Pedagógusok Lapja, 1970 (26. évfolyam, 1-24. szám)

1970-10-20 / 19. szám

A TARTALOMBÓL Nehéz, de szép munka — Mi legyen a nagyközségekkel — A pedagógus és a korszerű­ség — Szalvéta helyett „szempontok” — Tanévt­­híradó — A Szovjet Kultúra Napjai — Soproni emlék — Tárlat-, színház- és film­szemle — Válaszolunk — Keresztrejtvény-pályázat Az V. Nevelésügyi Kongresszus anyagából Lapunk legutóbbi száma részletesen beszá­molt az V. Nevelésügyi Kongresszusról, és részleteket közölt a plenáris üléseken elhang­zott beszédekből. Ezúttal részleteket közlünk Simon Gyu­lának, a Magyar Pedagógiai Társaság fő­titkárának beszédéből, amelyet a kongresszus záró ülésén tartott, továbbá teljes terjedelem­ben közreadjuk a kongresszusi ajánlásokat. Simon Gyula: „Az egész társadalomhoz fordulunk..." A szekcióülések a várako­zásnak megfelelően, élénk vi­tát hoztak, jólesett tapasztalni, milyen gondos felkészüléssel és milyen sokoldalúan szóltak a küldöttek. Szinte valameny­­nyi hozzászóló érintette az ajánlásokat, és számos módo­sító javaslat hangzott el Nem egy javaslat inkább a témabizottságok jelentésébe tartozik, a kongresszusi kiad­vány szerkesztésében kap majd helyet. Az ajánlások is — miként a témabizottságok kongresszusi jelentései — a korunkban egy­re bonyolultabbá váló nevelés­ügyi feladatok megoldásához öt területen kívánnak segítsé­get nyújtani. Hogy a nevelés az egész tár­sadalom ügye és kötelessége, ez a gondolat, a kongresszus előkészületeiben elemi erővel tört fel, s a szekcióüléseket is áthatotta. Szinte olyan érte­lemben is, hogy a nevelésügy kérdései iránti közömbösség már közéleti passzivitásnak minősül. A szekcióülések meg­erősítették az ajánlásoknak azt a gondolatát, hogy a neve­lésügyért érzett társadalmi fe­lelősség mindig együtt növe­kedjék a neveléssel szemben, támasztott társadalmi követel­ményekkel. Az ajánlások másik része oktatási intézményeink to­vábbfejlesztéséről mond átfo­gó véleményt. Szeretné előse­gíteni, hogy a tudományos és a technikai fejlődés új ered­ményeit, a gazdasági és társa­dalmi változások követelmé­nyeit a lehető legkisebb ké­séssel illeszthessük be az is­kolai tanulmányokba. Ezért sürgető munkamegosztásra van szükség a képzés és az ön­képzés, a nevelés és az önne­velés között. A korszerű isko­la modelljének megrajzolására számos javaslat hangzott el a szekciókban. Az ajánlások második része a tárgyi és a személyi fel­tételekről szó. Fel kell oldani azt az ellentmondást, amely a korszerű társadalmi igények, a gyors iramú technikai fejlődés és az iskolák felszereltségében rejlő feltételek között feszül. Ezért a nemzeti jövedelemnek egyre növekvő hányadát szük­séges a nevelésügyre fordíta­ni. A szekcióüléseken nagyon sok szó esett arról, hogy na­gyobb figyelmet kell napja­inkban fordítani a pedagógus­­pálya helyzetére, perspektívá­jára, az utánpótlás kérdéseire, a hivatás fokozott elvárásaira a pályára lépőkkel szemben. Egyértelmű vélemény, hogy csökkenteni kell a pedagógu­sok terhelését, és növelni anya­gi, erkölcsi megbecsülését, a pálya társadalmi presztízsét. Olyan közvéleményre van szükség, amely látja, hogy tör­ténelmünkben példa­­ nélkül álló társadalmi, gazdasági fej­lődésünk óriási nevelési erő­feszítések eredménye is, s a termelés növekedése és a folyton javuló, fejlődő közne­velés között fontos kölcsönha­tás van. A pedagógia a tudo­mány termelőerővé válásának korszakában egyszerűen nem maradhat egy rosszul értelme­zett és történetileg kialakult szerénység öltözékében. A szekcióülésen lefolyt szen­vedélyes és szakszerű vita iga­zolta a szervező bizottságnak azt az állásfoglalását, hogy