Pesti Hírlap, 1919. november (41. évfolyam, 142-167. szám)

1919-11-21 / 159. szám

f Budapest, 1919. J Ura SO fillér. III. évfolyam, 159. (14,080.) S203L ELŐFIZETÉSI ÁRAK 9 Egész évre ..220 K —­­ Félévre ......... 110 „ — „ Negyedévre ..... 66 „ — „ Egy hóra ....... 10„—, Egyes szám ára helyben, vidéken és pályaudvaron 10 L Hirdetés és apróhirdetés díj­szabás szériát TI HÍRLAP Péntek, november 21 •ZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Budapest, Vilmos caáasár-ut 71 TELEFON: 132—91 122—92 123—­ 122—94 122—98. (Éjjel 122—91 122—91 hívandó.) FIÓKKI­ADÓHIVATAL: Budapest, Erzsébet-körút L • Telefon : Jóssef 82—96 Kiszakított magyaro Az integritás szónak egy­­nemzet tör­ténelmi életében ugyan nem so k­­üggetlen értelme van. Százados balsorsuink kény­szerűsége már többször szenvedtette el ál­lami integritásunk megrontását, az ország területének szétdarabolását. El vagyunk készülve rá, hogy a győzők akaratának vaskényszere most is ezt a kegyetlen sorsot fogja reánk szabni. Nem mondtunk le ezért még a legrosszabb időkben sem álla­mi integritásunk visszaszerzéséről,­­ ezt a királyok koronázási esküi bizonyítják. De az állami integritásnak még sokkal fölötte áll a nemzeti integritás, az a követelés, hogy a magyar nyelvű és magyar érzésű polgárok összességének, a magyarság fo­galmában egyesített faji és történelmi tí­pusnak nemzeti egységet és állami közössé­get kell jelentenie. Ezt annál inkább köve­telhetjük, mert éppen az entemite-hat­almak a nemzeti összetartozás elvét jelentették ki békeművüknek alapjául és Európa új ren­dezésének vezéreszméjéü­l. Ha ezt az elvet alkalmazzák oly nemzeti egyéniségek irá­nyában is, amelynek töredékei soha még közös határok között nem éltek, annál ke­vésbbé lehet megnyugodnunk oly szándé­kokban, még oly tényekben sem, akármi erőhatalom állítja is kész valóságokat elénk, amelyek millió­­ millió magyart kiszakí­tana a testvéri közösségnek századokon át egybeforrott szervezetéből, hogy őket ide­gen állam törvényének, idegen faj felsőbb­ségének vesse alá. Ezt a pert ott a béke nagy fóruma előtt éppen az ott kinyilvá­nított és szentesített igazságokra való hi­vatkozással végig kell vinnünk. Eddig még semmi érvényes nemzet­közi kötés és kölcsönösen elfogadott béke­föltéte­l nem hagyta jóvá a magyar nép bármely részének elidegenítését az ősi haza egységéből. De a szerencsétlenségünk­ben ránk eresztett szomszédok bez­zeg nem törődtek a nemzetközi legali­tás kötelezettségeivel sem. Gondjuk csak az, hogy egyre-másra a békekötés előtt „bevégzett tényeket" teremtsenek, a meg­szállott magyar vidékeken saját közigazga­tásukat és kultúrájukat meghonosítsák, tör­zsökös magyar városokban minden magyar intézményt gyökerestül kitépjenek. Íme, a román kormány egész Erdélyben, Márma­rosban, Szatmárban, Biharban­, a Bánság­ban végrehajtatta a bukaresti nemzetgyű­lésbe való választásokat, jelzéséül annak, hogy abszolút semmi kétségnek sem sza­bad fölmerülnie ezeknek a területeknek végleges „bekebelezése" és a fölpuffadt Ro­mániához való tartozása iránt Azt olvas­suk, hogy a demokratikus választások ros­táján át tizennégy magyar került ki kép­viselőnek, egy magyar a szenátus tagjának. Föl lehet tenni, hogy ott a megszállott te­rületen egy