Pesti Napló, 1912. július (63. évfolyam, 154–179. szám)

1912-07-02 / 154. szám

denhez értenek, politizálni tudnak, re­prezentálni tudnak, de államvasutak? üzletvezetés? szakértelem? — ezektől vajmi távol esnek, amit azonban még rossz néven se lehet venni tőlük, miután a vasúti tudománynyal csakúgy nem születik az ember, mint példának okáért a zongorázással. És maga ő legfőbb excellenciája, a miniszter úr: mit érthet ő ezekhez a dolgokhoz? Honnan tudhatná, hogy a modern vasúti politika az egész világon, kezdve első­sorban Amerika vasúti cso­dáin, melyek a tengerentúli milliárdos vagyonokat termelték, a személyszállítás díjait nemhogy felemelni, de a véglete­kig, versengve lesrófolni iparkodik,­­ nem általános közgazdasági érdekből, noha nálunk állami intézmény lévén a vasút, ez volna a legdöntőbb szempont, hanem rideg üzleti okokból, mert rájöt­tek, hogy a személyforgalom olcsóbbo­dásával fordított geometriai arányban növekszik az áruforgalom, minden vas­úti üzlet főjövedelem forrása? Mikor lett volna alkalma­s excellenciájának kita­pasztalnia, hogy az ország egész mai gazdasági élete s az a bámulatos tény, hogy egy évtized alatt az állami jövedelme­ket minden rázkódtatás nélkül meg tud­tuk duplázni (ezer millióról kétezer mil­lióra) elsősorban és főképen Baross Gábor vasúti politikájának köszönhető, amely az épen említett megfigyelés al­kalmazásában a nyugatot húsz eszten­dővel megelőzte? Ha a miniszter urat azzal akarták volna megbízni, hogy egy rotációs gé­pet vagy egy aeroplánt vezessen, bizo­nyára nem vállalkozott volna rá, a vasúti szervezet pedig ezerszerte kompli­káltabb a legbonyolultabb gépszerke­zetnél. is jelentette . . . Szerencsére maga Kamill hozta fel a vizsgát. — Még­sem szeretnék megbukni. — Én sem. Mégis snassz volna! — Rozs­nyai elpirult a kifejezés miatt. Kamill sohasem beszélt az ő diáknyelvükön. — Különben azt hallottam, hogy Déri olyan írásbeli példát ad, amit már ismerünk. Tavaly is úgy volt, ő a legtisztességesebb valamennyi közt. Azt mond­ják, hogy az alapvizsgán egyszer ő is megbu­kott a matematikából. — Azért még okos ember lehet, — mondta Kamill nagyon halkan. Félt, nehogy a hangja el­árulja, mert éppen Dérinére gondolt, akibe sze­relmes volt. Ez a Dériné egy cseppet sem hasonlított a többi tanár feleségéhez. Finom, vékony, ele­gáns asszony volt, az a fajta, akinek a fejtar­­t­ása, nyakhajlása leányosan bájos, de a szeme, a tekintete érzékien fátyolozott, még akkor is, ha túlnéz a férfiakon. Vagyonos asszony híré­ben állott és mégis azt beszélték, hogy az ele­­ganciája és az ékszerei nem ebből teltek. Ka­mill hallott már egynéhány megjegyzést erre vonatkozólag a társaságban, de nem igen gon­dolkozott tovább felőle. Sokkal többet tudott, hiszen gyermekkora óta társaságában élt, sem­hogy túlságosan megbotránkozott vagy csodál­kozott volna rajta. Ismerte az elegáns asszony öltözködésének finom árnyalatait az anyjáról és a nővéréről, de tudta az ékszerek, kalapok, csip­kék, fátylak árait is, úgy, hogy nem merte volna határozottan megcáfolni a pletykát. De főleg nem gondolt reá tudatosan, mert nem ismerte a férfi nevét és így a hir tisztán csak szó maradt, képzelete nem tudta való­sággá tenni. Egyedül állott előtte ez az asz­­szony, kiszakítva minden élő környezetből, ma­gában ,mint egy szimbólum, elérhetetlenül. És míg a fiatalság túlzásával cinikusan ismételt minden durvaságot,a­mit az erotikáról hallott a nála tapasztaltabb férfiak körében, belsejében A szakértelem fogyatkozását pedig a közönségnek kell megsínylenie. De jól értsük meg, nem csupán annak a közön­ségnek, amely a múltban utazott és a jövőben utazni fog, vagy nem fog utazni, hanem