Pesti Hírlap, 1889. május (11. évfolyam, 119-149. szám)

1889-05-01 / 119. szám

2 figyelembevételét ajánlja neki, melyeknek az ak­tákban szerepelniük nem szabad, indignálódva mutat ajtót neki. Pedig az hatalmas nagy úr is lehet, sőt neki a bíró esetleg lekötelezettje is le­het. Miért kell kitennünk a bírót, a­kit a lehe­tőségig függetlennek akarunk, elv­eshetőségek­nek, a melyeknek, ha tisztéhez híven kivan el­járni, magára nézve rossz következéseit is érez­heti s melyek reá nézve a legkedvezőbb esetben legalább is kellemetlenek? _ Van egy harmadik alternativa is, — a mi-'­kor az informáló a maga mellékes argumentumai­val nem jár hiába, — ezt az eshetőséget ez­út­tal számba sem kívánjuk venni. Mindenesetre oly szokás az információ szo­kása, melyet a jogegyenlőség uralma alatt meg­tűrni nem szabad. Egy hatalmas oligarcha in­formációja mindenesetre más, mint annak a mol­nárnak az információja, a­kivel esetleg pere van. Ez utóbbi ritkán is megy informálni, de még ha menne is, nem érne az annyit, mint hogy ha az ellenfele megy. Itt tehát már az ak­tákon kívül álló különböző súly nehezedik az igazságszolgáltatás mérlegébe. Nincs helyén, punktum. De ha morális alapon kívánunk fölépíteni egy egészséges társadalmat s a törvényesség leg­szigorúbb értelmezésével akarjuk megalkotni jog­szolgáltatásunkat , azon kell lennünk, hogy az emberi gyarlóságokra számított spekulációknak torlaszoljuk el az útjait, a­hol lehet,­­ pedig ezeknek nem a legkevésbé frekventált országútja a bírósági információ. Belpolitikai hírek. — ápr. 30. Miniszteri értekezletek Bécsben. Bécsiül távírják lapunknak: Tisza miniszterelnök ma dél­előtt hosszabb ideig Szügy­ény osztályfőnökkel, ké­sőbb Moser osztrák-magyar bankkormányzóval, We­ Jcerle pénzügyminiszter hosszabb ideig Moser bank­kormányzóval és később Dunajewski pénzügymi­niszterrel tanácskozott. Fél 1-től fél 8 óráig a külügyminisztériumban Kálnoky gróf külügyminiszter elnöklete alatt közös miniszteri értekezlet volt, melyen Bauer báró, Kállay, gróf Taaffe, Dunajewski, Tisza és Wekerle, továbbá Sterneck báró tengernagy, Szőgyény osztály­főnök és Lambert osztályfőnök vettek részt. Három órától 5-ig a felsége elnöklete alatt a Burgban közös miniszteri tanács volt, melyben a gedten, é­s látjuk a csaták terein mindig a három halhatatlan emlékű honvéd-zászlóaljat, a 3-ikat, 9-iket és a 11-iket, melyek bárhol jelen­nek meg, felléptük győzelmet vagy halálmegve­tést jelent s melyekről a szerző is mindig csak a tisztelet jelzőivel emlékszik meg. Mint soha el nem homályosodó fényes csillagok húzódnak át e zászlóaljak a szabadságharc egén, bámulatba ejtve az útjukat tekintetével követő késő nem­zedéket. Most csak Gelichnek a világosi fegyver­­letételről szóló nézeteire terjeszkedünk ki. Hadá­szati szempontból a fegyverletétel elkerülhetlen volt, Gelich szerint is. A temesvári vereség után a harcot siker reményével nem lehetett folytatni többé. A temesvári vereség azonban nem törté­nik meg, ha Dembinszki és Görgey Aradnál vagy Temesvárnál egyesülnek, sőt inkább Haynau az orosz főhadsereg mozdulatainak nehézkessége és saját gyors előnyomulása mellett aránylag gyönge seregével nagyon könnyen veszélyes helyzetbe juthat, minthogy Jellasich közreműkö­désére a döntés pillanatában nem számíthatott. Ez egyesülést Dembinszki hiúsította meg, és pe­dig a saját szakállára, mert Aulich hadügymi­niszter és Kossuth aláírásával a szőregi csata után rendelet érkezett hozzá, hogy seregét gyors menetekben haladéktalanul Aradra vezesse. Dem­binszki azonban nem akart egyesülni Görgeyvel, kit gyűlölt, és seregét a kapott parancs ellenére Temesvárra vezette. A találkozásnak Aradon aug. 9-én kellett volna megtörténnie, Görgey e napon seregével oda is ért, de itt értesült, hogy Dembinszki önhatalmúlag Temesvárra húzódott. Görgey még így is megkísértette az egyesülést A képviselőház ma rövid vita után elin­tézte a közlekedésügyi és földmivelési miniszté­riumok ügykörének új beosztásáról szóló tör­vényjavaslatot, melyet a szélsőbaloldal egy ré­szének kivételével a ház úgy általánosságban, mint részleteiben