Pesti Hírlap, 1899. július (21. évfolyam, 180-210. szám)

1899-07-31 / 210. szám

9 1890. Julius 31. PESTI HÍRLAP a szószékre s mondta el tartalmas megnyitó-beszédét. Szavait így végezte: »Érezni fogja és érezzük mindnyájan, hogy ez érc szobor, amely megdicsőült nagy költő­k alakját ábrázolja, él és lát. Petőfi Sándor lélek­ben közöttünk van és látja szeretett hazáját az erősödés és virágzás útján, — látja a székesfővá­rost nem is sejtett föllendülésének útján, — látja a dicsőséges korszak magasztos eszméinek gyü­mölcseit: a népszabadságot, a tudomány- és mű­vészetnek, — az ipar- és kereskedelemnek fejlődé­­­ét és haladását, — a magyar nemzeti állam meg­erősödését és hálatelt szívvel fordul­ a gondviselés felé, amely mindezeket megérnünk engedte. Mi pedig forduljunk hálatelt szívvel az ő dicső alakja felé, aki lantjával és kardjával szol­gálta imádott hazáját, — amelyért hősi halált halt, — áldozzunk az ő emlékének, amely szent legyen ■e hazában idők végeiglen. Az ünnepélyt megnyitottnak nyilvánítom.« A beszédet zajos éljenzés követte, amely ujult erővel tört ki, amikor az emelvényre lépett Jókai Mór ősz alakja. Percekig tartott, amig helyre­állt a csönd, s az agg költő szóhoz jutott. »Mintha most is előttem látnám azt a délceg alakot, — mondta — azzal a lángoló sugárzó arccal, a dacos fejjel. Mintha most is hallanám a hangját, ezt a szívből jövő, szívig ható hangot, amely hű kifejezője volt lelke indulatainak. Minden igaz volt nála ! Szerelem, barátság, gyűlölet, harag, rajon­gás a hazáért és a szabadságért. Semmi sem volt mesterkélt. Aki így tudott szeretni, így tudott gyűlölni, annak nem lehetett a földön megmaradni többé, amint nem volt szabad többé szeretni és gyűlölni. Olyan ifjú volt, s mégis be volt fejezve az élete. Mint egész ember halt meg. Mi többiek tud­hattunk még kettévágva, fölrészelve, darabokra tépve is élni, de Petőfi számára nem volt való az az élet, az a küzdés, ahol a láncra vett két bör­tön falára karcolja keserű gondolatait.. Neki meg kellett halni. Dicsőséget annyit szerzett rövid, üstökös­­utjában, hogy nevét ott hagyta az égen fényszik­rákban megörökítve, amelyek soha le nem hul­lanak. Nem is halt meg ! Hányszor föltámadott. Ott él minden magyar szivében, házában. Mennél jobban távozik az időben, annál nagyobbra nő az alakja. Félszázad múlt el azóta. Más embert elte­met az idő. Petőfit magasra emelte. Míg magyar él, haza áll, éljen Petőfi dicső emlékezete ! Ra­­gyogja be a hazát és világot !« Lelkesült éljenzés hangzott föl erre a szó­zatra, amely csak akkor csillapult, amikor Sántha Mihály bölcsészettanhallgató lépett az emelvényre, A holtakat meg sírba. Oh, dehogy! Bevárta, míg a küzdő vér lerogy, Úgy jó — nekünk a végdöfést megadni, S legyőzőinknek — segít fosztogatni. — »Senki — sehol! Csak a halál kisért. Elepedek egy hús ital vízért. Meghalok. E homályos némaság Lelkembe lopja csöndesen magát S kiszorít innen minden fényt, világot, Éltet, reményt, szerelmet, ifjúságot. — »Isten fia az olajfák hegyén! Veled sóhajtok, gyarló ember, én: Múljék el tőlem e méreg­ pohár, Ne hagyjon el még a lét, a sugár!. Ne hagyjam árván kisded gyermekem’ Eldalolatlan tenger énekem’. Enyém a múzsa csókja, nem szerelme, Előttem a lét minden szenvedelme, Uj, ismeretlen csillag-múrsád, Fölfedezetlen, kész tündérvilág, Vezessen hozzá tüskés vándor-út: Vedd vissza, uram, martyr-koszorúd’! . . .