Százhalombattai Hírtükör, 2011 (25. évfolyam, 1-25. szám)
2011-10-06 / 20. szám
4. oldal A szerkesztőség fenntartja a beérkező kéziratok rövidítésének, szerkesztésének jogát, és azok tartalmával nem feltétlenül ért egyet. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A pattintott kőkorszaktól a kattintott fénykorszakig 2011. szeptember 16-án az Egy tárgy, egy történet szakkörrel kezdetét vette a „Matrica” Múzeum és Régészeti Park pattintott kőkorszaktól a kattintott fénykorszakig” című TÁMOP projektjének programsorozata. Az egész projekt 2011. július 1-jétől 2012. június 15-ig tart szakkörökkel, projektnapokkal, vetélkedőkkel és a múzeumpedagógiai foglalkoztató terem kialakításával. A „Matrica” Múzeummal együttműködésben a projekt résztvevője mind a négy százhalombattai általános iskola, a Pitypangos Óvoda és az ercsi Kossuth Lajos Általános Iskola. Az Egy tárgy, egy történet szakkörön 12 alkalommal nyolc ötödik osztályos tanuló vesz részt az Arany János Általános Iskola és Gimnáziumból. A szakkör célja, hogy a gyerekek megismerve az állandó kiállítás kiemelt tárgyait, alapanyaguk, készítésük és funkciójuk szempontjából, saját maguk készítsenek tárgymásolatokat lehetőség szerint korabeli alapanyagokkól, technikákkal, eszközökkel. Ezáltal fejlődik a gyerekek művészeti képessége, esztétikai érzéke, kifejező képessége, kézügyessége, információszerző képessége, megfigyelése, alkotóképessége, kreativitása, alkotó gondolkodása, képi megjelenítése, formaérzéke, színhasználata, arányérzéke. A szakköri munka során kialakul és fejlődik a gyerekek önálló munkavégzése és a csoportmunkához szükséges együttműködő viselkedése. A több alkalommal való találkozás alakítja a szociális képességeket és alakítja a múzeumot értő és szerető közösséget. Első alkalommal „Csak csont”volt a szakkör témája. A gyerekek feladatlappal megkeresték a különböző korszakok csont használati eszközeit, majd csonttégelyt készítettek csiszolással, fúrással, díszítéssel. A második szakkör a „Kő kövön...” címet viselte. A résztvevők a kiállítási tárgyak megfigyelése után kőpattintókkal kipróbálhattak néhány tevékenységet (fa hántolása, bőr vágása stb.), majd nyéllel kőeszközt készíthettek maguknak. A 2011/2012-es tanév első félévében folytatódik a szakkör, elkezdődik a hatodikosok szakköre, projektnapokon vesznek részt az ovisok és az ercsi iskolások, és december 5-én 14 órakor helytörténeti vetélkedőn mérik össze tudásukat a helyi általános iskolák harmadikosai, negyedikesei. 2011. november 16-án kerül sor a foglalkoztató terem átadására. „Matrica” Múzeum Több munka, kevesebb pénz, nagyobb kiszolgáltatottság A Kormányzat új Munka törvénykönyv elképzelései szerint jövőre többet kell dolgoznunk kevesebb fizetésért, mindezt úgy, hogy bárkit bármikor kirúghatnak a munkahelyéről, ráadásul a szakszervezethez sem tudunk fordulni segítségért, mivel az érdekeink védelmében fellépő szervezeteket is „megszüntetik”, jogosítványaiktól megfosztják őket. Az életünk nehezebbé és kiszámíthatatlanná válik, mivel kevesebb pénzt vihetünk haza. Lecsökkentik az éjszakai műszakpótlékot, megszüntetik a délutáni pótlékot, a túlórapótlék szabadidővel lesz kiváltható, mely intézkedések eredményeként extrém helyzetben 30-40 százalékkal is csökkenhet az ilyen keretek között dolgozó munkavállalók fizetése. A pótszabadság szabályainak változásával kevesebb szabadság jár majd a munkavállalóknak, többet kell a munkahelyen dolgozni ugyanazért a fizetésért, mint most. Mivel több időt dolgoznak a munkavállalók a munkahelyen, ezért kevesebb alkalmazottal is el lehet érni majd ugyanazt a termelési szintet, így a feleslegessé válókat