Pesti Hírlap, 1902. november (24. évfolyam, 300-329. szám)
1902-11-01 / 300. szám
ent_______________ röknek“. Jön a reform, a tüzes korbács, az érdekcsoportok megfenyítése, a szabad, tiszta Budapest. És most szétfoszlott a harag. A póttartalékosok behívása ellen egyhangúlag elfogadott határozat gondolkodóba ejtette a miniszterelnököt, aki közvetlenül az emlékezetes közgyűlés előtt keserű szemrehányásokkal halmozta el a közgyűlésben helyet foglaló bizalmasait. A reform nem készül, de szövődik a paktum, az isten tudja, hányadik a nagy egyeztető uralma alatt. Kitűnő rendszer, pompásan bevált a bankok kormányzatában. Ha valaki lármáz, utalványt kap a főpénztárhoz; ha még mindig lármáz, nagyobb utalványt. Csak semmi zaj, semmi botrány . . . A miniszterelnök azt hiszi, hogy a főváros ellenzéki határozatai csak azért keletkezhettek, mert odabenn a vezető többség el van keseredve. Gyorsan békül tehát, hogy helyreálljon a régi rend. Egész kormányzata nem egyéb, mint a szabadelvűség csődtömegének felosztása. Aki követelést jelent be, az megkapja a quotát. Isten nevében, hadd jusson hát valami a megdorgált „érdekcsoportoknak“ is. Aki nem országot, hanem parlamentet kormányoz; akinek nincs iránya, csak keresi a különböző irányok eredőjét; aki csak azt látja meg, ami rikít, azt hallja meg, ami ordít, az úgy gondolja, hogy a csoportvezetőkkel paktálva uralkodik magán a népen. Keserves csalódás, íme, a parlament nyugalmának nem felel meg az ország állapota. Odabenn minden csöndes, de az országban minden pánt lepattant, a felekezetek, osztályok, csoportok halálos gyűlölséggel törnek egymásra. Most újabb csalódásba rohan az egyeztetés nagymestere. Nem a városháza forrong, hanem Budapest népe, a kereskedő, iparos és munkás polgárság telt el keserűséggel. Nem látjuk a haladást, de látjuk, mint omlanak össze a múlt vívmányai is, mint gurul lefelé a polgárság, szegényedik a gazdaságban, koldussá válik a politikai hatalomban. Egyre kevesebb lesz a kenyerünk és sebektől sajog önérzetünk. Főváros vagyunk, de szavunk a kormány előtt pára, mert néhány megbomlott Nérócska a városok felgyújtásában leli perverz örömét. Nem újabb paktum kell ide, hanem irányváltoztatás. De az egyeztető elvtelenség görbe Belpolitika! hírek. A politikai helyzet. Budapesten a szabadelvű pártkörben ma este érdeklődéssel várták a Bécsből érkező híreket, minthogy báró Fejérváry Géza honvédelmi miniszter is még ma is Bécsben maradt. Az érdeklődők" közt volt Széll Kálmán miniszterelnök is, ki a pártkörben fogadta Nikolajevics Szvetomir szerb miniszterelnököt, meglehetősen irigyelve, hogy a szerb exkolléga már túlesett, amin túl kell esni, ti. a bukáson. Ami a bécsi híreket illeti, ezek között az volt az első, hogy ma sem jutott arra a sor, hogy a király báró Fejérváry honvédelmi minisztert fogadja. Ellenben Körber osztrák miniszterelnök már referált a királynak és rámutatott az osztrák részről is a póttartalékosok javaslata ellen mutatkozó ellentállásra. A cseh nemzeti pártiak, a szocialisták, a cseh agráriusok és az alldeutsehek tudni sem akarnak a javaslat tárgyalásáról. A bécsi jelentések ma este is csak azt mondják, hogy a korona hajlandó a javaslaton való könnyítésbe, illetőleg a javaslat elfogadásának a megkönnyítésébe beleegyezni. Tehát még az sem bizonyos, hogy a javaslatot véglegesen visszavonják s egyelőre csupán arról van szó, hogy a most behívottakat hazabocsátják. Mindamellett azt hiszik, hogy a javaslatot végleg visszavonhatják és helyette a véderő fölemeléséről nyújtanak be javaslatot. Báró Fejérváry honvédelmi miniszter hosszasan tanácskozott báró Krieghammer közös hadügyminiszterrel. Ma délelőtt a hadügyminisztérium