— »Ah, nem lehet;« És kimerülve néz Az égre, melynek lénye tűn, enyész, Mint elméjéből élet, gondolat. Lassúl a szív és a szemfordulat. A kín elfáradt és az ész kizajlott, Mint két vihar, mely együtt elmorajlott. Legyezgeti a hűvös est fugalma, Megadó közöny, elszántság nyugalma Száll megbékült agyára. A halál, Mint a hattyú, csöndes vizekre száll. Feltűnt az esti csillag hirtelen, Neki talán már télig sejtetem, S nézi merőn, midőn már rég halott, Még egyre nézi azt a csillagot, hogy elszavalja Endrődy Sándornak Petőfi című köl­teményét. Utána az országos nemzeti szövetség ne­vében Rákosi Jenő lépett a szószékre, s tartott re­mek beszédet. Percekig tartott, amíg a lelkesedés zaja lecsillapodott. A szónokot kézszorításokkal üd­vözölték. Beszédéből kiemeljük a következő részt: Semmi sem közönségesebb, mint a kő és a nyelv. A követ mindnyájan lábunkkal tapossuk, a gyerek dobálódzik vele, az után porlik. És a nyelv — beszéli mindenki örömben, búban, be­széli unalmában is. De jön a művész, ráteszi ke­zét a kőre és belőle a milói Vénusz lesz, évezre­dek remeke, nemzetek kincse és büszkesége. És jön ő (Felőlire mutat) és kifaragja a magyar nyel­vet oly remekké, mint Phidias a követ. Ez nekünk Petőfi. De ennél is több, mert a kőszikla beállt porszemnek, amikor a vihar e ha­zán söpört keresztül. (Éljenzés.) Kitűnt, szétoszlott, párává lett, a levegőbe lett, szétterjedt a hazán, itt van fölöttünk, azt szívjuk be, azt adjuk ki lélekzetképen. (Éljenzés.) A magyarok istene egy fényben tündöklő drágakővel ajándékozott meg bennünket. És ami­kor égett rajtunk a pusztító tűz, a nemzet végzete kincseink e koronáját, e gyémántunkat vetette a tűzbe. Soha nemzet nagyobb árát nem fizette sza­­badságszeretetének. Elmondhatjuk: meg vagyunk váltva általa és bátran ismételhetjük ma ötven év múlva újra: »A magyarok istenére esküszünk, ra­bok többé nem leszünk!« (Hosszas, lelkes él­jenzés.) Ezután Benárd Ákos joghallgató szavalta el Petőfi »Egy gondolat bánt engemet . . .« című köl­teményét nagy tűzzel s a szónoklatok sorát Gebhardt Károly joghallgató fejezte be. Éljenzéssel fogadott beszéde után a daloskörök elénekelték a Hymnuszt s ezzel a programm véget ért. Erre a koszorúk elhelyezése következett. Min­den koszorút küldöttség vitt a Petőfi-szobor talapza­tára. Valóságos virágos kertté változott át a szobor, amelyből most csupán az ércalak látszik ki. Koszorút tett a szoborra : Budapest székes­főváros közönsége, az Otthon Írók és hírlapírók köre, a budapesti újságírók egye­sülete, a Petőfi-társaság, a magyar tudományos aka­démia, a kir. tudomány-egyetem, a szász-sebesi nem­zeti szövetség, az országos nemzeti szövetség, Magas­­falu hölgyei, a függetlenségi és 48-as párt, a buda­pesti Sas-kör, a budapesti hazafias szövetség, az egyetemi ifjúság, a magyar kereskedelmi