Reformátusok Lapja, 2009 (53. évfolyam, 1-52. szám)

2009-11-15 / 46. szám

12 2009. NOVEMBER 15. Morfondír „A kapufák rugdosásával kisebbítette kapuját többször is egy első osztályú svéd futballkapus éveken át, de csak a minap kapott sárga lapot érte.’’ (origo) Focihoz valamennyire is értő ember fel­kapja fejét egy ilyen hírre, és gyorsan klik­kel a forráshoz, mert egy focikaput rugdo­­sással kis­ebíteni nem csekély teljesítmény. A lélek szemei előtt megvillannak a daga­dó lábizmok és a vasazott csukák, amint a hét méterre egymástól földbe ásott két ka­pufa fröcskölve szántja a földet, centiről centire közeledik egymáshoz a dühödt rú­gások kényszerében. A tömeg pedig tom­bol a külön showért, mert az adrenalin­szint ekkor kezd először felfelé kúszni. Sze­rencsére videomelléklete is volt a hírnek, amelyből egyértelművé vált a dolog, törté­netesen, hogy nem a kapus rugdosta a he­lyéről kimozdított kapufát, hanem a bíró, és ő sem a rugdosásával, hanem a kezével tette helyre azt, ami nem volt ott. A meg­oldás egyszerű és zseniális. Adott kettő, a talajhoz nem rögzített, hanem a kijelölt pontokra helyezett kapufa. És adott egy elmés kapus. Míg a bíró és a többi játékos a kezdőrúgással van elfoglalva, ő odasétál az egyik kapufához, megemeli, lábával a kijelölt ponton belülre billenti, ahol meg­akad, és nyert egy kapufaszélességet, kö­rülbelül tíz-tizenkét centit. Átsétál komó­tosan a másik oldalra, egy laza mozdulat­tal megteszi ugyanezt, talán a látszat ked­véért meglebegteti a kapuhálót is, hogy minden rendben. És kisebb lett a kapu húsz-huszonöt centivel. Elmés, mi több, zseniális. A jogban ezt a joghézag kihasz­nálásának hívják. Mert ugye, rögzíteni is lehetne azt a kapufát. De hát az úgy van, ahogy van. Ez az „ahogy van” helyzetének a felismerése a zseniális. Ezt nem a nagy sztárok, taktikusok, világklasszisok, arany­­cipősök találták ki, hanem egy nevenincs együttes nevenincs kapusa, bár bevallása szerint ő is úgy kapta valakitől a tippet. De ki merte próbálni. Nem szimpatizálok a csalókkal, de kedvelem a kreativitást. Ha rövid a kardod, toldd meg egy lépéssel, vagyis keresd meg a hátrányod leküzdésé­nek lehetőségét. És úgy, hogy az a toldott lépés ne a másik kardjába való beleszala­­dást eredményezze, hanem önmagad hely­zetbe hozását. Hajlok a gondolat felé, hogy ez az em­ber nemcsak a pénzért játszik. Ő szereti a csapatát, és képes ezért a csapatért egy sze­mélyben kockázatot vállalni. Mert ugye a helyzet felismerése, hogy a kapufa moz­gatható, illetve a lehetőség adta előnyszer­zés úgy is elképzelhető lenne, hogy átsétál az ellenfél kapujához, és ugyanazzal a mozdulattal kifelé mozdítja el a kapufákat. Az arányokat tekintve ugyanaz a húsz cen­ti a különbség. De mivel ez képtelenség, a saját térfelén kell okosnak lennie. Hrabal valami hasonlót mond a zsebcselekről. Eti­kailag vitatható a tett. És sok erkölcscsősz felhorkanhat, hogy hol van a sport szelle­me? Én mégis Jézus szavaira gondolok: nem ilyen helyzetekre mondta-e, hogy a világ fiai a maguk nemében okosabbak a világosság fiainál ? Nemrég bolyongott a hír az interneten, hogy valahol Amerikában egy guberáló a tizenharmadik házát építette fel abból, amit mások kidobtak. Nem mondom, hogy ez perspektíva egy társadalom számá­ra. De benne van a nyomorúságban is a helyzet felismerésének lehetősége, és a ké­pesség, hogy éljek vele. Mert lehet panasz­kodni, hogy mi minden rossz van ebben az országban. És lehet táplálni azt a közszelle­met, amelynek következtében a legújabb felmérések szerint a magyarokat már csak két afrikai ország előzi meg a pesszimizmus világranglistáján. Én mégis arra a szeretet­­re építenék és építek, amely a magyarságért és a közösségért vállalni tud egy zsebken­­dőnyi felületet a saját zsebcselei számára. JAKAB BÁLINT MIHÁLY Felismered-e az apró cselekvési lehetősé­geidet, vagy a többséghez hasonlóan te is a tehetetlenség miatt panaszkodsz ? ­FORMÁTUM LAPJA Folyt­­köv,­­ avagy diákok akcióban a diákokért Megdöbbentő­ invázió áldozatává vált a fővá­ros. A budapesti lakosokat váratlanul érte a mindent beborító „folytköv" feliratú matrica- és plakáttömeg. Egyes, meg nem erősített