Pesti Napló, 1899. augusztus (50. évfolyam, 211-241. szám)
1899-08-01 / 211. szám
2 Budapest, Tizedd PESTI NAPLÓ, 1899. augusztus 1. 211. szám mely az országos kiállítás miatt a személyforgalom rendkívüli fellendülését mutatja, mint kivételest kiveszszük a számsorozatból, az emelkedés megszakítás nélkül tart. Igaz, hogy ami a szállított személyek számát illeti, ez 1896. után még 1898-ban sem érte el egészen az 1895-iki számot, ami talán a szomszédos forgalomnál tett változtatásokkal függ össze, de a pénzügyi eredmény, a rossz termések dacára is, 1897-ben is egy egész millió forinttal, 1898-ban pedig 1,7 millióval volt nagyobb az 1895-ikdnél. Visszaesésről tehát nincs okunk beszélni, csak a fejlődés gyorsaságának meglassudásáról, amiben bizonyosan része van a két évben egymásután — 1897-ben és 1898-ban — beállott rossz terméseknek. Megfontolandó azonban, hogy nincs-e itt az ideje, hogy megtartva a rendszert, ennek keretében javításokat tegyenek. Azt hiszszük, Baross ha élne, már foglalkoznék hatalmas alkotásának továbbfejlesztésével, sőt eddig talán már végre is hajtotta volna. Magát a rendszert két fontos okból nem vélnék mellőzendőnek. Az egyik a könnyű áttekinthetőség. Nagyon jó az, hogy a legegyszerűbb ember is egyszerre tisztában van azzal, mennyit kell bizonyos átért fizetnie. De a rendszerben fekvő egyszerűség nagy áldás a Vasúti személyzetnek is. A rendszer másik lényeges tulajdonsága abban jelentkezik, hogy nagy kedvezésben részesíti azokat, akik hosszabb utakat tesznek meg, a XIV-ik zónát, ezzel az ország széleit szorosabban kapcsolja a fővároshoz s általában oly irányban hat, hogy mintegy ösztönzi az embereket nagyobb utak megtételére. Fontos is az, hogy az országnak minél több lakosa ismerje meg az országnak minél több és minél távolabbi vidékét. Jó az, ha a két nagy magyar síkság lakói minél nagyobb számban megismerik a felföldet, Erdélyt, általában az ország határa közelében fekvő s részben más ajkú nép által lakott, másféle gazdasági és kulturális viszonyok közt levő megyéket. De viszont bizonyos állampolitikai becse van annak is, ha a határszéli tót, rutén és oláh, vagy a drávántúli horvát ismeri az ország középső vidékeit, a gyönyörű és gazdag két magyar alföldet, a pezsgőéletű fővárost, nem is szólva arról, mekkora áldás a szegény liptómegyei tótnak, a mármarosmegyei orosznak, az erdélyi oláhnak, akik Újvidékig és Szegedig járnak tutajukon a Vág, a Duna, a Tisza, a Maros vizén, hogy most szállításuk végpontjáról nem kell gyalog hazamenniök bérces vidékükre, mint a régibb időben, hanem négy forint költséggel egy 24 óra alatt otthon lehetnek övéik körében. Hogy mekkora jótétemény ez, azt csak az tudja méltányolni, aki ismeri a régibb idők nyomorúságait. Ne vessük el tehát könnyelműen azt a rendszert, mely egy kiváló szellemnek, egy bátor úttörő magyar államférfinak nagybecsű hagyatéka. Ellenben igyekezzünk javítani. Erre nézve ajánljuk egy megjegyzésünket a kereskedelmi miniszter s a vasúti szakkörök figyelmébe. A zónatarifa híres olcsósága csak a két végletnél, a szomszédos forgalomnál és a tizennegyedik zónánál van meg igazán. A távolsági forgalom tizenhárom zónájában, de különösen a középzónákban olcsóságról csak a régi, ma már nagyon is régi díjszabással szemben lehet szó. De a világ másutt is erősen haladt, a tarifákat Ausztriában, Németországban s másutt is erősen mérsékelték. A mi zónatarifánk a középzónákban ma már inkább drága, mint olcsó. Bizonyos mérséklés e zónákban méltányos volna, annál is inkább, mert leginkább az ország közepét, a két síkságot lakó magyarságot sújtja. Ezen a bajon egyrészről a zónák kinyújtásával, másrészről esetleg a zónák számának is némi szaporításával lehetne segíteni. Ily módon bizonyos méltányos kiegyenlítés útján létrejöhetne a viteldíjaknak a kisebb- és középzónákban való mérsékelt leszállítása a kincstár károsodása nélkül s anélkül, hogy a mostani XIV-ik zónába eső utazók valami nagy rövidséget szenvednének. Ilyirányu reform, azt hiszszük, Zúgva zúg a turulmadár Viharokon által, Szaggatja a fellegeket Nagy suhogó szárnynyal. Kivont karddal, lobogóval Ront a nép utána , Meg-megharsan győzedelmi, Zengő harsonája. Arany szárnya ki-kicsillan Fekete borúból, Csattogással ráfonódó Villámkoszorúból. Egyre jobban lelkesedve Ront a nép utána . . . Piros tollat, véres tollat Hullat az útjára. Hallja még a magasságból Szárnya suhogását, De nem látja a felhők közt Tolla ragyogását. Lehanyatlik a lobogó, Kettétörik kardunk . . . Egy gyászos, nagy ravatalnál Zokogva virasztunk. Hol vagy, hol vagy turulmadár! Eltűntél az égbe? Talán épp az égő napnak Szive közepébe? Ugye, leszállsz a sugárral, Mikor szórja csókját! Te is