palotájában közös értekezlet volt, melyen báró Krieghammer hadügyminiszter, báró Fejérváry honvédelmi miniszter, Welsersheim osztrák honvédelmi miniszter vett részt. Az értekezleten konstatálták, hogy ő felségének határozott akarata az, hogy a javaslatot minél előbb, — azaz oly gyorsan, amint csak lehet, elintéztessék, belátja azonban ő felsége azokat a nehézségeket, melyekbe a javaslat tárgyalása mindkét parlamentben ütközik s ezért — amennyiben a monarcha katonai érdekei engedik — hajlandó beleeg’. zni abba, hogy a javaslat enyhíttessék és miás irányban a népképviseletek előnyben észesíttessenek. Ez a hír egyáltalában nem keltett megnyugvást, sőt a helyzetet aggodalmasabbá tette. A felvilágosítások nem lehettek teljesek, hogy a javaslat előszidlásáról még most sem mondottak le végképn. A legközelebbi napokban, ha a félreértők eloszlatása nem sikerül, a válság kitörésére van kilátás. A függetlenségi párt és a helyzet. Min említettük a függetlenségi Kossuth-párt kedden, november 4-én, értekezletet tart, amelyen a párt a politikai helyzettel foglalkozik. Erre az értekezletrea párt egy részének kívánsága folytán, a Kossuth-párt összes tagjait külön-külön levélben hívták meg. Politikai körökben fontosságot tulajdonítanak ennek az értekezletnek, mert itt fog eldőlni, hogy a pártban a a harcias avagy a békés elem fog ezután inkább érvényesülni. Tudniillik mostanában kezd megnövekedni a pártban azoknak a száma, akik a békés politika helyet erősebb ellenzéki magatartást szeretnének a kormánynyal szemben elfoglalni s azok közül is, akik eddig nem vallottak szint, a harcias irányzat többekét magához hódított. Eképen előrelátható, hogy a függetlenségi párt erős indemnitási vitára fogja rászánni magát s ebben különösen a paktum, a kiegyezési kérdés és a katonaügyek szolgáltatják majd a támadásokra az anyagot. A párt ifjabb tagjai azt mondják, hogy az Indemnitás vitája legalább két hétig el fog tartani. Elsőnek a régi szokáshoz képest Kossuth Ferenc fog ugyan felszólalni, de aztán a paktum ellenzői fogják átvenni a szót. A póttartalékosok javaslata ellen, Kecskemétről távíratozzák. A törvényhatósági bizottság mai közgyűlésén egyhangúlag elfogadták azt az indítványt, hogy felírnak a kormányhoz a pótarttalékoksok behívására vonatkozó törvényjavaslat visszavonása végett. A tengerszem védelme. Széll Kálmán ezúttal nem mer előhozakodni megszokott cáfolatával. A tengerszem dolgában elkövetett újabb törvénysértését ezúttal formulával igyekszik elhárítani magáról. Egy közleményt sugalmaz, amely eképer szól: Széll Kálmán miniszterelnök jelentést tétetett magának, vajon a valóságnak megfelelők-e azok a hírek, melyek szerint a lengyelek a tengerszem területét már most, az ítélet végrehajtása előtt erőszakos módon elfoglalják. A kormányelnök, aki azon az állásponton áll, hogy a választott bíróság ítélete becikkelyezése előtt hatályra nem emelkedhetik, gondoskodott róla, hogy a korrekt álláspont értelmében ott erőszakosságok ne történhessenek. Hogy pedig milyen természetű ez a gondoskodás, illusztrálja a következő távirat, ami épenséggel nem szorul kommentárra. Szepesófalu, okt. 31. A lengyelek ma a Bialkát utonan erőszakosan áthidalták. Magyar belügyminiszter jegyzéke Körberhez tehát ellenkező hatással járt. Dr Klein. X. ilj o a A U X U ii a sugárútjáról, ki az egyenes útra, a polgári kormányzat és szabad haladás sugárútjára! Nem vagyunk hárem, amelyet meg lehet hódítani a hárem őrök elaltatásávaL "---i,, J4.0U1-U» • a halott és ez lenne a megvendégelése. Valaminthogy így van a halotti toroknál is. A nép legszegényebb embere is visszavárja temetés után a rokonokat és ismerősöket és megkínálja rendszerint