Prágai Magyar Hirlap, 1937. február (16. évfolyam, 26-49 / 4172-4195. szám)

1937-02-28 / 49. (4195.) szám

u 'PRXCAI •/V,\ACAAR-H IKLAB A szlovenszkói magyar ifjúság kétféle nemzedéke A Sarlótól a mai jobb- és baloldalig Irta: Borsody István Dr. Borsody István, lapunk belső munka­társa nagysikerű előadást tartott Léván a szlovenszkói magyar ifjúság kérdéseiről. Közérdeklődésre számot tartó fejtegetései­ből közöljük a főbb részleteket. * Akik 1918-ban már az ifjúság öntudatával nézték, vizsgálták a világot, — elejétől fogva ismerkedtek az új feltételek közé került magyar élettel. Mi, fiatalabbak, akik még cs­ak néhány év előtt kerültünk fel az ifjúság korosztályába, öntudatlanul, észrevétlenül kaptuk az új sorsot: a szlovenszkói magyar élet osztályrészét. Rövid kisebbségi életünkben mi már részben úgyszól­ván történelemmel találkoztunk, mikor elindul­tunk érdeklődni sorsunk iránt. Már hagyományt, elmúlt évek híradásait böngésztük, midőn esz­mélni kezdtünk a helyre, ahol születtünk. Mélyen éltünk és vastag kéreg alatt, eszmé­­lésün­k lassú. így magyarázható szlovenszkói ifjúságunk tizenkilenc éves történetében a két egymástól nagyon elütő periódus: az első, a gyorsan hangra és lábra kapott nemzedék, amely 1925 körül már teljes erővel jelen volt — s a másik: az utána következő, mely azóta ter­jed, keres és máig sem nyert olyan karakterisz­tikus megjelenést, mint az előtte járó. De talán a háború utáni világ hite is élénkebb volt, mint a mai: mindenfelé az új és határozottnak propa­gált eszmék hatottak, a háborút követő évek­ben erősebb iránya volt az akaratnak, mint ma­­— akármilyen, de volt. Azóta összekuszálódott az egész világ. Akkor az igazságot, a népek megbékülésének reményekkel övezett elveit még nem fosztotta meg annyira illúzióitól az idő, mint napjainkban. A háborút követő években jelen van még egy tipikus idealizmus, ami an­­­nyira jellemző minden háborút követő békére. Minden békének vannak ideáljai. Hit és idealiz­mus nyomja rá bélyegét a szlovenszkói magyar ifjúság első nemzedékére is. S hogy ennek a hit­nek nem született meg a diadala, sőt­ hogy ami akkor élt, oly gyorsan elkallódott, annak me­gint csak a világ megváltozott képében lehet magyarázata. Az emberiségen végigsöpört a ki­ábrándultság, a gazdasági válság szíven szúrta a szellemet is, olyan sűrű gond és zavar lepett el bennünket, hogy szinte egyik napról a másik­ra megroppant a hit, eltűnt fiatalságunk első vágya is és sokáig üresen állt a horizont, ahon­nan nemrég még várni lehetett valamit. A szlovenszkói magyar fiatalság első nemze­déke lelépett a közvetlen színről s mögötte még sokáig szólt a visszhang, de a hang forrása már kiapadt. Ez az első nemzedék a Sarló nevében maradt meg mindenki emlékezetében. Ezt a ge­nerációt a reform vágyó tüze hajtotta. S talán túl tüzesek voltak ahhoz, hogy tovább éghes­senek. A jobb jövő elképzelése egyre idegeseb­ben szította a fiatal erőket, — de elképzelé­sük lehetőségei közt egyre nagyobbodott az űr. A világ alakulása bizonytalansághoz veze­tett s ebben a lelkivilágban az óvatosság, las­súság lett úrrá: a vehemencia rikítóvá és vissza­tetszővé vált. A fiatalok pedig türelmetlenked­tek. Az öregek viszont kézenfekvő konzervati­vizmusukhoz folyamodtak: valahogy így kelet­kezhetett a konfliktus, melybe az első szloven­szkói fiatal magyar nemzedék saját társadalmán belül keveredett. A második generáció útja sem volt sima. Emlékszem a középiskolai évekre, mikor elő­ször ért el hozzánk az ifjúsági gondolat a cser­készet képében. Egy magyar szórvány tagja voltam, ahová DéíLszlovenszkó erősebb ma­gyar hangjai csak szórványosan jutottak el. De mi is éreztük, hogy történik valami távol, ami­hez nekünk is közünk van, amihez nekünk is minél közelebb kellene kerülnünk. Amit akkor a messzi magyar szórványon éreztünk, az egyre tipikusabb érzés lett a szlovenszkói magyar fia­talságnál. Mert egyre jobban fogyott a központi gondolatok ereje és egyre többen kerültek ki lélekben az elhagyatottak területeire, ahol az élet egyre jobban hasonlított a magyar szórvá­nyok halk és bujdosó magányához. Már a kö­zépiskolában elveszítettük egymást és szinte egyenként szállingóztunk föl az egyetemi váro­sokba. Hosszú éjszakai utazás után elhagytuk Szlovenszkót és reggelre megérkeztünk Prágába. A prágai Wilson-pályaudvar reggeli köde jel­lemző minden mai szlovenszkói magyar fiatal­ember életére. Megáll a vonat. Fáradta­k va­gy­unk a hosszú úttól. Az álmatlanság bénává tesz, tájékozatlanná. Koffereinkben lapulnak az otthonról hozott holmik, árván, hidegen, az ott­honi melegség kifagyott belőlük, egyedül va­gyunk. Ami a leg­szomorúbb — egymás nélkül. Nem lehet elfelejteni ezeket a reggeli perceket az idegen nagyváros pályaudvarán. Megérkez­tünk. Hová? A koffereket betesszük a ruhatár­ba és kilépünk az uccára. Nincs lakásunk. Nincs címünk, ahová lakásért fordulhatnánk. Nekivágunk a városnak és keresünk, keresünk — keressük a lakást, a lakásunkat. Előttünk se tudta senki megtalálni az otthon védett, biztos helyét. Mi is keressük. A szlovenszkói magyar fiatalság lakást keres. S két irányban válnak most már el az utak: jobbra és balra — mert így alakult közben a világ felettünk, ma ezek az irányok szabják meg az útkeresők nyomait. * A mai fiatalság mély kéreg alá szorult. Az előző nemzedék mintha a felszínen lett volna — és rögtön­ starthoz állhatott. Mi nehezen bú­junk elő, ismeretlen távolságokban, vagy mély­ségekben vagyunk többnyire egymástól. Mi már új sorsunk teljes nehezékeivel nőttünk fel. A há­borút követő időben még meglátszott a béke fölpezsdülése: könnyebb és gyorsabb volt a gondolkodás, a rövid haj, a rövid szoknya, a modern táncok irama példás kifejezői ennek. A szellemi élet is száguldó volt: nem mély, de gyorsan ható. Ezt az új ritmust természetesen az akkori fiatalok értették meg a legjobban. A konjunktúra idején különben is mindenki kön­­­nyebben lélegzett. De míg a társadalomban a sebesség csak reflexmozdulat volt , addig a fiataloknál meggyőződéssé vált, programmá. S mikor bekövetkezett a dekonjunktúra, mikor a a háború utáni pillanatnyi hausse után beállott a hosszú baisse ■, a társadalom lezuhant, míg a fiatalok tovább vágtattak. Ezzel a képpel teljesen ellentétben áll az 1930 körül és azóta jelentkező fiatalság élet­vonala. Most a társadalmon keresztül jön az új generáció. Nincs módja, hogy fölélendüljön, a környezet minden gondja ránehezedik napjaira és szervezkedése is már nem a társadalom fö­lött jut kifejezésre — ami