a közoktatás irányításának kor­szerűsítési kérdéseit is tűzze napirendre a kongresszus. A szekcióülésről a kongresszus plénuma elé került a többi kö­zött az intézményvezetők ha­táskörének, önállóságának és felelősségének kibővítésére irá­nyuló nagyon hasznos javaslat is. A pedagógiai tudományokra különösen sok vár az elkövet­kező időkben. A vitában több­ször szó esett arról — és ez az ajánlások szövegét is módosító megjegyzésekkel finomította —, hogy a neveléstudomány gyorsabb fejlesztésére, bázisá­nak kiszélesítésére elérkezett az idő. A határtudományokkal szükséges komplex kutatásokat is sokszor akadályozza, hogy a neveléstudomány nem rendel­Hazánk felszabadulásának II. évfordulójára — a Pedagó­gusok Szakszervezetének kez­deményezésére, majd az újjá­alakult Magyar Pedagógiai Társaság javaslatára — a Pe­dagógusok Szakszervezete, a Magyar Pedagógiai Társaság, a Művelődésügyi Minisztérium, a Honvédelmi Minisztérium, a Munkaügyi Minisztérium, a Magyar Tudományos Akadé­mia II. osztálya, a Kommunis­ta Ifjúsági Szövetség, a Ma­gyar Nők Országos Tanácsa és a Műszaki és Természettudo­mányi Egyesületek Szövetsége 1968 júniusában egyetemes ne­velésügyi kongresszust hirde­tett meg. Az V. Nevelésügyi Kong­resszus 1970. szeptember 28— 30-án Budapesten ült össze. A Kongresszus — több mint két esztendős előkészítés után, a nevelés és a neveléstudomány minden lényeges eredményét és problémáját gondosan és szakszerűen elemző öt témabi­zottság jelentése alapján, peda­gógusok, szülők, tanulók, tár­sadalmunknak a nevelésében érdekelt valamennyi szervezete és intézménye véleményét szé­les körűen számba véve — ér­tékelte köznevelésünk eddigi fejlődését, s az alábbi javas­latokat fogadta el a nevelő­munka megjavítására, nevelési rendszerünk korunk igényei­nek megfelelő további tökéle­tesítésére. A magyar nevelésügy az el­múlt negyedszázadban történeti fejlődésének minőségileg ma­gasabb rendű korszakába lé­pett. Megszűnt a vagyonos osz­tályok iskolázási kiváltsága; a tanulás és művelődés — tár­sadalmi osztályokra, nemzeti­ségre, fajra, nemre, vallásra való tekintet nélkül — vala­mennyi fokon mindenki szá­mára lehetővé vált. Oktatási in­tézményeinkben a pedagógia a tudományosság, a maradandó kulturális értékek alapjára he­lyezkedett; egész nevelési rendszerünkben központi fela­dattá vált a tudományos vi­lágnézet és a szocialista haza­­szeretet kialakítása, az inter­nacionalizmus és a humaniz­mus szellemének ápolása, a társadalom valamennyi tagja egyéni képességeinek kibonta­koztatásáról, személyiségének harmonikus fejlődéséről való gondoskodás o­kezik olyan korszerű feltéte­lekkel, mint azok a tudomány­területek, amelyekkel együtt kíván működni. Az V. Nevelésügyi Kongres­szus olyan időszakban tanács­kozott, amikor a társadalmi, gazdasági, tudományos válto­zások növekvő és egyre hatá­rozottabb követelményeket tá­masztanak a nevelésüggyel szemben. Világjelenségről van szó, de a szocializmus felépí­tésében ez külön minőséget is jelent, hiszen összekapcsolódik a társadalmi haladás történeti feladataival és a közokta­tás soha nem tapasztalt de­mokratikus törekvéseivel. Va­­lamennyien nagy várakozással és reménységgel tekintünk a kongresszusi ajánlások sorsára, s ezért most az egész társada­lomhoz fordulunk velük. Az elmúlt két és fél évtized fejlődése lehetővé tette, hogy 10 évre emeljük a tankötelezett­séget, 12 évre terjesszük ki a tanulóifjúság ingyenes oktatá­sát; kiszélesedett és színvona­lában jelentősen emelkedett a szakmunkásképzés; ugrássze­rűen megnövekedett a közép- és a felsőfokú oktatásban ré­szesülők száma; bővült az