források szerint szoros összefonódás van a MEKDSZ nevű civil szervezet és a gerillatá­madásairól elhíresült folytköv-akciócsapat között. (Forrás: Elírmondó) p. A hír igaz, ám felröppenése óta a rejtély is meg­oldódott. A magenta színű matricák és plakátok a Folytköv elnevezésű, egyhetes evangelizációs rendezvénysorozatot voltak hivatottak széles körben ismertté tenni. A programok tizenkét fővárosi helyszínen - főiskolákon és egyeteme­ken - zajlottak november 2. és 5. között, előké­szítésük pedig már hónapokkal ezelőtt megkez­dődött. Tizenöt főiskolai és egyetemi keresz­tyén diákkör vett részt a szervezésben azzal a céllal, hogy párbeszédet kezdeményezzenek a főváros hallgatóival. Ennek során nem csupán szembesítették őket a kérdéssel: „Következik-e folytatás a halál utáni”, hanem megpróbáltak őszinte törődéssel alternatívát felkínálni nekik a Krisztusban. Az evangelizáció négy napja során a diákkörösök oxfordi mintára színes programokkal várták az érdeklődőket. A felső­­oktatási intézmények profiljának jórészt megfelelő témájú előadá­sok és kerekasztal-beszélgetések hangzottak el ebéd közben, illet­ve a teaházakban. A látogatók nem ritkán éltek a lehetőséggel, hogy bekapcsolódjanak az egyén és a társadalom közeli és távolab­bi jövőjét taglaló eszmecserékbe. Különösen nagy érdeklődésre tartott számot a ráckeresztúri drogrehabilitációs központban Bolyki András felépült, egykori drogfüggő fia­talok élménybeszámolója, és Falus András geneti­kus előadása, melyet élénk beszélgetés követett. A Tabuk nélkül című programban keresztyén értelmiségiektől lehetett nyíltan bármit kérdezni, amelyre más körülmények között eddig talán nem volt lehetősége az érdeklődőknek. Előfordult, hogy a program végeztével még mindig záporoz­tak a kérdések a bizonyságtevő, hétköznapi fiata­lok felé. Meghitt hangulatban teltek azok a teaházi délutánok is, amelyek során Gryllus Vilmossal és Dániellel, Bolyki Andrással, valamint Levente Péterrel beszélgethettünk, s a jelenlévők nagy örömére a hírességek dalra is fakadtak. Külön­leges színfoltja volt az evangélizáció hetének egy volt boszorkánytanonc előadása, aki megosz­totta hallgatóságával újjászületésének történe­tét, valamint megtudhattuk tőle azt is, hogy Is­ten hogyan szabadította meg őt a halál torkából és az okkultizmus szorításából. A pantomim, a táncház és a négy érzék­színház szintén nagy számban vonzotta a fiatalokat, és megrázó, egy­ben felemelő élményben részesülhetett az, aki megtekintette a Márk-drámát: egy alkalmi, amatőr színtársulat improvizatív és interaktív já­tékát Márk evangéliumának feldolgozásából. Mivel a programsorozat célja az volt, hogy Is­ten elérhető közelségbe kerüljön a mai fiatalok számára, ezért azok természetes közegükben ta­lálkozhattak a jó hírrel. Esténként a Kamra Klub nevű belvárosi szórakozóhelyen léptek fel külön­féle felekezeteket képviselő, hívő zenekarok - így a Chickenfly, az Ezrah, a Keresztkérdés és a Forró Cappuccino. Hívő tagjaik az igényes és sokféle ze­nei ízlést kielégítő éneklés, táncolás és táncoltatás közben kifejezték, hogy mi ihlette dalaikat, és megosztották közönségükkel azt, hogy Eten rájuk talált, és ennek hatására más irányt vett az életük. Ezeken az estéken Szeverényi János, a Magyar Evangélikus Egyház missziós lelkésze tartott gon­dolatébresztő előadásokat az egyén, a közösség, a nemzet és az egyház útkereséséről, és az ezek szá­mára létező folytatás mikéntjéről. A jelen lévő, szintén útkereső, értelmiségi fiatalok leülhettek sörözni egy-egy lelkésszel, s ez kiváló alkalomnak bizonyult arra, hogy közvetlenül megvitassanak velük akár egzisztenciális kérdéseket is. Hogy milyen hatást ért el a Folytkör mozgalma pontosan, azt lehetetlen felmérni, de a hit vállal­kozhat arra, hogy a legtöbbet remélje. Célunk nem a látványos megtérések kieszközölése volt, hanem az, hogy abban a folyamatban, ahol a diáktársaink tartanak, ütköző-, és egyben talán fordulópont is lehessünk. Van, akinek az életében egy-egy élmény valóban katartikus hatású lehetett, és olyan is akad, akiben felerősödik mindaz, ami eddig is érlelődött benne: egy kérdés, egy kétely, egy sejtelem, egy ki­­kerülhetetlen