annyira jellemző a Sarló- generációra, hanem a társadalom alatt. Az elődök szinte függetleníteni tudták magu­kat a társadalom súlyéitól. Ma más a helyzet minden téren. Ma már az úgynevezett haladó fiatalság se szorul ki légüres térbe. A fiatalság konzervatívnak számító része pedig szintén meg­találja a maga ,,oldalát" a társadalomban. En­nek megfelelően beszélnek ma jobb- és bal­oldalról. Ha a jobb- és baloldalt nem vennénk figyelembe, akkor a szlovenszkói magyarságon belül nagyjában három gondolat hatását figyel­hetnénk: a progressziót, a nacionalizmust és a keresztény eszmét. Tulajdonképpen pontosan nem is lehet megállapítani, hogy a jobboldaltól a baloldalig ezek az ideák milyen arányban osz­lanak meg. Mert ha van is nálunk két oldal, az nem annyira az eszmék hatása alatt keletke­zett, hanem inkább az emberek személyes kap­csolatainak, társadalmi helyzetének következté­ben. — A nacionalizmusról ma a baloldal felől legalább annyi említés történik, mint a jobb­oldalról. A haladás jelmondatát hiába igyekez­tek a baloldalhoz kötni, mert ma a progresszió — és amit hozzá számítanak: a nép javára gon­doló, szociális és demokratikus szellemű munka ■— csorbítatlanul megtalálható a fiatalok jobb­oldalán. Sőt sehol szebb eredményeket ez a haladó­ szellemű munkásság nem eredményezett, mint a katolikus Prohászka-körökben. — A harmadik mozgató: a keresztény eszmevilág. Ezen a ponton is hiába vennénk fel statisztikát a világnézeti oldalak szerint. Sokkal biztosabb megfigyelésekre juthatunk az egyszerű szemé­lyes beszélgetések nyomán, mikor „hitetlennél" és „buzgónál" egyformán érezzük, hogy a mai ember zilált, kuszált lelke mennyire vágyik a hitre, amit elveszített s amit egyedül a vallásos életben lehetne újranyerni. A látszólagos gya­kori közömbösség nem látszik biztos mérvadó­nak. Az apró tapasztalatok azt sejtetik, hogy a vallás renaissancea mindenki számára elkerül­hetetlen; humanizmust emlegetnek, beszélnek a népek megértéséről s általában békéről hallunk ma legtöbbet — amiről szó van a vágyakban, nem egyéb, mint a kereszténység örök gondo­lata ... De az „ideológiában" ma teljes a káosz és zűrzavar. Hitet vallanak jobbra-balra az embe­rek, de az eszme sohase volt a lélektől és a fo­gékonyságtól annyira messze, mint manapság. Az eszmére esküsznek ma világszerte, de a pon­tos figyelés arra a megállapításra juthat, hogy a szellemi tényezők ma erősen háttérbe szorultak. Ami dönt, az nem az idea, hanem a primitívebb emberi kötelékek: kézenfekvő kapcsolatok, me­lyek egyik emberi gátlás és differenciák nélkül Sebesi Ernő: GALÉRIA IRODALOMTÖRTÉNET SZONETTEKBEN BESSENYEI GYÖRGY: Boldogan lépked, peckesen — sután, Nehezen szólok az arany gallérhoz, De nagymohón k­ap minden könyv után, Ha lelket játszi kellemmel palléroz, ő úgy érezte? kicsi nép fia L3 kérheti a világtól a jussét, S a magyarnak is ki kell lépni a Többivel, hogy a versenyt együtt fussák. Bécs udvarában nyitott szemmel járván. Élményt villant fel kép, muzsika, márvány. A testőr szűz vénája felbuzog. Vezényszavára váltig vár a gárda, ő Ágisz stúdiumát ép lezárta. S meggördültek az első jambuszok. KAZINCZY FERENC: Szép, színes álmokkal süti a cellát, Kufstein egéből zsugori fény árad. Mord poroszlóhad vigyázza a várat, De