hódító hatalomnak erőszakos katonai nyomása alatt a jelzett számarány mögött a magyarság nagy tömegei marad­tak képviselet­ nélkül vagy tartózkodtak önként a szavazástól. De a megválasztott magyarok ugyan milyen szerepet vállalhat­nak a bukaresti parlamentnek rájuk nézve oly idegen, sőt ellenséges légkörében. Eszünkbe jut, hogy a bécsi hatalom Schmer­ling centralista kísérletezései közben már egyszer oktrojált választói törvény alap­ján összehozott olyan erdélyi parlamentet, amelynek többsége megtagadta az uniót és Erdélyt a bécsi reichsratbba vitte bele. A megválasztott magyar­ képviselők akkor megjelentek ugyan a szebeni gyűlésen, de nyomban kinyilvánították föltétlen ragasz­kodásukat a 48-iki törvényes alaphoz és tiltakozásukat minden törvénytelen határo­zat ellen. Föl kell tennünk, hogy a bukaresti nagyromán zarándokolás magyar kény­szer­jelöltjeit is ennek a hazafias tradíció­nak szelleme fogja áthatni. A legalitás lel­kiismereti pararrésára nem fognak ugyan­akkor hivatkozhatni, mint a Schmerling­féle nagyszebeni gyűlés magyar kisebbsége. Ez a hivatkozás végre­ is csak olyan di­nasztia irányában birt értékkel, amely a magyar nemzethez százados alkotmányos kötelezettség viszonyában állott. Románia parlamentje a magyarság irányában, csak a „vae victis" fantális jogcímét érvényesíti. De ebiyen, a traffikus helyzetben ^megvár­hatjuk ^ktől^diknek a magyar választók keserű fájdalmátt és halálos vonatását kell az egész világ színe" eljti tolmacsolniok, hogy legalább is oly viselkedéssel fognak következetesen újra és újra tanúságot tenni a magyar nemzei egységhez való elszakít­­hatatlan kapcsolatukig, a flinoVef Hosszú, ideig az elzászi és észak-schlessingi képvi­selők a német Reichstagban visszautasítot­ták annak az erőszakos hódításnak elisme­rését, amely előbbi nemzeti közösségükből kiragadta. Friedrich és Huszár nyilatkozatai a helyzetről. Ki nevezi ki a kormányt? — Friedrich a „jogforrásról." — Állást foglal a király­ság mellett — Nehézségek a szocialisták, demokraták miatt — Harminchat politikus tanácskozása a koncentrációról. — A döntő konferencia. Huszár Károly dezignált miniszteri pénteken délután négy órára a belül. b­v.m­.ba. értekezletet hvott egybe, ahol 4— afinyi meddő kísérlet után — most már a k­­ántáni ulti­mátumának kényszerítő hatása alatt fognak a közélet vezetői határozni arról: lehet-e a magyar pártokat az ország békéje érdekében egy kor­mányzatban egyesíteni. Ettől az értekezlettől függ Magyarország legközelebbi jövendője. Jós alkalomból a válság nagy kérdéseiről, a belső béke akadályairól megkérdeztük a távozni ké­szülő miniszterelnököt és a kibontakozáson fára­dozó dezignált miniszterelnököt, akik a Pesti Hírlap mám­ára az alábbi érdekes nyilatkozatot tették. . Friedrich István, a visszavonulásra kész miniszterelnök élőt említette munkatársunk, hogy a baloldali bizonyos idegességgel tárgyalják azt a hogy új kormányt mint jogforrás,­­ kinevezni. Friedrich erre így válaszolt: — Ha a jogforrás szót használjuk, és lehet furcsa és kellemetlen, a lényeg azonban az, hogy a hatalom az én kezemben van, amit vagy úgy lehet megszerezni tőlem, hogy elker­getnek és félrelöknek, vagy pedig úgy, hogy én adom át „tálcán" szívesen és készséggel. Hogy