a munkáltatók ki fogják rúgni. Senkit nem tartanak meg feleslegesen, ha ehhez semmilyen érdekük nem fűződik. Mivel a felmondás is egyszerűbbé válik, ezért semmi nem tartja vissza a munkáltatókat, hogy kényük-kedvük szerint hol kirúgják, hol felvegyék a munkavállalókat. A szabadság kivételével önrendelkezési jogukat is korlátok közé szorítják. A sor sajnos negatívan folytatható, a viszonyunk mindezek alapján csak elutasító lehet, mivel esély sincsen arra, hogy a rugalmasság és a biztonság együttes érvényesülésére sor kerülhessen. Ezzel egy időben kiürítik az összes kollektív szerződés lényeges elemét és a munkáltatókra bízzák, hogy hogyan és milyen módon határozzák meg az új munkafeltételeket, amelyek a mostaninál jóval rosszabbak lesznek, mivel a szakszervezeteknek elveszik azt a jogát, hogy érdemben meg tudjanak jelenni és beleszólni ezekbe a diktátumokba. A kollektív szerződés keretei között,a munkavállalóra nézve az általános szabályhoz képest negatívabb intézkedés is hozható a tervezet alapján. A szakszervezet jogainak elvételével és működési feltételeinek szinte lehetetlenné tételével egyszerre két nagy csapást mér a kormány a dolgozókra. Először megszünteti azt a lehetőséget, hogy a munkahelyen meglévő vitás kérdésekben, amelyek a munkáltatók és munkavállalók között keletkeznek, a szakszervezet a munkavállalók segítségére siessen. A szakszervezeteknek a jövőben nem lesz módjuk és lehetőségük érdemi feladatokat ellátni a munkavállalók védelme érdekében, ilyen lehetőség, ami megszűnik például a jogi segítségnyújtás. Másodszor megszüntetik a szakszervezeti tisztségviselők védelmét, és lehetetlenné teszik a munkahelyeken a szakszervezetek működését.Bárkit, bármikor komolyabb indok nélkül azonnal kirúghatnak a munkahelyéről, a határozott idejű munkaszerződések is felmondhatóvá válnak rendes felmondással. Ha munkaügyi bíróságon a munkavállaló nyer a munkáltatójával szemben, akkor is korlátozva lesz, hogy mekkora összegű pénzt kaphat kártérítésként. Maximum 18 havi távolléti díjnak megfelelő összegű kártérítés adható a dolgozónak, még akkor is, ha ennél hosszabb ideig volt munka nélkül a munkáltató hibájából. A munkáltató kártérítési felelősségét korlátozzák, míg a dolgozókét korlátlanná változtatják, pl. gondatlanságból elkövetett károkozás esetén is. Több munka, kevesebb pénz, nagyobb kiszolgáltatottság. Mindez megalapozza, hogy határozott nemet mondjunk a FIDESZ-KDNP „családbarát” Mt. tervezetére. MSZP százhalombatti elnöksége és szervezete A fotózás összehozza az embereket A Dunafüredi Közösségi Házban tartotta alakuló találkozóját a Pixel Halom Fotóklub szeptember 23-án. Az első érdeklődő csoport is bizonyította, hogy a fotózás korra, nemre való tekintet nélkül érdekli az embereket. Jó hangulatban, kellemes baráti beszélgetéssel telt a megnyitó, a résztvevők emléklapot kaptak annak alkalmából, hogy jelen voltak egy reménybeli hosszú életű klub első napján. A mai digitális világban már minden háztartásban van fényképezőgép. A Pixel Halom Fotóklub feltett szándéka a Százhalombattán élő, alkotó fotósokat megismertetni, összehozni egymással egy klub keretein belül. Terveink közt szerepel többek között: közös fotóstúrák a városban és azon túl, kiállítások klubtagok fotóiból, de legfőbb célunk egymás „szakmai” segítése a digitális fotózás alapjaitól elkezdve. A tapasztalat és a pozitív visszajelzések azt mutatják, hogy városunkban van érdeklődés a fényírás iránt. Talán Neked is vannak feltett, de megválaszolatlan „szakmai” kérdéseid, akár a gépeddel, akár a képeddel kapcsolatban. Ha pedig nincsenek, tudásoddal erősítheted a kezdőket. Nem számít, hogy milyen