Árgus szemmel Párásig is ellát. Ott Szabadságnak friss fugalma táncol, De itt még véres, bősz Középkor tombol. Itt vadat gyúrnak minden gaz lim-lomból, Vad kétség kiált minden homlokráncraL A Szellem hőseit a cellák nyelték, S ö Széphalomra gondolt, de a lelkét Már meg nem tudta törni semmi önkény. Kezét bilincs hiába tépte össze, Egy vágya volt: a Nyelvet megöntözte — S magyard nőtt a Szó a vén fa tönkénu CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY. A fért ős Mából emlékünk kilábol, Józan álmokkal ne vajúdjon élünk, — Te fivomyás poéta, hadd kísérjünk, — Debrecen ősi Kollégiumából. Mert onnan indultál lejtős útjadra, Víg versed zenéjére lejtett lépted. S míg hangodtól a filiszter elképed, Lillád volt Hozzád szívtelenül gyatra. Első bohém, li után voltál mindég, Otthont kerülő, víg, borozó vendég, Ki idegen párnákon álmodoztál, Már akkor tudtad, hogy az élet rossz bál, Mert csömör, macskajaj és gőgös Múzsa A szegény költőt mély gödörbe húzza, KISFALUDY SÁNDOR, Ó büszkeséged, dús dombu Dunántúl, De sok álmatlan éjjé ne aggasszon. Kéjjel kínozta gőgös, szép kisasszony, Bár szívéhez mint zarándok kirándul. Hogy szüntelenül tudta ostromolni, Bús szive minden vágyát felaprózza, De mégis övé lett Szegedy Róza, Bár vagyona csak kecses, verses holmi. Boldog Szerelme üdvtől zsongó erdő, De csöndbe-lappal felsírt a kesergő S emésztő tüzü, bús, önkínzó ének, A régi sorok közt friss, pajzán rím hí És bemutatja: íme, ez ő: Hímfy, Ki niszsánja • költők seregének. 1937 február 28, vasárnap* Kezelő kerestetik, intelligens, kellő szakértelemmel, szlovák, magyar nyelvtudással a Tornaljai Iparoskör vendéglői és korlátlan italmérési iparához. Óvadék Ke 4000.—­ szükséges, pályázati határidő 1937. évi március 15-ig. Az állás elfoglalása június 1-én. Szerződési feltéte­lek írásban átvehetők az Ipartársulati iro­dában. Személyes bemutatkozás megkiván­­tatik, de semmi néven nevezendő költséget meg nem téritünk. Évi bérlet Ke 4200.—­« Elnökség. * * a másikhoz fűzik. Pedig ha tényleg a szellem hatna a mai világban, akkor ellenség ellenséggel egyesülhetne az eszmék jegyében. Erről pedig nincs sehol szó. Ami nagyban történik körülöt­tünk, az kicsiben játszódik le a szlovenszkói ma­gyar társadalom belsejében. Mai fiatalságunk is nagyon kis mértékben dönti el tartozását az esz­mék szerint. A döntő körülmény inkább az adó­dó alkalom. Ez inti az embert jobbra, vagy bal­ra ... A jobb- és baloldal ma már szinte úgy osztja ketté az emberiséget, mint a természet rendje szerint a nemek kétfélesége. * A fiatalság ma világszerte csatlósa lett egy­­egy eszmének. Ma ilyen a szokás. A szloven­szkói magyar ifjúság sem nő föl ma fiatal lété­nek külön hangsúlyozásával. A fiatalember ma beleszorul és szürkül a társadalomba és annak mozgásait követi. Nem is bújnak ki belőle tö­megesen. A mai fiatalságban nem érezni, hogy arcvonal lenne, amely jelentkezik és előrenyo­mul, ahogy ez évekkel ezelőtt­­ történt. Nagyon sokan vannak, akik húszéves korukban nem is érzik, hogy tartozniok kellene hasonló korúak társaságához. A jobb- és baloldal jelen van. Fontossága a fiatalság előtt közismert — pedig ezáltal messze távolodtunk a helyesnek látszó úttól. A szlo­venszkói magyar fiatalság feladata nem lehet