ¥fl. évfolyam. Csütörtök,szeptember 1. (%£- 199. (2046) szám. PÉCSI NAP Szerkesztőség : Nepomuk utcza 23. sz. (Szakváry-féle ház.] Telefon 109. sz. Kéziratok nem adatnak vissza Aidóhivatal: Boltiv-köz 2. Telefon 27. Felelős szerkesztő: LENKEI LAJOS. Előfizetési árak: Egész évre 12 írt. Fél évre 6 írt. Negyed évre 3 írt. Egy hóra 1 írt. — Egyes szám ára 5 kr.oáár. — Nyilt-térben 1 sor 30 kr. Szeptember 4. Pécs, augusztus 31. Néhány nap múlva a Magyar Kerékpáros Szövetség városunk falai között tartja meg IV-ik tanácsülését. A lázas tevékenység, melylyel a P. L. C. lelkes választmánya ez ünnepélyt minél fényesebbé, minél nagyobbá s minél általánosabbá tenni igyekszik, immár befejezett egészszé, czélját megvalósuló munkásságé érlelődött E pillanatban, e tevékeny munkásság közepette önkénytelenül is, de kell, hogy arra gondoljunk, miszerint az a szerény egylet, mely alig 3 éve, hogy újjá alakult, mily nagy, mily nehéz és mily fáradságteljes feladatot oldott meg; megoldott pedig akként, hogy az ilyetén megvalósult tevékenysg gyümölcseit nemcsak a club javára érleli meg, hanem igen is a város és megye szem előtt tartásával, e téren is közérdeket teremtett. És e közérdeket szolgáló munkássága nemcsak anyagi, de erkölcsi is, mert míg egyrészt versenypályájának építésével s gyakori versenyrendezéseiből kifolyólag, messze az országból s külföldről az idegeneket ideédesgette s ezáltal nagyobb forgalmat idézett elő s az iparra, kereskedelemre stb. jótékony hatást gyakorolt, addig másrészről tagjainak tevékeny munkássága által lehetővé tette azt, hogy az a fiatal — szerény egylet — mindez ideig magára hagyatva — küzdés és kitartás árán bár, — de első helyet vívott ki magának hazánk sportegyletei között. S most, midőn a Magyar Kerékpáros Szövetség ezt méltányolva, idei tanácsülése helyéül városunkat szemelte ki s midőn városunk tekintetbe vévén ezen egyesület amúgy is nagy anyagi áldozatait, nem késett ezekhez tekintélyes összeggel járulni, most fáradozásuk jutalmát nagy részben elérve látják. Ezen egyoldalú jutalmazás azonban csak nagyközönségünk rokonszenves támogatásával karöltve leszen kerek, leszen egész. Itt az idő. Ne késsék tehát az a lelkes nagyközönség, mely eddigelé is oly melegen támogatta a P. L. C. munkásságát, főleg most, midőn az ország szine-java, az intelligens kerékpáros-egyletek küldöttei s maga a Magyar Kerékpáros-szövetség rándul le abba a városba, mely vendégszeretetéről mindenkor híres volt. Támogassák a clubot a diszcorsón és a versenyen való részvétellel egyaránt s akkor bizvást remélhető, hogy vendégeink rokonszenvvel fognak visszaemlékezni a magyar kerékpársport egyik empóriumában eltöltött órák a ott, ahonnét ily reményekkel telve jöttek el hozzánk. így, csak ily támogatás mellett tehetjük ez ünnepélyt nagggyá, fényessé és maradandóvá. Az ünnepély élén álló kiváló egyének, városunk nagyjai és előkelőségei, csak akkor érik el a kívánatos eredményt, ha a nagyközönség érdeklődése és támogatása serény munkásságukkal karöltve jár; ez fogja lehetővé tenni, hogy igazzá váljék az a régi közmondás: „Németnek Bécs, magyarnak Pécs.“ Az elsikkasztott magyar korona. .Pécs, augusztus 31. Micsoda kosz, micsoda belelovaglás, micsoda fejevesztett ugrándozás jobbrabalra, előre-hátra ? S mindez egy elsikkasztott .. . koronáért ? Óh nem egy elsikkasztott — éjjeli edényért, bocsánat a kifejezésért, de ezt le kellett írnom, melynek födele — feleljen érte, aki rátette — a magyar korona volt. Igen, uraim odafönt, a nagypipája Budapesten, nem koronát sikkasztott el valaki itt Pécsett, hanem azt a bizonyos modern római könyedényt, mely hogy —hogysem, a pécsi hadapródiskola tetejére került. Látta valaki önök közül, nagypipájú uraim azt az izét itt lent a pécsi hadapródiskola tetején? Ugye nem? Az önök tudósítója látta, mondják rá önök. Kössék meg a tudósítójukat, mondom én. A szeme már úgy is kisült annak, ha neki tetszett az az izé ott a pécsi hadapródiskola tetején a Szent István koronájával a hegyiben. Nos hát, önök, nagypipájú publicisták, akik napok óta fenekednek egy ormótlan fazék miatt, nem látták ezt a szent edényt. Én láttam. Láttuk többen. S tudják, mit cselekedtünk, mikoron megláttuk ? Megálltunk a hadapródiskola előtt az országúton és kaczagtunk és ütöttük egymás hátát, hogy elálljon a kaczagásunk. Mert az valami kaczagtató förtelem volt, az az edény. De aztán menten elállott a kaczagásunk. Tudják miért? Mert ennek az edénynek a hegyiben a magyar korona volt. És ez elbúsitott bennünket. És kezdtünk komolyan meditálni. Mi a szösznek tették a magyar koronát arra a fazékra? Elkiáltottam magamat: — Fiuk, tudjátok-e, mit jelképez ez a monstrum? Ez a kormány czimere. — ? ? ? — Igen, ez a húsosfazék, mely szeret a koronával befedelezkedni. — ügy van ! — zúgta rá a társaság. Konstatáltuk, hogy Bánffy, aki leszedette a bécsi magyarházról a kétfejű sast, m°ly eddig a pecsovics-czimert képviselte, újat szerkesztetek a kormánypártiság czimeréül s ez az a megaranyozott húsos fazék, melynek födöléül — gyalázat ! — a magyar koronát választotta. Szó a mi szó, a tréfának is van határa, s mi igen elkomolyodtak ezen a dolgon. Aki csak látta azt a palotatető-gombot, dísztelennek találta, hogy oda éppen a magyar koronát használták föl. Énegész komolyan eltökéltem magamat, hogy mozgalmat indítok ennek a képtelenségnek, a királyi hatalom legfőbb szinboluma megbecstelenítésének eltávolítása iránt. Minor másokat is figyelmessé tettem erre a botrányos koronadíszre, hallottam, hogy máris intézkedtek a levétele felől Díszlovagló uraim, odafönt, a nagypipája Budapesten, én önökkel ellenkezőleg cselekszem : leveszem a kalapomat Lobkovitz herczeg előtt, ha neki jutott eszébe azt a koronafedelet onnan lekunyerálni. Mert urak, ha csakugyan így volt, hát pudeáljuk el magunkat, mi nagyhangú magyarok valamennyien, mert sem mi, sem önök , nagypipájú fővárosi publicisták, vezér- és közlegény-czikkek, nem önök védték meg Szent István koronájának méltóságát, hanem egy osztrák generális. Szégyeljük magunkat, tutti quanti ! Annak a generálisnak, osztrák mivolta mellett is volt annyi Bismarkszerű szolgahűsége az ő jó uralkodója iránt, hogy ennek a fölként fejét manapság díszítő szent korona jelképét nem hagyta olyan alapzaton, amelyre még a legközönségesebb jobbágy is állni szokott. Uraim, ha önök mindenáron handabandát akarnak, úgy lovagoljanak neki ama tetőgomb tervezőjének, akárki lett légyen is, amiért a magyar koronát ilyen piedesztálon helyezte el. Ezzel az egész fazék ügygyel mi pécsiek már rég végeztünk s megnyugodtunk lelkünkben, mikor azt a szégyengombot eltávolíttatni láttuk. Nyugodtak lehetnek önök is odafönt, nagypipájú magyarok, akik a hazafiságot bérben bírják, csak próbálta volna akárki azt a hatalmas szép kivitelű magyar czimert, a magyar koronával a fején, eltávolítani, amelyet a pécsi hadapródiskola homlokára Zsolnay gyára készített, amely kilométerekre láthatóan hirdeti, hogy azt az épületet a magyar király parancsára emelték, majd nem kértünk volna önöktől hazafipuskaport. Meglövöldöztük volna mi magunk elég istenesen a magyar czímer elsikkasztóját. Tessék csak ezt nyugodtan ránk bízni. Megfeleltünk mi pécsiek magunkért nem egy ízben, önök nélkül, jó urak, most se sikkasztott itt senki magyar koronát. Azt az izét mi is segítettünk lekönyörögni onnan a háztetőről — a magyar szent korona iránt való alattvaló határtalan tiszteletből.