is­koláskor előtti és az iskolán kívüli nevelési és gyermekvé­delmi intézmények köre; lét­rejött a dolgozók számára — hiányokat pótló és továbbkép­ző rendeltetéssel — az esti­levelező iskolák hálózata; nagymértékű fejlődés követke­zett be egyes vidékek műve­lődés­beli visszamaradottságá­nak felszámolásában, a város és a falu, a szellemi és a fizi­kai dolgozók közti műveltség­beli különbségek csökkentésé­ben. A felszabadult dolgozó nép államának köznevelése így va­lóra váltotta és továbbfejleszti a magyar nevelésügy úttörői­nek legszebb álmait, Apáczai Csere Jánosnak, a felvilágoso­dás, a reformkor pedagógiai képviselőinek, Tessediknek, Tavasinak, Táncsicsnak, Eöt­vösnek a maguk korában kö­vetkezetesen meg nem való­sult törekvéseit, az 1848-as és az 1818—19-es forradalmak­nak nagyszerű nevelési kezde­ményezéseit, Czabán Samu, So­mogyi Béla, Zigány Zoltán, va­lamint Nagy László, Földes Jenő, Kemény Gábor és má­sok előretekintő pedagógiai terveit. Hazánk köznevelése a marxista-leninista pedagógiára és a szocialista országok be­vált tapasztalataira támasz­kodva sikerrel küzdötte le sú­lyos történelmi hátramaradott­­ságát. Szocialista fejlődésünk előre­haladásának és a korunkban kibontakozó tudományos-tech­nikai forradalomnak szükség­letei természetesen folyamato­san magasabb igényeket tá­masztanak köznevelési rend­szerünk továbbfejlesztésével szemben. Ezek fejeződnek ki Népköztársaságunk 1961-ben megalkotott III. törvényében és a megvalósítás folyamatá­ban lévő oktatási reformban. A reform alapvető törekvései — iskoláink még szorosabb kapcsolatának megteremtése az élettel, az oktatás tartalmá­nak és módszereinek folyama­tos korszerűsítése, a tanulók egész életére kiterjedő sokol­dalú világnézeti-politikai-er­­kölcsi nevelés hatékonyságá­nak fokozása, a nevelés össze­hangolt társadalmi üggyé té­tele , köznevelésünk tovább­fejlesztésének központi felada­tai maradnak, szüntelenül ered­ményesebb megoldások kere­sésére és alkalmazására ösz­tönzik nevelésügyünk minden irányítóját és dolgozóját. Ebben a helyzetben kell te­kintetbe venni, hogy a szocia­lizmus teljes felépítése, a jövő nemzedékének életében a kom­munizmusra való áttérés, a tudományos és technikai for­radalom kibontakozása, kultu­rális forradalmunk továbbfej­lesztése, a két társadalmi rend­szer közti verseny fokozódása mind kikerülhetetlenebbül na­pirendre tűző népünk és a jövő nemzedékek általános és szak­mai műveltségi színvonalának további emelését, erkölcsi-po­­litikai-világnézeti tájékozott­ságának és meggyőződésének erősítését, következésképpen a nevelés növekvő szerepének biztosítását társadalmunk egész életében. Az elkövetkező évtizedekben Magyarországon bizonyos fo­kig párhuzamosan megy végbe az ipari és a tudományos-tech­nikai forradalom kiteljesedése. Ez a körülmény az eredmé­nyek mellett új, előre nem lát­ható nehézségeket is kiválthat. Különösen éles gazdasági, tár­sadalmi problémák keletkez­nek, ha kibontakozásukat nem látjuk előre, tendenciákban je­lentkező következményeikre nem készülünk fel kellően. Mindezeket megfontolva az V. Nevelésügyi Kongresszus a kö­vetkező felhívással és ajánlás­sal fordul pártunkhoz, a neve­lésügy irányításában illetékes állami és társadalmi szervek­hez, a pedagógusokhoz, a szü­lőkhöz, a nevelésben érdekelt minden tényezőhöz.­ ­­ ­ A Kongresszus ünnepélye­sen köszönetet mond mind­azért a támogatásért, amely­ben pártunk és kormányunk, a néphatalom területi szervei, gazdasági és kulturális intéz­ményeink, családok sokasága iskoláinkat, nevelőintézménye­inket felszabadulásunk óta ré­szesítette és jelenleg is részesí­ti. Kifejezi azt a szilárd re­ménységét, hogy ez a támoga­tás a jövőben még tetemesen növekedni fog. Mi, magyar pedagógusok büszkék vagyunk arra, hogy hivatásunk a szocialista köz­nevelésügy szolgálatába állí­tott bennünket. Tudva tud­juk azonban, hogy csak min­den társadalmi tényező együt­tes erőfeszítésével vihetjük sikerre munkánkat. A nevelés a születés után azonnal meg­kezdődik, az iskolába lépés előtt, az iskolával párhuza­mosan és az iskola után foly­tatódik, ezért az iskola is csak úgy teljesítheti felada­tát,­ ha a nevelésben szerepet játszó valamennyi tényező át­­érzi nevelői felelősségét min­den gyermeknek lehetőségei­hez mért kifejlődéséért, alko­tó, boldog életéért. 2. Tisztelettel adózunk mil­liónyi magyar családnak, a gyermekeknek életet adó, ér­tük munkálkodó édesanyák­nak, édesapáknak, a családi nevelőközösségek minden, e munkában­ áldozatban részt vállaló tagjának. Érdeke és kö­telessége minden családnak, hogy a jövőben még tudato­sabban teremtse meg azt a bensőséges és ösztönző kör­nyezetet, melyben a gyermek személyisége kedvezően ala­kulhat. Nyújtsák érzelmileg, a gondozásban és a szoktatás­ban, a gondolkodás fejleszté­sében a kibontakozáshoz szük­séges hatásokat. Adjanak he­lyet az önállóságnak olyan mértékben, amilyenben a nö­vekedő gyermek, a serdülő ké­pes önmagáért és másokért fe­lelősséget érezni és vállalni. Osszák meg a nevelés gond­­­­ját óvodáinkkal, iskoláinkkal, a nevelésügy állami és társa­dalmi szerveivel. Legyenek se­gítségükre főként azzal, hogy az élet minden apró és nagy ügyében határozottan képvi­selik a közösen­­kiala­kított el­veket, erkölcsi eszményeket. Éljenek az állami és társadal­mi szervek nyújtotta minden lehetőséggel is, hogy fok­oz­hassák a család nevelőmunká­jának kulturáltságát, emel­hessék színvonalát, növelhes­sék hatékonyságát. Az iskolá­val együttműködve gondos­kodjanak róla, hogy gyerme­keik is kellőképpen felkészül­jenek a családalapításra, az egykor őket felváltó nemze­dék szocialista-kommunista nevelésére. 3. őszinte elismeréssel em­lékezünk meg azokról az ered­ményekről, amelyeket a pár­tunk vezette ifjúsági szerve­zet,­­ a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség és az Út­törőmozgalom fiaink és leá­nyaink szocialista nevelésében elért. A továbbhaladás érde­kében mindenekelőtt a neve­lési tényezők együttműködésé­nek elmélyítését javasoljuk: ■ — a különböző fokú okta­tási intézményekben, a fegy­veres erőknél, üzemekben, termelőszövetkezetekben —­­ahol csak a fiatalok nagyobb­­tömegei élnek — mindenütt együtt növekedjék élettapasz­talatuk gyarapodásával, a köz­­szellem fejlődésével részvéte­lük saját ügyeik demokratikus intézésében, felelősségük tár­sadalmi kötelezettségük telje­­■ ütéséért: — az idősebb nemzedék hi­vatott képviselőinek megnye­résével teremtsék meg az if­júsági mozgalom felnőtt tár­sadalmi aktíváját; — szélesítsék ki és erősít­sék meg a fiatalok lakóterüle­ti társadalmi munkáját; — biztosítsák az ifjúsági sajtó, a gyermek-­­és ifjúsági könyvkiadás jól működő kap­csolatát a megfelelő pedagó­giai fórumokkal. Váljék az ifjúsági szervezet szocialista hazánk ifjúságának átfogó életkeretévé. Legyen je­len mindenütt, ahol fiaink és leányaink tanulnak, dolgoz­nak, ahol a tanulás és munka fáradalmait kipihenik. Szer­­vezze erőiket a nehézségek leküzdésére, formálja ízlésü­ket, eddző jellemüket. Teremt­se meg a kedvező feltételeket ifjúságunk tömegei, minden magyar fiatal számára, hogy mozgósítani tudják legjobb képességeiket önmaguk neve­lésére, népünk jelenének és jövőjének alkotó formálására. 