az, hogy jobboldalt és baloldalt képezzen. Sajnos, egyelőre merő ábrándozásnak látszik arra gon­dolnunk, hogy a két oldal közt őszinte és igaz közeledés jöhessen létre. De talán jó jelnek tud­ható be, hogy — mint már említettem — ideoló­giailag nincsenek is talán oly áthidalhatatlan, merev és pontos válaszfalak a magyar fiatalság két tábora közt. Erőszakoltnak látom a két ol­dal alkalmazását fiatalságunkra, mert nem látom, hogy mi az a két egymástól homlokegyenest el­ütő célkitűzés, ami a két oldalt előre, vagy pláne egymás ellen hajthatná. Úgy érzem, hogy a világ történéseinek kikerülhetetlen hatása hozhatta csak létre nálunk is a kétféle uniformist. Lénye­gében csak egyfajta törekvés tarthatja izzásban minden szlovenszkói magyar fiatalember lelkét, s ez kizárólag a szlovenszkói magyarság emberi és nemzeti létének méltó fönntartására irányul­hat. Aki nem ezt célozza, az nem bújhat el egyik oldal oltalmában sem és előbb-utóbb ki­tűnik szándéka, vagy tévedése. Akik pedig a szlovenszkói magyarság igazi érdekeit célozzák, azoknak találkozniok kell előbb-utóbb, akár a jobb-, akár a baloldalon élnek is a jelenlegi föl­fogás szerint. Világviszonylatban olyan tendenciák uralkod­nak, hogy a fiatalság ne jusson külön szerephez a nemzet életében. Európában mindenfelé azt tapasztaljuk, hogy a népeknek célkitűzései oly erővel és határozottsággal jelentkeznek, hogy az ifjúságnak társadalmán belül nem is lehet külön célja, vagy ambíciója, mert a kor szelleme szerint fiatalnak és öregnek egyforma irány szerint kell szerepet vállalnia a nemzet életében. Ennek a szellemnek végleges kifejezője a fasizmus, vagy kommunizmus. Ez a klíma elhat oda is, ahol az élet — az ellentétnek számító — demokratikus elképzelés szerint igazodik, mert nyilvánvaló, hogy ebben a szűk szobában, amit földrajzilag Európának hívnak — távolról se élhetünk egy­mástól hermetikus zárkózottságban; ha valami erjed a kontinensen, akkor annak minden sarok­ban kell, hogy hatása legyen. — így a mi fiatal­ságunknál is azt a tényt, hogy a fiatalság nem önmagából alkot pártot önmagának, hanem a társadalom frontjába áll be, vagy frontjai mögé bújik — határozottan a mai szellem hatásának kell elkönyvelni. — Nem lehet aszketikusan eb­vonulni a mai világ tekintete elől és egy ideálnak szentelni az életet. — De arról van szó és min­den időkben arról volt szó, hogy ideálok legye­nek. Az idealizmust általában rosszul értelmezik. Úgy él a köztudatban, hogy az ideál egyenlő a ködképpel — az illúzióval. Nem, az ideál eredeti értelemben reális ismerete annak, hogy mire van szükség. Ilyen értelemben hiányzik az idealizmus a mai fiatalságunk nagy részéből. Indolencia ural­kodik, felületesség. Többnyire elegendőnek tart­juk, ha eldöntöttük, hogy milyen oldalhoz tarto­zunk. Aztán már átadjuk magunkat sorsunknak. A mai világ dogma­tizálódott, sablonok, sémák hatnak. Ha valaki balra tért, kötelezően bevesz mindent, amivel erről az oldalról kiszolgálják és ugyanaz történik a másik oldalon is. Kritikára lenne szükség, több egyéni függetlenségre, hogy áttörhessük a merev és vastag válaszfalaik­at és minél többen találkozhassunk szloo­venszkói ma­gyar fiatalok a közös cél érdekében: társadalmunk­­ védelmére és szolgálatára.magyar

Next