túróval és borral őket. Ez lenne az áldomás (mert a magyar ember örömében is iszik, bújában is iszik) aminek néha igen vidám vége : tánc és hejehuja szokott lenni. Jól is van ez így, búsuljon a ló, elég nagy a feje. A földbe került ember részét, az egy adag túrót és az egy pohár bort pedig az asztalra, tányérba teszik, mert ez az ő része s ezt másnap odaadják az első koldusnak. Innen van aztán az, hogy sokkal több koldus gyülekszik annál a temetőkapunál, ahová még elkövetkeznek koszorúikkal a tanyai emberek. Egy nagy csapat ez itt ilyenkor. És micsoda emberek! . . . Külsejükben is elszomorítók. De sok közöttük valóságos intelem. A rongy a petyhüdt, vézna testeken, mint megannyi nyitott könyv beszél hozzánk. Mennyi tanulság, mennyi bűn . . . Amíg nézi őket az ember, az örökkévaló nagy istenség hatalma markolja meg a lelkét. Jobbról is, balról is hosszú sorfálként állanak a nyomorúságnak élő képei. Itt falábon áll az egyik, a rézmedáliám, mint ünnepnapon, fényesen lóg a mellén. A fején katonasapka van. Közvetlen mellette egy aszott arcú nő gubbaszt. Belehúzódik a fejkendőjébe, mintha a múltját restelné. Istenem, minő óriás ellentét van ebben a két életkönyvben leírva; az egyik a legnemesebb erényt ápolta, míg erős, egészséges volt, a másik a gyönyört, a bűnt hajszolta és íme, mégis ide dobta mindkettőt a sor. Milyen igaz, milyen fájdalmas köny hullhat a rézmedáliumra és micsoda szenny ül az elkopott élek kristályán. Az ősember mindazonáltal egyformán nyilatkozik meg valamennyinél. A keze valamennyinek egyforma reszketéssel nyúlik ki az életért. A hang is egyforma alázatos, egyforma könyörgő s aki életében csak az istenkáromlást hordozta az ajkán, most ájtatosan fohászkodik. És morzsolja az olvasó gyöngyszemét. Imádkozik . . . Amit sose tudott, azt most elesettségére tanulta meg. Fehér zsákokban hozzák a tanyaiak a Mindszentek kalácsát. A sült fonott tésztát, amit az Isten szent nevével adnak átal a fakó, éhes tömegnek: — Az anyám lelkiéir’ mondjanak el egy Miatyánkot. Ezt mondja az egyik. S a koldusraj rámondja*. — Nyugosztalja a jó Isten . . . Elmondjuk, galambom, elmondjuk. A másik is megrendeli a lelki megkönynyebbülést: — Három szép szál magzatomért egy Üdvözletét. Oh, mert ez a vallásba vetett nagy bizodalom, ez a rejtélyes erőssége a hitnek, hatalmas munkát képes végezni a szivekben. Sokszor megmenti az élet korlátján átbukni készülő embert is és szelíd kezével eltereli a gyönge teremtést a bűn útjáról. Tiszta, mosolygó vidéket tár elénk, ha szomorúságunkban hozzá fordulnak. Azután jönnek az emberek, kezekben kulaccsal és kínálják a koldusokat: — Ne igyék kend. Csak fohászkodás és köszönet hallatszik a fonnyadt ajkakról. És szinte sóváran nyúl valamennyi a feléje nyújtott bor után. Egy csillanása a tekinteteknek fejezi ki végül a megelégedést, amiben azonban benne van az ember állati ragadozása is, mely magáénak szeretne mindent, amije nincs, így telnek meg lassanként fehér, ropogós kaláccsal a koldustarisznyák és a sárga arcok is színt változtatnak alkonyat felé. Valami derengés támad a bor nyomán. A szemek neki tüzesednek, mozgás, izgalom keletkezik a koldus, táborban. Az érzéknélküli embereken egyszerre erőt vesz a duhajság. Az állati ösztön. Valamelyik azt mondja a széle felől: — Ennek a nagyhasú parasztnak volt a legjobb bora. A mellette való rámondja: — Az csakugyan jó volt. A hangra előbbre hajolnak a püffedt arcok és arrafelé néznek, amerről a hang jött. A rongyok közül később újra fölszáll a beszéd: — Az idén nem gyüttek annyian a tanyáról, mint máskor. — Nem ám . . . A harmadik belevág: — Ellustulnak egészen ezek a disznó parasztok. . " Elejéről végigzúg a hang: