Pesti Divatlap, 1844. július-szeptember (1-13. szám)
1844-07-14 / 2. szám
43 Gabrielám , hogy beteg kedélynek mennyire nélkülözhetlen a szórakozás! S aztán itt úgy sem kíván senki is társaságába... távozásom űrt sehol sem hagyand. Gabriela egy tekintetet vett a szólóra, s a tekintet jelentőbb vala ezer szemrehányásnál. .Bocsánat kiálta az ifjú— bocsánat angyali Gabrielám!... Mintegy hályog hull le szemeimről, s én tisztán látlak téged, miként ég angyalát... Igen... te szereted az egyszerű fiút... Neked nem kell ezim, vagyon, és fény; hű, szerető szivet akarsz!.... Im vedd az enyémet, s legyen neked szentelve minden fohásza életemnek... Nem szólott tovább,... annyi érzés között a szó gúny lett volna a magasztalt emberi mindenhatóságra... másra kell illyenkor a magyarázatot bízni... A szó többnyire számítás eredménye... Gyula eltávozott... Kevés percz múlva az idegennel látjuk őt találkozni, kit Farkasvölgyben ismerünk meg. Néhány szót váltanak együtt, s mindketten kígyózó utczákban tűntek el. És Gabriela!? boldog volt-e ő? Érzé-e azon üdvet, melly égbe ragad, melly örömkábulttá tesz?... Ah ne kérdezzetek! a szív dolga ez... Azt toll nem írja le — tekintsetek magatok a homályos terembe, s látni fogjátok őt kebelére szorított kezekkel ég felé emelni szemeit... dicsőülten, miként ég angyalai... S ha a szép szempárból könnyet láttok fakadni, a fürtös főt a hó kebelre hanyatlani, s elhalni az eszmék tengerében... akkor ne nevessetek... mert... mert ez valódi szerelem, Gabriela tiszta szivének első szerelme. (Vége követk.) Mint mondom , itt vagyok másfél hete. Másod magammal jöttem én ide. Tudod , ki az , ki Pestre cikisért? A bún egy szép kis szökő gyermekért. Szegényke ftiskola , hogy értem ég. Midőn búcsúzni hozzá elmenék , Olly szomorúan pillantott felém! S ösztönszerüleg én megölelem. És csókot érzek, forrót, ajkamon, És könnyet érzek, forrót, arczomon. — Én nem tudom , hogy ötöt szeretem, De a midőn megindult szekerem , S elgondolom , hogy végkép elhagyom : Elkezdő fájni a szivem nagyon. Mi egymáséi soha nem leszünk, Egymást feledni lenne bár eszünk. Egyébiránt időm honnól telék. Vers, pajtikám, hó! vers termett elég. Nem vagyok én verseknek szükiben , Bár pénzem jöne ollyan könnyeden. A pénz! a pénz! ez ám bökkenő. Ez életünkben a szekérkenő. Nélküle a kerék lassan forog , S forgása közben szörnyen nyikorog. Azonban érte nem töröm magam; Jelenleg is — a mennyi , annyi — van. Naponként jön , miből eszem s iszom ; A holnapról én nem gondolkozom. S ha a jövőbe vetem is szemem : Vagyon dolgában bizonyára nem, Azt kérdezem magamban legfölebb : Mikor mulathatok megint veled? Veled, s a többiekkel, a kiket, Mint téged, olly őszintén szeretek. Ti vagytok nékem minden örömem ; Emlékezetben legyetek velem , Mig a boldogság szép órája it, Hol ismét áldomásozunk együtt! Petőfi. Levél. — Herényi Frigyeshez. — Pest, jun. 25.1811. Szerelmetes barátom, jó napot! (Vagy estét.... a mint a firkát kapod). Hit hány hét a világ Eperjesen? Hallom, hogy szenvedtél keservesen. De csak hogy már bajod végén vagyon ! Örvendek én ezen, pedig nagyon . Mert, oh barátom, azt elhiheted , Hogy szörnyű mód szeretlek tégedet. Már ismeretlen is szerettelek, Hát még mióta bibáltam veled ! Tod, a Komlóban.... persze hogy tudod . Hogy is feledhetnéd azt a napot! Én részemről csak el nem feledem , Legyen bár Mathuzsálem-életem. Nos hát te jól vagy , hál istennek! — Én ? Mint gazdag városban szegény legény. Másfél hete , hogy őket elhagyom , Kiknél valók, apám és jó anyám. Apám kibékült, volt is rája ok . Hiszen színész már többé nem vagyok. Örült — de ollyasmit érzek én, Mit a paradicsomnak küszöbén Almát evett ősünk érezhetett, Midőn belőle kikergettetett. Ott éltem volna én a színpadon Kin és gyönyör közt.... hírben.... szabadon..... Dicső álom volt. Volt! Már cimula. Boruljon rá felejtés fátyola. Művészeti örjihigés. — Fővárosi életkép. — A vidám budapestiek nagyon szeretnek mulatni, s ugyan ki tulajdonitná ezt nekik bűnül? Az izetlen életnek legszükségesb fűszere a mulatság. A takarékos budapestiek még inkább szeretnek ingyen mulatni, és ugyan ki gáncsolná őket e miatt ? Napjainkban tömérdek áldozatot igényel a sok jótékony intézet és nemzeti vállalat, s mindezek fölsegítésére és virágoztatására legnagyobb készséggel nyílik meg minden erszény; s kik ezt teszik, azok természetesen szeretnek ingyen mulatni , és nem fecsérlik pénzüket méregdrága páholyokra, midőn a színházban tevepárduczot, szructmadarat, tánczosnőt, tanult lovakat és más efféléket mutogatnak, mert ők szép és hasznos czélok előmozdítására fordítják inkább pénzüket, és ingyen mulatnak. Mivel azonban közpéldabeszéd tartja, hogy olcsó húsnak híg a leve, tehát igen természetes, hogy az illy ingyen mulatságok közt nem igen lehet szerfölött válogatni, hanem mindent el kell fogadni, ami e czélra kínálkozik. Ha például , az utczán két kutya gyanús szemekkel tekint egymásra, ha egypár vargainas egymást lelkesen döngeti, ha egy légy valamelly sarokkövön sajátszerű hangon döng. 44