Pesti Napló, 1906. február (57. évfolyam, 31-58. szám)

1906-02-01 / 31. szám

Megy a gőzös. Irta: Révész Béla. (Utána román tilos.) Gyula diák elindult az apjával a vo­nathoz. A harmatos augusztusi hajnalon megcsendültek a püspöki város kicsi és nagy harangjai és csilingelő, bongó hangokon össze-vissza énekelgettek. Gyula diák balla­gott az apja oldalán, keresztül a szigeti séta­­utakon. Rászállott és fogva tartotta a titkos — nagy érzés, megy Pestre tanulni és zson­gott a lelkében a sok mindenféle érzés, az el­bizakodottság, hirtelen ijedtség, a nehéz utak sejtelme, a jövendő káprázata, kergették, át­fonták egymást, de azért hullámaiból büsz­kén és diadalmasan merült föl Gyula diák előtt, a feladat, mely sütötte, szivárványosan bontogatta képzeletét. A harangok muzsi­kája elkapta Gyula szivét, melybe ceremó­niás hangulat suhant be hirtelen és ünnepé­lyesen meghatódott, mikor mentek a geszte­nyés utakon, a vastag fák koronáin átsza­kadtak a napfolyók s méla aranyfoltok resz­kettek a barna földön. A nagy harang is kon­go­tt-kongott s Gyula diák elgondolta, hogy ma ünnepi mise lesz a várban, a fehér kar­ingben kispapok lépegetnek, rubintos palás­tokban kanonokok alázkodnak, biboros orná­­tusában áldást szór a püspök s teli tüdővel megszólal az orgona, furulázó, gordonkás hangok hömpölyögnek alá a magasságból, a nők lágyabban, a férfiak ércesebben énekel­nek ... és ő ezt ma nem fogja hallani, nem fogja látni. Gyula diák sóhajtgatott, a szi­geti kertek illata feléje áramlott s olyan volt a szagossága, mint a bazilika tömjénillata. Gyula diák felült a vonatra és a szeme még könnyes volt a bucsuzkodástól. Az ar­cán még érezte meleg cirógatással az anyja csókját, a teste borzongott a fájdalmas ér­zéstől, mikor az apja erős kulcsolással ölel­gette, de a lelke már nevetgélt, amikor a testvérkéire gondolt, akik reggeli álmaikból ébredezve csókolgatták őt és sírtak, keserve­sen. A vonat röpült, Gyula diák mélyen be­húzódott a fülke egyik sarkába és kíváncsis­kodva figyelte, mint váltogatják egymást, rejtőznek a levegőben odakünn a telegráf­­drótok, néha elmerülnek, néha fölrepülnek, néha összefutnak a füstfelhőkben, melyek imbolyogva, szétszakadva egyre úsztak fe­léje a mozdony tájékáról. Mi minden pereghet le, történhetik já­tékosan egy harmadik osztályú, durván meg­épített fülke sarkában? ahol egy diák ül, forró ábrándok, kábulatos reménységek kö­zött? vágtatva a délibábos, csaló nagy Bu­dapest felé? Gyula diák gyönyörű hittel a lelkében, ment, röpült bátran az igézetes cé­lok felé, a nagy ködben, mely az útja előtt terjengett, megvillantak a vakmerő, de bi­zonyosnak érzett garanciák. A „napok“ azok rendben voltak, a búcsúzóestén a család pon­tosan kijelölte, a Gyula itt fog ebédelni, ott fog vacsoráin, az összes lemenő és fölmenő rokonság, mely Budapesten rejtőzött, mint csalhatatlan térkép rajzolódott ki a familia előtt és Gyulát tanítgatták, itt az út, ott az­­ út, ahol a kenyér kacsintgat a szegény gye­rekre. Gyula nem is volt kishitű és valahogy odahaza belénevelődött a babonás érzés, hogy nem szabad félni, csak bízni kell, bízni és ha nagy a baj, minden szakad, megjön a segít­ség. A kisdiákkal játszottak a sejtelmek, meg-megütögették, furcsaságok felé terel­gették a képzeletét, de a zsongó káosz csönde­sült, újra és újra fölébe került a nagy biza­kodás, hogy minden úgy lesz, ahogy azt a szegény, tanulni akaró gyerekek, akarják és megérdemlik. Egyébként Gyula diák hittől duzzadó filozófiájának, ahogy a derék és sze­gény emberekről gondolkozott, érthető és exotikus gyökere volt. Egy forró káprázatos történet, mely most, mikor álmodozva suhant Pest felé, elringott előtte és vele együtt csa­patosan jöttek a nyomorúságnak nem bántó, izgalmas emlékei. Gyuláék egy évig Budapesten laktak. A nagy fölkerekedés, amikor a familia el­hagyta a kicsi várost, úgy történt, hogy­ Gyula anyja kiadta a jelszót Pestre kell menni élni. Az ő akarata pedig kemény aka­rat volt, ami ellen a családfő a fürgelábú ügynök, hiába harcolt. A gerinces asszony megállt tervével az urával szemben és viha­rok, veszekedések után a derék ügynök, mint mindig, most is beadta a derekát és ha só­hajtgatott, szűkölt is a bajoktól, már együtt tervelgette a feleségével a pesti új életet. A nagy sóvárgások közül való volt, ahogy a Gyula anyja Pestről álmodozott. Falun szü­letett és nevelkedett és asszony korában is­ kicsi­­városban élt mindig, nyomorgó sorsa id _—....... — I ■■ ■■ ............ . . Budapest, január 31. A fiumei konferencia. Fiuméban február 18-án lesz a koalíció vezérlő bizottságának tanács­kozása a h­orvát ellenzéki képviselőkkel, akik még a konferencia előtt közös akció programm­ánaki megállapítása céljából érintkezésbe fognak lépni a horvátországi és dalmáciai szerb párttal. A fiumei konferencia két napig fog tartani.

Next