Pesti Napló, 1903. április (54. évfolyam, 90-118. szám)

1903-04-01 / 90. szám

2 Budapest, szerda PESTI NAPLÓ 1903. április 1. 90. szám is ; hírnem azért ez a javaslat mégis csak csonka. És hogy necsak csonka, ha­nem sánta is legyen, megtoldotta a tör­vényt Lukács két uj javaslattal: II. «A koronaérték megállapításáról szóló 1892. XVIl.iz.-c. további kiegészítéséről, és III. Az érme- és pénzrendszerre vo­natkozólag kötött szerződést kiegészítő Újabb pótszerződésről.­ E javaslatok folytán joga lesz a ma­gyar kormánynak az eddig is köz­­utálat tárgyát képező ötkoronások 19.200.000-re rugó kontingensét to­vábbi 19.200.000 összeggel szaporí­tani. Az­ osztrák kormány szintén meg­duplázza az ő kontingensét, de ők az 1892. t.­c. életbelépése alkalmával még birtokukban volt nagymérvű ezüstércü­ket utólag kiverették ezüstforinto­sokra és ezeknek becserélésére fordít­ják az ötkoronásokat. Nekünk, magyaroknak, szükségünk nem volt arany­valutánk e nagymértékű megs­ánt­ít­ás­ára. Valamint arra sem, hogy az Osztrák-Magyar Banknak 60 millió váltót az aranyfedezetbe be­tudjunk. Úgy bánunk ez intézettel, mint a hímes tojással. Évente egy félmillió ko­ronát is engedélyez a két pénzügymi­niszter a 10 és 20 koronás bankjegyek nyomdai költségeihez­ való hozzájárulás címén, holott a német birodalmi bank­nak csaknem hasonló összegű bank­jegyforgalmának egész előállítása alig kerül mindössze 400.000 koronájába. A «­hozzájárulás» és a «betudás» tehát igen nagy becézése az Osztrák-Magyar­ Bank­nak, mert a 10 és 20 koronás bankjegyek forgalombanhagyását nem­ tarthatjuk előnynek, hanem a reform további szép­séghibájának.­­ Hogy e törvényjavaslat, a jelenlegi parlamenti obstrukciós lekötöttség mel­lett, mikor válik törvénynyé, azt mi megmondani nem tudjuk, de nem is szégyeljü­k ezt a tudatlanságunkat, mert Jázéri Kálmán sem képes ezt ma megjó­solni. Azt pedig őszintén bevalljuk, hogy a készfizetések felvételét minden szépség- és egyéb hibáival inkább óhajt­juk törvénynyé válva, mint a katonai javaslatokat akár egy csomó reparatú­­rával. Budapest, március 31. A képviselőház holnap, szerdán dél­előtt tíz órakor ülést tart, melyen folytatják a katonai javaslatok tárgyalását. Szólásra elő vannak jegyezve: Hilberth Károly, Putnoky Mór, Gaál Sándor, Bartha Miklós, Nessi Pál, Jankovich Béla, Molnár Ákos, Zboray Miklós. Gróf Széchényi Gyula a királynál. B­é­c­s­­b­ő­l táviratozzék; Ő felsége gróf Széchényi Gyulát, a személye körüli minisztert ma délelőtt h­osz­­szabb kihallgatáson fogadta. Püspöki konferencia. V­a­s­z­a­r­y Kolos bí­boros hercegprímás a katolikus püspöki kar tag­jait ma délelőttre tanácskozásra hivta budavári palotájába. A püspöki kar tagjai már jóval tiz óra előtt gyűltek egybe a palotába, ahol dr. Kohl Medárd püspök fogadta őket. Pontban tiz órakor lépett a terembe Vaszary Kolos hercegprímás akit a püspöki kar tagjai mély hódolattal üdvö­zöltek. A hercegprímás üdvözölte az egyháznagyokat s rövid imádság után megnyitotta az értekezletet. A jegyzői tisztségre Várossy Gyula székesfejér­­vári püspököt kérte fel. A püspöki kar tagjai közül jelen voltak: Császka György kalocsai érsek, Babics Zsigmond kassai,­­M­e­s­z­l­é­n­y­i Gyula szatmári, Szmrecsányi Pál szepesi, gróf Maj-­l­á­t­h Gusztáv erdélyi, H­e­tl­y­e­y­­Sámuel pécsi, gróf Széchényi Miklós győri, dr. Istvá­n Vilmos szombathelyi, dr. Várossy Gyula székesfej­érvári püspök, Laurán Ágost nagyváradi püspök-hely­et­­tes, Mihályi Viktor balázsfalvi gör. kat. érsek, Vályi János eperjesi gör. kat. püspök, dr. Radu Demeter lugosi gör. kat. püspök. A