Pesti Napló, 1932. január (83. évfolyam, 1–25. szám)

1932-01-01 / 1. szám

12 Péntek PESTI NAPLÓ így megnőttek a felértékelt adósság kamatai is, •viszont, sem az adósság, sem a kamatszolgáltatás nem talál többé fedezetet az árakban, mert hiszen ezek az árak nagymértékben zuhantak. Az egész dolog olyan, mintha az adósra a hite­lező javára az adósság után még külön vagyon­váltságot vetettek válttá ki! Mondanom sem kell, hogy ez az adós­ romlására vezet, s ennek a különös vagyonváltságnak behajthatatlansága végül is a pénzintézetek veszteségszámláját növeli. Az orvosság: meggyorsítani a deflációt! — A defláció minden országban általános tünet, leginkább azonban az eladósodott és fej­lett hitelélettel rendelkező államok szenvednek tőle. — súlyosan érinti a többi országok krízise az esportországokat, amelyek itt elveszítik vá­sárlóikat, s azonfelül különös terhet jelent szá­mukra az a tény, hogy az összes vámrendszere­­ket hasonlóképpen felértékelték. Mert ha azt lát­­juk, hogy a nagykereskedelmi árak 20 százalék­kal csökkentek, úgy ez a csökkenés a pénz és az adósságok 25 százalékos felértékelésének, más szóval a régi adósságok 25 százalékos szaporítá­sának felel meg. Most aztán mindenki kiszámít­hatja, hogy saját országában az állam, a magán­adósok, illetőleg az egész ország egyeteme szem­pontjából mit jelent ez összehasonlítva a kül­földi hitelezők követeléseivel.­­ Ha le akarjuk győzni a deflációs válságot, úgy körülbelül ugyanazt kell tennünk, mint amit az a törvény tett volna, amely egy napról a má­sikra egyszerűen kimondja, hogy a pénz értéke 25 százalékkal növeke­dett. Meg kell gyorsítanunk a d­e­f­l­á­ció folyamatát, meg kell gyorsíta­nunk a defláció egyenletességét is, némiképpen kormányozni kell az ár­alakulást a bérekben, fizetésekben és a kiskereskedelmi árakban, s min­denek fölött segíteni kell az adóson, tette lehetetlenné a nemzetközi cserét és végül is azzal a következménnyel járt, hogy az arany és az áru csererelációja ebben a két világrészben — Európában és Amerikában — rendkívüli mérték­ben eltért egymástól. De a háború után ismét megindult az áru- és aranycsere, s így a külön­böző relációk lassan-lassan kiegyenlítődtek. Ez a tétel áll az arany relációjára is, amint azt az ezüsthöz való csereviszonylatában és az ame­rikai árindexhez való viszonyában láttuk. Az arany csererelációja egyszerűen is­mét visszatér, mert Európa is vissza­tér a­hoz, hogy a különböző országok valutáinak alapjául az aranyat tegye m­e­g. Mindaddig­, amit a bankjegyek aranyfede­zetét különböző devizákkal egészítették ki, a fel­halmozott aranykészlet latens marad! Abban a pillanatban azonban, amikor az országok vissza­térnek a tiszta aranyfedezethez, a defláció ösz­szes tünetei nyomban jelentkeznek. És mert az amerikai árindex után ítélve az arany csererelációja már-már eléri a béke értéket, ez a válság minden bi­zonnyal az utolsó nagy válság ama krízisek sorában, amelyeket a háború következményeképpen kellett elvi­selni. Segíteni kell az adóson! — Az adóson azonban — ha valamely ország meg akarja őrizni pénzének értékét, s nem akar hozzányúlni a pénztőkéhez — csak a kamatszol­gáltatás területén lehet könnyíteni. Érdekes pél­dák állanak előttünk. Anglia a termelésbeli mutat­kozó deflációs krízis, a deflációtlanítással» («Bn­­defLationisierung» oldotta meg. Németország valutájának felértékelt árfolyamát az infláció szomorú tapasztalatai után mindenképpen meg akarja őrizni, s a deflációs krízist úgy oldja meg, hogy meggyorsítja a deflációs folyamatot, gondoskodik róla, hogy ez a folyyamat egyen­letes legyen és segítetni ,akar az adósokon annal, hogy leszállítja a kamatlábat. A felértékelt va­luta árfolyamát csak ilyen módon lehet meg­őrizni, miután a pénz felértékelését csupán az adósságok akadályozzák. A becsapott építőmester és az összeomlott katedrális — Egyre gyakrabban hallani olyan kijelen­téseket, amelyek szerint a mai krízis voltaképpen a kapitalizmus egyetemes krízise. A kapitaliz­mus megjelölése alatt a vállalkozói termelést értjük. Igaz ugyan, hogy ez a termelési mód a már említett okok miatt ma válságban van, de egyáltalában szó sincs arról, mintha megbukott volna. Vegyük végre tudomásul, hogy minden vállalkozói termelésnek el kell pusztulnia, ha a pénzt, amellyel dolgozik, mesterségesen felérté­kelik. A stabil pénzegység és az adósságrendezés kérdése nem a kapitalista termelés problémája, — ez egészen közönséges technikai probléma. Mert Im egy katedrális építőmesterének hossz-mértékét éjnek idején sukcesszíve meghosszab­bítanánk, úgy, az egész épületnek — ha az építő­mester eddigi számításai szerint dolgozik tovább , kikerülhetetlenül össze kell omlania. A kapitalista termelés nem mondott csődöt! — Nem a nemzetközi termelés ka­pitalista rendje, hanem a pénzegy­ség organizációja mondott csődöt. Nem mondom azt, hogy az aranyalapot el kell hagyni, azonban a különböző valutákat csak ak­kor lett volna szabad aranyalapon stabilizálni, amikor az arany csereértéke ismét normálissá lett. A csereérték különbözősége okozza végül is a nemzetközi árucserét, tehát a nemzetközi ke­reskedelmet, de ugyanez az árucsere hozza meg a termelés különböző költségeiben és a­ s árakban a kiegyenlítődést. A háború két világrészben Joldog é új évet ^ \ ^ vMthy Pemetefű -cukorka fogyasztóinak! S ' SBK J ' reá, br /ft I / Kommunista termelési utópiák , nagy válságok idejében mindig születnek utópiák. Most is egyre sűrűbben halljuk ezt a szót: tervgazdálkodás­. Miután azonban másfajta tervgazdálkodással nem tudunk szolgálni, csak a bolsevistával, sokan ezt is elfogadják. Sajnos, a bolsevizmus gazdasági rendje csupán tervszerű kényszergazdálkodást jelent, miután egészen helytelen módon illeszti be a dolgozót a termelés processzusába,­­ olyan módon, ami az individuum érdeklődését a munka iránt megbénítja. Egy­ 1932 január 1 1 általában nem hiszem tehát, hogy ez a válság a kapitalizmus alkonya lenne,­­ a válság azonban jó lecke a vállalkozói termelés számára, amely­nek végre be kell látnia, hogy egyre magasabb­rendű organizációkra kell törekednie. Ezek a magasabb organizációk természetesen csak nem­zetköziek lehetnek, politikai terminológiával ki­­­ejezve: több ország rendkívül szoros együtt­működését kell, hogy jelentsék. Nemzetközi adósságrendezést ! — A defláció legtöbb problémáját különben is csak nemzetközi úton lehet elintézni. Az állam csak a belső adósokon segíthet. Nemzetközi adós­ságokat nemzetközi úton kell leszállítani. Egész korunk legnagyobb pénzügytechnikai problé­mája az adósságok nemzetközi szabályozása. Mi­vel pedig a defláció a vámrendszerek felértéke­lésével jár, s a java nemzetközi