Pesti Hírlap, 1904. március (26. évfolyam, 76-91. szám)

1904-03-16 / 76. szám

A Haladunk, jobban mondva, haladtunk az ipar egyes ágaiban, mint a gépgyártásnál, vas­gyártásnál, különösen ott, ahol 67-ben az osz­trák ipar sem volt nagyon fejlődött, sőt fölény­be jutottunk oly iparágnál, amelynek fejlődése egy időben indult meg nálunk és Ausztriában. Ilyen az elektrotechnika, ami azt bizonyítja, hogy a magyarban nem hiányzik a felfogás és a tudás, sem az értelmi, sem a munkás­osz­tálynál. Haladtunk azon iparágaknál, amelyek ter­mékeire oly nagy mennyiségben volt szüksé­günk, hogy azokat még a vámkülföldről is kel­lett hozzánk importálni. Csak természetes, hogy azon cikkek gyártását megkezdhettük és több­kevesebb sikerrel folytattuk. Ha Ausztria fejlettebb gépipara dacára mégis eredményeket tudtunk elérni a gépgyár­tás terén, holott onnan minden vámmentesen jött és jön be hozzánk, milyen eredményeket érhettünk volna el akkor, ha az osztrák gyárt­mányokat is vámmal nyomhattuk volna. Annak alapjául, hogy a vámterület kö­zössége továbbra is fennmaradjon, nem szol­gálhat az az állítás, vagy — ismerjük el — valóság, hogy 67-től fogva haladtunk, csak ak­kor, ha bebizonyítanák, hogy az önálló vámte­rület esetén nem haladtunk volna így, vagy legalább ha bebizonyítanák, hogy ez a mostani haladás állandó. Azonban az utolsó 7—8 esztendő azt bi­zonyította be, hogy nem előre, hanem inkább visszafelé haladunk az ipar terén. Bizonyítja ezt a kivándorló és munkanélküli iparosok serege. A haladás mértékéül szolgáljon az utolsó tíz év. Tessék az utolsó tíz év haladási vona­lát meghosszabítani, e haladás irányában 10— 20 esztendőre és megállapítani azt a geome­triai pontot, amelyen akkor leszünk. Tessék bebizonyítani, hogy gazdasági megerősödésünk állandó, tessék bebizonyítani, hogy mikor éri el az erősségnek azt a pont­ját, amikor minden megrázkódtatás nélkül le­het önállóan berendezkednünk; akkor, ha e számítást helyesnek, az időpontot pedig nem túl messze esőnek találja a nemzet belenyu­godhatik a vámközösség további fentartásába is. De mig azt meg nem cselekszik, annak a hangoztatása, hogy most még időszerűtlen­, meg hogy így is haladunk, igazán nem egyéb, mint frázis. Azt kívánni tőlünk, azt várni, hogy gaz­daságilag erősödjünk s egyszersmind feladni a gazdasági erősödés mondhatni egyedüli főté­nyezőjét, az önálló berendezkedési jogot, s az olyan, mintha a chinai asszonyok akkorra ha­­lasztanák a lábnyomorító gépek levételét, ami­kor a lábak majd megnőnek. Hogy a szabadelvű párt miért nem tartja még időszerűnek az önálló berendezkedést, az érthető. Mit tartott a szabadelvű párt időszerű­nek, amit a kormány nem tartott annak, lett légyen az egyházpolitikai vagy katonai javaslat? Viszont ott minden időszerűvé válik és a párt egyhangú és lelkes támogatására számíthat, csak a kormány akarja; de szeretnék gróf Apponyi számítását, a fejlődésnek azt a módját és mér­tékét megállapítva látni, amely az említett né­hány éven belül vagy annak leteltével az idő­szerűtlenséget megszünteti. Míg ezt nem látjuk, tudunk tőle, hogy a nemes gróf ismét amolyan ,,facultativ vámterü­letet'“ kiván, amellett száll majd síkra és azok malmára hajtja a vizet, akik az önálló vámte­rületet ellenzik, mint annak idején az egyház­­politikai javaslatok tárgyalásánál tette. H. E. Az volt most már a kérdés : lesz-e ideje, lesz-e legalább egy napja az