elfogadott. Ellene nyilatkoztak Madarász József, a­ki helytelenítette, hogy a minisztériumok elnevezéséből az „ipar“ szó kimarad és Polonyi Géza, a­ki azt a titkos célzatot látta a javaslatban, hogy a vízszabályo­­zási ügyek oly miniszter kezébe menjenek át, a ki a kisbirtokosok érdekével szemben a nagybirto­kosokét fogja támogatni. E felfogás ellen síkra szállott Darányi Ignác és Szapáry Gyula gróf földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi mi­niszter. Az ülés végén Szederkényi Nándor Dembinszkivel s Nagy Sándort az I. hadtesttel a temesvári utón elindította, kit aztán a többi hadtestek követtek volna, hogy Dembinszkivel 12-én Temesvárnál összeköttetésbe lépjen. Midőn Nagy Sándor 10-én a Maroson át a temesvári országúton előnyomult, egy Temesvár alul jövő sebesült honvédtiszttel találkozott, ki közölte vele, hogy előtte való nap Temesvárnál csata volt, melynek következtében a sereg Lugosra hátrált. Csakhogy az a sereg már akkor alig létezett. Tehát ép aznap vesztette el Dembinszki a temesvári csatát, mely seregét megsemmisí­tette, a­melyik napon Aradon Görgeyvel egye­sülnie kellett volna. A világosi katasztrófa elő­idézője tehát sok részben Dembinszki makacs­sága volt. A temesvári csatával a szabadságharc sorsa el volt döntve. Az összes magyar működő csapatok ereje akkor körülbelül 80,000 fő volt, de nem állottak egymással összeköttetésben, és sokat vesztettek harcképességben; az akkori vi­szonyok közt minden segédforrás bedugulása s az orosz és osztrák hadak küszöbön álló egye­sülése mellett valamely siker kivívásáról szó sem lehetett többé. „A magyaroknak“ — írja Gelich — „nem volt tehát más választásuk, mint hogy esetleg Görgeyvel egyesülve, egy ideig még céltalanul verekedjenek, vagy pedig lerakják a fegyvert, hol nagyon is lényeges kérdés volt, ki előtt és váljon tulajdon, avagy semleges területen-e ? Görgey elhatározása kizárta ezt az eshetőséget, miután a fegyverletétel csak eszköz volt reá nézve messzeható céljának elérésére, hogy példája által az összes magyar haderők önkéntes lefegyver­zését idézze elő. És hogy ezt teljes mértékben megvalósítsa, Nagyváradról egy írásbeli felhívást intézett a még fegyverben álló összes magyar csapatok, valamint a várak parancsnokaihoz — utóbbiakhoz kevésbé határozott alakban — hogy kövessék példáját. Paskievics herceg rendeltetési helyükre juttatta a felhívásokat. Az országnak Görgey által elérni igyeke­zett gyors lecsendesítése az általa megkezdett módon mindenesetre el­len érve, a személyes érdekek azonban, melyek első­sorban a rendkí­vül válságos helyzetben levő sereg minden egyes tagjának és a védelmet nála kereső polgári egyéneknek sorsát foglalták magukban, épen nem jöttek e mellett tekintetbe, és pedig egyszerűen azért nem, mert Görgey, emlékiratai szerint, abban a véleményben volt, hogy személyes ér­dekekért nem szükség tovább harcolnia. Mi volna tehát a hadsereg rendeltetése, ha nem a sereg és a polgárok érdekeit, a­meddig csak tehet, óvni? Ez kötelessége minden hadvezérnek, ha felsőbb hadműveleti cél elutasíthatlan alárende­lésüket nem követeli. Legjobb lett volna minden­esetre, ha Görgey a­helyett, hogy az oroszok előtt a fegyvert lerakta, s az osztrák sereget ezzel mélyen megsértette, megállapodás nélkül tovább folytatta volna hátrálását Aradról a Ma­ros jobb partján, hogy Lippán át egyesüljön a déli haderőkkel és semleges területre menjen át velük. Azaz Lippára, esetleg Erdélybe, mint ő maga is mondja, még nyitva állott előtte. Görgey ezt az eshetőleges kibontakozási módot is fontolóra vette s azt mondja emlékira­taiban, hogy az ő seregének, mint nemzeti sereg- PESTI HÍRLaP három közös miniszter, két miniszterelnök és a két pénzügyminiszter vettek részt. A jövő évi közös előirányzat legfontosabb számaira nézve végleges megállapodások történtek, de néhány részlet függőben maradt, mely részletekre vonatkozólag előbb írásbeli tárgyalások fognak folytattatni, mire a delegációk elé terjesztendő összes kormányjavaslatok meghatározá­sára néhány nap múlva újólag miniszteri értekezletek fognak tartatni, melyekre a magyar