jel. Ezt követően pedig még mindig ott lesznek iskoláikban és az ő életükben is azok a diáktársaik, akik a hétköznapokban továbbra is Is­ten kegyelméből élnek, szabadon. Minket, hívő embereket hallatlanul összeková­csolt az események sodrása. Nemcsak azt tapasz­talhattuk meg, hogy Ezen a leglehetetlenebb hely­zetekben is mellénk áll, bölcsen igazgatja a szála­kat és megáld minket jelenlétével, hanem azt is, hogy miközben neki szolgálunk, aközben mintha a legtöbbet mi magunk kapnánk tőle: gyógyulást, vezetést, áldásokat. Döbbenetes élmény volt, hogy intenzíven jelen lehettünk azoknak az életében, akiket személy szerint ismerünk, és azt szeretnénk, hogy ott lehessenek a mennyei Atya hajlékában örökké, velünk. Legyen szó akár a Folytkörről, akár bármi másról, tudjuk, hogy kevés, amit ad­hatunk nekik, és hatása is ellenőrizhetetlen, de an­nál nagyobb hálára indít a tudat: Isten kegyelme és dicsősége ragyog fel, ha kicsit is segíthettük megtalálni valakinek a megtérés útját, és szeret­hettük Krisztus szeretetével. JAKUS ÁGNES KALOCSAI RICHÁRD FELVÉTELEI Négy érzék színház Teaház az ELTE-n A Márk-dráma Kész­tető díl 6cC Tudod-e?­ill Fel­derít­ő Keresztút Hamvas Bélával „Sokféle keresztút fut ma is össze" - mondta Bölcsföldi András spirituális azon az estén, amikor a folyt­kov program részeként a Keresztkérdés, a teológia dísztermében pedig a Keresztút zene­kar adott koncertet. Bár ezek keresztezték egymást, sokak számára nem volt kérdés, hogy hol töl­tik az estét - a teológián zsúfolásig megtelt terem előtt adott koncertet a húszéves együttes. A Keresztút rendhagyó zenekar, az alapító tagokkal együtt zenélek gyermekeik, így több generáció ér, érik össze Isten dicsőítésében. November 4-én Hamvas Béla Szentírás­ ihlette műveiből vett idé­zeteivel összefűzött műsorral szolgáltak a népes és igen vegyes közönség előtt. Hamvas Béla negyven évvel halála után éli reneszánszát. Géczy Lajos elmondta a sokrétű műveltségű, de nehéz sorsú, nap­palonként fizikai munkát végző filozófus-lelkipásztorról: „Nem volt szent, de végigjárt egy utat - ezt mutatja be a műsor: az embert szerető Istent, a válaszra szorult embert, aki a hit teljes egziszten­ciájával adott választ az Isten létezésére.” A közel egy órás, vetített képekkel illusztrált, nagy erejű összeállítás alatt, mellett, közben valaki olyasvalaki is megszólalt, aki túlmutatott a hallható és látható valóságon. Akiről Hamvas Béla gon­dolkodott, és akiről együtt énekeltek az együttes idősebb és ifjabb tagjai. A koncert után elhangzott: „A Keresztút egy órában próbálta megfogni az egész mindenséget.” B.ZS. A keresztyének vallásszabadsága sérül leggyakrabban - mondta Celestino Migliore érsek az ENSZ múlt heti közgyűlésén. A Szentszék állandó ENSZ-megfigyelője szerint Ázsiában és a Közel-Ke­leten az utóbbi hónapokban több keresztyén közösséget értek támadások, amelyek során sokan megsebesültek vagy meghaltak; templomaikat, otthonaikat felgyújtották. Az érsek az istenká­romlásra vonatkozó törvények felülvizsgálatát, illetve visszavonását szorgalmazta, mivel visszaé­lés esetén éppen ezek szolgálnak a hátrányos megkülönböztetés ürügyéül. Hírek A Közös Ég magazin e havi témája: Ezerarcú em­lékezet A Parókia Portálon elérhető internetes maga­zin a hinni tudás témáját dolgozza fel érdekes formában, sokszínű rovatain keresztül, embe­ri nyelven az ember és az Isten titokzatos dol­gairól. Bővebben: www.parokia.net/kozosseg. Kirk Franklin Budapesten Napjaink egyik legismertebb keresztyén előadó­­művésze, Kirk Franklin november 17-én, Buda­pesten ad koncertet. A 7 Grammy-díjjal kitünte­tett és több mint 15 millió albumot eladott ze­nész, aki az R&B, a hip-hop, a soul és gospel mű­fajokban egyaránt otthonosan mozog, most lá­togat először Magyarországra, valamint Európán belül e régióba. Kirk nagyzenekari felállással, szó szerint színes, egyedi hangzású, rendkívüli show­­val készül európai turnéja keretein belül Buda­pestre. Információ: www.ezazanap.hu. f cfyaodc­'A s JovccUelAől: Jks Sáder­, fo Jtt»» l/SLr, h*- CaCiS,, (yfujacíoC Lösodj*.! I fielwíA of&pd ifjusagi.oldal@reformatus.hu http://reflapifjusagioldal.reformatus.hu

Next