osztrák seregnek, hogy a folyón az átkelőt rendbehozza s a Sió jobb partjára átkelhessen ? Ha ez sikerül, a tolnai nemzetőröket széttúrja útjából s a Dráváig nem talál akadályt. Megmenekül, haza ér Hor­vátországba s rá nézve kedvezőbb föltételek közt újra megrohanja a mi országunkat. Fáradt volt a menekülő sereg. Még csatát se látott, már kimerült. Alkonyodon már, mi­kor oda ért utolsó táborhelyére. A legények, a nyers határőrök, a vad szerezsánok csak úgy estek le a földre, fák tövébe, zsombékok olda­lára, árokpartokra, hangyabolyokra, nyirkos le­gelőre. Puskát, tarisznyát, tölténytáskát csak úgy dobáltak le maguk mellé. Ivóvíz és pihe­nés : ez volt földi vágyuk. Pedig tüzeket kel­lett rakni, élelmet kiosztani, a legénységnek sütni-főzni. Hosszú az éjszaka, kitelik az idő­ből. S aztán holnap is nap lesz, szüksége van erőre a katonának. Bent voltunk m­ár az őszben, a hideg éj­szakákban, a minden gúnyát keresztüljáró éj­jeli és nappali szelekben. Nincs födél, nincs hajlék, nincs meleg odú, meleg tűzhely sehol. Hát meleg szó ? Édes Isten­ hozta ? Még úgy sincs. Szomorú éset a katonaélet. Idegen földön, idegen népek közt, üldözőben, menekülőben. Ahol minden hánt, minden bokor, minden fű­szál ellenségé. Ahol még szerencsének tartja, ha embert nem lát maga körül. Hiszen az em­ber is ádáz ellensége! A néhány pusztabeli ház üres. Lakóik el­mentek erre­ amarra. Az aktok is üresek. Ke­resztül süvölt rajtuk a szél, enyhelyet se ad­nak. A lábas jószágot is elterelték az ellenség elől vagy a Sión túl, vagy jobbra-balra a gyönködi, dádi, nyedámi, tüskési, sári, düitakli pusztákra. A leszálló nap hanyatló sugarai nem az erőgyűjtő pihenések reményét, hanem az elmúlás borús sejtelmét szórják szét a fáradt lelkeken. A pusztabiró van ott s néhány öreg gu­lyás, kanász és juhász. Elaggott emberek, aki­ket nem bánt már az ellenség, még amikor haragszik se. Pedig most már nem is haragszik. Leg­alább nem miránk, nem a magyarra haragszik. Az öreg nyájőrzők beszélik, hogy ők meg­járták a tábort, meg-megálltak egy-egy tábortűz körül s itt-amott el-el­beszélgettek a katonákkal, kik közt akadt, aki jól-rosszul törte a nyelvün­ket. Sok katona könyezett. De sokkal több átko­­zódott. Atkozta vezéreit, akik ide hozták őket a magyarok ellen meghalni. Mit vétettek ő nekik a magyarok ? Hejh szegény elfáradt katona, ha te iga­zán tudnád, kinek vagy te kopókutyája ? S miért vagy te annak kopókutyája? Azonban még utóljára hadi tábort kellett ütni. Az ágyúkat felállítani, az ágyúfedezeteket BEraTflagü-T—i----irrrTrrMi~~ii»ihm-/ r-.-— kirendelni, az őrszemeket, előőrsöket, fegyveres készenléteket rendbehozni s helyükre állítani. Öreg este lett már, amikor az utolsó vezény­­szók és trombitajelek elhangzottak. Azon túl csak egy-egy lenyerítés, egy-egy tehénbődülés hangja szólt bele a szél zúgása alatt pihenő sötét éjszakába. Azok a szegény oktalan állatok is az ő megszokott nyugvó tanyájuk után vá­gyakoztak. Pihentek távoli nagy körökben a nemzet­őrök is. Csak Görgey Arthur, a fiatal százados vagy őrnagy nem pihent a maga kisded csa­patával. Valami csőszi nemes atyánkfiának volt útja Mező-Szent-Györgyre. Meghozta a hírt, hogy az osztrák sereg éjjel sebbel-lábbal mene­kült Soponyáról s a magyar sereg üldözi. Apámnak ez a hir szeget ütött a fejébe. Hátha az ördög nem alszik? Hátha az osztrák sereg egy része épen a mi határunk­nak s talán épen a