végigcsókolod a Hegyet, völgyet, rónát! Hallod-e, hogy tör feléd a Hívogató százat ? Szállj le, szállj le tűzlakodból! Kapd föl lobogónkat! Füröszd meg a magasságnak Csillagtengerében! Lobogtasd a szabadságnak Diadalmaképpen ! Bűnös szerelem. — A Festi Napló eredeti tárcája. — Nem Shakespeare Romeo és Julie-ban és nem a nagy poéták ragyogó költeményei dokumentálják azt a legvilágosabban, hogy a szerelem mindenható, hogy ez az érzés még a mi vén és szürke világunkban is primordiális; hogy rajta változtatott az ösztönök közül a legkevesebbet a mindent egyenlősítő törvény; hogy rajta fogott ki a legkevésbbé a konvenció. Egy nyugalmazott detektívfőnök emlékiratai csodaszámba menő dolgokat mondanának el a szerelemről, ha mindaz, amit elmondanak, nem volna olyan egyszerű és világos. A könyv címe : A bűnös szerelem; a könyv írója, Goron, aki a harmadik köztársaság Párisában rendőzködött, amikor a világ metropolisa semmivel sem volt jobb és erkölcsösebb, mint a második császárság híres érája alatt. Könyvének van két ritka jó tulajdonsága: egyszerű és őszinte. Nem akar csodás dolgok föltakarásával lepni meg, amikor úgyis olyan csodás az a világ, amelybe elvezet. Mert a bűnös szerelem bár mindenütt, mindenik társadalmi osztályban, bármi műveltség mellett is, otthon van, mégis az ő igazi világa az az osztály, amelyről nem beszélünk: a kitagadottak és a kitaszítottak osztálya. Erről a világról, amely kivált a nagy városokban szinte félelmetesen nagyszámú, a békés polgár, a szobatudós épp oly keveset tud, mint a természet társadalmának alsó osztályairól, teszem: az izlábúakról, vagy a penészgombákról. Az újságok törvényszéki rovatában találkozik vele csak egy-egy eklatáns esetben. Itt még kelt némi érdeklődést, leginkább kellemetlen hátborzongás kíséretében , de az életben a bűn és a nyomor mellett rendszerint közömbösen haladunk el. Az irodalomban róla a legtöbb megbízható adatot Zola szedte össze a Rougeon-Macquart című óriási regényciklusban. Pedig ez is hozzátartozik a mi korunk, a mi civilizációnk történetéhez, de nagyon. A természet csupán egészséges ösztönöket oltott az emberbe; ami elfajulás, az mind emberi munka, az mind a civilizáció s a civilizáció által megváltoztatott életmód folyománya. Hát tagadhatatlan, hogy az a világ, amelybe Goron elvezet, hogy néhány rendőrélmény keretében fölmutassa a bűnös szerelem típusait, neméppen distingvált, s amit ott látunk és a zónarendszernek nem gyengítése, hanem észszerű továbbfejlesztése és megszilárdítása volna/ Budapest, július 31. A szászsebesi képviselőválasztás. Szászsebesről telegrafálják. A gróf Horváth-Tholdy Lajos halálával megüresedett kerületben ma volt az új képviselőválasztás; az egybegyűlt választók egyhangúlag Vészi Józsefet, a szabadelvű párt tagját, a Budapesti Újságírók Egyesületének elnökét kiáltották ki képviselőnek. A bethleni mandátum Bethlenből írják lapunknak: A kerület szabadelvű pártja Fejérváry Jenő nagybirtokosnak ajánlotta fel a képviselőjelöltséget, aki ezt el is fogadta. Az új jelölt fia a kerület eddigi képviselőjének, a minap meghalt Fejérváry Károlynak és azelőtt a nemzeti párt híve volt. A Petőfi-ünnep, Budapest, július 31. Segesvárról a két különvonat ma reggel hozta vissza a Budapestről odautazott ünneplőket. Az első vonaton jöttek Zsilinszky Mihály és Vörösmarty Béla államtitkárok, a főrendiház, a képviselőház, a főváros és a Petőfi Társaság küldöttei ; a második vonat az egyetemi ifjúság s a testületek, egyesületek küldötteit hozta. Valamennyien dicsérettel szóltak az Államvasutak igazgatóságáról, mely igen jól gondoskodott az utasok kényelméről. A segesvári vendégek egy része már néhány nappal az ünnep előtt utazott le s többen közülök — élükön gróf Zichy Jenővel és gróf Károlyi Istvánnal — báró Szentkereszthy Béla búni kastélyának, meg gróf Bethlen Bálint kerezdi házának voltak vendégei. E társaság javarésze ma is ott maradt s látogatást tett Tigron Zoltán birtokán. A Petőfi-Társaság úgy tervezi, hogy a segesvári szoborra tett, közel ezer koszorúszalagot a Budapesten építendő Petőfi-házban fogja méltóan elhelyezni. A Társaság egyik legközelebbi ülésében foglalkozik a fehéregyházi emlék őrének ellátásával s az őrszobát tudvalévően J Haller Lujza grófné építtette honleányi áldozatkészséggel, de az őr ellátásáról és tartásáról ez idő szerint még nem gondoskodott senki. E. Kovács Gyula, a kolozsvári Nemzeti Színház művésze, ki — mint jelentettük — tegnap az ünnepen megbetegedett s eszméletét vesztette, ma reggelre teljesen magához tért s pár nap alatt felgyógyul. Segesvárra igen sok levél és telegramm érkezett Bartók Lajoshoz, a Petőfi Társaság alelnökéhez az ország minden részéből s a külföldről is.