miniszterek újból Bécsbe jönnek. A delegációk egybehívásának határ­ideje még biztosan megállapítva nincs, de a delegá­­­­ciók alig fognak a pünkösdi ünnepek előtt összeülni és megnyitási naput június 12-ike van kilátásba helyezve. Tisza és Wekerle miniszterek, kik ma Kál­noky grófnál ebédeltek, este Budapestre visszautaztak. Uj főispánok. A Nemzet értesülése szerint Jász-Nagy-Kun-Szolnok megye főispánjává Ujfalussy Sándor szatmármegyei alispán, Temes megye főispán­jává Molnár Viktor országgyűlési képviselő fog ki­neveztetni. Csongrád megye új főispánja iránt még nem történt megállapodás. Mint nekünk Gömörrhegyébül írják, a főis­­páni karban történt nagyobb mérvű változások követ­keztében ott az a hír terjedt el, hogy a megye köz­szeretetben álló főispánja Fáy Gusztáv is megválik állásától, s helyét fia — a rimaszombati kerület je­lenlegi kormánypárti képviselője — László foglalja el. A hír azonban mindeddig nem nyert megerősítést. Az országgyűlési szabadelvű párt holnap május hó 1-én délután 6 és fél órakor értekezle­tet tart. Országgyűlés­­ i. sürgős interpellációt intézett a pénzügyminiszter­hez a regale-megváltási ügyben. Holnap kezdetét veszi a költségvetési vita. II. A képviselőház ülése április 30. Péchy Tamás elnök az ülést délelőtt 10 óra­kor megnyitván, a múlt ülés jegyzőkönyvének hite­lesítése után bemutatja a beérkezett kérvényeket. Széll Ákos, az állandó igazoló bizottság elő­adója jelenti, hogy a bizottság Vállyi Árpád man­dátumát rendben találta s igy a ház a bizottság elő­terjesztésére Vállyit a 30 napi kérvényezési határidő fentartásával, igazolt képviselőnek jelenti ki. Elnök jelenti, hogy Szederkényi Nándor sür­gős interpellációt jelentett be, melyet az ülés végén fog megtenni. Ezután a ház az 1889-ik évi ujoncmegaján­­lási törvényjavaslatot harmadszori olvasásában el­fogadta. Következett az 1847—48-ik évf úl. törvénycikk 14-ik §-ának módosításáról, vagyis a minisztériumok új beosztásáról szóló törvényjavaslat tárgyalása. Hegedű­s Sándor, a pénzügyi bizottság előadója, a bizottsági jelentés értelmében ismerteti a törvény­­javaslatot. Utal azokra a célszerűségi okokra, melyek homogén elemeknek helyesebb csoportosítása szem­pontjából a minisztériumok ügykörének a javaslat­ban proponált uj beosztását szükségessé tették s csak azt jegyzi meg, hogy a javaslat az uj beosz­tás részletei iránt nem intézkedik. Végül kimutatja, hogy az inaugurált változás a költségvetés kereté­ben minő nyomokat fog hagyni s utal arra, hogy az idén a törvényhozástól még csak meghatalma­zás kéretik az érdekelt minisztériumok részére a változások keresztülvitele céljából. A javaslatot elfo­gadásra ajánlja. Madarász József a javaslatban foglalt új el­nevezéseket szerencsétleneknek tartja s ha azokon a kormány nem módosít, a javaslatot általánosságban sem fogadja el. Neki nincs kifogása az ellen, ha a két minisztérium ügykörét új formában rendezik, de helyteleníti azt, ha a minisztériumok elnevezéséből az „ipar“ megnevezése kimarad. Vagy talán Bécsnek akarnak megint kedvezni azzal, hogy már az elne­vezésben is kimutatják, hogy Magyarországon most már kevesebbet törődnek az iparral ? Ez helytelen. Kifogásolja azt is, hogy a vízszabályozás ügyét, bár ez a közlekedésügyi minisztériumban van helyén, ki­veszik onnan. Milyen érdekre vezethető ez vissza? S ha az előadó azt állítja, hogy a tervezett változtatás a költségvetést nem fogja megterhelni, szóló még ak­kor is kétkedve fogadja, mert ettől a kormánytól még az ajándékot is félve veszi, tartván tőle, hogy az többe fog kerülni az országnak mint a­mennyit ér. A javas­latot nem fogadja el, Polonyi Géza előrebocsátja, hogy a javaslatot nem fogadja el. Kötelességének tartja tehát néhány szóval az okokra rámutatni. Óhajtandónak tartaná ugyanis, hogy azon titkos okok, melyek e törvényja­vaslat benyújtására vezettek, ne maradjanak titokban az ország előtt. Oly sok fontos reform vár megol­dásra ; mi okozza tehát, hogy a kormány minden másnak mellőzésével ilyen kicsinyes, apró reformmal lép a törvényhozás elé? Kutatta ezt s a feleletet ab­ 1889. május 1.

Next