többi egyházfeje­delem betegség vagy elfoglaltság miatt kimentette magát. A tanácskozás során gróf Majláth Gusz­táv erdélyi püspök referált a középiskolai hittan­könyvekre hirdetett f­ályázat eredményéről, a már megbírált pályaművek közül kijelölve azt a munkát, mely a kitűzött célnak legjobban megfelel és az általános használatra legalkalmasabb. Ezután tár­gyalásra került a katolikus tanítóképzők tanterve, a katolikus gazdasági ismétlőiskolák, hittantanításá­­nak ügye, továbbá a tanítóképzők magán­vizsgáinak engedélyezése, amelyekre nézve határozatokat hoz­tak. Végül folyó ügyeket intéztek el s­ letárgyalták a beérkezett kérvényeket. A püspöki konferencia dél­után fél kettőkor ért véget. A katonai javaslatok ellen. K­a­s­s­á­r­ó­l jelentik: Kassa város tegnapi közgyűlésén a helyi függetlenségi párt vezérférfiai a katonai jó-minden lépésről: ez rosszra, ez jóra vezet. Mi-­­­lyen messzire lehetne akkor haladni! Legmesz­­szebb, amennyire csak ember elmehet — egész a boldogságig, azalatt a galambos házfödél alatt . . . Hogy kikerülném az örvényeket, a vesze­delmeket, amelyek első életemben tönkre­tettek! De hát­ nem lehet m­egujrázni az életet, íme, a halálharang megcsendül fejem felett és szavára csillagom lehull az égről . . . III. — Jól van, tehát élj újra! hangzott felém az égben a mindenható parancsszó. És én újra a világra születtem. Természetes, hogy most már mint jó is­merős néztem szét a földön. És már a pólyá­ban hasznomra fordítottam a tapasztalatainak Nem voltam sirós gyermek, mert bölcsen tudtam, hogy ha sokat sírok, a dada az alatt az ürügy alatt, hogy elaltat, addig lóbáz, m­íg beleszédülök. Az iskolában nem nagyon törtem ma­gamat a tanulásban, mert nyugodt voltam, hogy az apám befolyásos ember, akinek ked­vében járnak a tanárok és szépen áteresztenek a vizsgán, ha nem is tudok semmit. És később, mikor el kellett válnom a szülei háztól és el kellett búcsúznom attól a bájos, szőke gyermektől, nem engedtem, hogy so­káig maradjon velem odakünn a hűvös esti levegőben, mert hiszen tudtam, hogy első ízben is meghűt­ötte magát és szörnyű náthát kapott szegényke. „ Az élet óceánján tartam a zátonyokat. Én sokkal gyorsabban haladtam és értem el a célomat, mint azelőtt. S mikor abba a bálterembe léptem, ahol a káprázatos szép asszony udvarát tartotta, ki­csinylő mosoly játszott az ajkaimon. Hohó! — gondoltam magamban, — most nem fogsz ki rajtam, nem fogod az életemet megrontani!­­S vakmerően, közeledtem felé, hogy egy fordulóra kérjem. Átöleltem és testem, lelkem egybeforrt vele a tánc örvényében, melynek muzsikája az elvakult, az őrült szenvedély diadalhimnuszát harsogta.­­S a véletlen, vagy a nő szeszélye a mel­lékszobába sodrott bennünket, ahol a kábi- Utan szép asszony, mint a viharűzte madár, ros­­kadt le a pálmafák alatt a pamlagra. Odahajoltam hozzá, és megfogtam a kezét. Ezernyi hang Suttogta körülöttem: Ne tedd! Ezernyi hang a múltamból. Ezernyi hang, mely ezer vádat, ezer átkot szórt, erre az asz­­szonyra. Megrontott életem minden jellege egy­szerre zivatarosan átgomolygott a lelkemen, hogy az ő alakját előttem besötétítse. Tudtam, hogy ha leborulok előtte, fel­szabadítom újra a rámszakadó végzetet. Jól tudtam, hiszen átéltem a jövendőt . . . És térdre borultam és elfuladva­­sut­togtam: *­? Szeretlek. A tiéd vagyok . „­a­vaslatok ellen feliratot indítványoztak. Az állandó választmány a felirat elejtését ajánlotta azzal a megokolással, hogy Kassa közönsége nem támo­gatja a parlamentáris kisebbséget a többség és a kormány ellen. A közgyűlés a felirat