falunknak veszi útját? Meg kell ezt tudni. Nem szólt senkinek. Befogatott, puskát vett magához, engem is felültetett a kocsira maga mellé s el-kiindul Dégh felé az Ecsi pusztához vezető útra. Az ecsi puszta családi birtokainkkal határos. Az Ecsi pusztán túl megállt s egy putri tetejérül körülnézett. Se ellenség, se jó ba­rát sehol. Tovább mentünk. jc* ii ( i) A Ju­ A a JÜ A Je" Belpolitikai hírek. A pártkörökből. Az országgyűlési pártok klubhelyiségeiben az este már mozgalmasabb volt az élet, bárha semmi ,jelentősebb esemény nem történt. A szabadelvű pártkörben megjelent gróf Tisza István miniszterelnök is és fogadta a belvárosi szabadelvű demokrata­ kör elnökségének küldöttségét, amely meghívta a miniszterelnököt a tiszteletére szerdán este fél 9 órakor rendezendő díszlakoraára. A kül­döttség tagjai voltak: Sacelláry Mihály osztálytanácsos Sacelláry György orsz. képviselő, dr Németh Antal ügyvéd és Feheváry Frigyes titkár, hiáza kilátásba helyezte a lakomán való megjelenését. A lakomán a a kabinet többi tagja is részt vesz. A Kossuth-pártkörben nagy kedvetlenséget kel­tett elnöküknek, Kossuth Ferencnek, aggasztó állapota. A betegség hirtelen és kedvezőtlen fordulata folytán a párt jövő heti programmja, a Kossuth-lakoma és a pestvármegyei függetlenségi és 48-as párt szervező gyűlése változást szenved, amennyiben ezek idejét egyelőre nem precizírozzák. Az indemnitás szerdai folytatólagos tárgyalása alkalmával T­dvary Ferenc, Bock János és Lengyel Zoltán beszélnek és esetleg azok, akik még szólásra iratkoz­­koznak az ülés folyamán. Thaly Kálmán köszöneté. Thaly Kálmán orsz. képviselő, az országgyűlési függetlenségi és 48-as Kossuth-párt tiszteletbeli elnöke, a következő sorok közlésére kérte fel lapunkat: Március hó 10 én tartott országgyűlési fel­szólalásom alkalmából napról-napra oly nagy számmal érkeznek hozzám az üdvözlő sürgönyök és levelek, úgy a haza minden részéből, mint külső országokban élő magyaroktól, hogy ne­kem, egyszerű embernek, aki Irodát nem tartok, lehetetlen azokra egyenként külön-külön vála­szolnom, bármilyen szívesen tenném is. Tisztelettel kérem tehát mindazon üdvözlő szíves jóakaróimat, ne méltóztassanak tőlem rossz néven venni, ha engem végtelenül meg­tisztelő és örök emlékként megőrzendő nagy­becsű üdvözleteikért a sajtó útján mondok há­lás, meleg köszönetet, valamint azon számos i. képviselőtársamnak, s egyéb illustris üdvözlő látogatóimnak, kik a legközelebbi napokban lá­togatójegyeiket lakásomon letették. Fogadják mindezek ma, a szabadság szent emlékünnepén, szivemből fakadó mélyen érzett hazanyi köszö­­netemet. Budapest, 1904. március 15-én. Dr Thaly Kálmán orsz. képviselő. A főrendiházból. A hivatalos lap keddi száma közli, hogy a főrendiház Szász Károly dunamelléki ev. ref. egyházkerületi püspök és főrendiházi tag nevét, hivataláról történt lemondása következtében, az igazoló bizottság jelentése alapján, a főrendek jegyzékéből törölte és hogy ugyanakkor az igazoló bizottság je­lentése alapján, Antal Gábor dunántúli ev. ref. egy­házkerületi püspök és főrendiházi tag, valamint gróf Schönborn-Buchheim Frigyes Károly örökös jogú fő­rendiházi tag nevét a főrendek jegyzékébe pótlólag beigtatta. Helyreigazítás. Dr Czenthe Pál hozzánk in­tézett táviratában kijelenti, hogy neve tévedésből jutott bele a kaposvári Bánay-párt végrehajtó bizott­ságába. iuu­i. xucU'Uiua xu., axc.uck.

Next