4. Épülő szocialista vilá­gunkban a családnak és a KISZ-nek ezt a nevelőmunká­ját intézmények és szerveze­tek egész rendszere segíti, és kell, hogy a feladatok növe­, kedtével még jobban segítse. A sport egyre jelentősebb szerepet tölt be az ifjúság és a felnőtt dolgozók életében, a nevelés elengedhetetlen ténye­zője, a személyiség form­álá­­sának, az egészség megőrzésé­nek és megszilárdításának ki­váló eszköze. A Kongresszus véleménye szerint nélkülözhetetlen követ­­­telmény, hogy a sportmozga­lom minden szervezetében, a • sporttevékenység minden • szintjén az erkölcs és a tár­■ sadalmi magatartás szocialista­­ normái érvényesüljenek, és ■ hogy a feltételek lényeges ja­­­vitásával a sportolás viszony­■ tag rövid időn belül az ifjú­ság legszélesebb tömeged szá­■ mára lehetővé váljék. , Fiaink nagyhatású nevelőás­■ kólája a fegyveres erőknél el­­­töltött idő, a haza védelmére­­ való felkészülés. Ezért szü­ksé­­­­ges a neveléstudomány szar­■ rés részeként művelni a kato­na-pedagógiát A honvédelmi­­ nevelés a szocialista nevelés része. Szükséges, hogy az if­­i jóság sokoldalú felkészítése a szocialista társadalom építésére jelentőségének megfelelően pá­rosuljon a szocialista társada­lom, a haza és a nemzetközi ha­ladás fegyveres védelmére való felkészítéssel. A honvédelmi nevelésnek és felkészítésnek megfelelő súly­­­lyal és tartalommal kell je­lentkeznie a társadalmi, első-­­ , sorban az ifjúsági szervezetek­­­ munkájában is. Nem nélkü­lözhetjük azonban katonáink közvetlen és közvetett támo­gatását a tanulóifjúság haza­fias és honvédelmi nevelésé­ben sem. Kívánjuk, hogy a haza és a nemzetközi haladás fegyveres védelmének ma­gasztos eszménye mennél von­zóbb fényben álljon egész né­pünk előtt. A társadalmi nevelés intéz­ményes bázisának további ki­­szélesítése érdekében kívána­tosnak tartja a Kongresszus, hogy a tudományos, kulturá­lis és művészeti élet szervei és intézményei — kutatóintéze­tek, múzeumok, művészeti al­kotóközösségek, szín­házak, mozik, művelődési otthonok, tudományos és szakkönyvtá­rak, a rádió és a televízió, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat — követve az e téren, élenjáró néhány közművelő­dési intézmény példáját, tár­ják szélesre kapuikat az ér­deklődő fiatalok előtt, növel­jék kulturális igényeiket, még­pedig nem csupán alkalom szerint, hanem állandóan, jel­legükhöz mérten vállalva a velük való rendszeres foglal­kozást, lehetővé téve, hogy a fiatalok önmagukkal, képessé­geikkel az adott, irányban pró­bát tegyenek, hogy a megfele­lő tehetségek idejekorán ki­bontakozhassanak. Érvénye­sítsék tevékenységükben to­vábbra is azt az elvet, hogy a mi társadalmi viszonyaink kö­zött a kultúra értékei nem áruk. Meggyőző példák gyarapodó sorára alapozva javasoljuk, a munkahelyek (ipari üzemeink, termelőszövetkezeteink, áru­házaink stb.) tűzzék napirend­re if.júságk­evelő funkciójuk, a fiatalok mindenirányú fejlő­déséért rájuk háruló felelős­ség tisztázását, szülessenek ha­tékony intézkedések e nevelő funkció hiánytalan betöltése érdekében. A feladat fontosságáról meg­győződve kéri a Kongresszus, tanácsaink legyenek gazdái az irányításuk alatt álló társa­dalmi közösség ilyen átfogó értelemben vett nevelőmun­kájának. Adjanak meg min­den segítséget a családnak a gyermeknevelés feladatainak ellátásához. Hastanak oda, hogy a gyermekek és a fiata­lok a szülői házban és azon kívül is megfelelő otthon­ra­­ leljenek. Népszerűsítsék, segítsék a terület gazdasági­kulturális intézményeinek is­ A kongresszus ajánlásai Kép és szó ... Kísérleti orosz nyelvóra a XI. kerületi Váli út 1. számú iskolában (MTI Fotó : Benkő Imre felvétele)

Next