mindenkinek, aki ebben az ország­ban él. Vagy azt tetszik gondolni, hogy az a harmincmillió, amivel az Állam­vasutak — csak a legközelebbi jövő­ben — az ő bevételeiket a személykíj­­szabás emelése útján szaporítják, azok­nak több költsége marad, akik azt, mint utasok kiizzadják? Oh nem, ők majd tovább adják a harminc-ötven százalé­kos emelést az ő fogyasztóiknak, még­pedig, amint az már lenni szokott, duplán. Az általános drágaság tehát, amelynek elviselése már­is életproblé­mája az ország lakosai túlnyomó részé­nek, állami intézkedés folytán, sziszte­matikusan fokozódni fog. De mi azt mondjuk: mindez jól van így. Minden országgal úgy bánnak, ahogy megérdemli. Magyarország ezt a kormány­zatot és ezt a bánásmódot érdemli meg. Ha az afrikai feketék nem volnának olyanok, amilyenek, nem adnák el őket rabszolgáknak. És ha mi nem tűrnénk olyan kormányzatot, amelynek tudo­mánya a pénzsrófolásban és sajtórend­­szabályozásban merül ki, nekünk is más rezsimünk volna. De csak srófoljanak és rendszabályozzanak; a vas is a pöröly alatt válik acéllá. V­ SB Budapest, kedd PESTI NAPLÓ 1912 Julius 2. 154. szám. Budapest, Julius 1. Az osztrák miniszterelnök a királynál. B­é­c­s S 61 jelentik: A király június 29-én gróf Stü­igkh osz­trák miniszterelnököt hosszabb magánkihallgatáson fogadta. A miniszterelnök megköszönte ő felségének a múlt csütörtökön nála tett látogatását, gyerekes, rajongó idealizmussal vette körül az asszonyt és szívében félénk megalázkodással állott távol tőle. A két fiú hallgatagon ment a város felé a megszokott uton, mely Dérlék lakása előtt ve­zetett el. Rozsnyai nem ismerte a barátja titkát és Kamill restelkedés nélkül nézhetett fel az ablakokra. Egy pillanatig maga elé képzelte az alvó asszonyt, de azután eszébe jutott Déri és hirtelen elfordult. Ritkán szokott fellázadni a szerelme ellen, de most mégis irigykedve nézett a társára. Milyen egyszerűen boldogok ezek a fiúk, akik a testvéreik barátnőibe, kis színész­­leányokba, véletlen városligeti ismeretségekbe szerelmesek; neki kellett éppen egy túlfinomo­­dott asszonyra találni, aki kínzó rejtélyességé­vel ,hideg elérhetetlenségével nem gyermek­szerelmet, hanem valami fájdalmas, szinte érzé­k­ében misztikus vágyat keltett benne. Mikor beértek a városba, Kamill is beszé­desebb lett és elkezdte az Eros ús philosophiáját fejtegetni. Belemelegedett, nekipirult, a barátja karjába tette karját és szokatlan hévvel geszti­kulált. Egyszerre mintha kettészakadt volna a lelkesedése, a mondat közepén elhallgatott. Csaknem kimondott volna egy nevet... Elszé­­gyelte magát, lehűlt, phrasisnak érezte a mon­dásait és valami durva kifejezést keresett, ami­vel az elmúlt félórát meghazudtolhatná. — De azért bemegyünk az orpheumba, — mondta végre. Nem maradtak ott, csak éjfélig. Rozsnyai­­nak nem volt elég pénze, Kamill pedig csinos arcával, sápadtságával, feltűnően gondozott fia­talságával nagyon is ki volt téve azoknak az asszonyi tekinteteknek, amik felzaklatták, utálta és tisztátalannak érezte izgatottságát, anélkül, hogy be merte volna ismerni, nehogy nagyon is fiatalnak látszassák; érezte, hogy azt a szerel­met, a hatalmasat, az isteni eredetűt lealacso­nyítják — szégyelte magát, szinte félt, ha enge­dett és nevetségesnek érezte az aszkézist. _--l Popovics Sándor szabadságon. Dr. P­o­p­o­v­i­c­s Sándor titkos tanácsos, az Osztrák-Magyar Bank kormányzója, tegnap megkezdte nyári szabadságát. A kormányzót július havában az osztrák alkor­mányzó, lovag Gruber tanár, titkos tanácsos, augusztusban pedig a magyar alkormányzó, Tar-­­kovich József titkos tanácsos fogja helyettesíteni. Mikor kilépett, szemben találta magát Déri­­­vel