cseréjét akadá­lyozza, akaratlanul is felébreszti azt a gondo­latot: vájjon nem kellem­es-e a belső piacokat megfelelő szerződések útján kiszélesíteni? Dr. Englis professzor ezekkel a szavakkal fejezi be előadását: — Minden nép életében a legfontosabb kér­dés a gazdasági kérdés, más szóval: vájjon meg tud-e élni a nép? A költségvetés egyensúlya min­dig másodrendű kérdés ezzel a nagy problémá­val szemben. Ami pedig a kölcsönpolitikát illeti, ebben az a véleményem, hogy a külföldi hitelek nagyon hasznosak akkor, amikor valutát alá­támasztó kölcsönökről, exportkölcsönökről vagy áruhitelekről van szó, — de minden egyéb eset­ben a­ külföldi kölcsön életveszélyes. Sz­ó R. : Károlyi miniszterelnök optimizmust hirdet újévi cikkében Székesfehérvár, december 31. (A Pesti Napló tudósító­jától.) Gróf Károlyi Gyula miniszterelnök, aki Szé­kesfehérvár országgyűlési képviselője, nagy el­foglaltsága miatt ebben az évben nem mondhatott beszámolót, ezért gróf Széchenyi Viktor főispán­hoz cikket küldött, hogy azt tegyék közzé a szé­kesfehérvári napilapokban. A cikk címe: »Felada­taim«,, alcíme:­­»Újévi üdvözletem székesfehérvári választóimnak"­. Ebben azt fejti ki a miniszter­elnök, hogy legközelebbi feladatainkat­ az adott helyzet határozza meg és ezek a gazdasági és pénzügyi téren mutatkozó bajok enyhítésében je­lentkeznek. Bizonyos fokú ellentétes érdekek és szempontok összeegyeztetéséről van szó. Minden erővel biztosítani kell a gazdasági élet folytonos­ságának és fejlődésének lehetőségét, meg kell óvni a magyar állam hitelét és fenn kell tartani a pengő vásárló erejét, illetve, ami ezzel egyér­telmű, el kell kerülni az inflációt. A jobb jövő érdekében az országnak az eddigi terheket vállalni kell A kormány kénytelen volt hozzányúlni a túlméretezett költségvetéshez s miután a dologi, kiadásoknál nem lehetett annyit megtakarítani, hogy elérjük a 850 milliós büdsét, aminél többet, az ország nem bír el, az állami alkalmazottak és nyugdíjasok iletményeihez is hozzá, kellett nyúlni.­­ A devizakorlátozásokról beszélt ezután a mi­niszterelnök cikke, amelyektől a mai helyzetben nem tekinthetünk el és a leghatározottabban visszautasítja az infláció felé vezető törekvése­ket. Hangoztatja ezután, hogy a kormány olyan javaslatokat dolgoz ki elsősorban, amelyek az előbb vázolt kérdésekkel függnek össze. 1932 fel­adatainak során a többszörös állások kérdésének rendezése, az összeférhetetlenségnek revíziója és a részvénytársasági reform kerül sorra. Igazság­talanság volna azt kívánni, hogy a kormány eze­ket a prominens kérdéseket pártpolitikai kívá­nalmak kedvéért tegye félre. A miniszterelnök ezután azt a kérdést ve­tette fel, hogy vannak-e optimizmusra jogosító momentumok és erre a kérdésr­e igesmét felel. Megállapítja, hogy a világkrízis kimély­ülése előbb-utóbb el fog vezetni ahoz a belátáshoz, hogy minden baj legfőbb oka az elhibázott béke­szerződésekben keresendő és a r­evíziónak mielőbbi el kell következni- A ránkszakadt nehéz esztendő­ket minden magyar embernek úgy kell teki­ín­teni, mint­ megváltást azért a boldogabb életért, amelyhez való jogunkat bebizonyítottuk azzal, hogy a válság idején nem törtünk meg és nem csagn­edtü­nk el. Cikke végén a minisztereln­öre szebb is boldo­gabb esztendőt kíván választóinak. Szőnyi István rajza a Pesti Napló számára

Next