felszerelésed van, mennyi idős vagy, mióta fotózol. Ha úgy érzed, helyed van köztünk, várunk szeretettel a Dunafüredi Közösségi Házban - egyelőre csak havi rendszerességgel, de igény szerint gyakrabban. További információ a klub Facebook oldalán. Török László klubvezető Pixel Halom Fotóklub Köszönet a támogatóknak A százhalombattai Nevelési Tanácsadó október 5-én nagy sikerű szakmai konferenciával ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját. A jubileum alkalmából találkozóra, tanácskozásra hívtuk a városban és térségben dolgozó szakmai partnereinket, kollégáinkat, és kollektívánk közös munkája eredményeként megjelentettünk egy évkönyvet is. Köszönet illeti a nagylelkű támogatókat, akik hozzájárultak a konferencia megrendezéséhez és kiadványunk létrejöttéhez. Köszönjük a segítséget a budapesti MAGI Kft-nek, a dunaújvárosi TEXT Nyomdaipari Kft-nek, a százhalombattai Oázis Virágüzletnek, a Bausmann Kft-nek, az érdi SIGNUM HUNGARY Kft-nek, valamint számos segítőkész, empatikus támogatónak, akik arra kértek minket, hogy ne hozzuk nyilvánosságra kilétüket! Dr. Csór Gabriella intézményvezető SZÁZHALOMBATTAI HÍRTÜKÖR • XXIV. ÉVFOLYAM 20. SZÁM Ellenőrzik a garázssort Szeptemberben sem pihentek városunk polgárőrei. Az iskolakezdésre tekintettel a polgárőrség, a rendőrség és a közterület-felügyelet biztosította a balesetmentes átkelést minden olyan oktatási és nevelési intézményünknél, ahol ez szükséges volt. Különösen kiemelt helyszínként kezeltük az 1. Számú Általános Iskola előtti gyalogos átkelőt, hiszen az újonnan átadott útszakaszt még meg kellett szokni az autósoknak és a gyalogosoknak is. Továbbra is fontosnak tartjuk gyermekeink védelmét, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a polgárőr vezetők - Szél Pál elnök, Körömi Lajos alelnök és Szalai Attila titkár - közvetlenül is részt vettek a biztosításban. A Dunafüredi Közösségi Házban dolgozók kérésére rendszeres szolgálatot teljesítettünk az illetéktelenek és a nem megfelelő viselkedés miatt nem szívesen látott személyek miatt. A Battai Napok alatt napi 24 órában teljesítettünk szolgálatot. Biztosítanunk kellett az utcák lezárását, az omnibusz közlekedését és az általános rend fenntartását. Természetesen elsősorban a rendőri munka segítése, kiegészítése volt a feladatunk. Kárász Benjamin közbiztonsági referens kiváló irányítása alatt hatékonyan működött együtt a polgárőrség, a rendőrség és a közterületfelügyelet, valamint a vagyonvédelmi cégek. Hasonlóan a Summerfesthez, a polgárőr vezetők és Pál Péter őrsparancsok napi 20 órás munkájának is köszönhetően zavartalanul zajlott le a rendezvénysorozat. Szeptember 18-án került megrendezésre a dunafüredi Csónakázó-tavon az első városi sárkányhajóverseny, illetve fesztivál. Cseh Péter főszervező és Fekete László intézményvezető felkérését teljesítve nagy létszámban biztosítottuk a jól megszervezett és kiváló hangulatban lezajló eseményt. Természetesen, a kiemelt rendezvények mellett jutott idő és energia a járőrtevékenységre is. Járőreink több észrevételt tettek a hatóságok felé. Kettőt emelnénk ki ezek közül. A Dunafüred városrészen történt gyújtogatást, amit polgárőreink időben észleltek, így megakadályozták a tűz továbbterjedését. Sajnos, így is kiégett egy konténer. A másik jelenség, hogy a Szent István templom mögötti volt mentőállomás területére, feltehetően csavargók rendszeresen bejárnak, és feltörik a lezárt épületet. A nyár folyamán a terület bokros részén több használt tűt és ehhez hasonló eldobott tárgyat találtunk. Most a hideg idő közeledtével attól tartunk, hogy hajléktalanok fognak meghúzódni az épületben. A képviselő-testület