csarnok, az ötödik kerületi munkás-kaszinó, a függetlenségi- és 48-as kör, a ferencvárosi polgári kör, a hentes ipar­testület, a szállodások és vendéglősök ipartestülete, az ószeres ipartestület, az Újpesti közművelődési kör, az egyegüs­ asztaltársaságok, a budapesti építőmeste­rek ipartestülete, a Palencsár-féle gyár munkásai, a harmadik kerületi egyesült körök, a magyar föld­­rajzi társaság, az Athenaeum irodalmi társaság, a magyarországi könyvkereskedők egyesülete, a buda­pesti ügyvédi kör, az országos Pázmány-egyesület, a kereskedelmi alkalmazottak egyesülete, a »Neptun« evezős egyesület, a központi katholikus legény­ egylet, a lipótvárosi kaszinó, Jókai Mór, Emich Gusztáv, stb. stb. A koszorúkon kívül számos virágcsokrot is tettek a szobor talapzatára. Déli 12 órát harangoztak, amikor az ünnep véget ért s az ünneplő sokadalom a legnagyobb rend­ben oszladozni kezdett. A távozó Jókait most is min­denfelől harsány éljenzés kisérte, amint a városház­téren várakozó frakkeréhez ment. Egyes csoportok rágyújtottak a Szózatra s úgy vonultak végig a kör­nyékbeli utcákon. Ferencné és Sárosi Mariska, aki a párt koszorúját vitte, amelynek széles, piros szalagján ez a fel­irat volt: Petőfi Sándornak. A budapesti szocialista munkások. A fekete tömeget különböző szinü zászlók tar­kították. A legtöbb zászló fehér szinű volt vörös sze­géllyel (a tiszta vörös zászlók használatát nem en­gedte meg a rendőrség), de volt közöttük több rózsaszínű zászló is vörös betűkkel, s egy zöldszínű is vörös szalaggal. Az utóbbit a kovácsok, akik még nemzeti alapon állanak és még nem tartoznak a szo­ciáldemokrata párthoz, vitték. Feltűnt a nyomdászok szép diszítésű zászlója is, valamint a kárpitosok vörös-fehér-vörös színű hatalmas zászlója, amelyen ez állott: „Éljen az általános titkos szavazati jog.“ Éljen a 8 órai munkaidő.“ Sok tábla is volt látható a menetben, ilyen fölírásokkal: „Ahol nincs jog, ott nincs haza. Petőfi.11 Két hatalmas babérkoszorú tűnt ki a munkás­sereg fekete szik­éből vörös szalagjaival­­ a szocialista pártvezetőségé és a budapesti nyomdászok és betű­öntőké. A szoborhoz érve, az általános munkás-dalárda elénekelte a marseillaiset, azután Weltner Jakab asztaloslegény lépett a tribünre s a következőket mondta: Elhangzott a francia forradalom dicső dala. Eljött a forradalmi munkásság is a költőhöz, aki a népjogokért és népszabadságért küzdött, mint még soha senki Magyarországon. Nem ünnepelhettek együtt egy forradalmi költő emlékszobránál azokkal, akik a forradalom vívmányait sárba tiporták. A munkásság azért küzd, amiért Petőfi küzdött, hogy a népnek jogot, szabadságot és hazát szerezzen. Azt mondják, hogy Petőfi volt a legnagyobb hazafi s »a szocialisták nem hazafiak«, mégis eljönnek Petőfit ünnepei P­e­tőfi jelszavait a szociáldemo­krata párt tűző­­cé­ul maga elé. »Ahol nincs jog, ott nincs haza«, — ezt nem egy izgató mondta, hanem Petőfi. Petőfi első­sorban a magyar népé, de az egész vitáké is volt. »Jogot, kenyeret, szabadságot a népnek !