ezt jogforrásnak, vagy jogfolytonosság­nak hívják-e, az nekem tökéletesen mindegy, a lényeg az, hogy a hatalmat vagy így, vagy úgy lehet tőlem átvenni. Ha sikerül Huszár­nak a kormányalakítás, a kormány lemond és átadom neki a hatalmat. — Vitásnak tartják, hogy Kegyelmes úr valóban jogforrás-e? — Kérem, én a „jogforrás" szót soha sem használtam. De ha már erről van szó, el kell mondanom, hogy amikor József főherceg le­mondott, a kormányzói hatalmat az én kezem­be tette le; ez az antant-missziók jelenlétében történt, s erről jegyzőkönyv is van. És az an­tant már előzőleg elismert jogforrásnak, mert egyenesen fölszólított, hogy alakítsak kor­mányt, és később is, miután József főherceg lemondott, én neveztem ki kormányokat, illetve minisztereket. Arra a kérdésre, hogy milyen szerepe lesz az új alakulásban, Friedrich ezeket mondta: — Én mindenre kész vagyok, ami egy bé­kés kibontakozást elősegít. Ha kell félreállok,­­ ha kell tárcát vállalok . . . Amit a sors rám há­rít, azt bátran és kötelességtudássa­l fogom vé­gezni. Az utolsó két nap alatt ön is látja, ugy­e, kiderült, hogy nem én vagyok az oka annak, hogy a koncentráció nem sikerült. Azt mondják, én vgyok az akadály. Félreálltam és mégsincs koncentráció. A legnagyobb baj az, hogy a keresztény blokk csak olyan kon­centrációba megy bele, amely a jelenlegi politikai kurzus fenmaradását biztosítja, a baloldal pedig csak olyan koncentrációról akar tudni, amelyben a politikai kurzus bizo­nyos mértékben balra tolódik. Nem személyi akadályok vannak tehát, hanem nagy elvi ellentétek ... *­ Lemondott miniszterelnök úr? — Nem, csak fölajánlottam készségemet a lemondásra , hogy átadom a hatalmat a Sri­je Huii miniszterelnöknek, ha olyan kormányt l­át, amelyet az emente elismer. Mi lesz akkor, ha szombatig meghiúsul megegyezés és az entente „Sorsunkra hagy* tünket? — Erre az esetre készen vagyok ter­veimmel. Tudom, hogy mit kel csinál*­nunk, de erről ma nem akarok beszélni. Meg vagyok győződve, hogy három-négy nap múlva az események újra engem fog­nak igazolni . . . Jól látom, hogy mi fog következni, de mondom, ma még nem­ aka­rok erről beszélni. Arra a megjegyzésre, hogy a szocialisták a nemzetgyűlés munkaprogrammját korlátozni akarják, Friedrich megjegyezte: — Az alkotmányozó nemzetgyűlés felada­tait nem­ lehet korlátozni. Arról h­atároz, ami­ről akar. — Mi az álláspontja Experienciádnak az államforma kérdésében? — Feltétlenül royalista vagyok . . . Királyságot ak­arok . . . — Kis mit gondol, ki a legalkalmasabb je­lölt a trónra? — Nekem jelöltem nincs. Az én szü­vemnek az lesz a jelöltje, aki Magyaror­szágnak a legtöbb előnyt, a legboldogabb jövőt tudja biztosítani .. . — Tehát nem Habsburg? — kérdeztem. — Azt nem tudom! — felelte Fried­rich és a beszélgetés ezzel véget ért. Ezután Huszár Károly dezignált miniszterelnököt kerestük föl, aki délután miniszteri értekezleten­­számolt be a kormány tagjainak a kabinetalakí­tási tárgyalások kilátásairól. Az értekezlet után Huszár a következőket mondta munkatársunk­nak­­ — Tájékoztattam a minisztériumot az egyes pártok kívánságairól. Ugyanerről je­lentést fogok tenni most Sir George Clerk­nak is. A tárgyalások eredménynyel kecseg- A, Pesti Hírlap mai száma 8 oldal

Next