Ifjúsági, Sport, Kulturális és Közrendi Bizottsága felkérését teljesítve a közterület-felügyelettel karöltve megkezdtük az Erkel Ferenc körúti garázssor felmérését. Az ellenőrzés kiterjed a garázsok rendeltetésszerű használatára, az ott élők létszámára, a szabálytalan és veszélyes fűtési berendezésekre, valamint a be nem jelentett gazdasági tevékenységekre. Az augusztusi hónapról szóló beszámolónkban tévesen jelent meg egy adat. Természetesen, nem a szeptemberi, hanem az augusztusi szolgálati óraszámot ismertettük. A szeptemberben teljesített szolgálat 252 óra volt. Városi Polgárőrség Osztálytalálkozó 1994-ig vezettem a város Kipp-Kopp Óvodáját. Nyugdíjas óvodavezetőként az óvoda vezetésével és munkatársaival is töretlen a kapcsolatom, ezért gondoltam, hogy volt osztálytársaimat meghívom egy százhalombattai kirándulásra. Mi 1957-ben végeztünk, és az 54. évi találkozó szervezője voltam. Első állomásunk a Kipp-Kopp Óvoda volt. Takácsné Simonics Judit, az intézmény vezetője fogadott bennünket, ő mutatta be az óvodát és közben tájékoztatott a programokról, kiemelt feladatokról. A beszélgetést a nevelői szobában folytattuk, ahol megvendégeltek bennünket, és beszélgettünk az óvoda vezetőjével. Nagyon sok szépet láttunk és halottunk. A vezetőt és munkatársait dicséri az óvoda esztétikus környezete. Munkájukban a gyermekek szeretete tükröződik. A teljesség igénye nélkül, ami megragadta osztálytársaimat: „Mini galéria”, gyógytestnevelés, tehetséggondozás, drámajáték, néptánc, Kipp-Kopp Kuckó. Ezúton is szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy megmutathattam volt munkahelyemet, ahol távozásom óta folyamatos fejlődés és színvonalas munka tapasztalható. A vendégek is elismeréssel nyilatkoztak az óvodában látottakról. Munkájukhoz sok sikert kívánunk! Osztálytársaimat elvarázsoltam Százhalombatta rövid bemutatásával, „Matrica” Múzeum és környéke, Régészeti Park (felejthetetlen élmény), láttuk az új óvoda épületét, a Halászcsárdában ebédeltünk, késő délután a Szent István tér bemutatása következett. Sajnos, egy nap kevés a város nevezetességeinek bemutatásához. Büszkén mutattam meg városunkat. Maradandó élményben volt részünk. Köszönöm, Török Kálmánná Jótékonysági est a diákokért A SATU Alternatur és a Minimal Jazz Band zenekarok közreműködésével szervez jótékonysági estet a százhalombattai 1. Számú Általános Iskola. A rendezvényt az iskola építésének 45. évfordulója alkalmából tartják október 14- én, 19 órától a Rendezvényközpontban. Az intézmény Gyermekekért Alapítványa évek óta segíti a tanulókat, többek között az erdei iskolában, a sí- és nyári táborokban, osztályprogramokon való részvétel költségeinek támogatásával. Fontos szerepe van a diákok sikeres nyelvvizsgájának előkészítésében, a számítógéppark szinten tartásában, az idegennyelv-oktatás, valamint más tantárgyak tárgyi feltételeinek fejlesztésében. A jótékonysági kultúrest 1000 forintos belépőjegyeiből és az adományokból befolyó összeg az alapítvány számlájára kerül. A szervezők minden érdeklődőt és jó szándékú támogatót szeretettel várnak. (A Gyermekekért Alapítvány számlaszáma: 11999007-03100219. Jegyvásárlással kapcsolatban érdeklődni a 06/23-354-192-es telefonszámon lehet.) Zarándoklat a hazáért A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége a Zarándoklat a Hazáért hagyományos őszi rendezvényét ebben az évben szeptember 24-én Baján, illetve a közelben, a Duna partján lévő Máriakörnye búcsújáróhely keresztútján tartotta. A zarándoklat keretében a bajai Belvárosi templomban dr. Belon Gellért püspök emlékére dr. Bábel Balázs Kalocsa- Kecskeméti érsek koncelebrált szentmisét. M.J.