fölterjesztését határozta el: «Elég baj!» A képviselőház mai ülésén a kö­vetkező jellemző incidens történt. Pichler Győző a katonai javaslatok ellen beszélve, megemlítette, hogy a nemzet közvéleménye is megmozdult és a képviselőház elnöke nap-nap után küldöttségeket fo­gad. Erre Szacelláry György közbekiáltott: — Elég baj! Az ellenzéken nagy zajongás támadt erre, an­nál inkább, mert nem tudták kitől ered a közbe­­szólás. A jobboldalon csak kevesen volak és senki sem jelentkezett, bárha odaát sokáig követelték, hogy jelentkezzék az illető közbeszóló. Végre aztán az ülés végén jelentkezett Szacelláry György és azzal magyarázta meg a közbeszólását, hogy az elnököt nagyon elfoglalja a küldöttségek fogadása és ez volna a baj. De nagyon sokan ezt az «elég baj»-t úgy értelmezték, mint egy hirtelen támadt őszinteség­ szükséglet kritikáját az elnök eljárásá­val szemben, mert köztudomású, hogy a szabad­elvű párton Apponyi beszédeit a küldöttségekhez, bármennyire üresek és semmitmondóak is, sokan nagyon rossz néven veszik. Ennek adott volna ki­fejezést Szacelláry György is. A kézdi­vásárhelyi mandátum. K­é­z­d­i­vás­ár­helyről jelentik : T­a­g­á­n­y­i Sándor, a kézdivásárhelyi vidéki kerület szabadelvű pártjá­nak jelöltje visszalépett. A függetlenségi pártnak P­o­l­ó­n­y­i Géza a jelöltje. A katonai személyek új nyugdíj szabály­zata. B­é­c­s­b­ő­l jelentik: A hadügyminisztérium­ban legközelebb elkészülnek a katonai személyek új nyugdíjjavaslatával, amelyet véleményadás céljából meg fognak küldeni a két kormánynak. A javaslat szerint az évi nyugdíj összege tíz szolgálati év után a fizetés egyharmada lesz, tizenöt év után három­­nyolcad és azután minden további szolgálatban el­töltött esztendővel két és fél százalékkal növekszik a nyugdíj, amely negyven év múlva teljes fizetéssé egészítődik ki. ORSZÁGGYŰLÉS Budapest, március 31. Érdekes világosságot vetettek a pénz­ügyi bizottság tárgyalásaira a mai napirend előtti felszólalások. Rátkay László tegnap jelen volt, mikor a tisztviselők fizetésrende­zését­ tárgyalták és elmondta azt a lelkiisme­retlenséget, amit ott tapasztalt. Mindenesetre hálásak lehetünk neki azokért, amiket mon­dott, mert újságírót oda be nem eresztenek. Jobb is. Megtudtuk tehát Rátkay előadásából, hogy összesen négy bizottsági tag úr hatá­rozott a bírák fizetésrendezéséről, a többiek annyi érdeklődést sem tanúsítottak, hogy el­jöttek volna. Ez a négy ű­r aztán úgy tett és vett, amint Pl­ó­s­z Sándor akarta, aki viszont teljesen Lukács László hatalmában áll, a pénzügyminiszterről pedig tudvalevő, hogy most Macedónia részére takarékoskodik. Ezért nem lehetett a bizottságban érvényre juttatni a bírák követeléseit. Ez a felszólalás arra is jó volt, hogy azok, akiket érdekel, legalább megtudták: az a nagy titkolózás, bujkálás, ta­nácskozás, stb. semmi egyéb, mint a semmit­tevés csoportosítása, ami mögött unatkozik mindenki. Azonban ez még nem minden. Az igazságügyminisztériumból ki volt rendelve az ötödik rangosztálytól lefelé a kilencedikig majdnem az egész minisztérium, de újságírót a világért sem bocsátottak be. így aztán a tu­dósítást a nyilvánosság részére egy tisztvi­selő végezte, akinek az efajta munkáról fo­galma nem lévén, megjelent az a lefolyása a bizottsági ülésnek, amely ma szégyenkezve húzódik meg a lapok hasábjain, teljesen zava­rosan, értelmetlenül, így dolgoznak a bizott­ságban. Lukács László találva érezvén magát a Rátkay felszólalásában, a szokásos sablont is­mételte el, amiket a kormánypadokból mindig hallunk, valahányszor a bizottságok nyitga-

Next