« Ezt mondta Petőfi, s ezt mondjuk mi is. Azt mond­ják, hogy izgatunk. Petőfi a legnagyobb izgató, a legnagyobb forradalmár volt. Ha Petőfi ma élne, nem volna itt a szobra, hanem toloncházban volna a helye. Ma minden költeményét elkonfiskálnák. Hiszen megteszik most, hogy költeményeit nem engedik tiszavalni, hogy könyveit elkobozzák. Petőfi hazafiságért küzdött, mert a haza akkor osztrák járom alatt nyögött. Most szabad a haza, de tolonckocsiban a helyünk. Petőfi a sajtószabad­ság előharcosa volt, s mit tesz a mai burzsoázia? (Fölmutatja a Népszava legutolsó számát, melyen az elkoruskált Petőfi-cikk helyett a már említett föl­­irás van : Petőfi Sándor konfiskáltatott. Éljen a sajtó­szabadság !) Mi vagyunk Petőfi utódai, nem azok, akik emlékét meggyalázzák, eszméit meghamisítják. A magyar szabadság a magyar haza. Ne nyugod­junk, mig meg nem szereztük magunknak a ma­gyar hazát és ezt azzal szerezzük meg, ha küzdünk a szabadságért. Midőn leteszszük a szoborra a ko­szorút, azon reményben teszszük, hogy ezrek és százezrek tesznek most fogadalmat, hogy küzdeni fognak a szabadságért. Minden munkás egy-egy sugár legyen, amely a szabadság fáját megérleli. (Éljenzés.) Izrael Jakab szólalt föl most a budai munká­sok nevében. Ötven év előtt, — úgymond,—mikor Petőfi megirta forradalmi költeményeit, a magyar nép jogtalan volt s most, ötven év után, mikor Petőfi emlékét ünnepeli a burzsoázia is, a párt lapját el­kobozzák egy Petőfit dicsőítő cikk miatt. Eljöttünk mi, bilincsekbe vert munkások, hogy letegyük koszorúnkat a népszabadság harco­sának szobrára. Fölkérem a budai munkások kül­döttét, hogy a szerény koszorút helyezze a szoborra. A koszorú fölirata: Petőfinek, a budai szociáldemokraták. "leszúrsz Károly az aradi munkások koszorúját helyezi el. Küldöttség azért nem érkezett, mert attól tartottak, hogy a rendőrség úgy bánik velük, mint a budapesti munkásokkal bánnak, ha Aradra mennek, visszatoloncolják őket. Grünfeld Sándor a nyomdászok nevében helyez koszorút a szoborra. A koszorú fölirata: Az »Egy gondolat bánt engemet« költőjének, a magyarországi nyomdászok. Ezután Maros Jenő szavalta el Petőfinek »A nép nevében« című költeményét nagy hatással. Végül az általános munkás-dalárda és a nyomdászok dalár­dája adott elő dalokat. . . Ezzel a tüntetés (mert hisz az volt és semmi A munkások Petőfi-ünnepe. Délután 2 órakor vonultak föl az összes budapesti munkásszakegyletek zászlóik és jelző­tábláik alatt, négyes vagy hatos sorokban s a muzeum-utcában a lovarda elött s a Sándor-utcában foglaltak állást. Minden munkás vett magának egy Petőfi emlékét méltató s a költő arcképével ellátott röpiratot, amelyet ott árultak. 3 órakor indult el a menet Petőfi szobrához. Előbb azonban kiosztották a munkások között a Népszava tegnapi számának külön kiadását, amely­ben az elkonfiskált cikk helyett a következő sorok voltak : PETŐFI SÁNDOR: KONFISKÁL­­TATOTT! ÉLJEN A SAJTÓSZA­BADSÁG. A lapot, valamint az első oldal külön lenyo­matát ezer és ezer munkás tüntetőleg fölemelve vitte, ami természetesen mindenütt nagy feltűnést és ér­deklődést keltett. Elől mentek a pártvezetőség tagjai, azután két vörös ruhába öltözött csinos nő, Klárik

Next