s az asszonynyal. Rozsnyai hirtelen egy oszlop mögé állt, de Kamill levette a kalapját és köszönt. A tanár meglepetten és rosszalólag né­zett a fiúra, az asszony odahajolt a férjéhez és valamit mondott. De amint tovább mentek, hosz­­szú prémje súrolta a fiú karját és kezét, azután ■kicsit visszafordult és egyetlen puha, kissé ál­mos tekintettel végigsimította az arcát. Kamill az oszlophoz támaszkodott és szíve majd meg­repedt az alázatos boldogságtól. Két férfi beszélt mellette és egyszerre az egész figyelme egyetlen fordulattal irányult rá­juk. — Ki az a szép asszony? — Dériné. — Gazdagok? — Nem. Másnak a gazdagságába­ van fel­öltözve. És akkor Kamill végre meghallotta azt a nevet, amire soha sem volt kiváncsi, mert soha sem kötött hozzá igazi létezést és am­i most úgy érte, hogy mozdulatlanná vált s a lélekzete ki­maradt. — Miért köszöntél? — kérdezte Rozsnyai, aki már mellette állott. — Ezzel csak kihívtad, hogy szóljon az igazgatónak. — Igazad van. De végre is az ember nem gondolhat örökösen arra, hogy az érettségi előtt áll, — mondta ingerülten. — Különben majd gon­dolkozom, hogy lehetne a dolgot elütni. Menj most egyedül haza. Külön uton indultak meg. Rozsnyai a szo­kásos félelemmel sietett haza a mellékutcákon, íta azóta otthon észrevették a kimaradását! Hát még ha Déri meglátta! — Tehát vagy az apám, vagy a nagybá­tyám ... más ilyen nevű gazdag ember nincs a városban, — gondolta Kamill. — Valamelyik a­ kettő közül adja az ékszereit, a ruháit, a meg-­ jelenésének egész szépségét, finomságát, még a mozdulatait is, ami a jól szabott ruhától­ függ. A vezérkari főnök a román királynál, Brassó­ból jelentik: S­ch­emu­a Balázs altábornagy, ve­zérkari főnök szárnysegédjével, Pohl Róbert őr­­nagygyal vasárnap délután Brassóba érkezett s innen ma reggel Szinaiába utazott és a román király, előtt bemutatkozó kihallgatáson jelent meg. Predeál állomáson a vezérkari főnököt a magyar és román hatóságok fejei fogadták. S c­h­e­m­a­a altábornagy ma este utazott vissza Bécsbe. Az osztrák képviselőházból, Bécsből jelentik. Az osztrák képviselőház mai ülésén a költségvetési provizórium részletes tárgyalása során Diamant kisebbségi előadó a szeszadó bonifikációk ellen irá­nyuló javaslatát indokolja. Az ebből eredő 10 millió­nyi összeget a tanítói fizetések javítására kívánná fel­használni. Ezután Ellenbogen és Malik indo­kolnak kisebbségi indítványokat. A vita további során H­e­i­n­o­l­d belügyminiszter kijelenti, hogy a szo­ciáldemokraták indítványa, amely az államvasutak alkalmazottainak és munkásainak további fizetésjaví­­tást igényeli, céltalan, minthogy a kormány anélkül is állandóan odatörekszik, hogy az állami alkalmazottak helyzetét a lehetőség szerint javítsa. Ez az intézkedés különben is zavarná az adórendszer funkcióját, amely­nek mindenekelőtt számolnia kell a Magyarországgal szemben vállalt kötelezettségekkel. Éppen ezért a kormány nem fogadhatja el ezt a nagyon messzire menő felhatalmazást, annál kevésbbé, mert az nem­csak a költségvetési provizórium idejére nézve ma­radna érvényben, hanem korlátlan időig. A vita ké­sőbbi menetében Kraft képviselő kifejti, hogy a német szövetséget igen lehangolta Hussarek minisz­ternek prágai útja. A szövetség mindazonáltal meg­szavazza a provizóriumot, nem annyira a kormány iránti bizalomból, mint inkább arra való te­kintettek mert a kormány különben a 14. szakaszt al­­kalmazná. J‘' ‘i Vilmos császár oroszországi útja. Berlinből táviratozzék. Vilmos császár ma este a wildparki állomásról Danzigba és onnan Oroszországba szán­dékozik menni. A birodalmi kancelláron kivül Adalbert herceg kiséri a császárt oroszországi útjára. ' *» '

Next